Méhes Károly Álom az angyalról – San o anđelu

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Álom az angyalról   Amikor ágyamban fekszem és az ablakon át kinézek az égre pontosan látom amint erre repül egy huncut angyal billegeti a fejét és a szárnyát a szája elé teszi hogy is merészelné zavarni az álmom amikor róla álmodom! Azt álmodom a lábtörlő alatt megleltem a kulcsot kicsit elrozsdált időpor rajta lassan közelítek vele az angyal köldöke felé mint puha viaszba nyomom és forgatom feltárulkozik egy ibolyás rét méhek dongnak körben és nagyokat dobban a nap Ebben a testmelegben keverek el töltekezem az elevenség illatával oldalt dőlök hogy pontosan a szemem előtt legyen egy virág lássam a méh érkezését ahogy kelyhébe száll és nektárját veszi hagyom hogy a karom csak zsibbadjon a szemem itt is lecsukódik mert az angyalról álmodni eleget nem lehet

San o anđelu   Kad u krevetu ležim i preko prozora pogledam na nebo tačno vidim kako jedan vragolast anđeo upravo ovamo leti glavom maše i krilo ispred usta stavi kako bi mi smeo san smetati kad o njemu sanjam!   Sanjam da sam ispod otirača sa nešto zarđalom prašinom ključ našao s tim prema pupku anđela polako se približavam kao u mekan vosak gurnem i vrtim ljubičicama puna livada se pojavljuje svuda okolo pčele zuje i sunce lupa   Sa tom toplinom tela se izmešam sa mirisom živahnosti se punim na stranu se nagnem da jedan cvet baš ispred mog oka bude da vidim kako pčela stiže u čašku ulazi i nektar uzima tako ostajem neka mi ruka trne tu i oči moji se sklapaju jer se o anđelima dovoljno sanjati ne može   Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.meheskaroly.hu/vers.php?lang=&id=13

Zsebők Csaba Visszasüppedve kozmikus magányba – U kosmičku samoću utonuto

 

Zsebők Csaba Budapest, 1974. január 6. – 

Visszasüppedve kozmikus magányba   Gyerekként, barátként, társként, apaként, társas lényként süppedek vissza a kozmikus magányba –   félelem, várakozás, vágy, remény, szeretet szegét magamba verve

U kosmičku samoću utonuto   Poput deteta, prijatelja, drugara, oca, društvenog bića tonem u kosmičku samoću   u sebi eksera straha, iščekivanja, žudnje, nade, ljubavi ukucavši   Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/gorcso/5020-zsebok-csaba-visszasuppedve-kozmikus-maganyba

Predrag Bjelošević: Господу, себи, води – Uramhoz, magamhoz, a vízhez

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. – 

Господу, себи, води   спаси ме Боже од оних чији си лик изабрао за своје лице   спаси ме Боже и од својих понизних слуга и њихове душебрижничке заштите   спаси ме Боже и од оних што море и планине проглашавају властитом својином   спаси ме од мрака земаљског и свјетлости изван човјека од пјесме заводљивих славуја и нарицаљки унесрећених мајки   спаси ме Боже и од љубави на коју не могу узвратити истом мјером и мржње која би разум надјачала   спаси ме Боже од времена које се зове рат а и од живота у нирвани а и од живота у мочвари једноличности   спаси ме Боже од свих оних који ме годинама спасавају од свега и свакога око мене али не и од мене самога   95.

Uramhoz, magamhoz, a vízhez   ments meg Uram azoktól akiknek arcát saját arcodként választottad   ments meg Uram alázatos szolgáidtól is és lelkipásztori gondoskodásuktól is   ments meg Uram azoktól is akik a tengert és a hegyeket saját tulajdonuknak tekintik   ments meg a földi homálytól és az embereken kívüli fénytől a csábító csalogányok dalától és a szerencsétlen anyák siratóénekétől   ments meg Uram a szerelemtől melyet viszonozni képtelen vagyok és az értelmen felülkerekedő gyűlölettől   ments meg Uram a háborúnak nevezett időtől de attól az élettől is ami a nirvánában netán az egyhangúság mocsarában van   ments meg Uram mindazoktól akik engem évek óta mindentől és mindenkitől meg akarnak menteni csak éppen saját magamtól nem   95.1   1Bosznia-Hercegovinában a háború a Daytoni Békeszerződés aláírásával 1995. december 14. ért véget.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Željka Avrić Бајка - Mese

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. – 

Бајка   није било време није било место   требала сам проћи требао си зажмурити   ја својеглава са звездама у очима ти налик временској непогоди   бескрајно сретни и истоветни   на први поглед   свитање се у сумрак прометнуло сударили светови замрзле речи на уснама   са првим додиром   обрушио се талас преплавило море ветрови везали у чвор   нас безвремене и занесене   мене која је веровала у чудо тебе који си говорио да их нема   хтела сам али није ишло могао си није ти се хтело   онда смо се мимоишли и није се десило ништа   земља се и даље окреће људи се срећу и одлазе   ја скамењена птица ти засенченог лица   када си затворио врата у бајци Угашених светлости

Mese   nem volt idő nem volt hely   nekem át kellett volna menni neked szemet kellett volna hunyni   én csillagokkal a szememben konok te maga az égszakadás   boldogok vagyunk azonosak vagyunk   látszatra   a virradat a szürkületbe torkollott világok ütköztek megfagyott a szó az ajkakon   az első érintéskor   jött a hullám elöntötte a tengert csomóba szelek kötöttek   bennünket időtleneket rajongó egyéneket   engem aki a csodákban hitt téged aki állította nem léteznek   akartam nem ment tehetted volna nem akartad   és elkerültük egymást és semmi sem történt   a föld továbbra is forog emberek találkoznak és tovább mennek   én kővé vált madár lettem te eltakart arc   azóta hogy az Eloltott fény meséjében az ajtót magad mögött becsuktad   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Vlasta Mladenović Изгубљен сам – Elvesztem

 

Vlasta Mladenović Šarkamen kraj Negotina 17. mart 1956. – 

Изгубљен сам   (Преверу)   Изгубљен сам, кажу, већ дуже време виђен у мислима својим како лутам, пишем песме, дигла се фрка, хајка, трка, вика због обичног песника.   Тражили су ме код давних љубави, кажу, оне ме се више и не сећају.   Тражили су ме код старих пријатеља, али ни тамо ме нема, немам ја пријатеље.   Тражили су ме код судије за прекршаје, због вербалног деликта, јер стално тражим неку правду, aли ни тамо ме није, код нас никад није долазио, он нама не верује, кажу судије.   Тражили су ме у азилу за псе, јер волим животиње, али ни тамо ме нема, јесте, пун је једа, али само лаје не уједа.   Тражили су ме на отпаду, где се продаје старо гвожђе, на обали велике воде, близу пристаништа, али, кажу, није он за овде, сувише је мек, а није ни довољно стар –

Elvesztem   (Préverthez)   Elvesztem, mondják, egy ideje gondolataimba merülve bolyongok, verseket írok, felhajtás, patália, hajcihő van egy közönséges költő miatt.   Kerestek egykori szerelmeimnél, mondják, többé nem is emlékeznek rám.   Kerestek régi barátaimnál, de ott sem találtak, nekem nincsenek barátaim.   Kerestek a kihágási bírónál, verbális bűntett miatt, mert mindig valami igazságot keresek, de ott sem találtak, itt sosem járt, nekünk nem hisz, mondják a bírók.   Kerestek a kutyák menhelyén, mert az állatokat szeretem, de ott sem találtak, igen, keserűséggel telt, de csak ugat, nem harap.   Kerestek a hulladéktelepen, ahol ócska vasat árulnak, a nagy víz mentén, a kikötő közelében, de mondják, nem ide való, túl puhány, és nem is olyan öreg –   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vlasta Mladenović: Drainac i druge pesme, Kulturistok-Presing, Mladenovac 2018. str. 39-40.

Anđelko Zablaćanski Истине – Tények

 

Anđelko Zablaćanski Glušci kod Bogatića 4. decembar 1959. –

Истине   Ако ти кажем да ноћ је сванула Да је гавран сасвим побелео Да све реке узводно теку Зашто ми не верујеш Зашто не верујеш кад знаш Да увек ћу рећи да зора свиће Да је рода беља овог пролећа Беља сад Него кад је на југ одлазила И да све реке своме мору хрле

Tények   Ha neked azt mondom megvirradt az éj A holló immár fehér A folyók visszafelé folynak Miért nem hiszed Miért nem hiszed mikor tudod Hogy mindig állítom reggel van virrad A gólya most tavasszal fehérebb Fehérebb Annál amikor délre indult És minden folyó tengerébe siet   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Анђелко Заблаћански: Пијано праскозорје, Српска књига 2014. стр. 25.

Živko Nikolić Vrata – Ajtók

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Vrata   vrata da se šire prostore da osvajaju   ko ugleda vrata i slučajno mene pred vratima ko u okretu oseti ko čuje ko spazi kako se tolika sličnost odvaja i nekud sama polazi taj naglo počne da kopni da se ugiba da nestaje i samo par stopa u prahu za sobom ostavi   vrata su to puna prostora vrata večita ona što u svojim uglovima sama po sebi nestaju

Ajtók   tereket hódítva táruljanak az ajtók   aki meglátja az ajtót és az ajtó előtt véletlenül jómagamat aki perdüléskor megérzi aki hallja aki észreveszi hogy az ilyen hasonlóság elválaszt és valahová egyedül indul az egyszerre kopni kezd enyészik és eltűnik és maga mögött a porban csak néhány nyomot hagy   azok a sarkokban lévő tágas ajtók örökös ajtók nyomtalanul eltűnnek   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://arhiva.kcb.org.rs/OProgramima/Pesmanadan/Pesmanadannajava/tabid/1095/AnnID/972/language/sr-Latn-CS/Default.html