Vasa Pavković Сећање на теткину сахрану – Nagynéném temetésére emlékezve

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. – 

Сећање на теткину сахрану                         За тетка Иванку   Ваљало је опрати руке пре одласка на сеоско гробље, у колони која је пратила малени теткин лес ...   Сећам се: изљубио сам се последњи пут са свим преосталим рођацима са села.   Само је један устукнуо изговарајући се неразумљиво. (Умро је 3 месеца доцније од рака грла ...)   Ваљало је на сеоском гробљу обраслом коровом узети груменчић банатске земље и бацити га на теткин лес ...   И после смо опет опрали руке на чесми у дворишту, упамтио сам: тик крај теткиних олтованих жутих ружа...

Nagynéném temetésére emlékezve                       Ivanka nagynénémért   Illett kezet mosni a falusi temetőbe indulás előtt, gyalogosmenet kísérte nagynéném kicsi koporsóját…   Emlékszem: a megmaradt falusi rokonok közül, utoljára, mindenkit megcsókoltam.   Érthetetlenül motyogva csak egy torpant meg. (Három hónappal később torokrákban halt meg…)   Illett a fűvel benőtt falusi temetőben egy göröngy bánáti földet nagynéném koporsójára dobni…   Utána az udvari csapnál ismét kezet mostunk, megjegyeztem: nagynéném oltott sárga rózsái mellett…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Васа Павковић: У варљивом животу, КОВ, Вршац, 2012. стр: 27.

Borna Kekić: Samo Ja – Csak Én

 

Borna Kekić Zagreb, 28. septembar 1994. –

Samo Ja   Ponekad nesvjesno poletim nebom ostavim muke i brige, a ne bih trebao…   Olovka u ruci, Ispred mene prazan papir. Idem nepoznatim putem, u svoje misli kročim, bježim od svih, tražim mjesto gdje mi neće suditi, Mjesto gdje ću moći biti samo ja.   Onaj ja koji sam u svojoj duši, čist, iskren, ispravan. I jak. Da ne bježim. Samo ja… Samo ja….

Csak Én   Gyötrődést, gondokat félre téve, olykor ösztönszerűen az egekbe szállok, de nem kellene…   A kézben ceruza, Előttem üres papír. Ismeretlen úton járok, gondolataimba lépek, mindenkitől menekülök, helyet keresek, ahol nem ítélnek el, Helyet, ahol én lehetek.   Az az én, aki lelkemben vagyok, tiszta, őszinte, tisztességes. És erős. Hogy ne meneküljek. Csak én… Csak én…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Risto Vasilevski Doušnik – A besúgó

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Doušnik
 
njegova je dužnost strogo utvrđena
značajnim dogovorom na važnom mestu.
imenovan za velikog vrača, za važnog svedoka,
on motri na zemlju, na vazduh, na nebo,
pretresa svaku kretnju, svaku vučju jamu,
osluškuje svaki glas, svaki znak, svaki trepet,
zalazi u senke, nadgleda puteve i javna mesta,
ulazi u govornice, u šahtove, u crkvene porte,
vreba lopove, poliglote, politikante,
ne da da se ništa otme vražjoj sudbini.
 
s toga vazda menja svoj spoljašni izgled,
perike, naočare, zmijske košuljice,
imena, zavičaj, mesta boravka,
ugao osmatranja, način posmatranja,
i posve nevidljiv, sasma nečujan,
proverava knjige, urede, sefove,
zapisuje reči, govore, javne istupe,
tumači izreke, smislove, dokone priče,
snima pojave, sahrane, udaje,
pohodi pijace, pozorišta, kinoteke,
i sve slaže, šifrira, dostavlja
svojim vajnim čuvarima reda
koji ga odavno drže u mreži
kao žbun zalutalu ovčicu,
kao pauk upletenu žrtvu.
 
igra on svoju veliku igru
i ne sanja, ne sluti, neće da veruje,
da sam ga ja već odavno otkrio,
da sam postao njegova druga senka,
i da nama neće, ne može pobeći!
 
Izvor: autor
 
 
A besúgó
 
kötelessége, a fontos helyen megbeszéltek
szerint, szigorúan meghatározott.
kinevezték nagy varázslónak, jelentős tanúnak,
kémleli a földet, a levegőt, a mennyet,
átráz minden mozdulatot, farkasvermet,
figyel minden hangra, jelre, pillantásra,
vizsgál árnyakat, utakat, nyilvános helyeket,
behatol a szószékebe, aknákba, templomudvarokba,
lesi a tolvajokat, többnyelvűeket, politikusokat,
sorsmartalék semmi sem lehet.
 
külalakját állandóan változtatja,
vált parókát, szemüveget, inget,
nevet, hazát, tartózkodási helyet,
vizsgálódás-szöget, megfigyelés-módot,
és láthatatlan, nesztelen,
ellenőriz könyveket, hivatalokat, széfeket,
jegyez szavakat, beszédeket, nyilvános fellépéseket,
magyaráz mondásokat, bölcseleteket, üres meséket,
felvételez jelenségeket, temetéseket, esküvőket,
látogat piacokat, színházakat, mozikat,
mindent rendszerez, rejtjelez, majd továbbítja
az őt megbízó hamis rend őreinek,
akik őt, mint bokor az eltévedt bárányt,
mint pók a hálójába keveredett áldozatát,
már régóta fogolyként tartanak.
 
játssza nagy játékát
és nem tudja, nem sejti, nem akarja elhinni,
már régóta lelepleztem,
másik árnyéka lettem,
elölünk elszökni nem fog, nem tud!
 
Fordította: Fehér Illés

Živko Nikolić Буђење у предвечерје – Ébredés napnyugtakor

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Буђење у предвечерје
 
мора да се у нама некакав поремећај збио
јер спушта се вече а ми се тек будимо
и питамо где почиње живот ко нас очекује и где
у тами ћутимо као да непогоду ишчекујемо
ко нам би драг све даљи сад је
снени ми га не препознајемо
 
1987. Београд
 
Izvor: Живко Николић: Одбегле слике, Смедеревска песничка јесен, 2021. стр. 26.
 
 
Ébredés napnyugtakor
 
bennünk valószínű valami rendellenesség zajlik
hisz esteledik mi meg éppen ébredünk
és kérdezzük az élet hol kezdődik bennünket ki és hol vár
hallgatunk a sötétben mintha elemi csapást várnánk
aki számunkra kedves volt most egyre távolabb van
mi álmodozók nem ismerjük fel
 
Belgrád, 1987.
 
Fordította: Fehér Illés

Barbara Novaković Na kraju – Végül

 

Barbara Novaković Rijeka, 15. jun 1986. – 

Na kraju   Na kraju,   kad se podvlači crta, sumiraju utisci,   osjećanja, promašaji –   koji su ipak pogađali pobjedu u centar –   Kad se saberu suze i smijeh, spokoj i neizdrž, strepnje i smiraji –   Ostaje samo ono što izmamljuje volšebni osjećaj topline.   Osjećaj stapanja u jedan sasvim mali, a intimni beskraj.   Osjećaj uranjanja u trenutak što pamti jedino ljubav.   Trenutak nezaborava što se sliva u jastuk u gluvo doba noći, kad planeta spava snom pravednika.   Na kraju,   podvučena crta, u potpunoj ljepoti i sjaju balerinski graciozno, savija se u kružni tok.   Na kraju, počinje s(v)e …

Végül   Végül,   amikor a vonalat meghúzzák, összegzik a benyomásokat,   az érzéseket, a kudarcokat –   melyek mégis, célt nem tévesztve telibe találtak –   Mikor mérlegre teszik a könnycseppeket és a mosolyt, a nyugalmat és a tűrhetetlent, a szorongást és az összhangot –   Csak az marad, ami a szívélyesség titokzatos érzését kiváltja.   Egy csöppnyi, mégis a bensőséges végtelenbe olvadás érzése.   Egy pillanatba merülés, melyet egyedül a szerelem jegyez.   Az éj közepén, mikor a bolygó az igazak álmát alussza, párnára hulló feledhetetlen pillanat.   Végül,   mikor meghúzzák a vonalat, teljes szépségében és fényében, balett-táncosnő eleganciával hajlong, a körforgalom.   Végül, kezdődik minden…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Barbara Novaković – pesme | nigdine.com

Bíró Tímea Félcipő – Polucipele

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

Félcipő   klumpában menetelt a családi pótlékért a fél falun át kellett gyalogolnia nagy emelkedőkön csúszós lejtőkön hóval takart gödrök sűrűjében hiába veszekedtem a téllel jegesen virágzott az ablaküvegen a hóesésben gyönyörködtem aztán lattám meg anyám papucsának felső része apró lyukakkal van tele belehullanak a hópelyhek miután hazaért a szociális zsákmánnyal egy ujjnyival vastagabban kentük a margarint ő meg hideg lábait a forró vizes lavórba tette isten közben nevetve dobálta a hógolyókat anyám nyári lábbelijébe

Polucipele   čitave zime u cokulama je koračala zbog porodičnog doplatka preko pola sela morala proći preko velikih uzbrdica kliskih nizbrdica u snegom pokrivenoj gustini jama zalud sam se sa zimom borila prozori su ledenim cvetovima cvetali uživala u padavinu snega posle sam ugledala gornji deo papuče moje mame je sitnim rupama puna pahuljicama snega su ispunjene nakon što je sa socijalnim plenom kući stigla margarin smo deblje mazali a ona pak smrznute noge u lavor sa vrućom vodom stavila u isto vreme bog grudve snega u letnju obuću moje mame sa osmehom na licu bacao   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 9. old.

Méhes Károly Január egy – Prvi januar

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Január egy   Felsorakozott mögém még egy év, eltelt, tele lett, torkig van (velem); örök spájz, ám kincsesbánya, kútmélye, menny-bolt, ahol minden, ami földi volt, ezentúl kapható. Szép volt és szép lesz – így döntöttem. A titkos ügynök s. k. (M. K.) a múltból magával hozott, széttört érméhez hozzápasszintja a jövő másik felét, mindig megtalálja, ami hiányzik. S miközben durranós petárdák megőrült üstökösként húznak el az ablakom előtt, a legkisebb kispárna azt suttogja a fülembe: „Álom helyett cserébe kapsz tőlem életet, amit szakasztott, mint az álom.” Újév van. Sötét január-éjjel. Ígéretemhez híven: ez is szép-jel.

Prvi januar   Iza mene se još jedna godina postrojila, prošla, puna je, do guše (sa mnom); večna špajza, dakako rudnik blaga, dubina bunara, nebeska radnja gde sve što je zemaljsko bilo, od sada dostupno. Bilo je lepo i biće lepo – tako sam odlučio. Tajni agent s. r. (K. M.) sa sobom iz prošlosti donesenoj, razbijenoj medalji drugu polovinu budućnosti prilagođava, ono što fali, uvek pronalazi. I dok se ispred mog prozora poput pomahnitalih kometa praskave petarde prolaze, najmanji jastuk mi na uho šapuće: „Umesto snova za zamenu od mene život ćeš dobiti što je baš takav kao san.” Nova je godina. Tamna januarska noć. Shodno mom obećanju: i to je lep znak.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.