Turczi István: Dávid – David

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Dávid   Írom: téged adott az a tél, ezerkilencszáznyolcvanhét decembere, mely szürke volt, hideg, mint egy templomtenyér. Szárnysuhogás a magasban: a szív krónikája.   Azután hosszú csöndversek jöttek, hét és fél hónapig nem volt hangod, vasherceg lettél, ki torok-csizmában gyakorolja a lét üdvösséges kárhozatait.   A halál nem létezik, mi létezünk csak, anyád, apád, aki, nem véletlen: én vagyok. „Hol is jártunk idáig tulajdonképpen és mit is csináltunk másutt és jobban” —   nélküled. Már túl mindezeken és mindazokon, álcázott szombatünnepi megrendülésben, hold-ajándékozó esti fényességben, az erdő és a város képeskönyvét lapozgatva,   az álom piros-sárga-zöld lámpácskái előtt, (három év kellett, hogy leírhassam ezeket a sorokat; milyen otromba dolog az elérzékenyülés, mégis:)   szemhunyásnyira a játékos végtelentől, megértettük, lehet egy kacaj is himnusztöredék — Fiam.                                      Kisfiam.

David   Beležim: tebe je ona zima dala, decembar hiljadu devetsto osamdeset sedme, koja je poput šake crkve siva, hladna bila. U visu fijuk krila: hronika srca.   Posle su duge pesme tišine došle, glas sedam i pol meseci nisi imao, postao si gvozdeni princ, ko blaženo prokletstvo postojanja u čizmu grla vežba.   Smrt ne postoji, samo mi postojimo, majka, otac tvoj, koji nije slučajno: ja sam. „Stvarno, gde li smo dosad hodali te drugde i bolje šta smo radili” —   bez tebe. Već iza svega i svačega, u prerušenoj potresenosti subotnjeg slavlja, od meseca darovan večernjoj svetlosti, listajući slikovnicu šume i grada,   ispred crveno-žuto-zelenih sijalica sna, (tri godine su bile potrebne da ove redove napišem: koliko je ganutost neotesana činjenica, ipak:)   od nestašne beskonačnosti na treptaj oka  udaljeno, shvatili smo, delić himne i jedan grohot može biti — Sine moj.                          Sine moj maleni. Prevod: Fehér Illés

Forrás: 

Gergely Tamás A la Chagalle – Po Šagalu

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

A la Chagalle          Elengedi, a harcsafürész lapja meghajol.        - Nem a régi zene ez... - int lemondóan.        - Egy korty kisüstit, bátyám! - biztatom.        Mereven néz... - Én ezennel... - jelzi, hogy befejezte. Veszi a kabátját.         - Talán az éle... - vartyogom.        Félbeszakít: - Végleg. Érted?        Arcomhoz emelek egy marék fűrészport. Tenyeremből vér csurog alá. Rémülten tekintek vissza: az öreg már a csűr fölött száll, baljával - az volt a gyengébb - kissé ügyetlenül csápol.

Po Šagalu       Ispusti, savija se ploča testere.     – To nije stara muzika… – klimne odrečno.     Ukočeno gleda… – Ja s time… – pokazuje da je završio. Kaput uzima.     – Možda za sad… – mucam.     Prekida me: – Zauvek. Shvataš?     Šaku piljevide do lica dižem. Iz šake mi krv curi. Prestravljeno gledam unazad: starac već iznad ambara leti, sa levom rukom – ta je bila slabija – nešto nezgrapno zamahuje.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Barbara Novaković I? – És?

 

Barbara Novaković Rijeka, 15. jun 1986. – 

I?   Šta ćemo kad se popravimo?   Možda nije pitanje u čemu je greška, nego šta je ono pravo.   Između ostalog, sanjala je toplinu empatiju i pristanak.   Izlizane vrijednosti, kojima je moderno smijati se u lice.   Stranci nikad nisu stranci. Samo su zaboravili da su se znali – usljed sve ove tuge, što vrišti sa ulične rasvjete i neonskih reklama …

És?   Mit is teszünk ha megjavulunk?   Talán nem az a kérdés, hol a hiba, hanem mi az, ami helyes.   Többek között melegségről, segítőkészségről, jóváhagyásról álmodtam.   Elkoptatott értékek, melyeket illik kinevetni.   Az idegenek sosem idegenek. Csak elfeledték, ismerősök voltak – az utcai világítótestekből és hirdetésekből áradó a fájdalom miatt…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Barbara Novaković – pesme | nigdine.com

Đorđe Kuburić У препуном трамвају – A túlzsúfolt villamoson

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. – 

У препуном трамвају
 
Возао сам се ономад трамвајем кроз престоницу близе нам државе. Наједаред, муну ме
лактом префињена, елегантна млада жена, и приупита на енглеском где треба да изађе не
би ли нашла то-и то. I'мm not from here. Where are you from? From Subotica, Serbia.
Выб понимаетебрусски?  Нет. Почему ты не знаешь русский? А зашто ти не знаш српски?
Знам српски. А знам и где сам: сама с тобом у препуном трамвају који се
незаинтересовано котрља непознатим ми булеваром..Погледа ме, мило, својим
беспрекорно плавим очима, и, силазећи, занесе ме мирисом децентног парфема (руског,
без икакве сумње), оставивши ме сметеног и напаљеног.
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Клепсидра. Културни центар Новог Сада, 2020.
 
 
A túlzsúfolt villamoson
 
Egykor egy közeli ország fővárosán keresztül villamoson utaztam. Egyszer csak
könyökével egy elegáns, fiatal hölgy bökött meg és angolul megkérdezte, hol kell leszállnia,
hogy egy bizonyos helyet elérjen. Where are you from? From Subotica, Serbia.
Выб понимаетебрусски?  Нет. Почему ты не знаешь русский? És te szerbül miért nem tudsz?
Tudok szerbül. És azt is tudom, hol vagyok: egyedül, veled, itt, a számomra ismeretlen
körúton egykedvűen robogó túlzsúfolt villamoson… Csodaszép kék szemével
rám nézett és ahogy leszállt, remek parfüm illat bódított el (kétségtelenül orosz),
engem meg, a zavarodottat, feltüzeltet egyszerűen faképnél hagyott.
 
Fordította: Fehér Illés

Vasa Pavković Снимак сврачка – A szarka fényképe

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Снимак сврачка   Сврачак је пао на жицу и гледао више радознало него опрезно како усмеравам објектив дигиталца ка њему ...   И кад сам нечујно притиснуо дугме (снимка) он је уздрхтао (у магновењу), али је остао на жици још неко време непомичан; као да је већ слика сврачка у некој ревији за љубитеље птица.

A szarka fényképe   Drótra esett a szarka ahogy a lencsét felé fordítottam inkább érdeklődve nézett mint megfontoltan…   És mikor a gomb alig hallhatóan kattant (fényképezett) megremegett (egy pillanatra) de pár percig még a dróton maradt mozdulatlanul; mintha a szarka fényképe már valamelyik madarakat kedvelő hírlapban lenne.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Васа Павковић: У варљивом животу, КОВ, Вршац, 2012. стр: 26.

Risto Vasilevski Ekvilibristi – A kötéltáncosok

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Ekvilibristi   Rukama punim vazduha Nečujnim nogama Upornim Mudrim glavama Godinama – do starosti Preko probušenih nebesa Penju se do vrha Do svoga Olimpa Hodaju   Potom dobiju svoje narode Svoje vojske Pečate za svaku kaznu Tajne male ljude Podzemne aerodrome Bombe za stotinu svetova Puteve za svaku avanturu   Onda zategnu žicu Po njoj nesigurno koračaju Gube ravnotežu Vešto posrću Između čoveka i čoveka Naroda i naroda Zemlje i neba   Uđu nam blago u svaku poru Nasele svaki kutak I opiju nas Svojim divnim umećem   Zatim se hitro nagnu na jednu stranu Namah nam izmame grč Uzdah ravan svakom buđenju Sagnu se na drugu stranu –  I mi opet Bolno uzdahnemo   Tad tuđom rukom Zapale daleke velike vatre Iza kojih naglo Brojimo svoje mrtve Prazne predele Presahle reke   Skupljamo se u mrve i tačke Oni nejaki za lepu smrt Razapinju novu užad I započinju novu igru

A kötéltáncosok   Levegővel tele kezekkel Nesztelen lábakkal Eltökélt Bölcs koponyákkal Éveken keresztül – a vénségig Keresztülszúrt egeken keresztül Kúsznak a csúcsra Saját Olümposzukig Menetelnek   Majd lesz saját nemzetük Saját katonaságuk A büntetésekre az egyszerű emberek Titkaira pecsétük Földalatti röpterük Világot pusztító bombájuk Mindenféle kalandra útjuk   Kifeszítik a kötelet Azon bizonytalanul mozognak Egyensúlyt veszítenek Ember és ember Nemzet és nemzet A föld és a menny között Ügyesen bukdácsolnak   Minden pórusunkba behúzódnak Minden sarkot betöltenek És csodás tehetségükkel Elbódítanak bennünket   Ezek után fürgén az egyik oldalra dőlnek Egy pillanatra györcsbe rándulunk A sóhaj minden ébredéssel azonos A másik oldalra dőlnek – És mi fájdalmunkban Ismét sóhajtunk   Akkor idegen karral Távoli tüzeket gyújtanak Melyek után Halottainkat A kiürült tartományokat A kiszáradt folyókat számláljuk   Morzsákká pontokká zsugorodunk Akik meg a szép halált nem vállalják Új köteleket feszítenek És új játékba kezdenek   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Slobodan Djurović Purpurna panorama – Bíboros körkép

 

Slobodan Djurović Zemun 27. oktobar 1952. – 

Purpurna panorama   Purpur jutra te svlači smaragdna Kraljice a tražim te po modroj Stabljici lana što strelja nebosvod Makazama vazduha i ta smela Uspravnost kraljičina kroka s belom Pamučnom svitom u poplavi Kukolja i kukaca čine večernji Ljubičasti privid kućom za igračke Gde ja - tužni bajaco i ti - vesela Vindzorska žena zahvaćamo Kutlačom sjaja iz ponoćnog bunara Sunce, i bivamo neranjivi za metak Svetine, za ugriz šakala u venu, U grču stapanja, u nestajanju, U jednoj od beskrajnih snežnih Soba nežnosti: još nismo prodali Ljubav na trgu, još ne razlikujemo Anđela od zlikovca, pepeo od vatre Bodež od ruke milosrđa.

Bíboros körkép   Te smaragd Királynő hajnalpír Vetkőztet viszont én az égboltot A levegő ollójával célzó len Kék szárán kereslek, a királynő Egyenes bátor lépte meg együtt a fehér Királyi kísérettel a konkoly és A kukacok áradatában az esti Lila látomást játékházzá varázsolja Ahol én – a szomorú pojáca és te – a vidám Windsori nő a merőkanál fényével Emeljük ki a napot az éjféli Kútból, és tömegtöltény, sakálharapás, Immár nem sebez bennünket, Az egyesülés görcsében, az eltűnésben, A gyengédség egyik végtelen havas Szobájában: a téren még nem adtuk el A szerelmet, az angyalt a gonosztól, A hamut a tűztől, a tőrt az irgalmas Kéztől nem különböztetjük meg.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor