Živko Nikolić Ти – Te

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Ти   ићи ћеш често обалом и виђати усамљено камење себе ту нећеш наћи себе умореног ветровима   залуд не режи облаке дубље понор не копај ти си се у неким другим сферама изгубио   тамо где не допире звук све ти се приснило:   идеш обалом а нема обале ту си слику из недокучивог уздигао јер твоје очи унутра гледају тамо, ка дну, у пределе пусте, сурове.   1994. Београд

Te   gyakran jársz majd a parton és magányos köveket észlelsz önmagadat itt nem találod önmagadat a szelektől elfáradtat   fellegeket hiába ne szabdalj szakadékba mélyebbre ne áss te egészen más hatáskörökben vesztél el   ott, ahová a hang nem ér, számodra minden csak álom volt:   a parton mégy, de part sehol, a képet az elérhetetlenből emelted ki, mert szemed belülre néz, oda, a mélybe, puszta, kegyetlen vidékre.   Belgrád, 1994.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Одбегле слике, Смедеревска песничка јесен, 2021. стр. 28.

Mirko Božić * * * (Strah stiže ujutro) – * * * (A félelem reggel érkezik)

 

Mirko Božić Mostar 7. jun 1982. – 

* * *   Strah stiže u jutro Jezik razrovan zubima Desni koje krvare u umivaonik Pokušavam rekonstruirati događaje noći No za laži mraka ne postoji poligraf Moja koža poput znojne jastučnice Tijesna poput Batmanova kostima Ona nosi bijelu kutu i opet će mi reći Da sam njen najzanimljiviji pacijent Moja usta su šnicla punjena karijesom Moja najbolja knjiga moja je anamneza A neuropneumonia koja moj mozak Žvače kao komad slanine Poput trajekta u šumi

* * *   A félelem reggel érkezik Fogakkal széttépett nyelv Az ínyből a vér a mosdókagylóba csepeg Az éjjeli eseményeket igyekszem felidézni Ám a homály hazugságit vizsgálni nem lehet Bőröm izzadtsággal tele párnahuzatként Mint Batman jelmeze szűk Fehér köpenyt visel és ismét állítja Legérdekesebb páciense vagyok Szám fogszuvasodással telt hússzelet Legjobb könyvem kórelőzményem A neuropneumónia meg amely agyamat Akár egy darab szalonnát rágja Olyan mint erdőben a komphajó   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://strane.ba/mirko-bozic-tri-pjesme-2/

Bíró Tímea Akciós – Akcijski

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

Akciós   anyám szegénységet vásárolt a boltban az volt leárazva egy krumpliszsákban hozta haza hogy kiszellőzzön belőle a penész kitette az asztalra mi meg púposra szedtük a mélytányért elteltünk a nehéz levegővel

Akcijski   mama mi je u dućanu siromaštvo kupila po sniženoj ceni u džaku za krompir je ponela da se od buđa provetri na sto je stavila a mi smo dubok tanjur skroz napunili siti teškim vazduhom bili   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 9. old.

Méhes Károly Összerakva – Sastavljeno

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Összerakva   Ez a vers is csak szavakból születhet meg, mint ember csontból, ínból, húsból összerakva. A szlovén táj reggelében suhantam így e gondolattal, s számoltam az órát, amikor hazaérek, úgy gondoltam: igen, időben hazaérek. Időn kívül nem lehet hazaérni. Ám egyszer csak az autó, mert nem szerette, a dízelt, amit kapott, dadogni kezdett, megállt. Egy pillanat csupán, és máris mást sütött a nap, nem a hazatérőt, hanem az árokszélen veszteglőt, s ami mellett nagyképűen elsuhantam volna, íme, az lett a legfontosabb, hogy itt mi történik most, sőt, mi lesz! Az előző napok egyszerre nem léteztek többé, az olasz tavasz, a tóparti malom, a malombéli szobában őrölt percek, Szent Eufémia most nem segíthetett, maradt egy eldugott étterem neve. A múlt egyenlővé vált azzal, hogy az autó megállt, a falusi délelőttben mindenki dolgozni ment, a sokmilliárd éves nap kegyetlen bambasággal meredt rám odafentről. Vártam hát, vártam, hogy jöjjön egy ember, aki segít, aki mint mindannyian, csontból, ínból és húsból készült, és megszán, mert lelke is van, láthatatlan valamint érthetetlen lelke, jön, és én majd, ha mindennek vége, verset írok róla, szavakkal, a láthatatlan és érthetetlen lélekből kitépkedett szavakkal.

Sastavljeno   I ova pesma samo iz reči može da se rodi, kao čovek ko je iz kostiju, tetiva i mesa sastavljen. Ujutro u slovenskom predelu sam sa tim mislima jurio i gledao sat, kad stižem kući i mislio: na vreme stižem. Kući izvan vremena se ne može stići. Ali auto, odjednom, jer gorivo što je dobio, nije mu prijalo, mucati počeo, stao. Tek jedan tren i sunce je nekog drugog grejalo, ne povratnika nego onog koji na rubu jarka dangubi, pored koga bi ja bahato prošao, evo, što je postalo najvažnije, sada tu šta se događa, dapače, šta će biti! Odjednom nestali su prethodni dani, talijansko proleće, mlin na obali jezera, u sobi mlina samleni minuti, Sveta Eufemija sad nije mogla pomoći, ostala je ime jednog zabačenog restorana. Prošlost se izjednačila s tim što je auto stao, prepodne u selu svi za poslom trče, a više milijardi godina staro sunce sa visine me je svirepim blesavošću promatrao. Dakle, čekao sam, čekao sam, da dođe neko, ko pomoći može, ko je kao svi mi iz kostiju, tetiva i mesa sastavljen i požali me, jer i dušu ima, nevidljivu te neshvatljivu dušu, dolazi, a ja ću, ako sve prođe, o njemu pesmu pisati, rečima, iz nevidljive i neshvatljive duše istrganim rečima.   Fordította: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Gergely Tamás Szeptember. Santiago – Septembar. Santiago

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Szeptember. Santiago1          - Foglalkozása?        - Zenész.        - Társai?        -Nincsenek.        - Használati tárgyai?        - Egy gitár.        El coronei sercint.        - Ólom? - kérdi a százados.        Késik a válasz.        -Tehát kötél?        Megvillan az ezredes szeme: - A gitár.         - A gitár? -Nem érted, százados? - ordít. VEGYÉTEK EL! ZÚZZÁTOK ÖSSZE! SEMMISÍTSÉTEK MEG!   1Katonai puccs vetett véget a demokráciának Chilében, 1973 szeptemberében.

Septembar. Santiago1        – Zanimanje?      – Muzičar.      – Prijatelji?      – Nemam.      – Predmeti za svakodnevnu upotrebu?      – Jedna gitara.      El coronei pljune.      – Olovo? – pita kapetan.      Odgovor kasni.     – Dakle omča?     Oči pukovnika zaiskre:  - Gitara.    – Gitara? – Kapetane, zar ne shvataš? – urla. ODUZMITE! RAZBIJTE! UNIŠTITE!   1Septembra 1973. u Čileu demokracija je vojnim pučem ukinuta.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: 

Risto Vasilevski Тек поглед – Csak tekintet

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Тек поглед
 
Ма где п(р)олазили, нешто нас збуњује.
Ниједан други п(р)олазак не понавља први,
нити затиче раније слике,
мада је, чини се, пут исти,
као и правац.
 
Увек се умеша други детаљ,
глас, шум, смисао циља,
убрза или успори корак,
преко једном виђених и доживљених призора
наслажу сe неки други,
на које се треба тек привикавати,
уз којe тек треба одрастати или старити.
 
То највише збуњује оне
који се и иначе тешко сналазе,
јер нису свесни
колико је прах времена лак,
колико све лако покрива,
нарочито памћење и прошлост.
 
Као да се све јуче догодило,
они још чују вратнице
које су на почетку отворили
да би кроз њих дотакли живот.
 
Тек поглед,
а чини се да је све прошло,
да све, одједном,
другима и нечем другом припада.
 
Мангалија, Румунија, 23. 09. 2003.
 
Izvor: autor
 
 
Csak tekintet
 
Bárhová indulunk, valami zavarba hoz.
Az első nekirugaszkodást egyetlen további sem ismétli,
az előző képeket sem találni,
pedig, úgy tűnik, az út ugyanaz,
ahogy az irány is.
 
Közbevág egy nemvárt részlet,
hang, nesz, maga a cél,
léptet gyorsít vagy lassít,
az egyszer már látott, megélt látványra
újabbak rakodnak,
melyeket majd ezután kell megszokni,
melyekkel ezután kell együtt élni, öregedni.
 
Ez inkább a különben is
nehezen alkalmazkodókat hozza zavarba,
mert nem tudják,
mily könnyű az idő porszeme,
mily könnyen mindent betakar,
mindenek előtt az emlékeket, a múltat.
 
Mintha minden tegnap történt volna,
ők még a kezdetben
táruló ajtót hallják,
hogy az életet azon keresztül érintsék.
 
Csak tekintet,
de úgy tűnik, minden elmúlt,
egyszerre minden
másokhoz, valami máshoz tartozik.
 
Mangalia, Románia, 2003. 09. 23.
 
Fordította: Fehér Illés

Ana Stjelja: Ja znam istinu – Tudom, mi az igazság

 

Ana Stjelja Beograd, 1982. – 

Ja znam istinu
 
Ja znam istinu - kaže glumac.
Na to pesnik ćuti.
 
Ja znam pravac - kaže glumac.
Na to pesnik ćuti.
 
Ja znam sve! - poče vikati glumac.
Na to pesnik i dalje ćuti.
 
Od besa zbog tišine pesnika, glumac skinu svoje odelo arlekina i
masku od tri sloja i pobeže u nepoznatom pravcu.
 
A pesnik će tiho i tužno, odbeglom glumcu:
"Srećno!"
 
Izvor: autor
 
 
Tudom, mi az igazság
 
Tudom, mi az igazság – mondja a színész.
A költő csak hallgat.
 
Tudom az utat – mondja a színész.
A költő csak hallgat.
 
Én mindent tudok! – a színész már kiabál.
A költő továbbra is hallgat.
 
A színész, dühében, mert a költő hallgat, leveszi bohóc ruháját,
három rétegű álarcát és menekül, ismeretlen irányba.
 
A költő meg halkan, szomorúan a menekülő színész után szól:
„Szerencse fel!”
 
Fordította: Fehér Illés