Predrag Bjelošević: Зид – A fal

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. – 

Зид   Извјесно вријеме враћамо се уз ријеку све до извора али извор не препознајемо као да је извор негдје другдје   Потом се журно отискујемо низ ријеку да пристигнемо изгубљено вријеме и тако све до ушћа али ушће не препознајемо као да је ушће негдје другдје   Онда се замишљено враћамо кући данима зуримо у исту избочину на зиду док у њеном средишту не угледамо свој лик   Да ли нам то зид разоткрива тајну или тек указује на сметњу њеног разрјешења

A fal   Bizonyos ideig visszafelé a folyó mentén megyünk a forrásig de a forrást nem ismerjük fel mintha a forrás máshol lenne   Majd a folyó mentén sietve távolodunk hogy az elveszített időt utolérjük és így a torkolatig de a torkolatot nem ismerjük fel mintha a torkolat máshol lenne   Majd elgondolkodva haza térünk naphosszat a falon ugyanazt a kiszögellést nézzük míg központjában magunkat meg nem látjuk   Vajon a fal titkot fed fel előttünk vagy rámutat a megoldás akadályba ütközött   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Vasa Pavković Помисао на даждевњака – A szalamandrára gondolva

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Помисао на даждевњака   Прошло је више од 40 година како нисам видео живог даждевњака. Сећам се: било је то на прашњавој стази у старом, болесном воћњаку... Кретао се разочаравајуће и фасцинантно неспретно, он син ватре и огња, сјајан од животног лепка ...   И сад, кад скоро сваке ноћи помислим на смрт своју сопствену – отрежњујућу и разочаравајућу – назрем и њега вечити живи пламичак.   Волим да верујем како је жив и како ће ме надживети – он, син ватре и плиме, ако већ нема оног воћњака и ако нема мене у некој бесмртној инкарнацији.

A szalamandrára gondolva   Több mint 40 év elmúlt azóta, hogy elélő szalamandrát láttam. Emlékszem: a régi, meddő gyümölcsös poros ösvényén történt… Kiábrándítóan és csodálatosan esetlenül mozgott, ő a tűz és a lobogás utóda, az élet ragasztójától fényes…   És most, mikor esténként   a halálra gondolok, saját halálomra – a kijózanítóra és kiábrándítóra – őt, az örökégő lángot is érzem.   Hiszem, még él és engem túlél – ő, a tűz és az áradat utóda, ha már holmi megtestesült halhatatlanságban sem az a gyümölcsös, sem én többé nem létezünk.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Васа Павковић: У варљивом животу, КОВ, Вршац, 2012. стр: 19.

Risto Vasilevski Друго јавно писмо – Második közzétett levél

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Друго јавно писмо
 
                                         Јовану Зивлаку¹
 
Навикавам се на ствари врло чудне.
Обедујем уз слике са којих зева смрт.
Телеса разнетих удова, проваљених утроба,
обезглављених трупова,
салећу кукци, муве, острашћени стршљенови.
Уз вино чујем речи о згариштима,
о похараним домовима и обешчашћеним торњевима.
Премећем кроз свест огрлице од дечјих прстију,
склањам поглед од шлемова пуних очију и очњака.
Пре спавања ишчитавам вести о страшним стратиштима,
највеће хвале црним јунацима.
Сањам порушене мостове и поражене народе.
Буде ме гласови побеглих са фронтова.
Сваки од њих има своју причу
о удесу који нас све дотиче.
А ја, у 6 и 30 морам да уђем на капију број 1,
и пре сваког почетка све поново да проживим,
слушајући издане, раскућене, живе сведоке битака.
И одвећ сломљен, подељен причама и сведочењима,
морам да одрадим своје радно време
и да се увече скрхан свалим у кревет,
да почнем све из почетка.
 
Боже, у шта ћу се овакав претворити,
какво ће ме зло за собом повући?
                            
У смедеревској касарни², 15. октобра 1991.
 
¹Познати српски песник који живи у Војводини
²У овој касарни је песник силом прилика радио као грађевински стручњак. Из ње су одлазиле и у њу су се враћале јединице које су ишле на фронтове у Хрватској и Босни и Херцеговини.
 
Izvor: autor
 
 
Második közzétett levél
 
                                         Jovan Zivlakhoz¹
 
Különösen fura dolgokhoz kezdek alkalmazkodni.
Halált hozó képekkel étkezem.
Testeket roncsolt végtagokkal, felszakított gyomrokkal,
lefejezett törzseket
férgek, legyek, féktelen darazsak támadnak.
Borozás közben leégett épületekről,
lerombolt otthonokról, meggyalázott tornyokról beszélnek.
Tudatom gyerekujjakból készült nyakláncokat vizsgál,
tekintetemet a szemekkel, fogakkal tele sisakoktól elfordítom.
Alvás előtt a vészjósló vesztőhelyekről szóló híreket hallgatom,
dicsfényben a fekete hősök.
Álmomban lerombolt hidak, letiport nemzetek jelennek meg.
A harctérről megszököttek hangja ébreszt.
Mindenki, a maga módján,
a mindannyiunkat érintő végzetről szól.
Nekem meg 6.30-kor az 1. számú kapun be kell menni,
majd az elárultakat, otthontalanokat, az ütközetek élő tanúit hallgatva,
minden kezdet előtt, mindent újra átélni.
Munkaidőmet az elbeszélésektől, tanúskodásoktól meggyötörten
kell ledolgozni
és este az ágyba kimerülten roskadni,
hogy mindent elölről kezdjek.
 
Istenem, így mivé válok,
milyen átok ránt majd magával?
 
Szendrői kaszárnya², 1991. október 15.
 
¹Ismert vajdasági szerb költő
²A költő, mint építészeti szakember, kényszerből, ebben a kaszárnyában dolgozott. Az egységek a frontokra Horvátországba és Bosznia-Hercegovinába innen indultak és tértek vissza.
 
Fordította: Fehér Illés

Đorđe Kuburić Тиса – A Tisza

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 29. april 1958. – 

Тиса
 
Крај ње сам рођен (а звонила су црквена звона, тада, јако).
Први пут запливао, њоме. (А потом је и препливао, плутајући уз скелу. До мирне и дивље банатске стране)
Небројене њене чарде подариле су ми рибу, хлеб и вино.
Памтим.
Метњу обалом са љубавницом у недалеком ми иностраном граду.
Долме.
Самотна тумарања зором.
Добродошлицу пријатеља.
 
Она је тиха и претећа.
Етерични сан неизливене реке.
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Песме из дворишта. Народна Библиотека „Стефан Првовенчани“, Краљево, 2016. str. 53-55.
 
 
A Tisza
 
Mellette születtem (a harangok nagyon hangosan szóltak, akkor).
Először benne úsztam. (Később át is úsztam, a komp mellett lebegve. A nyugodt és vad bánáti oldalra).
Számtalan csárdája halat, kenyeret, bort ajándékozott.
Megjegyeztem.
A közeli külföldi városban a partmenti sétát, szeretőmmel.
A töltéseket.
A hajnali magányos csatangolásokat.
A baráti összejöveteleket.
 
Csendes és vészjósló.
A medrében folyó folyó éteri álma.
 
Fordította: Fehér Illés

Živko Nikolić Вајање пене – Habgyúrás

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Вајање пене   шта радиш ту на тој пустој обали при толикој помрчини вајам пену од воде и ваздуха од прашине и уздаха имам унутрашњу мистрију под трбух сам длето сакрио од срца чекић начинио али пену таласи разбијају у капи које наликују на сузе таласи су моји сапатници увек им измиче оно што могу да досегну   а мени непрестано измиче месечина   1993. Београд

Habgyúrás   mit csinálsz itt e kietlen parton ebben a sötétben habot gyúrok vízből és levegőből porból és sóhajból a vakolatkanál bensőmben van a vésőt hasam alá rejtettem a kalapácsot szívemből készítettem da a habot a hullámok könnycseppekhez hasonló cseppekre zúzzák sorstársaim a hullámok   ami elérhető elölük mindig minden ködbe vész   elölem meg váltig a holdsugár illan el   Belgrád, 1993.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Одбегле слике, Смедеревска песничка јесен, 2021. стр. 32.

Turczi István: Egy ideje már – Već jedno vreme

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Egy ideje már
 
I
 
Egy ideje már nem figyelem az évszakok múlását
földre szédült szirmok csönd-bugyrába zárva
rejtett földi illatokhoz dörgölőzöm
 
kételyek vaksi remények sem gyötörnek tovább
esők hiába suhognak nedves bőrömre
szivárványt hiába tapaszt a fény
 
erdők zajgása fülemben csak eszelős szél-kolonc
éjjeli neszekre nem kapom fel fejem
érintetlenül hagy a holdfogyatkozás
 
II
 
Egy ideje már nem figyelem az évszakok múlását
mint lusta pók kúszik felém az idő
utólér bekap apránként elfogyaszt
 
Átok van rajtam ha az öröklött átok földszagú
eső le nem mossa szél hiába faggatja
testemen dísz csak a szivárvány
 
Teremtés előtti alantas sötétség vesz körül
és a létezés féregjárataiból kitalálni
egyre körülményesebb
 
Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 39. old.
 
 
Već jedno vreme
 
I
 
Prolaz godišnjih doba već jedno vreme ne pratim
u bisagu tišine na tlo palih latica zatvoreno
se uz skrivene mirise zemlje trljam
 
više me ni nedoumice slepe nade ne muče
moju vlažnu kožu kiše zalud zapljuskuju
svetlost dugu zalud lepi
 
u mom uhu huk šuma tek je suluda klečka vetra
na noćne šumove glavu ne dižem
pomračenje meseca me ne zanima
 
II
 
Prolaz godišnjih doba već jedno vreme ne pratim
vreme prema meni poput lenog pauka puzi
stiže me proguta pomalo pojede
 
Ako nasleđena kletva na zemlju miriše na meni je kletva
kiša ju ne spira vetar zalud ispituje
duga na mom telu ukras je tek
 
Podla tama od pre stvaranja me obavija te put izlaza
iz rovova postojanja šta su crvi izdubili
sve teže je naći
 
Prevod: Fehér Illés

Méhes Károly Stúdiumidő Pannonhalmán – Vreme studija u Panonhalmi

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Stúdiumidő Pannonhalmán   Itt semmi sem változott, stúdiumidő van, megint tanulok - És mint rég, a könyv helyett az ablakon át nézek kifelé, a járdán macska ül, sötét szemüveges atya baktat lefelé. Aztán átsétálok a klauzúrára, s azt gondolom: lám, most megtudhatom, milyen volt a világ száz évvel ezelőtt, pontosan ilyen, nevetségesek ezek a zsongító óraütések. Az ablakba állok, figyelem, amint egy távol-keleti turistacsoport lelkesen videózza a főépületet. Amikor Koreában vagy Japánban nézik ezt a felvételt, ott leszek majd az ablakban, mint aki teljesen idetartozik. Később vissza, a helyemre. És összerezzenek, valaki súlyos léptekkel közelít a kislépcsőházban, jön, látom, én vagyok az, kék iskolaköpenyben, alig pelyhedző bajuszkával, tiszteletteljes köszönés a komoly idegennek, Jó napotot és Laudeturt, nem lehet tudni, ki s miféle ember.

Vreme studija u Panonhalmi1   Tu se ništa nije promenilo, vreme studija je, opet učim – I kao nekad, umesto u knjigu preko prozora vani gledam, na pločniku mačka sedi, niz ulicu monah sa tamnim naočarima korača. Posle u klauzuru prelazim i pomislim: evo, sad ću saznati, pre sto godina kakav je bio svet, upravo takav, ovi utišani udarci sata stvarno su smešni. Stanem u prozor, promatram kako grupa turista sa dalekog istoka glavnu zgradu ushićeno snima. Kad će u Koreji ili Japanu ovaj snimak gledati biću u prozoru kao čovek koji ovamo pripada. Kasnije, nazad na svoje mesto. I podrhtavam, neko se teškim koracima preko stubišta približava, dolazi, vidim, ja sam taj, u plavom školskom mantilu sa jedva primetnim brkovima, ozbiljnom strancu pozdrav s poštovanjem, Dobar dan ili Laudetur, ne može se znati ko i kakav čovek je.   1Panonhalma je poznata zbog tamošnje glavne opatije.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.