Vasa Pavković Под косама – A kasza alatt

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Под косама   Под косама трава зеленије пада – док паук (крсташ) клизи уз притку старе жичане ограде (плота) ...   Жена која танким цревом (шмрком) пере степенице (стубе) могла би бити моја мајка да не личи на дебелог месара (касапина, косца) са угла (ћошка).   Много речи је заборављено за пола века, а оне којих се сећамо с времена на време (у неком електронском писму) као да не могу да прихвате шта их колико сутра чека..

A kasza alatt   A kasza alatt a fű zöldebben hull – míg a pók (a keresztes) az alacsony öreg drótkerítésen (rácson) csüng …   Az asszony, aki vékony csővel (slaggal) mossa a lépcsőt (grádicsot) anyám is lehetne, ha nem hasonlítana a kövér sarki (utcasarki) hentesre (mészárosra, böllérre)   Fél évszázad alatt sok az elfeledett szó, azok meg, amelyekre emlékszünk időről időre (holmi elektromos levélben) mintha nem tudnák elfogadni holnap rájuk mi vár…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Васа Павковић: У варљивом животу, КОВ, Вршац, 2012. стр: 25.

Slobodan Boco Bajić Leptiri – Lepkék

 

Slobodan Boco Bajić (Banja Luka 1951 –)

Leptiri   Kap smole u rijeci riječi, prašumu zasjeni i ljepotu naglasi za vječnost, pretvorivši se u ćilibar. Vijekovi, emocijom ukotvljeni na vikinške lađe hladnog Baltika čudotvorno nalaze put da vatrom istaknu poprsja izabranih. U brvnari na obali sjevernog mora , plamen iz kamina,  pogled  na ogrlicu  i kap smole sa dva leptira što se nikad neće sastati,  grije starog brusača jantara, veterana  rata. Auroru Borealis, koja ga u mladosti isprati na daleka bojišta, ove noći posmatra kroz okno praznog doma. Samo je vješti majstor znao napraviti brojanicu, okamenjenu polarnu svjetlost na dlanu, s kojom se, u duge sjevernjačke noći, molio,  za slobodu leptira.

Lepkék   Egy csepp gyanta a szófolyamban borostyánná változva elhomályosítja az őserdőt és a szépséget örökre kihangsúlyozza. A századok, megindultan a hideg Baltikum viking hajóira telepedve, csodálatos módon tűzzel emelik ki a kiválasztottak mellszobrát. Az északi tengerparti kunyhóban, a kandallóban a lángok, a tekintet a nyakéken, meg a sohasem egyesülő két lepkétől eredő gyantacseppen, az öreg borostyán-csiszolómunkást, a kiszolgált katonát melegíti. Az északi sarkfényt, ami fiatalságában a messzi harctérre kísérte, most üres otthona ablakán keresztül nézi. Csak kiváló mester készíthette az olvasót, tenyerén a megkövesedett sarki fényt, mellyel a hosszú sarki éjeken át a lepke szabadságáért imádkozott.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Bíró Tímea Másodosztály – Drugi razred

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

Másodosztály   zakatoló anyavonat az érfalakban   nincs mit enni nincs mit enni nincs mit enni   lyukas pizsamából kikiált a bőre   nincs út a padlásra a létrafokok eltörtek a sonkát beköpte a légy addig lett őrizve   a méhe termékenységét átkozza hajnalig foltozza a múltat   a sínpárok elkoptak a sorompóra szárnyaszegett madarak költöztek

Drugi razred   u krvnim žilama voz majke klopara   nema hrane nema hrane nema hrane   iz pocepane pidžame njena koža doziva   na potkrovlje se ne može prečage su slomljene šunku su muve uništile dotle je čuvana   plodnost svoje materice do zore proklinje prošlost krpari   tračnice su pohabane na rampu su ptice slomljenih krila selile   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 14. old.

Méhes Károly: Szeptember végén hát persze – Koncem septembra naravno

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Szeptember végén hát persze   Orrom a függönybe fújom nézem a májfoltos kezű őszt amint turkál a lombok között a lugasban ott csücsül a madárijesztő bácsi arca csíkos nájlonzacskó fölötte az indákra akasztott tükördarabok dobálják a fényt ahogy a szellő táncoltatja őket a nap ami már fél négykor oldalról tűz tényleg olyan mint a tűz mint ami még megmutatja mire képes még nem hallgatag hideg fény még hadonászik még kurjant aranyapám! és a vállamra borul így állok szinte időtlenül holott lenne dolgom temérdek de érzem minden más-csinálás lenne a fontossal szemben fontoskodás megmoccanni ócska menekülés a nap már a kopaszodó meggyfa mögül mutogat rám te te ott és tényleg aranyba foglal hunyorognom kell fénykönnyek jönnek de nem hunyom be a szememet csak megtörlöm a függönybe

Koncem septembra naravno   Nos u zavesu duvam gledam jesen kako pegavom rukom između lišće čeprka u seniku čika strašilo ptica tumara lice mu je prugasta najlonska kesa svetlost kako ih vetar razigrava iznad na vitice vezane komade ogledala bacaju sunce što već u pola četiri sa strane gori stvarno izgleda tako kao da je vatra šta još pokazuje na šta je sposobna još nije šutljiva hladna svetlost još mlatara još klikće zlatno oče moj! i na ramena mi se nastani ovako stojim skoro bezvremeno iako bi posla na pretek imao ali osećam sve bi kvazi čin bilo nasuprot važno tek nešto pokrenuti se običan beg je sunce već iza ogoljele trešnje na mene pokazuje ti ti tamo i stvarno u zlato me obavija žmirkati moram polu suze dolaze ali oko ne sklapam samo u zavesu obrišem     Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Gergely Tamás Még kettő – Još dva

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Még kettő         „Iszonyatos!”, kiáltotta, de azért égetett még egy lyukat a saját bőrébe.       „Már nem is olyan éles a fájdalom.” Szippantott újra. „Nem érzem .” Mialatt a mellét tetoválta, igyekezett tökéletes füstkarikákat eregetni.      „A tükröt”, gondolta; felállt, és behozta a fürdőből. Új Kárpácira gyújtott, s úgy helyezkedett, hogy láthassa önmaga arcát. „Perverz vagyok?” Újabb szippantás. „Befalaztak, az talán kóser?”      „Még két slukk.” Szeretett volna nyugodtnak megmaradni, ámde egész belseje remegett. Leseperte az asztalról a tükröt. Eloltotta a villanyt. A vörös gömb egyre növekedett.

Još dva           „Užasno je!”, viknuo, ali je još jednu rupu u vlastitu kožu upekao.        „Bol više nije ni tako oštar.” Ponovo je šmrknuo. „Ne osećam. ” Dok je grudi tetovirao prave kolutove dima pokušao praviti.         „Ogledalo”, pomislio je; ustao i iz kupaone uneo. Novu cigaru je palio i tako se smestio da vlastito lice videti može. „Jesam li perverzan? ” Ponovo šmrknuo. „Uzidali su me, da li je to ono pravo? ”      „Još dva puta šmrknuo.” Voleo bi da ostane smiren ali čitavo telo mu je drhtao. Ogledalo je na pod bacio. Svetlo ugasio. Crvena kugla sve veća je postala.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Đorđe Kuburić Reggae – Reggae

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 29. april 1958. – 

Reggae
 
Немој, жено, плакати.
Абисинија је далеко, али стиже се, до тамо, лако.
Овде, у Кингстону, носи се раста, а у Етиопији раста се проповеда.
Ићи ћемо и у Енглеску.
У Африку, of course.
Обићи ћемо и све Карибе (Куба, и тако то).
А тек Србија?
Тамо је кô на Јамајци. 
Hungry&Аngry.
Воле људи реге.
Све је исто.
Само што нема мора.
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Песме из дворишта. Народна Библиотека „Стефан Првовенчани“, Краљево, 2016. str. 37.
 
 
Reggae
 
Ne sírj, asszony.
Abesszínia messze van, de oda lehet érni, könnyen.
Itt Kingstonban rasztát¹ viselnek, de Etiópiában rasztát prédikálnak.
Angliába is elmegyünk.
Afrikába, of course.
Minden Karib-szigetet meglátogatunk (Kuba, és így).
Na és Szerbia?
Ott, mint Jamaicában.
Hungry&Аngry.
Szeretik a reggaet.
Minden ugyanaz.
Csak éppen tenger nincs.
 
¹raszta: hajviselet – a rasztafarizmus (rasztafariánus, röviden raszta) afrikai eredetű vallási mozgalom – miatta kapta a nevét. Képviselőinek kötelező hajviselet.
 
Fordította: Fehér Illés

Risto Vasilevski Кажа о суштини – Mese a lényegről

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Кажа о суштини
 
Суштина је прва тачка
прве замишљене тачке,
у коју је забоден шестар,
да би се нацртао круг
и у њега сместило све.
 
Језгро свачега
из којег почиње и та тачка
и све оно после ње;
оса око које се скупља месо материје
која нас на разне начине храни и одржава,
а њу штити
да би остала нетакнута
чак и у највећим искушењима.
 
Елемент око којег круже мисли
као око каквога стожера,
који је забоден у центар духа,
у само срце свести.
 
Од ње све полази,
њој се све враћа.
 
Оно између је само пут
који се мора прећи,
да би се од умора и похабаности
отресло оно мање битно,
без чега она, ипак, не може.
 
Суштина, пак, Бога,
времена и простора,
природе и њених закона,
нас самих,
толико је тајанствена,
да се до ње не може уопште стићи.
 
Неће, можда, да нам се открије,
да је не бисмо обешчастили,
као све друго у људском животу.
 
Izvor: autor
 
 
Mese a lényegről
 
A lényeg az első elképzelt pont
első pontja
melybe körző szúrt,
hogy kört alkossunk
és mindent bele helyezzünk.
 
Mindennek a magja,
melyből az a pont is
és utána minden keletkezik;
az anyag kivonatát összegyűjtő tengely,
amely különböző módon etet, fenntart bennünket,
őt meg védi,
hogy még a legnagyobb próbatételekkor is
érintetlen maradjon.
 
A lélek középpontjába,
a tudat szívébe szúrt elem,
mely körül a gondolatok
mintegy pólus körül keringenek.
 
Minden tőle indul
és vissza hozzá tér.
 
Ami közte van, csak út,
amelyen haladni kell,
hogy a fáradtságról, a megviseltről
a kevésbé fontosat lerázzuk,
ami nélkül ő, mégse lehet.
 
Viszont az Isten,
az idő és a tér,
a természet és törvényei,
meg önmagunk lényege
annyira titokzatos,
hogy lehetetlen elérni.
 
Nem fog, valószínű, nekünk kitárulni,
nehogy megbecstelenítsük,
ahogy az emberiség életében minden mást.
 
Fordította: Fehér Illés