Vasa Pavković U predelu kraj obale – Part melletti területen

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

U predelu kraj obale   To je gradski predeo uz reku, S alejom jablanova i nizom kućeraka, Žičanih ćumeza, šupa ispunjenih starudijama. I tu je monotoni sleng sveštenika Koji ispraća grešnu dušu. Deca se igraju na platformi krntije, Pište odojčad (valjda od gladi?), A žene koje puše, u prolazu, Mogle bi biti majke (i svekrve).   Ti, malo lastino gnezdo, Jedino me ti povezuješ sa trenutkom U kojem sam rešio da više nikad ne zaplačem (pre ravno četrdeset godina!), I ispunio sam taj zavet, Jedini koji sam ispunio.   Ti, malo lastino gnezdo, Jedino ti uzrokuješ da u ovoj bedi Slutim romantiku, koje (ruku na srce!) Nigde nema. Zbog tebe sam bodar, zbog tebe palim Cigaretu i žmirkam u predvečerje. Kao da ću potonuti u san, U onom času dok se hvata žar.

Part melletti területen   Ez jegenyefa-sorral, házakkal, viskókkal, Ócskaságokkal tele sufnikkal körülvett Folyó melletti városi terület. Itt van a bűnös lelkeket kikísérő Szerzetes monoton beszéde is. A gyerekek roncsautó tetején játszanak, A csecsemők visítanak (talán mert éhesek?), Az erre járó, cigarettázó asszonyok meg Lehetnek anyák (netán anyósok).   Te, kicsiny fecskefészek, Egyedül te kötsz össze azzal a pillanattal Amikor elhatároztam, sírni sosem fogok (kerek negyven évvel ezelőtt!), És ezt a fogadalmam betartottam, Az egyedüli, amit betartottam.   Te, kicsiny fecskefészek, Az egyedüli vagy, aki miatt ebben a nyomorban Sejtem a romantikát, mely (valljuk be!), Sehol sincs. Miattad vagyok fürge, gyújtom A cigarettát és hunyorgok az alkonyatban. A lelkesedés pillanatában Mintha álomba merülnék.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vasa Pavković: Knjiga o lastavicama, Matica srpska, Novi Sad 2000.

Vladimir B. Perić 13. етида – 13. etűd

 

Vladimir B. Perić Šabac 1976. –

13. етида               Iz mirovanja prešli smo u hodanje, u trčanje: Trči! Trči! ‒ Ne dodiruj zemlju! TRČI, TRČI, TRČI!! ‒ STOOOOOJ!!! (…) A sad u krug, lagano, u mestu u početku, pa brže, u krug, sve brže i bržeee, vrti se, bržeeeee i brrrrržžeeeEEEE!!!! AaaaaaaaahhhHHHH!!!!             Želim da se utopim u nešto veliko, u Jedno. Pulsiraju misli slepoočnicama: „Ja sam svetac što moli na doksatu... hodočasnik… ja sam muzičar koji je pronašao ključ ljubavi.” U partituri orgazma koža se ježi, grlo se steže dok talasi putuju kožom.             Muzika te vodi i kad znaš da si sâm, potpuno sâm, posebno tad! Dok se telo menja i postaje čvršće, definisanije, identitet se svlači kao zmijska koža. Tada želiš da si neko drugi, da probijaš barijere u transu, pređeš na drugu stranu.             Tamo te čeka brod ludaka, sa Indijancima utonulim u ritual, kralj guštera, strah od zalaska sunca koji te preplavljuje i strast za smrću! O, želim da pogledam u tvoje bezdane crne oči!!! Porodica je sve dalje i dalje ‒ porodica je tako daleko! Duša se seli ‒ nomadizam zove! „Land Ho!”

13. etűd               Nyugalmi állapotból váltottunk, elindultunk, futottunk: Fuss! Fuss! – Földet ne érints! FUSS, FUSS, FUSS!! – ÁLLLLLJ!!! (…) Most meg forogj, lassan, először helyben, majd gyorsabban, egyre gyorrrsabban, forogj, gyorrrrrsabban és gggggyorrrrrrsabbaNNNN!!!! AaaaaaaaahhhHHHH!!!!             Valami hatalmasba, Egybe akarok fulladni. Halántékokon lüktetnek az ötletek: „Én a boltíven imádkozó szent vagyok… zarándok… a szerelem kulcsán keresztülment zenész vagyok.” Míg a bőrön hullámok vonulnak, az orgazmus vezérkönyvén borzong a bőr, szorul a torok.             A zene vezet akkor is, ha tudod, egyedül, teljesen egyedül vagy, elsősorban akkor! Míg a test változik, keményebb, határozottabb lesz, az öntudat mintha kígyóbőrt vetne le magáról. Szeretnél más lenni, önkívületben korlátokat áttörni, a másik oldalra menni.             Ott, a szertartásba belefeledkezett indiánokkal együtt a bolondok hajóján a gyíkok királya, a téged hatalmába kerített félelem a naplementétől és a halál iránti szenvedély vár! Ó, szeretnék reménytelen fekete szemedbe nézni!!! A család mind távolabb és távolabb – a család oly messze van! A lélek költözik – a vándorbot hív! „Land Ho!”   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Владимир Б. Перић: Етиде оп. 4, УК „Кораци” Крагујевац, 2021.

Risto Vasilevski Доколичар – A tétlen

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Доколичар   Посматра како се све(т) ствара, не види себе ни у чему.   Или носи превелик умор неког свог претка, или нема коме шта да остави, а сам је себи довољан.   Све(т) је за њега оно што види, али од њега прима само оно што годи његовом оку, што не тражи корак да му приђе ближе.   Он је биљка која вегетира, и каткад боље пролази од стабала која мењају све(т) из корена, дају плодове које и он убира, не чинећи ништа ни за њихово корење, ни за њихове крошње.   Птица је која може да одлети, а да то ни сама не примети.

A tétlen   Nézi, hogyan alakul a világ, de önmagát semmiben sem találja.   Vagy holmi őse súlyos terhét hordja, vagy nincs, amit másnak átadhat, elég ő saját magának.   Számára a világ az, amit lát, de abból csak azt vesz el, amit szeme megkíván, amit, hogy megközelítsen, újabb lépést nem kell tennie.   Vegetáló növény, egyszer-egyszer jobban jár a világot gyökerestől megváltoztató fatörzseknél, termésüket, anélkül, hogy gyökerüket, koronájukat gondozná, ő szedi le.   Röptére kész madár, de ezt ő maga nem érzékeli.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Fatima Halilović Pjesnici Šambale – Shambala költői

 

Fatima Halilović Tuzla, 11. januar 1997. – 

Pjesnici Šambale   Dragi moj, sjećaš li se,  Mi se poznajemo iz nekih prethodnih života Putovali smo svijetom I govorili ljudima poeziju A ljudi su nas darivali voćem Datulama, smokvama, grožđem... I maslinama su nas darivali Putovali smo s jednog kraja svijeta na drugi Pokušavajući uloviti vlastite sjene Na Mediteranu su nas jednom vjenčale Plavokose djevojčice i morske sirene Načinile su krug oko nas Odjenule nam od morskih valova istkane odore I pjevale  nam zajedno s pticama Na jezicima koje nismo razumjeli S nekim nestvarno lijepim pticama Pjevale su nam pjesme o ljubavi Vjetar nam na glave stavi lovorove vijence – Sad ste vječno vjenčani, rekoše nam Govorile su na nekim jezicima  Koje mi nismo razumjeli Sve dok nisu rekle:  Sad ste vječno vjenčani Mi smo vjenčani za vječnost! Mi smo vjenčani za poeziju! –  Kliktali smo poput djece Idemo na Kavkaz – rekoh im Na vrh Kavkaza idemo Ta, jeste li s uma sišli Šta ćete tamo Kome ćete tamo govoriti stihove Ostanite s nama Ovdje su more i sunce I mnoge životne radosti I nismo otišli tada Već u nekom narednom životu Govorili smo poeziju Kavkazu Na Elbrusu, u zanosu, opijeni, govorili: „...Ne mari ako si posrnuo hiljadu puta. Dođi! Dođi ko god da si. Jer ovo nisu vrata beznađa,  dođi! Takav kakav si!”1 Darivale su nas medom i mlijekom Starice s kavkaskog gorja A ti si im govorio: Vi niste starice U vama vri život Gle, kako vam se životna snaga silna U rumen na licu pretače Iz vas pršti duh mladosti A one su se smijale kao djevojčice I molile nas: Ostanite s nama Kavkaz je vaša kuća Idemo, rekosmo im, u Šambalu.  Ne postoji Šambala! Ako i postoji, niko ne zna gdje je To je strašno, to je okrutno mjesto Dvije su djevojke otišle tamo i poludjele Poludjele načisto!  Pjesnici znaju gdje je Šambala! – rekosmo Pjesnicima se otvaraju prolazi u druge dimenzije I tako smo otišli... Kako su riječi čarobne, kako su riječi snažne –  Kazivao si mi u dalekim afričkim prostranstvima Gle, šta mogu učiniti riječima – Nas dvoje, stoljećima nakon ovog,  Na nekoj bosanskoj planini čitamo poeziju I ja ti govorim: Dragi moj, sjećaš li se, Mi se poznajemo iz nekih prethodnih života Putovali smo svijetom I govorili ljudima poeziju A ti se smiješ i pitaš  A u kojem smo stoljeću  U kojem smo životu sada?  1Stihovi Dželaludina Rumija

Shambala költői   Kedvesem, emlékszel-e még, Mi holmi előző életből ismerjük egymást, A világban bolyongva Az embereknek verseket mondtunk Az emberek meg nekünk ajándékba gyümölcsöt, Datolyát, fügét, szőlőt adtak… Meg olajbogyót A világ egyik sarkából a másikba utaztunk Saját árnyékunkat próbáltuk megfogni Egyszer a Mediterránon összeadtak bennünket Szőke kislányok és tengeri szirének Forogtak körülöttünk Tengeri hullámokból szőtt egyenruhába öltöztettek És a madarakkal együtt Számunkra érthetetlen nyelven énekeltek Hihetetlen szép madarakkal együtt A szerelemről énekeltek A szél fejünkre babérkoszorút tett – Most örökre esküdtetek, mondták Olyan nyelveken beszéltek Amelyet mindaddig nem értettük, Míg ezt nem mondták: Most örökre esküdtek vagytok Mi az örökkévalóságra esküdtünk! Mi a költészetre esküdtünk! – Gyerekekként ujjongtunk Kaukázusba megyünk – mondtuk nekik A Kaukázus csúcsára megyünk Ugyan, elment az eszetek Mit akartok ott Ott kinek fogtok szavalni Velünk maradjatok Itt a tenger és a nap És a mindennapi örömök Akkor nem mentünk el Hanem egy másik életben Kaukázusnak szavaltunk Verset Elbruszon, rajongva, lelkesedve mondtunk: „…Nem számít, ha ezerszer is botlottál. Gyere! Gyere, akárki is vagy. Mert ez nem a kilátástalanság kapuja, gyere! Úgy, amilyen vagy!”1 A kaukázusi anyókák Mézzel, tejjel láttak el bennünket Te meg állítottad: Nem vagytok anyókák Az élet forr bennetek Lám, a hatalmas életerő Arcukra pirospozsgás színt varázsol Belőlük az ifjúság szelleme száll Ők csak, mint a kislányok, nevettek És kértek bennünket: Maradjatok velünk Kaukázus a házatok Megyünk, mondtuk, Shambalába. Shambala nem létezik! Ha létezik is, senki sem tudja, hol van, Szörnyű, kegyetlen hely Két lány oda ment és megbolondult Megbolondultak! A költők tudják, Shambala hol van! – mondtuk A költők előtt más méretű átjárók nyílnak És elmentünk… Milyen varázslatosak, erősek a szavak – Mondtad nekem a távoli afrikai térségben Lám, szavakkal mit lehet tenni – Mi ketten, századok múltán, Egy boszniai hegyen szavalunk, És én, a nő mondom neked: Kedvesem, emlékszel-e, Mi, egymást, holmi előző életből ismerjük A világban utaztunk És az embereknek verseket mondtunk Te pedig nevetsz és kérded Most melyik században Melyik életben vagyunk?   1Dzsalál ad-Dín Rúmi sorai   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.casopiskvaka.com.hr/2018/10/fatima-halilovic-pjesnici-sambale.html?m=1&fbclid=IwAR0XJLNYfJNdSWazp1OtKrP4r9O1uGLxcNnndYW-kSBwUA1WpLeKmpR1oAg

Неда Гаврић Угарак – Üszök

 

Неда Гаврић Бања Лука 27. 07. 1980. –  

Угарак   Наложио ватру И над њом бди                    Чека ко ће доћи                     Да угреје срце. Никог нема Поштен народ спи.                       Изаћи ће када                       Изађе и сунце. Пали је ноћу Јер само ноћу сија                      Преко дана нема                      Чиме да засветли. Дању је само дим његов траг.                        Јутром га одмах                         открију први петли. Вешто се крије иза туђе сузе             Осмехом он претвори             и коров у цвет. Ни не трепне оком он ти срећу узе                                             Не окрећући се оде                          у неки други свет.

Üszök   Meggyújtotta a tüzet Őrködik felette                 Várja ki jön                 Hogy szívét melengesse. Senki sincs A becsületesek alszanak.                    Ha a nap is felkel                    Akkor megy ki.   Éjjel gyújtja Mert éjjel ragyog                   Nap közben                   Világítani képtelen.   Nappal nyoma Csak a füst.                     Reggel a kakasok                     Rögtön észreveszik.   Ügyesen rejtőzködik Idegen könnyek mögé            Mosolyával a kóróból            Is virágot varázsol.   Szeme sem rebben Szerencsédet máris vette                        Vissza nem fordul                       Egy más világba megy.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Živko Nikolić Предео надлеће врана – A térség felett varjú száll

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Предео надлеће врана
 
Нећеш ми веровати ако ти кажем
да сам на раскршћу видео како оштрач ножева
гази педалу и погледом прати окретање точка.
И како точак притајено под сечивом цијуче.
Нећеш ми веровати када ти кажем да сам се
на трен тој мелодији искрено радовао.
Ево и сада чујем, и дуго ослушкујем,
и не знам да то лавеж паса однекуд допире
или гачући цео предео надлеће врана.
Тек, точак се окреће и цијук измамљује,
а сутон, све гушћи, пределе покрива.
Нећеш ми веровати ако ти кажем
да ми је пас на раме скочио.
Оштрење ножева, и пси. И звезде које падају.
 
Али ти ми ништа не верујеш!
 
Izvor: Живко Николић: Одбегле слике, Смедеревска песничка јесен, 2021. стр. 10.
 
 
A térség felett varjú száll
 
Nem hiszed el, ha azt mondom,
az útkereszteződésben láttam, a késélesítő a hajtókart
mozgatva tekintetével a kerék mozgását követte.
És a kerék a kés éle alatt hogyan csikorog.
Nem hiszed el, mikor azt mondom, hogy
egy pillanatra igazán élveztem azt a dallamot.
Íme, most is hallom, hosszan figyelem és
nem tudom, most valahonnan kutyaugatás hallatszik
vagy a térség felett károgva varjú száll.
Csak forog a kerék és egyre csikorog,
az alkony meg egyre sűrűbb, betakarja a környéket.
Nem hiszed el, mikor azt mondom,
a kutya a vállamra ugrott.
Késélesítés és kutya. És a hulló csillagok.
 
De te, nekem, el semmit sem hiszel!
 
Fordította: Fehér Illés

 

Ana Stjelja: Eva mi je rekla – Éva mondta

 

Ana Stjelja Beograd, 1982. – 

Eva mi je rekla   Eva mi je rekla da pokupim smokvino lišće i napravim muzej stida.    Da potražim trule jabuke i napravim muzej greha.    Da zmiju ne puštam da mi priđe,  da prekrijem uši i stavim povez na oči.    Eva mi je rekla da je sve ovo ovde prolazno  jer ona je iskusila ono što ja nisam.    Jednom sam hodala zemljom  na koju je ona pala kad su je prognali bila sam na korak od njenog groba  i znam, sad dobro znam  da me je tada čuvala kao istinska pramajka.    Jer biti žena  najteži je usud ovozemaljski.    I danas skupljam suze,  boli duše, muke tela i teškog usuda da napravim Evin muzej.  Ulaz će biti besplatan.

Éva mondta   Éva mondta, szedjem össze a fügefa leveleit és készítsem el a szégyen múzeumát.   Rohadt almákat keressek és készítsem el a bűn múzeumát.   Kígyót magamhoz ne engedjek, fülemet takarjam, szememet kössem be.   Éva mondta, minden, ami itt van átmeneti, ő kipróbálta azt, amit én nem.   Egyszer azon a földön jártam amelyre ő száműzetése után esett, sírjától egy lépésre voltam és tudom, most tudom, akkor igazi ősanyaként védett.   Mert asszonynak lenni, ezen a földön, a legnehezebb végzet.   Hogy Éva múzeumát elkészítsem, könnycseppeket, gyötrődéseket, kínokat, sorscsapásokat ma is gyűjtök. Belépő nem lesz.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor