Đorđe Balašević Do dna – A végtelenségig

Đorđe Balašević Novi Sad 11. maj 1953. –

Do dna

Napiši, brate nešto i o Ovima
Znao si foru da se stih očeliči
Napiši nešto, makar sitnim slovima
Ne budi jaje, to na tebe ne liči;
Provali rimu za notornu laž, za dubok uzdah posustalog sna
Rimu za tminu i tišinu na dnu dna.

Opleti, brale, i ne udaraj lament
Na taj smo fazon majmune i prizvali
Smrada sa farme pustimo u parlament
Onda se krstimo kad nešto izvali;
Otkad je sveta i veka i nas, najveće protuve prigrabe vlast
Rasturi svatove pijani svat, bratija proglasi grabež za Krstaški rat.

Dno dna.
Al’ sve je to već viđeno.
Dno dna.
Svi trpimo postiđeno.
Dno dna.
No, i spore sveće dogore i film se prekida.

Dno dna.
Skupštinski leb bez motike;
Dno dna.
To spada u narkotike
Sa te se igle ne skida.

Znam, nije lako, sve se manje-više zna
Velike reči sićušne su postale
Nađi bar nešto što svetluca na dnu dna
Izvedi neki trik za nas Preostale;
Siđi u taj bunar, uklet i tih
Sve naše novčiće otkrij za Njih
Za klince čiste i zbunjene
Raščini sve naše želje neispunjene…

Dno dna.
Hleba i audicija.
Dno dna.
Sreća je teška cicija.
Dno dna.
Ostare deca na draftu na asfaltu, u zlu;

Dno dna.
Mogli bi biti giganti
Al’ sve su više migranti
U svojoj zemlji, na svom tlu.

Dno dna.
Kliče se nebulozama
Dno dna.
U inat dijagnozama
Dno dna, i isti krezubi statisti mlate barjakom.
Dno dna.
I što je više štrajkova
Dno dna pazari više lajkova
Onaj opsenar.com…

Izvor: http://balasevic.in.rs/djordje-balasevic-dno-dna-tekst-nova-pesma-2017/

A végtelenségig

Testvér, írj valamit Ezekről is

Tudtad a sorok megedzenek

Írj valamit, ha kis betűkkel is

Ne légy puhány, nem rád vall;

Faragj rímet a hazugságról, a megrekedt álom sóhajáról,

A nap mélyén rímet a sötétről és a csendről.

Indulj, bratyó, ne síránkozz

Majomszokás

Engedjük az országházba a tanyabűzt

Majd vetjük a keresztet ha szövegel;

Amióta világ a világ, a hatalmat a legnagyobb bitangok bitorolják

Ittas vendég zavarja szét a násznépet, testvére rablásra, Keresztes háborúra buzdít.

A végtelenségig.

Ám mindez már köztudott.

A végtelenségig.

A megalázást mindannyiana tűrjük.

A végtelenségig.

De a lassú gyertya is csonkig ég és elszakad a film.

A végtelenségig.

Kapa nélküli kenyér az országházból;

A végtelenségig.

Kábítószer, ezt a tűt

Elvetni lehetetlen.

Tudom, nem könnyű, minden köztudott,

A nagy szavak jelentéktelenné váltak,

A mély mélyén legalább valamit találj, ami fénylik,

Számunkra, Megmaradottakra mutass be valami trükköt;

Ereszkedje le abba az átkozott, csendes kútba,

Mutasd meg Nekik érmeinket,

A romlatlan és zavarban lévő kölykök előtt

Tisztázd teljesítetlen kívánságainkat...

A végtelenségig.

Kenyeret és próbafellépést.

A végtelenségig.

Valódi fösvény a szerencse.

A végtelenségig.

A gyerekek az aszfalton bűnben nevelkednek;

A végtelenségig.

Lehetnének óriások,

De egyre csak migránsok,

Hazájukban, saját földjükön.

A végtelenségig.

Mondogatják a balgáknak

A végtelenségig.

Dacolva a valósággal

A végtelenségig és a zászlót ugyanazok a csorba statiszták lengetik.

A végtelenségig.

És minél több a sztrájk

Annál több a “lájk”

Az opsenar.com…

Fordította: Fehér Illés

Mišo L. Korać Očevi i djeca – Apák és utódok

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Očevi i djeca

                   Otac Aleksin bio je učesnik rata u kojem smo se svi učili da gubimo i odumiremo... Danas je konačno umro. Osim plakata bez slike na nekoliko direka u glavnoj ulici grada B. niko više njegovu smrt nije zabilježio... A grad B. je negdje na  Balkanu, polu orijentalno, polu evropske da nekažem austrijske arhitekture. Kao i svaki grad na ovoj vjetrometini: (ne)tipičan (ne)karakterističan i (ne)samosvojan... Ljudi su baš tu u gradu B. bili nalik na grad. Mada se to sa ljudima ne može baš tako uopštavati... Zašto je otac Aleksin danas konačno umro? Kao da neko može umrijeti nekonačno onako na pola ili četvrt... Ono malo smrti, tek dovoljno za početak, a da proces umiranja traje dugo koliko ga početak odredi. Početi umirati lagano, dugo, a onda odjednom konačno. Baš začudno..!

                   Otac Teodorin, bio je aktivista antiratnog pokreta. Danas je umro. Mediji su uredno javili o smrti "Redovnog čovjeka" baš onako kako dolikuje. U glavnoj ulici grada B. direci, bandere bili su izljepljeni plakatama sa slikom oca Teodorinog. Predsjednik države doletio je sa helikopterom poklonio se sačekao da govornici završe govor i odleteo. Samo se čuo zvuk Helikoptera daleko iza oblaka u pravcu glavnoga grada. Grad B. je bio malena provincija bez nekog velikog istorijskog značenja. Reklo bi se gradić bez imena i porijekla.

                   Otac Aleksin je volio muziku. Prije smrti uredno je posložio Betovena, Vagnera, Čajkovskog i zavještao Aleksi da kod odra pusti muziku i da traje dok je god na odru.

                   Otac Teodorin  nije volio muziku. Prije smrti uredno je posložio priznanja, odlikovanja i zaveštao Teodori da ih stavi pored njega i da tu budu dok je god na odru.

                   Otac Aleksin je bio pisac onako malo iznad prosjeka kako bi govorio za sebe a nikada nije izbjegavao da naglasi da se divno osjeća dok piše i taj stvaralački naboj mu je prijao. Prijao mu je sam čin pisanja i boravak za kompjuterom. Kucanje po tastaturi mu je prijalo da se izlije, zaboravi  rat, slike koje se godinama od rata vuku za njim od kada je počeo da polako umire. Otac Aleksin je bio veoma kritičan prema sebi i prema onima koji su sudili o njemu i njegovom književnom radu.

                   Otac Teodorin je bio biznismen daleko iznad prosjeka kako bi govorio za sebe i nikako nije izbjegavao da naglasi da se divno osjeća dok sklapa poslove, vara ljude i to bi mu uvijek prijalo. Prijalo bi mu svako sklapanje poslovnih aranžmana, to nadmudrivanje i pobjeda u njegovu korist. Poslovno varanje ili kako bi on govorio varakanje prijalo mu je i pomoću varanja, zaboravljao je i svoje porijeklo i još mnogo toga što je u svom životu učinio drugima a za šta bi ga kao redovnog čovjeka trebalo gristi savjest. Otac Teodorin je  bio veoma nekritičan prema sebi i nepravedan prema onima koji su sudili o njegovom poslu.

                   U prvoj od ulaznih vrata prostoriji kapele bila je tišina i kao iz daleka se čulo Teodorino jecanje ... U drugoj od ulaznih vrata prostoriji  kapele čula se lagana muzika (Betoven ili Vagner) kao iz daleka, Aleksin povremeni uzdah i tišina. Napolju su  ljudi pušili i pili ponuđenu rakiju. Kažu, valja se za dušu.

                   U jedno doba niko nije gledao u mrtve. Sve su oči bivale uprte u predsjednika koji je prekrštenih ruku kao na sceni ili u filmu stajao podalje od kapele stideći se od postupaka svojih podanika koji su mu prilazili i prilazili, dodvoravajući se i prikazujući, ovjeravajući pripadnost partiji na čijem je čelu ON  bio.

                   Jedino djeca i očevi nijesu iz opravdanih razloga mogli prići svom predsjedniku. Aleksi nije bilo žao te nemoći svojega oca. Teodora je osjetila potrebu da priđe ali nije mogla ostaviti usamljen odar i oca upokojenog na njemu. Poslala mu je blagim pogledom izvinjenje i to sasvim slučajno u nekom od tužnih mimopogleda.

                         Nekrolozi su prilika da se po nešto malo kaže o pokojniku a mnogo o onome ko je uzeo za pravo da sudi o drugome.

                   Aleksin otac je tražio sahranu sa muzikom ali bez govora.

                   Teodorin otac je tražio sahranu sa sveštenicima i sa govorima.

                   Volja pokojnika se mora poštovati... Narod se uspinjao da čuje govornike koji su se utrkivali u nadgornjavanju i hvali, što sebe a što Teodorinog oca.

                   Niko se  nije upinjao da čuje muziku koja je lagano pratila do grobljanske rake Aleksinog oca. Jedan se čovjek, negdje skrajnut od svih, čudio zašto Deveta simfonija Betovenova ne počinje sa Molom nego sa Durom... Istom nije bio siguran u to da li je Mol ili Dur. Na njega niko nije obraćao pažnju.

                   Svi su se upinjali da čuju lelek koji je pratio do  grobljanske rake Teodorinog oca. Jedan se čovjek negdje skrajnut od svih, čudio zašto lelekač ne počinje nabrajanje od rođenja nego od smrti... Istom nije bio siguran u to da li je pokojnik bio predsjednik mjesnog nogometnog kluba ili ne. I onako se klub godinama takmičio u podsavezu. Na njega niko nije obraćao pažnju.

                  Što ne dovrši život, dovrše grobljanski radnici... Kao kod Hamletovih grobara, onako lagano uz pjesmu:

                                                "Čija je ovo glava" 

Izvor: autor

Apák és utódok

               Aleksz apja részt vett abban a háborúban, melyben mindannyin megtanultunk veszíteni és meghalni... Ma végérvényesen meghalt. A néhány hirdetőoszlopra kitűzött, fénykép nélüli gyászjelentésen kívül B. városban halálhírét senki sem jegyezte... B. város valahol a Balkánon van, építészete részben keleti, részben európai, hogy ne említsem, osztrák. Mint ezen a veszélyes tájon minden más város: (nem) jellegzetes, (nem) egyedi, (nem) különleges... Pont ebben a B. városban az emberek városiasak voltak. Bár, ha emberekről van szó, általánosítani éppen nem lehet... Aleksz apja ma meghalt, miért a végérvényesen? Mintha valaki csak félig, vagy részben halhatna meg... Az a kis halál éppen a kezdethez elég, a halál folyamata pedig addig tart, ameddig a kezdet meghatározza. Könnyedén elkezdeni, hosszan, majd egyszerre végérvényesen meghalni. Tényleg különös...!

               Teodora apja a háborúellenes mozgalom tagja volt. Ma halt meg. A médiumok, ahogy illik, mint “Megbecsült ember” haláláról emlékeztek meg. B. város főutcáján a hirdetőoszlopok és a villanypóznák Teodora apjának fényképes gyászjelentésével voltak tele. Az államfő helikpterrel érkezett, fejet hajtott, meghallgatta a beszédeket és elszállt. Csak a Helikopter zúgása hallatszott a felhők mögül, a főváros irányából. B. kis vidéki város, különösebb történelmi jelentősége nincs. Mondhatni név és eredet nélküli város.

              Aleksz apja szerette a zenét. Halála előtt Beethoven, Wagner, Csajkovszkij lemezeit gondosan egymás mellé tette és Aleksz lelkére kötötte, míg a ravatalon fekszik, szóljon a zene.

              Teodora apja nem szerette a zenét. Halála előtt elismeréseit, kitüntetéseit rendezdte és Teodora lelkére kötötte, a ravatalon mellette legyenek.

              Aleksz apja író volt, ahogy magát emlegette, valamivel az átlagon felüli és mindig kihangsúlyozta, írás közben, míg az alkotás szelleme hevíti, kifejezetten jól érzi magát. Kedvelte magát az írást, a computer melletti időtöltést. Kedvelte a billentyűzeten a pötyögést, lassú halála kezdete óta kiönthette lelkét, elfeledtette vele a háborút, a háborúból visszamaradt emlékeket. Aleksz apja önmagához, valamint az őt és műveit értékelő emberekhez szigorú volt.

              Teodora apja, ahogy magát jellemezte, magasan átlag feletti  üzletember volt és sosem tagadta, inkább kihangsúlyozta, üzletkötéskor, ha sikerül átverni az ügyfelet, kifejezetten jól érzi magát. Szerette a szerződéskötést, magát az alkudozást és győzelmét. Szerette az átejtést, ahogy ő fogalmazott az átejtésfélét, átejtéssel feledtette származását és sok minden egyéb tettét, amiért mint becsületes embert furdalhatná a lelkiismeret. Teodora apja önmagához kifejezetten elnéző volt és igazságtalan az őt és tetteit bírálók iránt.

              A kápolna első bejáratánál csend volt és mintha messziről Teodora zokogása hallatszott volna... A második bejáratnál mintha messziről csendes zene (Beethoven vagy Wagner), Aleksz időnkénti sóhaja hallatszott és csend. Kinn az emberek cigarettáztak, a felkínált pálinkát iszogatták. Mondták, a lelkek üdvösségéért.

              Egy pillanatra megfeledkeztek a halottakról. Az államfőre tekintettek aki, mint egy pódiumon vagy filmben, összefont karokkal a kápolnától kissé távolabb állt. Allatvalói miatt szégyenkezett, akik, párthűségüket bizonygatva, melynek élén Ő áll, külön-külön alázatosan köszöntötték.

              Elnöküket, jogosan, csak az utódok és az apák nem üdvözölték. Aleksz, apja tehetetlensége miatt, nem bánkódott. Teodora szerette volna köszönteni, de képtelen volt a ravatalon fekvő halottat magára hagyni. Véletlenül, a szomorú tekintetek kereszteződésekor, meleg tekintetével kért bocsánatot.

              A gyászbeszéd alkalmas arra, hogy szóljon valami keveset a halottról és sokat a mások felett ítélkezőről.

              Aleksz apja zenekísérettel, beszéd nélküli temetést kért.

              Teodora apja pappal, beszédekkel tarkított temetést kért.

              A halott kívánságát tiszteletben kell tartani... A jelenlévők mindenképpen hallani akarták az ékesszólásban vetélkedő, hol magukat, hol Teodora apját dícsérő szónokokat.

              Senki sem figyelt az Alekszin apját sírgödörig kísérő halk zenére. A tömegből kiváló egy valaki csodálkozott csak, hogy Beethoven Kilencedik szinfóniája Mol helyett miért nem Dur-ban kezdődik... De nem volt biztos abban, Mol vagy Dur. Rá senki sem figyelt.

              Mindeki arra törekedett, hogy a Teodora apját sírgödörig kísérő elsiratót hallja. A tömegből kiváló valaki csodálkozott, az elsirató a felsorolást miért a halál pillanatával és nem a születéssel kezdi... Ugyanez nem volt biztos abban, hogy a halott volt-e a helyi labdarúgóklub elnöke vagy nem. Egyébként nem fontos, a klub alacsony osztályban versenyzett. Senkit sem érdekelt.

              Amit az élet nem fejezett be, megtették a sírásók... Mint Hamlet sírásói, csak úgy, könnyed zene kíséretében:

“Kié ez a fej”

Fordította: Fehér Illés

Jasmina Topić Dok stojim u redu – Míg a sorban állok

Jasmina Topić Pančevo 4. avgusta 1977. –

Dok stojim u redu

Ono što jesam. Ono što nisam.
Ono što bih mogao/la da budem.
Ono što nisam, i nikako ne mogu
                        Da
budem/stignem/postignem/doživim/
ne doživim/osetim/zagrizem/
usudim se/probam/odreknem/prebrodim/
prebolim/odživim/doživim

Dok stojim u redu u supermarketu
i čekam da dođem do kase
s punim kolicima svega što mi možda i ne treba
ali što je postalo sinonim za mala božanstva
srećnog bitisanja.

Crvena lampica pali se i gasi
Red se kreće prema napred, prema kasi.

Izvor: http://agoncasopis.com/arhiva/stari_sajt/broj_6/poezija/7_jasmina_topic.html

Míg a sorban állok

Ami vagyok. Ami nem vagyok.

Ami talán lehetnék.

Ami nem vagyok és ahogy nem

                 Tudok

élni/odaérni/elérni/átélni/

nem átélni/érezni/ráharapni/

bátorkodom/kipróbálni/lemondani/átvészelni/

kiheverni/lerázni/átélni

Míg az üzletközpontban

a pénztár előtt

a minden szükséges és szükségtelen, de a bőséget

jelképező holmival tele bevásárlókosárral

a sorban állok.

Kigyullad és elalszik a piros lámpa,

Halad a sor, a pénztár felé.

Köszönöm Szabó Palócz Attilának a fordítás során nyújtott értékes kiegészítéseket.

Zahvaljujem se Atili Sabo Paloc za korisne savete tokom prevođenja.

Fordította: Fehér Illés

Dejan Aleksić Једном – Egyszer

Aleksić Dejan Kraljevo, 01. 05. 1972. –

Једном Ја сам благословен јер памтим Да сам једном без жеља изашао У двориште, а ноћ је била И мраз што дисаним ваздухом Притеже тишину за тврдо небо. Ништа се није догодило, сем што сам Нашао себе како дрхтим, ухваћен За мало копно сопственог тела, За живу земљу која јесам. Држим се и сабирам нигде и ништа. Само зимске звезде нада мном Светлуцају као драго камење Које земља у зноју рађа.

Egyszer Áldott vagyok, mert visszaidézem, Egyszer csak úgy kimentem Az udvarra, sötét éj volt És fagy, mely a csendet a lehelettel együtt a kemény égre feszíti. Semmi sem történt, de azt vettem Észre, remegek, testem arra A kis szárazföldrészre tapadt, Az élő földre, melynek része vagyok. Kapaszkodok, a semmit és seholt összegzem. Fölöttem a téli csillagok a föld által izzadva szült ékkövekként csillogtak. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dejan Aleksić: Biti – Kulturni centar Novi Sad, 2013.

Zsille Gábor Duna – Dunav

Zsille Gábor Budapest 1972. március 2. –

Duna Ha      a folyó tényleg összekötne,      ezer bombától, szennyezéstől      nem lenne sebzett a medre,      áradna belőle testvériség,      létezne kiengesztelődés,      ívelne híd fél földrészen át, akkor      tudnánk és értenénk, mi történik      Pozsonyban, Belgrádban, Bécsben,      fel tudnánk sorolni nyolc-tíz      ottani kortárs művészt,      beszélnénk egymás pattogó,      zsizsegő, mekegő nyelvét.

Dunav Ako           bi reka zaista spajala           od mnoštva bombi, zagađivanja           njeno korito ne bi bila razrovana,           bratsvo bi širila,           oprost postojala,           polovinu kontinenta premostila, tad           bi znali i shvatili šta se događa           u Bratislavi, Beogradu, Beču,           imena savremenih umetnika naših           bez razmišljanja bi nabrajali,           i govorili bi čudne, mekećuće,           izvitoperene jezike jedni drugih. Prevod: Szabó Palócz Attila és Fehér Illés

Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2018-aug-02-1612/folyo-mar-nem-jelkep-nagy-lea-zsille-gabor-versei

Sipos Tamás Visszatérő motívumok – Povratni motivi

Sipos Tamás Budapest, 1992 –

Visszatérő motívumok A bányatóhoz mentünk, de nem ahhoz, amelyikből húsz éve nem tudtam volna kimászni a saját lábamon. Már nem tudom, hogy akkor fürödtünk is, vagy csak apám új vadászpuskáját próbáltuk ki, ahogy azt sem, hogy milyen autója volt éppen akkor, hisz minden autócsere jól elkülöníthető kor- szakot alkotott. Minden csak foszlány és töredék, fekete-fehér filmszalag. Arra mégis tisztán emlékszem, hogy elcsatangoltam és megláttam a közeli réten, ahogy a késő nyári szél pár szirmot vérvörösre simogat. Majd évekkel később felbukkantál, mint egy megtestesült vakuemlék, az alkarodon ugyanazokkal a pipacsokkal, a tarkódon ugyanannak a viharkék bányatónak az illatával és bennem az érzéssel, hogy előtte mindez semmit sem jelentett.

Povratni motivi Na rudarsko jezero smo išli, ali ne do onog iz kojeg pre dvadeset godina na vlastitim nogama ne bi mogao izaći. Više se ne sećam da li smo tada i kupali ili samo novu lovačku pušku mog oca isprobavali, ni to ne znam baš tada kakav auto je imao, jer svaka promena auta  je dobro ograničeno raz- doblje značila. Sve je tek neka krhotina i odlomak, crno-bela traka filma. Ali ostalo je u meni urezano da sam odlutao i na obližnjem ritu primetio da kasno leto nekoliko lata u jarkocrveno oblači. Pa godinama kasnije poput zablistale uspomene si se pojavila, na podlaktici sa istim bulkama, na potiljku sa mirisom baš istog vihorplavog rudarskog jezera i u meni sa osećajem da mi sve to pre ništa nije značio. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Sipos_Tam%C3%A1s-1992/Visszat%C3%A9r%C5%91_mot%C3%ADvumok

Gergely Ágnes Harmadszor – Treći put

Gergely Ágnes Endrőd, 1933. október 5. –

Harmadszor

P. Z.-nak

Hét esztendeig függtem, mint egy megbűvölt bogár,
mondataid ökörnyálán,
és szívtam a bodza, a jázmin, a páfrány
másoktól ismert jószagát.
Olykor azt hittem: én vagyok a jázmin.

Hét esztendeig voltam jázmin, tiszafa;
egy képzelt patakpart felett
eresztettem léggyökeret
s azt hittem, erős a gyökér,
azt hittem, hogy a földig ér.

Hét esztendeig volt erős gyökerem,
nem-vándorló, röghözkötött, onnan nyújtózkodó
kis lélek-dzsungel, kuszaságában is idetartozó,
szélben is moccanatlan.

Hét esztendeig hozott híreket a szél
rokonokról, pusztán, szőlőhegyek között,
dombhajlatokban lassan munkálkodó,
sípfaragó, nyájterelő, üllőre verő
csontok mozdulatáról,

hét esztendeig enyém volt az a két karral átfogható
kicsi távol, és nemcsak statisztikai adat
volt, hogy itt születtem, de jóvoltodból
valóság,

hét esztendeig valóság volt, hogy nem kell fizetnem,
amiért puszta létemmel megfizettem,
és tudtam: nincs többé az a hatóság,
mely kidobhasson,
ettől a földtől megint elvitasson.

Most merre vagy? Hét esztendő után
sehol se lellek – szavaid itt-ott megcsillanva úsznak
őszből tavaszba
s te már nem váltod őket igazra,
csak a föld az, ami a helyén maradt.

Csak ez a föld, meg én. S mostmár tudom
hét esztendő után,
hogy csontommal harmadszor végképp elnyerem –
de köszönöm,
hogy előbb te adtad nekem e földet.

Áldó négy ujjam ott tartom fölötted
mikor átbuksz a kocsmaküszöbön.

1962

Forrás: http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/GERGELY/gergely00001/gergely00040/gergely00040.html

Treći put

P. Z.-u

Poput očaranog insekta, sedam godina sam visila

na jesenjoj svili tvojih rečnica,

i poznat miris zove, jasmina i paprata

putem drugih sam udisala.

Koji put sam verovala: ja sam jasmin.

Sedam godina sam bila jasmin, tis;

vazdušni koren sam nad zamišljenom

obalom potoka pustila

i verovala, koren je jak,

mislila sam, zemlju dotiče.

Koren mi je sedam godina bio jak,

staložen, za grudvu vezan, od tamo se proteže

mala džungla duše, i u svojoj zamršenosti ovde pripada,

i u vetru nepomičan.

Sedam godina je nosio vetar vesti

o rodbini, na pustaru, među vinograde,

na grebenu brežuljaka sporo delujućim,

sviraljku rezbarećim, stado terajućim

pomicanjima kostiju,

sedam godina ta sa dve ruke dohvatljiva neznatna

udaljenost moja je bila, i da sam se tu rodila

nije tek statistički podatak bio, zahvaljujući tebi

stvarnost je,

da ne trebam platiti za ono što sam svojim bićem platila,

sedam godina stvarnost je bila

i znala sam: nema više te sile

koja bi me izbacila,

sa te grude ponovo odvojila.

Gde si sad? Nakon sedam godina

nigde te ne nalazim – tvoje reči koji put iz jeseni u proleće

ozareno plove

a ti više ih u istinu ne pretvaraš,

tek je zemlja ta, koja je na mestu ostala.

Samo ta zemlja i ja. I sad već znam,

nakon sedam godina

da ću svojim kostima treći put konačno osvojiti –

ali zahvaljujem se

što tu zemlju pre ti si mi dao.

Budeš li se na pragu krčme kotrljao blagodetno

četiri svojih prstiju nad tobom ću držati.

1962

Prevod: Fehér Illés

Jász Attila Útmutatások – Uputstva

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Útmutatások*

(csönd)

A hallgatás különböző módszereit tanulom most.

Inkább nem írok. Olvasok csendesen, magamban.

Magamnak, másként nem is érdemes. Csak ahogy

csillag megy az égen. Csak ahogy a betlehemi jászol

felé fújja a szél. Fölé. Fényesen. Élesen látszik a cél.

A vers nem eszköz. Olyan ez, mint sajtot készíteni

némán, trappistát természetesen. S közben hallgatni.

Arany.

(őszi kék)

Az idő tudja a dolgát. És tényleg teszi is.

Mindenki elesik végül. Még Jézus K. is.

Az emberi egóban mélykék sötétség lakik.

Inkább fáj-dalommal gyógyítom magam.

A reggel átmossa szemem színét hamar.

Borostám is kékül már. Ilyenkor ősz van.

*Arany János szellemében

Forrás: Jász Attila: Belső angyal – készülő kötet 

Uputstva

(tišina)

Sad različite metode ćutanja učim.

Rađe ne pišem. Čitam, u sebi, tiho.

Sebi, drukčije ne vredi. Tek tako kako zvezda

na nebu kreće. Tek tako kako ju vetar prema

jasle Betlehema duva. Iznad. Sjajno. Cilj se jasno vidi.

Pesma nije sredstvo. To je tako nešto, kao sir nemo

pripremiti, trapist naravno. I usput šutiti.

Zlato.

(jesensko plavo)

Vreme zna svoj posao. I stvarno i uradi.

Na kraju svako padne. Čak i Isus K.

U ljudskom egu dubokoplava tama boravi.

Sebe rađe patnjom/svojom pesmom lečim.

Jutro boju mojih očiju brzo prepere.

Već i bršljan plavi. U to doba jesen je.

U duhu Janoša Aranja*

*Janoš Aranj (Arany János – 1817 – 1882) je jedan od slavnih mađarskih pesnika.

Prevod: Fehér Illés

Babics Imre Esőcsepp – Kap kiše

Babics Imre Budapest 1961. június 14. –

Esőcsepp Az esőcsepp, míg zuhanása tart, nem vádolja magát a zivatart, s hogy fényt tör meg, s ettől kitakart, s hogy a Teremtés része, mégse lény; szétfröccsen a varázsfa levelén, csak töredéke csöppen le elém; s írok esőcsepp-költeményeket, mert betölt az elemi szeretet, s mert tudom, a széthullás fáj Neked; …és túláradásom maga a part.

Kap kiše Kap kiše, sve dotle dok pada samu oluju ne napada, jer svetlost lomi, je raskrinkana, deo je Stvaranja, biće ipak nije; na listu čarnog drveta se razlije do mene od nje tek delić dopire; i pesme o kapi kiše cvrkutam jer u meni je iskonska ljubav, i jer znam Tebi boli sunovrat; ...moje bujanje sama obala je. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2014-dec-8-1927/idozavar-babics-imre-versei

Vajdics Anikó Fegyvertelenül – Nenaoružano

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Fegyvertelenül Még a madarak is elhallgattak. Vagy csak én nem hallom őket? Szavaid, mint gyanútlan házba az oldalról jött lövedék, gátat, falat, nyílást szaggatva hatolnak belém. Nincs már időm összébb zárni magamat. Ha bombáznak, mondják, jobb, ha kinyitsz minden ablakot. Nem hallom a madarakat. A fák mintha üvegből lennének. Egy árnyék, amiről azt hitted, hozzám tartozik, tükörfalak közé menekül előled, s mire utolérnéd, én már egy másik világban járok. Nem vágok vissza! Ha védekezem, az is csak nekem fáj. 2016. november 22.

Nenaoružano Još i ptice su zanemile. Ili ih samo ja ne čujem? Tvoje reči u mene, kao u mirnu kuću sa strane stigli granati, okove, zidove, pukotine rušeći prodiru. Da se zatvorim, više vremena nemam. Ako bombardiraju, kažu, najbolje je sve prozore otvoriti. Ptice ne čujem. Drveća kao da su od stakla. Jedna sena, za koju si mislio da meni pripada, ispred tebe među staklene zidove se povlači i dok bi stigao već sam u nekom drugom svetu. Ne uzvraćam! Ako se i branim, samo meni boli. 22. novembra 2016. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=41183

Milovan Marčetić Smrt umetnik nije – A halál nem művész

Milovan Marčetić Prijedor, 30. oktobar 1953. –

Smrt umetnik nije

Po Džulijanu Barnsu

Smrt umetnik nije, ona ne oblikuje ništa,
nikom ona ne prašta, nikome se ne sveti,
nije milosrdnik ničiji, nema osećanje krivice,
sama sa strahom od nje nikakve veze nema.
Ona za cenkanje ne zna, niušta je ubediti ne možeš.
imuna je na uvrede, žalbe i potcenjivanja,
za pregovarački sto nikada smrt ne seda.

Smrt umetnik nije i ne tvrdi da jeste,
dok umetnici svi da besmrtnici su tvrde,
nikada ne izneverava, ni s kim se ona ne kocka,
ničije račune ne plaća, ne duguje nikome ništa.
Ona je završni knjigovođa, celu nedelju radi
tri osmočasovne smene, ne napušta radno mesto,
ne pravi pauze nikad, ni tren dužnost ne zaboravlja.

Smrt umetnik nije, ali marljiva jeste,
u pojavi je fleksibilna, ne ponavlja se često,
ipak običaje poštuje, prihvata sujeverja,
ne požuruje nikog, nikoga ona ne čeka.
Ne dâ da je iskoristiš, saradnik joj je vreme,
akcije su njene sigurne, ali ih ne iznosi na berzu,
stoprocentna je uvek njena kvota ispunjenja.

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2012/03/smrt-umetnik-nije-milovan-marcetic.html

A halál nem művész

Julian Barnes után

A halál nem művész, semmit sem alakít,

senkinek sem kegyelmez, nem áll bosszút,

jótevőként sem ténykedik, nem érez bűnbánatot,

a félelem számára ismeretlen fogalom.

A halál idejét nem vesztegeti, meggyőzni

lehetetlen, sértésre, kifogásra, lebecsülésre   

nem reagál, tárgyalóasztalhoz sosem ül.

A halál nem művész, nem is állítja, hogy az,

viszont a művészek állítják, halhatatlanok,

sosem hagy cserben, véletlenül sem kockáztat,

számlákat nem fizet, senkinek semmivel sem tartozik.

Végelszámolóként heti három nyolcórás műszakot

teljesít, munkahelyét el nem hagyja, szünetet

sosem tart, kötelességét egy percre sem feledi.

A halál nem művész, de szorgalmas,

mint jelenség, rugalmas, nem ismétel,

mégis, tiszteli a szokásokat, tévhiteket elfogad,

senkit sem siettet, senkire sem vár.

Kihasználni képtelenség, szövetségese az idő,

részvényei biztosak, de börzére azokat nem bocsátja,

teljesítménye mindig százszázalékos.

Fordította: Fehér Illés