Božica Vezmar Ту сам – Itt vagyok

 

Božica Vezmar Kosovska Mitrovica, 7. januar 1983. –

Ту сам   Пусти ме да те гледам Док се из ока река излива   Пусти Да заједно пловимо Да не потонеш У виру   Отвори очи Гледај нас на таласима Узалудно је Другачије

Itt vagyok   Engedd hogy nézzelek Míg ömlik a szememből a folyó   Engedd Hogy együtt ússzunk Hogy az örvényben Ne tűnj el   Nyisd ki a szemed A hullámokon nézz bennünket Másként Mindhiába   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Bíró Tímea Szégyen – Sramota

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

Szégyen     a harag beleolvadt a délutánba büntetésből kézzel szedegetjük a földről a szemetet kigyakorolt mozdulatsor sírni közben nem lehet a könnycsepptől rossz szaga lesz a szőnyegnek mindjárt indulni kéne a születésnapra a felettünk lévő emeletre nem merünk elkéredzkedni anyánk feje nagyon fájna hogy nincs pénzünk ajándékot venni ma is csak lefele használjuk a lépcsőket

Sramota   bes se u popodne uronila smeće sa zemlje po kazni rukom skupljamo uvežbani pokreti plakati se ne sme od kapi suza tepih će loš miris dobiti odmah bi trebalo krenuti na rođendan na sprat iznad nas ali dozvolu ne smemo tražiti mami bi glava jako bolela jer para za poklon nemamo stepenice i danas samo prema dole koristimo   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 19. old.

Gergely Tamás Kényelmesen – Udobno

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Kényelmesen   Kényelmesen terpeszkedett langy jázminillatban. – Azért pucoljuk az ablakokat – hallatszott a hangszóróból, hogy Önöknek még könnyebb legyen szemügyre venni a kinti valóságot. A szivárványszínű spongyáktól gyanút fogott. Kirohant. Akkor illesztették az ablakhoz az utolsó tégladarabot.

Udobno   Udobno se smestio te u blagom mirisu jasmina uživao. – Zato vam čistimo prozore – čulo se iz razglas da vanjsku stvarnost još lakše možete promatrati. Kad je spužve boje duge ugledao nešto mu je sumnjivo bilo. Istrčao. Zadnji komad cigle su u prozor baš u tom trenutku stavili.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Méhes Károly Sátorok balladája – Balada čadra

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Sátorok balladája   Eltűnik a sikátor mélyén. Csak megy utána. Ötszáz éves kövek, valami rossz ajtó. Beképzelt pojáca. Mindig felnéz, ha bizonytalan. Azok az idegen hegyek, hiába kékebbek, mint az ég. A talpa viszket, a keze remeg. Hideg testében a vér. Miféle körmenet? Kancsal Madonna, megáll az ész. Talán holnap, holnapután. Igen, igenis: fél. Nem létezik az egész. A hold is beteg, sárga, néz rá bután. A szerelem, persze, a vajákos vegyész. Számíthatott volna erre. Az álom kelepce, hallani, pereg a mész. A rosszban is minden mindenre rímel: ugyan, merre mész? A sikátor végén a rabul ejtő csönd. A hegyek, a szemed. Régóta vártuk önt. Legyen, ki eltemet. Egy gödör, egy kis mész megint. Hányszor akarta, hogy más legyen. De nem idegen kéz, ami földet hint. Sehol egy kántor. Hogy feledné a kínt.

Balada čadra   Nestaje na kraju sokaka. Tek ide za njom. Petsto godina stare stene, nekakva stara vrata. Umišljen pajac. Uvek gore gleda kad je nesiguran. Ona strana brda zalud su od neba jače plave. Tabane su mu svrbe. ruke drhtaju. Krv u hladnom telu. Kakva povorka? Razroka Madona, pamet stane. Možda sutra, prekosutra. Da, da: plaši se. Čitav ne postoji. I mesec je bolestan, žut, tupo gleda. Ljubav je, naravno, sujeveran hemičar. Na to mogao bi računati. San je klopka, čuje se, otpada žbuka. I u lošem sve na sve rimuje: ideš li, kuda? Na kraju sokaka je tišina koja osvaja. Brad, tvoje oči. Odavno smo vas čekali. Da bude neko ko će nas sahraniti. Jedna jama i malo kreča. Koliko puta je hteo, da neko drugi bude. Ali ruka koja zemlju baca nije strana. Kantora nigde. Da patnju zaboravi.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Biljana Milovanović Živak Zalihe voska za crne dane – Viasztartalékok az ínséges napokra

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. – 

Zalihe voska za crne dane
 
Otišao si, a rekla sam da ostaneš,
Ti voliš kada ti naređujem, glumiš dečaka
I govoriš o sebi kao naivnom, gle, u očima nam
Trepti rosa nemo – naš bolnički park je obala!
S tobom sam samo u pesmama, nedostaješ mi na obali.
Penelopa je prela, a ja sam pevala, Penelopa je
Čekala, a ja sam zavodila mornare sakrivajući im
Zalihe voska za crne dane. Možda si zato otišao.
 
Izvor: https://libartes.rs/biljana-milovanovic-zivak-poezija/
 
 
Viasztartalékok az ínséges napokra
 
Elmentél, pedig marasztaltalak,
Szereted, ha parancsolok, a gyereket színleled
És magadról, mint naivról beszélsz, íme, szemünkben
Harmat rezeg, némán – kórházi parkunk a part!
Veled csak versekben vagyok, a parton hiányzol.
Pénelopé font, én daloltam, Pénelopé várt,
én matrózokat csábítottam, elölük a viasztartalékokat
Az ínséges napokra rejtettem. Talán ezért mentél el.
 
Fordította: Fehér Illés

Ljiljana Stejić Живот – Az élet

 

Ljiljana Stejić Bečej, 1952. – 

Живот   Препуштен ишчекивању уживај у затишју живота кад на трен устукне жестина јер није само радост путања његових свечаности Он шенлучи покадкад и кад у болу кркљаш кад те затамни пораз кад си на коленима када би зубима откинуо маску година и изгребао боре искуства упозорен да ниче дан и да се види вино поспано у врчу бдења затетурано ка коначишту   Ћутљива тајанства ругају ти се дошаптавају интриге и кад се не надаш злом овијеној мистерији што неуверљивим признањима призивају ослонац предајући се оштрици свакодневице гурају се под њен кишобран а киша никако да стане да оде у заборав

Az élet   Mert az ünnepek pályája nem csak öröm várakozás közben mikor egy percre az indulatok megtorpannak élvezd az életben a szélcsendet Előfordul hogy lustálkodik mikor fájdalomban fetrengsz mikor a vereség árnyékol mikor térdre kényszerülsz mikor az év jelmezét fogaddal tépnéd és a tapasztalat ráncait vájkálnád figyelmeztetnek indul a nap és látszik a bor a virrasztás kancsójában elcsigázottan lakosztály felé tántorog   Hallgatag rejtélyek gúnyolnak fondorlatokat suttognak mikor nem is reméled az álnoksággal övezett talányhoz vitatható vallomásokkal keresnek támpontot a mindennapok gyötrelmeibe belenyugodva tolakodnak esernyője alá az eső meg sehogy-sem áll meg feledésbe nem vonul   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Љиљана Стејић: Гавранов лет, Арка, Смедерево, 2020. стр. 10

Vasa Pavković Хронопије – Krónika-fogyasztók

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Хронопије   Као да су умрли сви ти старци...   Безуби лекар и првоборац који није имао лево око...   И ватрогасац који се није одвајао од позеленеле трубе... Распоп са узнемирујућим тиком мигања...   И остали са сеоске клупе, крај куће на углу, а близу млина...   И с њима су умрла сва та наоко важна питања: да ли је старији Растко или Стефан Првовенчани и да ли је Душан Силни ослепео Стефана Дечанског (или овај њега?)...   Све то није нимало важно тамо на сеоском, жалосно запуштеном гробљу, где између гробова врлуда бели попонац…

Krónika-fogyasztók   Azok az öregek mintha kihaltak volna…   A fogatlan orvos és az élharcos akinek bal szeme hiányzott…   És a tűzoltó, aki a megzöldült trombitától el nem vált… A nyugtalanul pislogó rendből kilépett pap…   És a ház melletti, malom közelében lévő falusi padról a többiek…   Velük együtt a látszólag fontos kérdések is eltűntek: Rastko volt az idősebb vagy Stevan Prvovenčani és Dušan a Hatalmas szúrta ki Stefan Dečani szemét (vagy ez utóbbi a övét?)…   Mindez ott, a szomorúan elhagyatott falusi temetőben, ahol a sírok között apró szulák virít, már semmit sem jelent...   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Васа Павковић: У варљивом животу, КОВ, Вршац, 2012. стр: 31.