Predrag Bjelošević: Ишчекивање, смрт – Várakozás, halál

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. – 

Ишчекивање, смрт   Одлучио сам чекати она ће сигурно доћи једном од главних улица или можда пречицом са једним од прелијепих лица или под смијешном маском времена   разаслао сам уличаре и друге доконе људе да је чекају и не дозволе да ме ухвати на спавању при чврстом сну док хрчем још руке ширећи зидовима у незнању изговарајућу њено магично име ААА видим и сунце је затечено њеним блиставим именом а аа ааа аа а оглашавају се у хору звијезде Аа Аа Аа.... а из чичка поздравља је и црвена глава чешљугара   ЗНАМ   Она је већ на вратима ДУШО – отвори се СЈЕНКО – иди

Várakozás, halál   Elhatároztam várok egyszer biztosan jön valamelyik főutcán vagy talán csapáson bizonyos kedves arccal vagy az idő bohó jelmezében   megbíztam a naplopókat és egyéb semmittevőket várják és ne engedjék közelembe míg alszom mély álmomban horkolás közben még karomat a falak felé tárva öntudatlanul mágikus nevét emlegetem AAA látom varázslatos nevétől a nap is meghökken a aa aaa aa a kórusban jelentkeznek a csillagok Aa Aa Aa… a bogáncsosból meg a tengelic piros feje köszönti   TUDOM   Az ajtó előtt áll LÉLEK – tárulj ÁRNY – távozz   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Biljana Milovanović Živak: Ženske tajne – Női titkok

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. –  

Ženske tajne   Harpun nikada nisam držala, ni konopac, Ni pištolj, bajonet, mitraljez, pušku, Jedino nož dok čistim povrće, a ribu Nikada nisam sekla, nikada spremala Nikada jela. Kako bih mogla znati tajne Dna? Ni pticu nikada nisam ranila Nisam ubila, nisam kuvala, kako bih onda Znala tajne Neba? Ni zeca, ni lisicu, Ni srnu ni jelena, ni svinju, ni psa! Kako bih onda tajne Kopna znala?   Ne verujem u Amazonke sa ratničkim bojama Ni u muškarce (o, zar bi to ikako bilo moguće), Koje u kavezima držahu samo za priplod, Ne verujem da su sekle, zbog luka i strele, Desnu dojku i da su vladale tajnama vrhunca! Ne gledaj me tim naivnim očima, ne moli, Ne klanjaj se i ne ispituj uzalud. Ti si onaj Koji ima odgovore, zaboravljaš da sam rebro.

Női titkok   Szigonyt sosem tartottam, se kötelet, De revolvert, bajonetett, gépkuskát, puskát se, Csak kést, míg zöldséget tisztítottam, ám halat Sosem vágtam, sosem készítettem, Sosem ettem. Hogyan ismerhetném a Mély Titkát? Madarat sem sebeztem, Nem öltem, nem főztem, így hogyan Ismerhetném az Ég titkát? Nyulat se, rókát se, Őzet se, szarvast se, disznát se, kutyát se! Így hogyan ismerhetném a Szárazföld titkát?   Nem hiszek a harci színekkel tele Amazonokban, Sem a férfiakban (ó, lehetséges ez egyáltalán), Akiket csak szaporodásra ketrecekben tartottak, Nem hiszem, hogy az íj és a nyíl miatt vágtak, Jobb mellett és az élvezet titkán uradkodtak. Ne nézz ezzel a naív szemmel, ne könyörögj, Ne hódolj és hiába ne kérdezz. Te vagy az, Aki a felelteket ismeri, ne feledd, borda vagyok.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Biljana Milovanović Živak, Poezija - Libartes

Dušan Gojkov № 33 - № 33

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 33   laku noć, moje dame, laku noć bliži se kraj ove operete   laku noć, moje dame, laku noć odlazim da spavam čist bez slojeva šminke godinama nanošenih   laku noć, moje dame, laku noć da mi je svaka od vas podarila samo po kamenčić tuge sad bih morao da unajmim nosače srećom bilo je tu i radosti   nadam se da i vi pokatkad tako mislite   laku noć moje dame, laku noć nije prošao ni jedan dan mog života a da se ne setim ponaosob svake od vas   vaših mirisa očiju osmeha grudi bokova   vaših glasova godine su ih pretvorile u hor anđela a uz takvu muziku divno je tonuti u san   laku noć, moje dame, laku noć

№ 33   jó éjt, hölgyeim, jó éjt közeledik az operett vége   jó éjt, hölgyeim, jó éjt aludni térek tisztán az évek alatt rám rakodott arcfesték-rétegek nélkül   jó éjt, hölgyeim, jó éjt ha önök közül mindenki csak egyetlen bánat-követ adott volna most hordárokat kellene fogadnom szerencsére volt itt öröm is   remélem néha önök is így gondolják   jó éjt, hölgyeim, jó éjt életem egyetlen napja sem múlt el úgy hogy külön-külön mindannyiukra ne gondoltam volna   illatukra szemükre mosolyukra mellükre csípőjükre   hangjukra melyek az évek folyamán angyal-kórussá váltak ily zene kíséretében pedig álomba merülni maga a csoda   jó éjt, hölgyeim, jó éjt   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 67.

Živko Nikolić Некадa – Egykor

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Некадa   Некада бејах Кнез пчела и зечева, покаткад и дивљих гусака. Али, гуске су стално бежале, ка југу, у неку другу маглу. Ах, те моје шашаве гуске које се лако над водом обрушавају, које лете насупрот ветру, још ми покаткад у сан дођу, гачу и дозивају. Ко с њима тајну да подели? Како сам само некада скакавце кротио, како сам лако вукове збирао, срне и јазавце, роде и лисице, и даброве над хитрим водама. Али гуске, гуске посивеле још једном ми под прозором дочарајте недођију, део мене будите, гракните над свим рекама, све птице, све звери дозовите, део мене стварно будите.   11. 10. 2009 – 23. 9. 2012. Београд

Egykor   Egykor a méhek és a nyulak Hercege voltam, néha a vadlibáké is. De a libák mindig szöktek, délre, holmi más ködfátyolba. Ó, azok a víz felett könnyen lebegő, a széllel szemben szálló bolondos libáim álmomban még mindig megkeresnek, gágognak és hívogatnak. Titkot ki osztana meg velük? Ahogy egykor a szöcskéket szelídítettem, oly könnyen gyűjtöttem a farkasokat, az őzeket és a borzokat, a gólyákat és a rókákat és a gyors vizek felett a hódokat. De libák, szürke libák varázsoljátok még egyszer ablakom alá a nemlétező világot, részemmé váljatok, minden folyó felett gágogjatok, minden madarat, minden vadat ide hívjatok, tényleg a részemmé váljatok.   Belgrád, 2009. 10. 11. – 2012. 9. 23.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Одбегле слике, Смедеревска песничка јесен, 2021. стр. 54.

Đorđe Kuburić Линија – Vonal

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 29. april 1958. – 

Линија
 
Мој живот беше бесциљан.
Све до тренутка када је једна љупка пчела слетела на мој образ,
ношена раскошном, готово невероватном, нарацијом ветра.
 
 Док сам ослушкивао прозукло сврачије кикотање које се проламало
градом духова у Вајомингу,
поздрављао пролазнике у Кембриџу,
мезетио сир крај запењене Рајне,
осматрао Токио са његове највише зграде –
 био сам и даље уклет обесмишљеношћу.
свог млаког живота
охоло умишљајући да светски сам човек.
 
Једном само, у Помпеји,
након што пробудих се из дубоког сна,
сетих се очаравајуће пчеле.
Сетих се ветра; његове сада већ истрошене приче.
 
И разумео сам
да на правом сам путу.
 
Ови стихови настали су по мотивима сонета “Line” америчког песника. Џона Чиардија (1916 – 1986). Није у питању превод. Нити препев. Од оригиналног текста, остале су тек лабава линеарност мотива и идентичност географских локалитета, док метричка, стилска, емотивна и идејна структура творе посве засебну песму.  Благодаран сам Горану Скробоњи у помоћи око основног превода.
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Песме из дворишта. Народна Библиотека „Стефан Првовенчани“, Краљево, 2016. стр. 46.
 
 
Vonal
 
Életem céltalan volt.
Addig a pillanatig, ameddig a szél csodálatos, szinte hihetetlen, suttogásának irányításával,
egy kedves méhecske arcomra nem szállt.
 
Míg Wyomingben, a szellemek városában a nyugtalanító
szarka-rikoltozást hallgattam,
Cambridgeben a járókelőket üdvözöltem,
a pezsgő Rajna mellett sajtot fogyasztottam,
Tokiót legmagasabb épületéről néztem –
büszkén beképzeltem, nagyvilági ember vagyok,
ám puhány életemet
továbbra is az értelmetlenség átka sújtotta.
 
Csak egyszer, Pompeiben,
mély álmomból ébredve
jutott eszembe az a varázslatos méhecske.
Eszembe jutott a szél; az immár elkoptatott meséje.
 
És megértettem
a valóságos úton vagyok.
 
Ezt a verset John Ciardi (1916 – 1986) amerikai költő „Line” szonettjének motívumai alapján írtam. Nem fordítás. Nem átköltés. Az eredeti szövegből a motívumok laza követése és a földrajzi helyek pontos átvétele maradt, míg metrikai, stílusi, érzelmi és eszmei szerkezete alapján önálló, saját vers. Az eredeti vers fordításában nyújtott segítségért külön köszönet Goran Skrobonjának jár.
 
Fordította: Fehér Illés

Méhes Károly Örökkévalóság – Večnost

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Örökkévalóság   Ősz hajszálam, ha a nap elé tartom, a papíron árnyéka mindig fekete marad.

Večnost   Sedi vlas kose ako ispred sunca držim njegova senka na papiru uvek će crn ostati.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Bíró Tímea Önkielégítés – Samozadovoljenje

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

Önkielégítés   ki a fényre néha korábban is amikor kézenfogva mentünk az utcán becsuktam a szemem néhány másodpercre átadtam magam a vakságnak a napfény mosta az arcom és nem láttam semmit de semmit Palicson nincsenek járdák az úton tolom a gyereket belekapaszkodok a babakocsiba kinyújtott karral becsukott szemekkel áztatom magam a fényben Tolnai Ottó pont idelát az ablakából ha most kinézne talán megírná versben a nőt aki nagykabátban fürdött a télben

Samozadovoljenje   van na svetlost katkad i ranije kada smo na ulici ruke držeći hodali oči zatvorivši na nekoliko minuta slepilu sam se predala lice su mi zraci sunca prali i ništa nisam videla baš ništa na Paliču trotoari ne postoje deteta na cesti guram hvatam se za dečja kolica ispruženim rukama zatvorenim očima uživam u svetlosti Oto Tolnai1 iz njegovog prozora baš tu tačku vidi kad bi sad van pogledao možda bi napisao pesmu o ženi koja se zimi u zimskom kaputu kupala   1Oto Tolnai (Tolnai Ottó, 1940. – ) poznat mađarski pesnik   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea versei (szifonline.hu)