Keresés ebben a blogban

2016. október 4., kedd

Tari István Előttünk a múlt – Ispred nas je prošlost


Képtalálat a következőre: „tari istván költő”

Tari István Zenta, 1953. május 15. –

Előttünk a múlt

Ott ültem vacsoraidőben,
egy elöregedett népcsoport
fiaként,
a szegényházban,
ahová inkognitóban,
egy hölgy kísérőjeként érkeztem,
aki külföldön élő, elvált anyja
idős barátját látogatta meg;
és hagytam,
hogy kabátom teleszívja magát
a húgy szagával,
az olcsó cigaretták szagával,
az árvaság szúrós szagával,
mely örökös krákogásra,
öklendezésre késztet.
A képernyőn harctéri jelenetek
váltogatták egymást:
messziről a habzó szájú bemondót is
hallottam,
akinek minden második szava
népirtás volt.
Az öregek
ágyukból két kézzel kaptak
az elébük lökött vacsoráért,
mely egyeseknek az utolsót is
jelenthette...
És muszáj volt ott
újból arra gondolnom,
hogy a háború csak az ágyban -
nem a szegényháziban,
a családiban! -
nyerhető meg,
és nem a harctéren,
ahol csupán a hullabűz
diadalmaskodhat.
Ott ültem vacsoraidőben,
a televízió háborús zajában;
a mohó szegényházi cuppogásban,
a meg-
nyíló
fogatlan lukak gőzölgésében
figyeltem föl rád,
aki percekig kísérleteztél azzal,
hogy meggörbült alumíniumkanaladdal,
melyből minduntalan kirázódott a lé,
remegve eltaláld a szád.
És annyira bámultalak,
hogy az egyik betévedt takarítónő
teli szájjal szellemeskedve
lépett hozzád,
középső ujjával a könyököd alá nyúlt,
hogy végre eltaláld
a saját szádat.
Magyarul hálálkodtál neki.
Akkor már biztos voltam abban,
hogy a legdélvidékibb magyar
vagy te,
aki hiába keresi,
aki egész életében hiába kereste
a saját száját!
Tán ezért mondott,
ezért mondhatott le
megfontoltan a távlatokról.
Az utódairól.
Tán ezért mulatta el a jövőjét,
időnként az anyaország
- ahová nem juthatott el! -
fővárosának közismert találkahelyeiről,
villamosmegállójáról óbégatva,
úgy, hogy nyugodtan leírhatnám
a legújabb jelmondatot:
ELŐTTÜNK A MÚLT!,
ha nem utálnám annyira
a többes szám első személyének
garázda használatát,
amit a sajtó
művel.
Ott ültem vacsoraidőben,
egy leigázott népcsoport
fiaként
a szegényházban,
ahol gondolatban
azokat az erdélyi testvéreket sem
kerülhettem ki,
akik a nyugati világ szemetével
díszítik otthonaikat.
És fülemben
a júdáscsókok csattogásával
néztem a vacsorát,
mely egyeseknek az utolsót is
jelenthette,
mely kifordult a szájból,
kirázódott a kanálból,
mint az árulás,
mely félig megrágottan
sodródott
a hajnali kakasszó felé.

Ispred nas je prošlost

Tamo sam sedeo za vreme večere,
kao sin jedne ostarele
etničke grupe,
u sirotištu,
gde sam pod lažnim imenom,
kao pratnja jedne gospođe stigao,
posetila je ostarelog poznanika svoje
razvedene majke, koja u inostranstvu živi;
i pustio sam
da mi kaput upije
miris mokraće,
miris jeftinih cigara,
prodoran miris sirotišta
što me na večno grakanje,
bljuvanje podtiče.
Na ekranu su se izmenivali
prizori sa ratišta:
iz daljine sam i od besa izobličenog
spikera čuo,
čiji je svaka druga reč
istrebljivanje naroda bio.
Starci
u krevetima su oberučke zgrabili
prema njima gurnutu večeru,
koja bi nekima i zadnja
mogla biti...
I tamo sam opet
morao na to misliti,
da rat samo u krevetu –
ne u krevetu sirotišta,
u porodičnom! –
se može dobiti,
a ne na bojištu,
gde tek smrad trupla
može pobediti.
Tamo sam sedeo za vreme večere,
u ratnoj graji televizije;
u pohlepnom cmokanju sirotišta,
u ispa-
ravanju
otvarajućih bezubih otvora
sam te opazio,
ko si dugo pokušavao
sa iskrivljenom aluminijskom kašikom,
iz čega se tekućina stalno izlila,
svoja usta drhtajući pogoditi.
I toliko sam te motrio
da je jedna zalutala čistačica
praveći se duhovitom
pored tebe zastala
te sa srednjim prstom podigla ti lakat,
da bi konačno
usta pogodio.
Na mađarskom si se zahvaljivao.
Tad sam već sigurno znao
da si ti najjužniji
Mađar,
ko zalud traži,
tokom čitavog života zalud tražio
svoja usta!
Promišljeno,
možda se zbog toga,
zbog toga se odrekao perspektive.
Potomaka.
Budućnost možda je zbog toga proćerdario,
derajući se koji put sa poznatih sastajališta,
tramvajskih stanica
glavnog grada matične države
- gde nikad nije stigao! –
tako, da bi mirno mogao
zapisati najnoviju parolu:
ISPRED NAS JE PROŠLOST!,
ako ne bi toliko mrzeo
bespoštedno korišćenje
prvog lica množine,
što štampa
radi.
Tamo sam sedeo za vreme večere,
kao sin jedne dotučene
etničke grupe
u sirotištu,
gde sam u mislima
nisam mogao zaobići ni one rođake
iz Transilvanije,
koji svoje domove sa smećem
zapadnog sveta kite.
I u ušima sa
zvucima poljupca Jude
sam gledao večeru,
koja nekima i zadnja
mogla biti,
koja se iz usta izvrnula,
iz kašike prosipala,
kao izdaja,
šta se prema jutarnjem oglašavanju
petla
poluprožvakano širila.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://mek.oszk.hu/01500/01521/html/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése