Zoran Šolaja Kaleidoskop 34 – Kaleidoszkóp 34

 

Zoran Šolaja Karlovac 23. jun 1970. –

Kaleidoskop 34
 
Poltroni i beneficirani radni staž
 
-ako sam za nešto za onda sam za to
-pre svega razlikuje se od običnog zaposlenog radnika
-on ne nosi posao kući, već sve osim posla
-intrige, spletke, tračeve a to je teže od posla
-to je vid celoživotne aktivnosti
-najbolji je rođeni poltron ili onaj sa naslednim faktorom
-njima ništa ne pada teško
-jer su rođenjem izgubili svoj stav
-a generalno čemu stav služi?
-dokažeš karakter a izgubiš posao što je glupo
-to je posao gde je čovek stalno „na nogama“
-te idi po s v o j e mišljenje
-budi aktuelan sa inormacijama
-kvalitetno spletkari
-prisluškuj
-troši telefon na spletke
-i jel onda fer da budeš tretiran kao radnik koji samo radi svoj posao?
-samo šefu koliko moraš uvek svežih komplimenata dati
-pa njegovom džemperu
-cipelama
-fotografijama
-a kad dođe do smene?
-pa besane noći kako se ulizati „novom“
-pa pljuvanje po „starom“
-više spletki i trčanja nego kod „starog“ jel „novi“ još misli da se radi za „starog“
-opet pamti rođendane
-hvali haljine i pantalone
-probijaj se u prvi red na proslavama firme
-sve to troši nešto što je nekad bilo čovek
-zato je sevap da imaju beneficirani radni staž
-da odu što pre u materinu da ih ne gledate više.
 
Izvor: autor
 
 
Kaleidoszkóp 34
 
A poltron és a kedvezményes szolgálati idő
 
-ha valamit támogatok akkor azt támogatom
-mindenek előtt a hétköznapi alkalmazottól különbözik
-munkát haza nem visz, ám munkát kivéve mindent
-cselszövéseket, pletykákat, fondorlatokat, ez viszont a munkánál nehezebb
-ez egész életet betöltő aktivitás
-legjobb a született poltron vagy az, az öröklött génekkel
-nekik semmi sem nehéz
-mert meggyőződésüket már születésükkel elveszítették
-úgy általában, a meggyőződés mire való?
-megmutatod, milyen vagy, munkádat meg veszíted, ami botorság
-ez munka, ahol az ember állandóan „talpon van”
-na, menj s a j á t meggyőződésedért
-az értesülésekkel légy időszerű  
-színvonalasan híresztelj
-hallgatózz
- a telefont híresztelésre használd
-hát rendben van az, hogy csak a munkáját végző munkásként kezeljenek?
-amennyire kell, a főnököt mindig friss dicsérettel illesd
-mondjuk a garbóját
-cipőkkel
-fényképekkel
-és ha itt a váltás ideje?
-álmatlan éjeket „újjal” hogyan nyugtatni
-hát a „régire” köpködve
-több cselt, traccsot, mint a „réginél”, mert az „új” azt hiszi, a „réginek” dolgozol
-ismét jegyezd a születésnapokat
-dicsérd a ruhát és a nadrágot
-a cég ünnepein az első sorokban sündörögj
-mindez kimeríti azt, aki egykor ember volt
-ezért jön jól a kedvezményes szolgálati idő
-hogy mielőbb a búsba menjenek, hogy többé ne is lássátok.
 
Fordította: Fehér Illés

Valentina Novković Ne dozvoli – Ne engedd meg

 

Valentina Novković Beograd, 16. 05. 1973. – 

Ne dozvoli¹
 
Priča o Kainu i Avelju
samo je umorna pesma tužnog Boga
koju ti je majka pored kolevke ispevala,
da nikad ne zaboraviš brata ni bližnjeg,
jer svaki je čovek kog sretneš
bol obučen u ćutanje,
ili osmeh koji zvoni na crkvi Nadanja.
Poveruj,
lomače ne mogu biti sunca,
ni noževi ogledala,
negde otkucava sat koji umesto kazaljki
ima oči nevinosti,
vlažnju njušku laneta koje ne zna
da mu je mati ubijena.
Negde,
u začaranim šumama, trave smišljaju načine
kako da pomire gladi i mržnje,
iz plodova njihovih nektar stiže
koji će sve željni ljubavi
napojiti.
Oslušni,
topovi nikada neće biti vatromet skrivenih želja,
pod vojničkim čizmama cvile puževi.
A, ti, ti Čoveče,
ne dozvoli da plavet neba za tobom zaplače.
 
¹Nagrada "Zamak Alanja" za najbolju pesmu na međunarondom festivalu u Alanji pod nazivom "Ne dozvoli" a koji organizuje časopis Guncel Sanat (Savremena umetnost) i izdavačka kući Baygenc Kitap.
 
Izvor: autor
 
 
Ne engedd meg¹
 
Káin és Ábel története
csak a szomorú Isten fáradt dala
melyet anyád a bölcső mellett énekelt,
hogy testvéredet, társadat sose feledd,
mert minden ember, akivel találkozol,
hallgatásba öltözött fájdalom vagy
a Hit szentélyében csengő nevetés.
Hidd el,
máglya nem lehet nap,
se kés tükör,
valahol ketyeg egy óra, mutatók helyett
ártatlanság szemei vannak,
őzgida nedves orra, aki nem tudja,
hogy anyját megölték.
Valahol,
az elvarázsolt erdőkben, a füvek tervezik,
az éhséget és a gyűlöletet hogyan békítsék ki,
gyümölcsükből mindenkit,
aki szerelmet hőn áhít, nektárral
látnak el.
Hallgasd,
az ágyúk titkos vágyak tűzijátékává sosem válnak,
a katonacsizmák alatt csigák szűkölnek.
Te meg, te Ember,
ne engedd meg, hogy a kék ég utánad sírjon.
 
¹Az Alanyában rendezett „Alanyai Kastély” nemzetközi költőfesztiválon, melyet a Guncel Sanat (Kortárs művészet) folyóirat és a Baygenc Kitap kiadóház szervez, a legjobb vers díjat nyert vers.
 
Fordította: Fehér Illés

Živko Nikolić Закаснио – Lekéstem

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Закаснио   на воз сам закаснио на посао на све јер сам успут фотографисао облаке дрва нисам купио нисам насекао а зима само што није за дрва сам закаснио за све али облаке никада пре такве нисам видео и дуго сам у шаку иње сакупљао и дуго сам на себе заборављао а дрва нисам купио и на воз сам закаснио узалуд ми пободен стожер стоји узалуд моје јабуке опадају узалуд моје крушке моји ораси ја сам ветар ја сам облаке ја сам свице кроз недођију јурио и на све сам стигао   12. 9. –10. 11. 2018. Београд/Копривница

Lekéstem   lekéstem a vonatról a munkáról mindenről mert útközben a felhőket fényképeztem fát nem vettem nem hasogattam a tél meg a küszöbön lekéstem a fáról mindenről de ilyen felhőket eddig sosem láttam és tenyerembe sokáig zúzmarát gyűjtöttem és magamról sokáig megfeledkeztem fát nem vettem és a vonatról is lekéstem a felettes hiába áll felettem almáim körtéim dióim hiába hullanak   szél vagyok a felhőket a szentjánosbogarakat járatlan utakon űztem és mindenhová elértem   2018. 9. 12. – 11. 10. Belgrád/Kapronca

Izvor: Живко Николић: Светлост на дну, Граматик, Београд, 2020. стр. 76-77.

Jovanka Stojčinović-Nikolić Ускотрачна пруга – Keskenyvágányú vasút

 

Jovanka Stojčinović-Nikolić Ritešić  21. juni 1952. – 

Ускотрачна пруга
 
Мој отац би дошавши из службе
Послије двадесет четири проведена сата
На ускотрачној прузи у Јоховцу
Рекао мајци
 
Само да мало прилегнем
Да пружим ноге на кревету Изван потамњелих прагова
Међу које сам поскривао сваки дјелић Свјетла
Из мог сна
 
Онда ћу у нови одсјај дана
Па макар ме овај вјетар који чујем
Одувао у небеса Богу на испомоћ
Изуј чарапе Мајка би
Опери бар ноге да проради крв у жилама
Па онда се одмарај Ето већ си заспао
 
Ко каже Ја то само под капке гледам
А шта све видим
Боље је да ти не говорим
 
Мој брат и ја
Сједимо на зеленим штокрлама У кухињи
С књигама у рукама И чујемо како отац
Зубима дроби преостало вријеме
 
Мајка спушта лавор с водом
И наговијештени разговор са усана
 
Претвара се у пружног радника
Као да вади камење из очевих укоричених чарапа
 
Намоченим убрусом у топлу воду
Прелази преко очевих намрешканих побијељелих стопала
 
Као преко свог живота
Као преко врелих шина Царства земаљског
 
Izvor: autor
 
 
Keskenyvágányú vasút
 
Apám ahogy a keskenyvágányú vasúton
Johovcében a huszonnégy órás munka után
Haza jött
Anyámnak mondta
 
Lepihennék
Az ágyon kinyújtom a lábam A sötét küszöbökön kívül
Ahová álmomból a Fény minden sugarát
Rejtettem
 
Majd a nap új fényességébe lépek
Akkor is ha ez a szél melyet hallok
A mennybe fúj Isten segítségére
Vesd le a zoknit szól Anyám
Legalább a lábad mosd meg a vérkeringést serkented
És utána pihenj Íme máris alszol
 
Ki mondja Én a lehunyt szempilláim mögül nézek
Hogy mi mindent látok
Jobb ha erről nem mesélek
 
Bátyám és én
Zöld sámlikon ülünk A konyhában
Kezünkben könyvekkel És halljuk ahogy apám
A maradék időt fogaival aprítja
 
Anyám leteszi a vízzel teli mosdótálat
És ajkáról az előre jelzett beszélgetést
 
Vasúti munkássá válik
Mintha apám bekötött zoknijából szedné ki a köveket
 
Meleg vízbe mártott abrosszal
Törli apám ráncos falfehér talpát
 
Mint saját életét
Mint a földi Császárság forró sineit
 
Fordította: Fehér Illés

Anđelko Zablaćanski: Критичар – A kritikus

 

Anđelko Zablaćanski Glušci kod Bogatića 4. decembar 1959. –

Критичар   Он ће свима рећи шта у стиху твоме пише а не зна шта си осећао док су ти речи у очима коло играле   Он ће да каже да то нема смисла ни стила а не зна где су ти мисли лутале док је свело лишће на чежњу ти падало   Он ће да суди и тупим ножем да те коље песму да преоре зло сема да посеје а не зна како ти је срце по белом папиру скакутало   Он ће да каже душу да ти кида и мери али не веруј му јер своју тугу свој бол и сећања с њим немој да делиш

A kritikus   Mindenkinek elmondja versed miről szól de nem tudja mit éreztél amíg a szavak szemedben táncoltak   Kijelenti semmi értelme stílusa sincs de nem tudja gondolataid hol jártak míg a hervadt levelek sóvárgásodra hullottak   Bírál tompa késsel öl a verset felszántja gonosz magot vet de nem tudja szíved a fehér papíron hogyan vert   Nyilatkozik lelkedbe vés és mér de ne higgy neki bánatodat keserűségedet emlékeidet vele ne oszd meg   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Анђелоко Заблаћански: Птица на прозору, Српска књига Рума, 2007.

Vladimir B. Perić 4. етида – 4. etűd

 

Vladimir B. Perić Šabac 1976. –

4. етида               Jen’-dva-tri, dva-dva-tri, tri-dva-tri, čet'ri-dva-tri: Budim se, usnivam, prenem se, zaspivam... u kući haos je. Sanjao sam da si mrtva, da si zamrla, da te bude, prevrću, dahom te vraćaju – a onda pišu, lome srce, ostavljaju trag... i neko dete neutešno plače: „Babice, babice, sve su mi pokrali iz moje sobe, sve su mi odneli!“ Pulsiraju gubici u trodelnom taktu: šuplje-puno-prazno. Seobe zveče ulicama!             Sneg je padao kada su ti u tesnom prolazu ispustili sanduk. Mrakom su pulsirali slogovi: na-na-na-(...)-na-na-na-no moja! Splin Šapca u mraku gušio je gore nego amonijak sa periferije. Daaaaaaah! – Ruzmarin ispuštao otužni miris i uvlačio se u bronhije kao teskoba. Zgusnut dah, zgrušan u duši, hteo je napolje – no ne!             U udžerici, u iznajmljenoj, na slamarici, rukice pune sasušenog šaša šuštale su... terale nešto nepoznato i zlo, kao metlice prašinu sa davno sviranog bubnja. Čekana je majka, svanuće, razrešenje.

4. etűd              Egy-két-há’, két-két- há’, há’-két- há’, négy-két- há’: Ébredek, szunnyadok, forgok, alszom… káosz a házban. Azt álmodtam, halott vagy, meghaltál, ébresztenek, forgatnak, lehelettel térítenek – azután írnak, szívet törnek, nyomot hagynak… egy gyerek vígasztalhatatlanul sír: „Bába, bába, szobámból mindent elloptak, mindent elvittek!” A veszteségek háromütemű taktusra vernek: odvas-teli-üres. Az utcák költözködéstől hangosak!            Esett a hó, mikor ládádat a szorosban elengedték. A sötétben szótagok hullottak: na-na-na-(...)-na-na-na-no kedvesem! A sötétben a szabácsi unalom a külvárosi ammóniáktól jobban fojtott. Lééééééélegzet! – A rozsmarin szomorú illata szorongásként húzódott a hörgőkbe. A tömör, lélekben alvadt lélegzet akart kitörni – na nem!            A vityillóban, a kibéreltben, a szalmazsákon, száraz sással tele kicsi kezek susogtak… akár a seprű az elhagyatott dobról a port, valami ismeretlent, rosszat tereltek. Anyát vártak, a hajnalt, a megoldást.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Владимир Б. Перић: Етиде оп. 4, УК „Кораци” Крагујевац, 2021.

Đorđe Kuburić Klopka – Kelepce

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. – 

Klopka   Bejah mlad, kolebljiv Anđeo.   Verujuć, oholo, da neranjiv moj je svet.   Ni ne slutih da nisam jedan jedini.   Da trska sam među trskama, daleka grmljavina, olovni oblak lakši od dima.   Ponekad podviknem sebi: Ja sam muškarac!   Al slaba vajda od toga.

Kelepce   Fiatal voltam, tétova Angyal.   Hittem, büszkén, világom sérthetetlen.   Nem sejtettem, nem én vagyok az egyedüli.   Nád vagyok a nádasban, távoli mennydörgés, a füstnél könnyebb ólomfelhő.   Néha magamnak kiáltom: Férfi vagyok!   De hasztalan.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Đorđe Kuburić: Blue moon, Kulturni Centar Novi Sad, 2010. str. 14.