Živko Nikolić Путовање – Utazás

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Путовање   Мисао се у нит упреда А нит ка бескрају путује На љубичастом валу   Од светлости сатканом Та нит тебе дотиче Око струка ти се Око глежњева преплиће   Она те високо уздиже Дуго те носи У мене те утапа   11 – 15. 8. 2018. Београд

Utazás   A gondolat fonállá változott A fonál pedig lila hullámon A végtelenség felé száll   Az a fényből szőtt szál Téged érint Derekadra csuklódra Csavarodik   A magasba emel Hosszan visz Téged belém süllyeszt   Belgrád, 2018. 8. 11 – 15.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Одбегле слике, Смедеревска песничка јесен, 2021. стр. 64.

Натали Биссо / Natalie Bisso: Просто – Egyszerűen

 

Натали Биссо / Natalie Bisso

Просто   Просто, я по тебе скучаю... Тёплый вечер сиренью пахнет, И призывно влюблённых встречая, Соловьиным напевом ахнет, Майский вечер, весны не смущаясь.   Майский вечер и ветка сирени, Мы вдыхаем цветов ароматы, Ты слегка прикоснулся к коленям, И горячим желанием объяты, На зелёной траве чьи-то тени.   Так желанны твои прикасания. Просто, в омут лечу с головою, Просто, слышу твоё дыханье. Оказалось моею судьбою, То, в любви мне, твоё признание.   Просто, я по тебе тоскую, Каждый час без тебя мне не в радость, Я в мечтах нашу встречу рисую, И скрываю беспечную слабость, Отпустив в суету городскую.

Egyszerűen   Egyszerűen, hiányzol… Az orgona-illatú meleg este, A csalogány éji dala Találkára hívja a szerelmeseket, A májusi est, a tavasz nem jön zavarba.   Orgonaillattal telt május este volt, Virágillattal tele, csábító tavaszi este, Térdünk észrevétlenül ért össze És buzgó vágy ölelt át bennünket. A pázsiton árnyak sétáltak.   Érintésed gyengéd volt. Sóhajtásod meg lágy, Egyszerűen megigézett. Sorsom vagy, Hisz bevallottad, szeretsz.   Most meg, hol vagy, hiányzol, Fásult minden nélküled eltöltött óra, Találkozásainkat álmaimban őrzöm, Azt a gyönyört szívembe rejtettem, A városi nyüzsgést észre nem veszem.   Fordította: Fehér Illés Radmila Milojević szerb költőnő fordítása/átültetése segítségével

Источник: aвтор

Markovics Anita Rubikon – Rubikon

 

Markovics Anita Pécs 1980. március 15. –

Rubikon
 
nagyot kellene dobni mondtam mutass valamit belőled
rábíztam mit de valahogy mégsem tudott érdekelni semmi
a kinálás módja vagy a kinálat hiánya mit tudom én ennyi
peregnek a kockák végül leesnek mind hatos de tényleg
egy áll meg erőteremben úgy forog érdekel hát félek
ha leesik semmi és fel-fel fogom dobni neki a kérdést
hogy tudom-e a választ persze már most igen elválaszt
ha kockát vetsz valahol kinőttek már panelek házak
ha titokkal locsolod növésre hajlamos ki nem szárad
égig érő babfa létra agancs csavaros spirál dns
kezdődő mitológiává válhatsz bennem ha érted ezt
legyél az új Arno a kiszáradt Rubikon évek óta porzó
vess el minden elvet itt egy egész légió hiába csattog
vess kockát keresztet cigánykereket maradj fenn légben
római kocka alapon folyam sűrű pára felhő-erőterében
 
Forrás: Markovics Anita : Rubikon (dokk.hu)
 
 
Rubikon
 
trebalo bi pravilno baciti rekla sam pokaži nešto od sebe
odluči šta ali u biti ništa me nije interesirala
način ponude ili nedostatak ponude šta je znam
kocke se kotrljaju na koncu padaju sve su šestica zbilja
jedna u mom polju sile se tako vrti da me interesira pa
bojim se ako padne ništa i kat kad postaviću joj pitanje
da li znam odgovor naravno već sad nas razdvaja
ako kocku baciš negde su već paneli kuće izrasli
ako tajnama zalivaš rastu naginje ne isuši se
drvo graha nebo dotiče lestve rog vretenasta spirala dnk
u meni ako to razumeš u začetak mitologije se pretvaraš
budi novi Arno isušen Rubikon godinama praši
svako načelo odbaci tu čitava legija zalud škljoca
baci kocku krsti se pravi kolut ostani u vazduhu
na bazi rimske kocke reka u polju sile guste pare
 
Prevod: Fehér Illés

Vladimir B. Perić 22. етида – 22. etűd

 

Vladimir B. Perić Šabac 1976. –

22. етида               кишшшшша, хладно чело… новосадски плочници капљу и капљу и сат на катедрали је црн. боже, како је црн! и моје мисли шетају и лелујају и пуцкетају и тешко ми је, тешко ми је... не припадам... ово није моја представа, није мој филм. колена су тешка, тегови су у њима. исидора.... ревија немачког експерименталног филма је лелујала платном на трибини младих а ми смо скицирали прве кадрове, онако неспретно, срцем… у пет задатих минута (рекоше: хајде, кад баш желите то тако жарко!) сунце је сијало, рефлектор је бљештао а ми смо унутра збуњено капали и повлачили конце. сећаш ли се? срећа се не може сместити у три кадра, ни трагедија у десет секунди. вукле су се ноге и шкрипао је дрвени бински под.             глас би да пустим, гласови су унутра и умножавају се. глас је крик који пушта глумац глумећи Дах, губећи дах, ..ах, …а…а „А“ је заправо „АААААаааааАААААаааааААААА!“. ехои пробијају ранг-листе и улазе у снове, у сећања, боје свест и свет у сиво, сивожуто, жуто, жута кисела завеса пада... сав сам мокар. вода успорава глас, све је мутно, магла је…             под ногама бубња бас... потреса ми стомак...мука ми је. горња мелодија циличе и просеца ми слепоочнице. каква смеђа мекана болест! а ти зуууууујиш, шиштишшшшш, јеееееечиш, твоје се амбиције тумбају-тумбају-тумбају; ти би нешто, ја бих нешто, заједно бисмо да корачамо, врата су закључана, ми се саплићемо, као неспретни антички андрогин. ово не функционише, Исидоремифасоласидора!             глад је велика, очи су још веће, обигравамо око речи [„акција!“] као лопови око блага у стаклу. стварност уједа, и сваки пут кад уђемо у овај за нас кужни простор, старимо из часа у час десет по десет година одједном. и док су сервирали причу о ракурсима, мизансцену, транстраву, дуплим експозицијама, негде на половини трећег сата умрли смо... оставили су нас у скамијама да избледимо и нестанемо као и стид им, који је неподношљиво лако изашао кроз отворена врата.

22. etűd             essssső, hideg homlok… csöpögnek és csöpögnek az újvidéki járdák és a katedrálison az óra fekete. istenem, milyen fekete! és gondolataim cikáznak és lebegnek és pattognak és gondban vagyok… nem ide tartozom… ez nem az én előadásom, nem az én filmem. térdem súlyos, súly van benne. izidóra… a német kísérleti film revüje, a vásznon a fiatalok pódiumán libeg, mi meg az első jeleneteket vázoltuk, kissé gyámoltalanul, odaadással… az utolsó öt percben (mondták: na jó, ha már annyira akarjátok!) sütött a nap, a fényszóró ragyogott, mi meg ott benn a szálakat zavarodottan húzogattuk. emlékszel? a szerencsét nem lehet három jelenetbe helyezni, se a tragédiát tíz másodpercbe. kúsztak a lábak, a színpad meg csikorgott.           hangot hallattam volna, a hangok benn vannak és szaporodnak. sikoly a hang, amit a színész A lélegzetet játszva, lélegzetet veszítve hallat, …at, …а…а „А“ tulajdonképpen „АААААаааааАААААаааааААААА!“. a visszahangok áttörik a ranglistákat, álmokba, emlékekbe vonulnak, szürkére festik a világot és a tudatot, sárgásszürke, sárga, savanyú sárga függöny hull… csurom vizes vagyok. a víz visszafogja a hangot, minden homályos, a köd…           a lábak alatt basszus dob… remeg a has… rosszul vagyok. visít a fenti hang, halántékomat szaggatja. micsoda barna, lágy betegség! te pedig zümmmmmmösz, sissssssteregsz, nyösssssszörögsz, igyekezeted meg görög-görög-görög; te szeretnél valamit, én is, együtt közösen lépkedhetnénk, de az ajtó zárva, mi ügyetlen ógörög androgünokként botladozunk. ez nem működik, Isidoremifasolasidora!           nagy az éhség, a szemek még nagyobban, a szavak [„аkció!“] körül, mint tolvajok a kirakatban a kincs körül topogunk. megmar a valóság, és mindig, mikor számunkra ebbe a fertőzött térbe megyünk, óráról órára egyszerre tíz tíz évet öregszünk. és míg a raccourcikról, mizanszenokról, áthelyezésekről, kettős exponálásokról szóló mesét tálalták, valahol a harmadik óra közepén meghaltunk… virágcserepekben hagytak bennünket, hogy fakuljunk és eltűnjünk, akár a nyitott ajtón keresztül elviselhetetlenül könnyen távozott szégyenük.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Владимир Б. Перић: Етиде оп. 4, УК „Кораци” Крагујевац, 2021.

Danilo Jokanović Шетња – Séta

 

Danilo Jokanović Podgorica, 11. april 1956. – 

Шетња   Из кафане смо пошли ка грољу   Неко је приметио да се та шетња не разликује од било које друге   Нико није додао да ће се једном ипак разликовати

Séta   A kávéházból a temetőbe mentünk   Valaki megjegyzete ez a séta bármelyiktől semmiben sem különbözik   Senki sem tette hozzá egyszer mégis különbözni fog   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Данило Јокановић Изабране песме, Плато Београд, 2011. стр.30.

Gergely Tamás Van idő? – Ima li vremena?

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Van idő?        - Jobbját az égnek emelte - mesélte komája -, a ballal meg szorította magához a gitárt.      Az énekesnő, akinek a koncertjén járt.      - Jobbját? - kérdezte Vadmalac, próbálta elképzelni a jelenetet.      - Igen, mutatóujja kiegyenesítve, akár egy esernyő.      - Nem Heil Hitler?      - Nem.      - Akkor megpróbálom - dünnyögte Vadmalac és kilökte maga is a karját. A balt, mert a jobbja befáslizva. De még az is nehezére esett, úgyhogy leengedte, majd újra fel, körkörösen, mintha repülő lenne, annak a rotorja.      Érdekes, komája meg órának nézte, vagyis mánusnak a vadmalackart, meg is kérdezte:      - Van idő?      - Nincs - bökte ki Vadmalac a parlagon eldőlve.

Ima li vremena?        – Desnicu je prema nebu digla – pričao je jaran – a sa levom rukom je gitaru sebi privukla.      Pevačića, na čijem koncertu je bio.      – Desnicu? – pitao je Vepar i pokušao prizor zamisliti.      – Da, kažiprst je ispravila, kao da je kišobran.      – Nije Heil Hitler?      – Nije.      – Onda ću pokušati – mrmljao je Vepar te i on sam ruku izbacio. Levu, jer desna je bila umotana. Ali i to mu je teško bilo, sputio je pa opet gore, krugove pravio, kao da je avion, njegov rotor.      Interesantno, jaranu se činilo kao da je ruka vepra sat, u stvari kazaljka na satu a i upitao je:      – Ima li vremena?      – Nema – izustio je Vepar na parlogu izvrnuvši se.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#56

Méhes Károly Aztán eléred a hegyet – Posle stigneš do brda

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Aztán eléred a hegyet   Aztán eléred a hegyet a hegy kopár és zöld kövek borítják a szél olyan mintha a kövekhez szorítanád arcodat   Visszafordulsz de az út ahol eddig jöttél nincs sehol a köd mázsás kapuként ereszkedett le mögötted   A hangok hiánya rémiszt úgy hitted a csoda sosem néma legalább egy sóhajt de szádat két ujjal préselik össze   Mégis megnyugtat hogy semmi sincs úgy ahogy vártad a hegy tényleg több és magasabb rendű mint te vagy   Nem hunyod le a szemed nehogy megjelenjen bármi emlék mert nagyon fájna: lám nem érdemled meg a semmit

Posle stigneš do brda   Posle stigneš do brda brdo je pust te zelenim kamenjem pokriven vetar je takav kao da ti lice uz kamenje stisneš   Nazad se okreneš ali cesta kojom si došao više ne postoji magla se iza tebe poput preteška vrata spustila   Nedostatak glasova te straši verovao si čudo nikad nije nem makar jedan uzdah ali ti usta sa dva prsta čvrsto začepe   Ipak te umiri to što ništa nije tako kako si čekao brdo je zaista nešto više i od tebe je nadmoćniji   Oči ne zatvaraš da se ne bi neka uspomena pojavila jer bi i te kako bolela: evo ništa ne zaslužuješ   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.