Đorđe Kuburić Лето у предграђу – Külvárosi nyár

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 29. april 1958. – 

Лето у предграђу
 
Док глечери, да не кажем где, ваљају своје снове,
Ја косим посну траву.
Мачке жмиркају & преду на баштенском столу, уместо да скачу по њему.
 
Дрвета су стабилна, зелена и лицемерна,
Кише – ретке и досадне – узнемирују кишне људе
Кад пукне гром, сви се радују, хистерично.
 
Негде, над каквим морем, лети галеб.
И прави сенку другом галебу, који плута кô патка.
 
Подне је.
 
У суседном дворишту је врућина. Мешалица за бетон стамено бруји.
А други комшија се разголитио у базену, закрабуљен слушалицама.
Њиште му коњи у ушима.
Знам то.
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Песме из дворишта. Народна Библиотека „Стефан Првовенчани“, Краљево, 2016. str. 23.

 
Külvárosi nyár
 
Míg a gleccserek, hadd ne mondjam hol, saját álmukat görgetik,
Én a késői füvet nyírom.
A macskák a kerti asztalon pislognak & dorombolnak, ahelyett, hogy ott ugrálnának.
 
A fák stabilak, zöldek és képmutatóak,
Az esők – ritkák és unalmasak – ázott embereket nyugtalanítanak
Ha dördül a villám, mindenki örül, hisztérikusan.
 
Valahol, valamilyen tenger felett, sirály száll.
És egy másik, kacsaként úszó sirályra, árnyékot vet.
 
Dél van.
 
Forróság a szomszéd udvarban. Folyamatosan zúg a betonkeverő.
A másik szomszéd meg a medencében meztelenkedik, fülhallgatókkal felszerelve.
Fülében lovak nyerítenek.
Tudom.
 
Fordította: Fehér Illés

Risto Vasilevski Питања – Kérdések

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Питања   гране на којима смо одрасли, са којих смо стали на две ноге јесу ли заиста гране, или су корење дрвећа израсло у ваздуху?   шта су жиле?   јесу ли оне жиле, или су гране дрвећа разастрте у земљи?   да нису гране и влати, би ли се небо чврсто држало за земљу? да није корења, би ли се земља прибијала тако уз небо?   шта су, најзад, стабла? шта дубодолине, избочине, грла вулкана?   јесу ли они клинови неба у земљи, сврдла земље у ваздуху, или крвоток подземног заумља и светле небеске свести?   ко кога штити?   јесу ли гране живот, је ли корење смрт?   јесу ли стабла веза између живота и смрти?   и шта од чега живи: земља од ваздуха или ваздух од земље?

Kérdések   az ágak, melyeken felnőttünk, melyekről két lábunkra álltunk tényleg ágak, vagy a fa levegőben nőtt gyökerei?   mik a gyökerek?   tényleg gyökerek, vagy a fa földben nőtt ágai?   ha nem lennének ágak és szálak, vajh az ég a földhöz szorosan kötődne? ha nem lennének gyökerek, vajh a föld az éghez így simulna?   végtére is mik a fatörzsek? mik a mély völgyek, a kiszögellések, a vulkán-katlanok?   azok ott a földben az ég szegecsei, a levegőben a föld fúrói, vagy a földalatti elképzelések és a mennyei eszmélet vérkeringése?   ki kit véd?   az ágak az életet, a gyökerek a halált?   az élet és a halál között a fatörzs a kapcsolat?   és mi miből él: a föld a levegőből vagy a levegő a földből?   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Vasa Pavković: (Vetar – kažem: vetar…) – (Szél – mondom: szél…)

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

(Vetar – kažem: vetar…)   Vetar – kažem: vetar i vidim mrki korov, suvi zub, pustaru, tela partizana, istrulela, odvratno sama.     Vetar, koračam kraj vode i vidim: vatrenu kolibu u kojoj gori rodoljub s petokrakom na kapi i kišu tanadi koja gasi njegovu želju, da bi poslednja hulja mogla da mu pljuje po humki šest decenija docnije.   Vetar, kažem, i ništa. Ispijam gorki gutljaj i posmatram svoju senku bez očiju, bez osmeha, bez ičega.

(Szél – mondom: szél…)   Szél – mondom: szél és látok zord kórót, száraz fogat, pusztát, partizán testeket, szétmállottak, undorítóan magányosak.     Szél, víz mellett megyek és látom: a lángban álló kunyhót, benne hazafi ég sapkáján ötágú csillag, kívánságát golyózápor oltja, hogy az utolsó álnok hat évtizeddel később sírhantját leköphesse.   Szél, mondom, és semmi. Keserű a korty és szemek nélküli, mosoly nélküli, csupasz árnyékomat nézem.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vasa Pavković: Konverzija, KOV, Vršac. 1994.

Ivana Milankov Maestro – Maestro

 

Ivana Milankov Beograd 24. mart 1952. – 

Maestro   Prolazi neko sa maskom od stakla Dolazi neko izvani sila Ulazi neko, donosi krila Verujte, ne znam Razum i gromove sam sakrila U noćnu škrinju sam sakrila U Damasku sam se probudila Postala sam svila Verujte, ne znam Oblaci su me boleli Kroz svetlost smo putovali Sa Severa je bio Imao je masku od stakla Ne pamti ga antički svet Imao je atribute nekog ledenog pakla Bele ljiljane u staklu je ostavio I napustio svet Verujte, ne znam Okrenula sam se da vidim Ako nije iz sila Iz kakvih je onda kristala Ali svetlost me odnela Do Severa, do pola Daleko od bola Raspada se raskoš moja Mediteranska Toga mi je odveć bela za Rim A bogovi rimski ponižavaju mi duh Vređa me besmrtnost njihova Sva je od kipova

Maestro   Valaki üveg-álarcban halad el Valaki az erőtéren kívülről jön Valaki bejön, szárnyakat hoz Higgyék el, nem tudom Az értelmet és a villámokat elrejtettem Az éjjeli-szekrénybe rejtettem Damaszkuszban ébredtem Selyemmé váltam Higgyék el, nem tudom Fájdalmat a felhők okoztak Fényen keresztül utaztunk Északról jött Üveg-álarca volt Emlékét az antik világ sem őrzi Valami jeges pokol sajátosságait viselte Az üvegben fehér liliomot hagyott És elhagyta a világot Higgyék el, nem tudom Megfordultam, hogy lássam Ha nem erőből van Akkor milyen kristályból De elvitt a fény Északra, oda, ahonnan a fény ered Ahol a gyötrelem ismeretlen Mediterrán fényűzésem szétesőben Tógám Rómáért már régóta fehér De lelkemet a római istenek alázzák Halhatatlanságuk sért Szobrokból áll   Fordította: Fehér Illés

Izvor:  Maestro, Ivana Milankov | Hyperborea (hiperboreja.blogspot.com)

Željka Avrić *** (не знам ни када…) – *** (azt sem tudom mikor…)

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. – 

***   не знам ни када ни зашто све је нестало за трен пред зору с првим мраком у траговима по сећању   ишли смо једно уз друго као супротне обале кад стали смо пред себе и видели да нас нема   после је остало ћутање после је само остало ћутање после љубави није остало ништа

***   azt sem tudom mikor és miért de egy pillanat alatt minden eltűnt hajhasadáskor szürkületkor nyomokban az emlékben   egymás mellett ellenkező partokként mentünk mikor megálltunk magunk előtt láttuk nem vagyunk   utána a hallgatás maradt utána csak a hallgatás maradt a szerelem után semmi se maradt   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Жељка Аврић, Несан. Центар за културу, туризам и спорт  Сврљиг, 2020.

Vladimir B. Perić 24. етида – 24. etűd

 

Vladimir B. Perić Šabac 1976. –

24. етида               Дааа...дааааа…дааааааа……. Пусти се, препусти, блажено потони... Leggiero, светло, што светлије, нееежно... Љубав је музика а ту је и почетак и крај. И наше реминисценције и наше антиципације, руке растављене, руке пружене, руке повезане; наше сонате неисписане, у уху спеване, кроз ехое пренете у сећања у слике...             Укрштали смо се, мимоилазили и додиривали као лева и десна рука у Рахмањиновој етиди бр. 2 и знали да је музика коју складамо ода једној младости, сунцу наде, новом пламену, звуцима заједничке на(ра)стајуће душе.             С тобом сам шетао кроз клавирске пасаже у мосту, тамо где су се спајали „Зенит” и дада.  Твојим топлим срцем опијен, модулирао сам осећања из природног мола у дур и узбуђен хармонизовао green-eyed soul мелодије, оне твоје, а сада наше.             Под нашим ногама ницала је густа и разбокорена текстура, за нашим корацима рађала се широка и заносна партитура.

24. etűd               Igeeen… igeeeeen…igeeeeeeen… Lazíts, engedd el magad, repesve merülj… Leggiero, fényt, fényesebbet, gyengédeeen… Zene a szerelem, itt a kezdet is, a vég is. És reminiszcenciánk is, anticipációnk is, elválasztott karok, kinyújtott karok, összekapcsolt karok; meg nem írt szonátánk, fülünkbe dalolt, századokon át az emlékezetbe, a képekbe vitt…             Egymást kereszteztük, elkerültük és érintkeztünk, mint Rachmaninov 2. etűdjében a jobb és a bal kar és tudtuk, szerzeményünk óda egy ifjúsághoz, a remény napsugarához, új tűzhöz, az együtt növekedett lelkek zsivajához.             Veled sétáltam a zongora akkordjain, ott, ahol a „Zenit” és a dada egyesültek. Meleg szívedtől megigézetten, érzéseimet a természetes mólból dúrba váltottam és a green-eyed soul dallamot, azt a tiédet, most már a miénket, izgatottan hangoltam össze.             Lábunk alatt sűrű, szerteágazó textus nőtt, lépteink mögött széles, magával ragadó partitúra született.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Владимир Б. Перић: Етиде оп. 4, УК „Кораци” Крагујевац, 2021.

Живко Николић У тајновитом кутку – A titkos sarokban

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara13.11.1958. –

У тајновитом кутку
 
лежим у подруму који је сада бабина кухиња
на лежају тврдом и удишем мирисе
тек пробуђен видим крајичком ока
како мој далеки брат у бунар баца лубенице
и како моје сестре од стрица сецкају лук и плачу
лежим и не знам да ли је заиста почело предвечерје
и свици тамноплаво небо премрежавају
лежим и чујем како се оглашава кукувија
како цвили пас кога моја мати дозива а потом му
баца повећу кост а мачке растерује
и кокошкама гласно каже иш
лежим спреман да опет утонем у сан
само ми је једна мува на врх носа слетела
а лубенице победоносно воду истискују
и допире издалека бруј звона
у подруму у тајновитом кутку лежим
од свега далеко и не знам шта се све окончало
и шта се продужава да ли сам још увек
кнез пчела и зечева или се тој свити
још неко биће придодало или је све одбегло
у један таман недокучив бездан који се шири
топлину дарива и склапа се као свод
лежим и бива све тише све даље па нека
 
9. 5 – 26. 11. 2019. Београд
 
Izvor: Живко Николић: Одбегле слике, Смедеревска песничка јесен, 2021. стр. 64.
 
 
A titkos sarokban
 
a pincében fekszem most nagyanyám konyhája
kemény fekhelyen és illatokat érzek
ahogy felébredtem szemem sarkából látom
távoli fivérem a kútba görögdinnyéket dobál
nagybátyám lányai viszont hagymát szeletelnek és sírnak
fekszem és nem tudom tényleg itt van-e az alkonyat
a szentjánosbogarak behálózzák-e az sötétkék eget
fekszem és hallom megszólal a kakukk
nyüszít a kutya anyám hívogatja majd nagyobb csontot
dob neki a macskákat meg szétzavarja
és a tyúkokat hangosan tereli
fekszem újra álomba készülök
de orrom hegyére egy légy száll
a görögdinnyék a vízben diadalmasan csobbannak
messziről harangszó hallatszik
a pincében a titkos sarokban fekszem
mindentől távol és nem tudom mi az ami immár nincs
és tovább mi tart továbbra is én vagyok-e
a méhek és a nyulak hercege vagy e kísérethez
valaki még csatlakozott vagy minden egy sötét
megfoghatatlan egyre nagyobb szakadékba tűnt
amely meleget áraszt és boltívként zárul
fekszem és minden csendesedik távolodik hát legyen
 
Belgrád, 2019. 5. 9. – 11. 26.
 
Fordította: Fehér Illés