Gergely Tamás Kelet-Európai banzáj – Istočno-Evropsko bančenje

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Kelet-Európai banzáj          - Mi ez?        - Békegalamb.        - Három kört kérek.        - Talán három karikát! - rikkantja, s szeleteli máris.        Alvadt vérdarabok hullanak az égből.

Istočno-Evropsko bančenje        – Šta je to?      – Golub mira.      – Tri runde molim.      – Možda tri koluta! – poviče i već na kriške seče.      Sa neba ugrušci krvi padaju.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Vasa Pavković Pijući mleko… – Ahogy a tejet iszom…

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Pijući mleko…   Da pijem mleko i slušam džez. I s praga stare roditeljske kuće Da posmatram bregunice nad vodom I lastavice koje se kupaju u prašini. Dovoljno je.   Prolazi život i tiranija, proći će. Ali prolazi i život, taj, moj, Jedini život.   Da, prolazim rukom kroz šimšir, Dok čuje se Majlsova truba iz sobe U kojoj moja žena krpi naš stari veš.   Dovoljno je ovo malo sirotinje, Malo žudnje – nadlanicom otirem mleko S usne, pa kažem: ! Oh, Bože! Mada ni sam ne znam kome govorim I zašto sam upotrebio tu reč.

Ahogy a tejet iszom…   Mikor tejet iszom, jazz zenét hallgathassak. És az öreg szülői ház küszöbéről Nézhessem a partifecskék röptét a víz felett És a porban fürödő füsti fecskéket. Ennyi elég.   Múlik az élet és a zsarnokság is, elmúlik. De az én életem is múlik, Az egyetlen.   Míg a szobából, ahol feleségem fehérneműt Foltoz, Miles trombitája hallatszik, Kezemmel a puszpángot simogathassam.   Elég ez a kevés nincstelenség, Ez a vágy – a tejet ajkamról alkarommal Törlöm és mondom: ! Ó, Istenem! Pedig nem tudom, kihez beszélek És ezt a kifejezést miért használtam.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vasa Pavković: Knjiga o lastavicama, Matica srpska, Novi Sad 2000.

Risto Vasilevski ТАчКА - A PoNT

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

ТАчКА   Мања од мрве већа је од планете, јер се посматра унутрашњим оком.   Нешто је пре ње постојало, нешто с њом завршава да нешто друго почне, ако нађе смисао почетка.   Прати речи кад се осаме, сече реченице кад се издуже или обесмисле смисао, мислима кад се заокруже не дâ да их ветар језика развеје.   Као да ју је вода времена котрљала, глачала, сабијала, постала је сишушна суштина језгра – непомерљива с места.   Само у кругу живота не зна камо припада,  где јој је тачно место.   Стално вреба крај који повезује с Богом.

A PoNT   Kisebb a morzsánál, nagyobb a bolygónál, mert belső szemmel figyel.   Előtte létezett valami, valami vele végződik, hogy valami más kezdetét vegye, ha a kezdet értelmét megleli.   Kíséri a magányos szavakat, az elhúzódó vagy az értelmét vesztett mondatokat, a már kiegészített gondolatokat, hogy a nyelv fuvallata széthordja, nem engedi.   Mintha a kor vize görgette, vasalta, tömörítette volna, a lényeg parányi magjává alakult – helyéről mozdíthatatlan.   Csak az élet forgatagában nem tudja, hová tartozik, hol a pontos helye.   Állandóan a véget, az Istennel összekötőt kémleli.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Živko Nikolić Слетео – Leszálltam

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Слетео   толико сам високо полетео да сам врани могао да ишчупам реп све сам пужеве претекао сви су ме мрави згрануто гледали све хитајућ хитрог сам јежа стопалом пригњечио а када сам низ падину склизнуо и огулио дланове и колена у бари на врху мог темена спокојно је жаба певала   10. 2 – 16. 6. 2019. Београд

Leszálltam   oly magasra repültem hogy a varjú farkát kiszakíthattam volna   a csigákat megelőztem a hangyák meg megdöbbenve néztek rohanva a sebes sünt is elgázoltam mikor pedig a meredeken lecsúsztam tenyerem térdem megsértettem a mocsárban fejem tetején egy béka nyugodtan kuruttyolt   Belgrád, 2019. 2. 10. – 6. 16.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Одбегле слике, Смедеревска песничка јесен, 2021. стр. 36.

Turczi István: Balassa Bálint sírjánál az 1985-ik év karácsonyán – Kod groba Balinta Balaše Božića godine 1985

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Balassa Bálint sírjánál az 1985-ik év karácsonyán   Egy ideje már itt állunk a míves vaskerítés előtt, turisták, idetévedtek, otthontalanok. Tél-ihlető hó hull, a kápolna tornyán köd gubbaszt, s csak sejteni vélem: az ott távol az Alacsony-Tátra. A paplak felől végre hatalmas kulcs érkezik, mögötte kendőbe bugyolált, szótalan nénike. Akik belépünk, most mind egyedül vagyunk. Megilletődött, feszültléptékű magány. Tömjénillat, csontig hatoló hideg, madár suhanása minden mozdulat. Előbb az oltár, aztán a sírfelirat, szinte hallom, a karcsú oszlopok izülete mint ropog. A festett ablakokból behulló reggeli fény szétmállik a szentképeken. Mintha a füles sapkába zárt gyermeki csend visszhangozna. Tornyok tűszúrása, befagyott tavak ezüstje, szívemig érő végtelen hó-ölelés. Mintha régi karácsonyok tisztító fényessége. Harangoznak. Katartikus rosszkedv fog el — Bár fölösleges, mégis az órámra nézek. Alig két óra innen a magyar határ… „Indulj, ha van hová menned.”

Kod groba Balinta Balaše Božića godine 1985   Već jedno vreme tu ispred obrađene gvozdene ograde stojimo, turisti, namernici, beskućnici. Sneg što pada zimu priziva, na tornju kapele magla tavori i tek naslućujem: tamo u daljini je Niska-Tatra. Iz pravca konaka popova ogroman ključ stiže, iza maramom omotana, šutljiva starica. Mi, koji ulazimo, sad smo svi sami. Ganuta, napeta mera osame. Miris tamjana, mraz do kosti prodire, svaki pokret je let ptica. Pre oltar, posle epitaf, na neki način čujem, kako zglobovi vitkih stubova pucketaju. Jutarnja svetlost što preko obojenih prozora prodire na ikonama se rasipa. Kao da u avatu kapu zatvorena dečja tišina odzvanja. Ubod igala tornjeva, srebro zaleđenih jezera, beskonačan zagrljaj snega do srca stiže. Kao sjaj davnih Božića što čisti. Zvone. Katartična zlovolja me obuzima — Iako je suvišno, na sat gledam. Odavde do mađarske granice jedva dva sata… „Kreni, ako imaš gde otići.”   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 40. old.

Méhes Károly Csak szívverés – Tek otkucaj srca

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Csak szívverés   Télen fehérebb a hold odafönt is havazik: innen lentről   Menni kellene mindig azt álmodom utazunk tájak repülők bőröndök vonatok jönnek   s ott állok többnyire alkonyatban sötétkéken várom hogy véget érjen   Nem megyek áruházba jó kis leértékelésekre csak gesztenyét veszek hullik a férgese lábam elé zörög a stanicli   Látom az utcát ahol gyerekként annyit bicikliztem - most is imbolyog egy árny árnyam kiválik a csöndből arcán néhány ránc és nyakában biciklilánc   ultrahangos szerkezettel belém néznek csupa árny denevérként röpköd a szívem adó-vevő pici gépezet hullámok és álmok   hadd fusson a vér Nyomás! billegő lemezkéin a végtelennek   a pitvarban csönd van még csak nem is sepregetnek a kamra is szinte üres legfeljebb fonnyadt áfonyát találni   A legrosszabb hogy figyelem magam lesem e gyanús test mit csinál velem titkosrendőr leszek tartótiszt tiszta őrület   Miközben minden csak szívverés a szívem rés résen van és abban a résben az egész

Tek orkucaj srca   Zimi mesec je belji sneg i gore pada: odavde gde smo   Trebalo bi krenuti uvek o tome sanjam putujemo pejzaži avioni prtljazi vozovi dolaze   i uglavnom tamo stojim u sutonu tamnoplavo čekam da se završi   U robne kuće ne idem na snižavanje cena samo kesten kupujem crvasti ispred nogu mi padaju štanicla čagrlja   Vidim ulicu gde sam kao dete toliko bicikl terao – jedna senka i sad tetura iz tišine se moja senka izdvaja na licu joj je po koja bora a na vratu lanac bicikla   ultrazvukom gledaju šta je u meni senka moje srce poput šišmiša lebdi predajno-prijemna sićušna mašina talasi i snovi   na klimavim pločicama beskraja krv Pritisak! neka jurca   u pretkomori je tišina niti mete i komora je maltene prazna u najboljem slučaju loćkava brusnica je prisutna   Najgore je to što promatram sam motrim to sumnjivo telo sa mnom šta izvodi biću tajni agent časnik pravo ludilo   Dok je sve samo otkucaj srca srce mi je pukotina na oprezu je te u onoj pukotini je celina   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Gergely Tamás Átejtés – Prevara

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Átejtés          Kényelmesen terpeszkedett langy jázminillatban.        - Azért pucoljuk az ablakokat - hallatszott a hangszóróból, hogy Önöknek még könnyebb legyen szemügyre venni a kinti valóságot.        A szivárványszínű spongyáktól gyanút fogott.        Kirohant.        Akkor illesztették az ablakhoz az utolsó tégladarabot.

Prevara        U prijatnom mirisu jasmina se komotno smestio.      – Zato čistimo prozore – čulo se preko razglasa – da vanjski svet, stvarnost još lakše možete promatrati.      Zbog šarenih spužvi nešto mu nije bilo jasno, posumnjao je.      Istrčao.      U prozor poslednju ciglu su baš u tom trenutku postavili.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.