Miodrag Jakšić *** (Teku kroz vene…) – *** (Vénáidon keresztül peregnek)

 

Miodrag Jakšić Beograd 1969. – 

***   Teku kroz vene, uspomene, Jurišaš u izgubljen boj…   Tvrđi od stene, za njene usne Tako se stari stari moj…

***   Vénáidon keresztül peregnek az emlékek, Vesztett csatába csörtetsz…   Mint a kő, kemény vagy, mikor csókot adsz. Így öregszünk, öregem…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.facebook.com/photo/?fbid=10161800145625962&set=a.486681795961

Slobodan Djurović Podvodni hram – Vízalatti szentély

 

Slobodan Djurović Zemun 27. oktobar 1952. – 

Podvodni hram   U podvodnom tražih te hramu poželeh da te ogreje sunca zrak kao češljem svetlosti da te nazubi al' bilo je vreme kad su se plamu ljudi rugali, slavili, bratimili mrak, i kad su dobre raspinjali grubi. Za osmeh lepezast sunčana cveta koji se poput ženske halje svlači nudeć se oholim, zlima ko sablje kad nema prebega sa puškometa, kad pravedniku povez se navlači na oči, uskraćuje leto mu bablje. A uskos narasloj mržnji i grozi tražih te kao Prozerpinu, u staklu izmeđ dva sveta, polulud, uz vrisak konjušara što ludi šestopreg vozi ne mareć što te ote Pluton paklu, niti za konjski predsmrtni njisak. Kažu na smrt zaljubljene jednoć da spojiće demijurga milosna ruka kad mrak digne pustopašni, gusti: samo da ova mine Valpurgiska noć, da živa vodica prokapa s neboluka, a tvoj se poljubac opet na me spusti...

Vízalatti szentély   Vízalatti szentélyben kerestelek, kívántam, napsugár melegítsen, fényfésűvel borzoljon, de abban az időben az emberek a lángot gúnyolták, a homályt éltették, a jókat keresztre gorombák feszítették. Bájos mosolyért virágba-borul a nap melyet büszkék, galádak előtt, mintegy kardot használva, női ruhaként vetnek le, mikor a lő-távról nincs menekvés, mikor a jogostól, szemére csuklyát húzva, az indián nyarat vonják meg. De a felgyülemlett gyűlölet, rosszindulat ellenére, mint Proserpinát kerestelek, két világ között az üvegben, megbomlottan, lovász-rikkantással kísérve, aki az őrült hatfogatot hajtotta, nem törődve sem a halálelőtti lónyerítéssel, sem azzal, hogy Plútó elrabolt és a pokolba hurcolt. Azt mondják, a mindhalálig szerelmeseket egyszer Démiurgosz irgalmas keze összefűzi, mikor felszáll a homály, a megsemmisítő, sűrű: csak ez a Walpurgis-éj múljon, az éltető víz a mennyből eleredjen, csókod meg ismét megtaláljon…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.facebook.com/slobodan.djurovic.58/posts/pfbid06BPTksAV8QaQapfxGCQzRc2g1MfNTS9jsAEYAFuCotkXueTJKf4zoV7j9t6es8jLl

Zdenka Valent Belić Bonton – Bonton

 

Zdenka Valent Belić Bačka Palanka 25. decembar 1975. – 

Bonton   Nikad ne hodam po travnjacima kada cveta maslačak.   Nije pristojno gaziti suncu po prstima.

Bonton   A pázsiton, mikor a pitypang virágzik, sosem sétálok.   Ujjunkon a napot nem illik gázolni.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Vasa Pavković У загради (ван попришта) – Zárójelben (küzdőtéren kívül)

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

У загради (ван попришта)
 
Нисам се предао јер нисам ни улазио
У ограђени простор попришта.
 
     Овај грч у углу усана није
     Осмех као ни очај.
     (Можда очај очајника у очајању,
     Одмаклом, ван разума, изгубљеног
     У непознатом правцу.)
 
     Ван заграда, на бескрајној чистини белог
     Папира – лепше је –
     При отварању, као у горском оку –
     Или оку аматерски препарираног
     Рептила (историје).
 
     Дугачког као што је дуга
     И беспредметна
     Историја болести,
     Неког ко није више међу нама
     Чак ни у успоменама.
 
Izvor: http://www.skd.rs/wp-content/uploads/biblioteka/VasaPavkovicUvarljivomZivotu.pdf
 
 
Zárójelben (küzdőtéren kívül)
 
Nem adtam meg magam mert a küzdőtér
Bekerített részére be se mentem.
 
     Szájam szegletén ez a görcs nem
     Mosoly de kétségbeesés sem.
     (Talán a félrelökött, józan ésszel felfoghatatlan,
     ismeretlen irányba veszett kétségbeesett
     kétségbeesése a kétségbeesésben.)
 
     Zárójelen kívül, a végtelenül tiszta fehér
     Papíron – szebb –
     Felbontáskor, mint a hegyvidék szemében –
     Vagy a műkedvelő által kitömött
     Hüllő (történelem) szemében.
 
     Hosszú, mint amilyen hosszú
     És tárgytalan
     A közöttünk még az emlékezetben
     Sem élő
     Valaki betegség-története.
 
Fordította: Fehér Illés

Biljana Milovanović Živak: Таленат трећи, обрада – Tehetség harmadszor, megmunkálás

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. –  

Таленат трећи, обрада
 
Имам таленат за грубу и фину обраду, брушење
Тврдих метала као и обраду сировина на које
Тек треба применити технологију обраде
(а ово вам се изучава као посебан предмет у
Техничкој школи), умем да заврнем и одврнем
Умем да наоштрим и затупим, умем све да
Урадим што се у машинској радионици замислити
Може, а стезна глава је лук и вода за мене!
 
Да се разумемо, аутомобиле и телевизоре
Не умем да поправљам, већ само да их кварим.
 
Izbor: Биљана Миловановић Живак: Лирско копиле и баба-тетке, Центар за културу, Пожаревац, 2019.
 
 
Tehetség harmadszor, megmunkálás
 
Tehetséges vagyok, a kemény fémeket, továbbá
az eddig ismeretlen tulajdonságú nyersanyagokat
képes vagyok durván és finoman alakítani, csiszolni
(ezt a Technikai középiskolában külön tantárgyként
tanulmányozzák), tudok rácsavarni és kicsavarni,
tudok élesíteni és tompítani, mindent, amit
a gépészműhelyben elképzelni lehet, el tudom
Készíteni, az összepréselt fej meg, számomra, semmiség!
 
Hogy tisztázzuk, gépkocsikat és tévéket
Javítani nem tudok, de elrontani igen.
 
Fordította: Fehér Illés

Risto Vasilevski Кажа о једном листу – Mese egy levélről

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Кажа о једном листу   На мом столу, испод искрзаног стакла, пружио се седмопрсти лист, с девет утиснутих жигова природе, убран са самониклог дрвета на прагу дома Бориса Пастернака у шумном Переделкину.   Посматрам руку која га је откинула и сачувала од неминовне трулежи, прекинула пут до његовог корена који одоздо храни сам Пастернак.   Рука подрхтава као да држи Борисову, као да се кроз њу слива сва његова умност.   И склањам очи са слике с оближњом Пастернаковом Терасом, с некад непрегледним широм, сада нападно испуњеним, високим оградама, капијама, зидовима, због којих поглед нема куда, лепа реч коме да се упути.   Ћути и сам Борис Пастернак, јер зна да глас мртвих до живих не допире, на мртву поруку нико жив не одговара.

Mese egy levélről   Asztalomon, a kopott üveg alatt, az erdős Peredelnik vidékén, a Borisz Paszternak küszöbe előtti magától kelt fáról szedett hétujjú levél nyújtózkodott, a természet kilenc bélyegével.   Nézem a kezet, amely leszedte és a kérlelhetetlen enyészettől megvédte, elvágta a gyökeréhez vezető utat, melyet fentről maga Paszternak táplál.   Remeg a kéz mintha Boriszét tartaná, mintha azon keresztül elméje csorogna.   Nem nézem a képet a közeli Paszternak Terasszal, az egykor végtelen szabad térrel, most teles-tele magas kerítésekkel, kapukkal, falakkal, a tekintet felakad, szépen szólni nincs kihez.   Maga Borisz Paszternak is hallgat, mert tudja, a halottak szava az élőkhöz nem ér, halott üzenetre senki sem válaszol.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Živko Nikolić Ослушкивање боја – Színeket fülelve

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13. 11. 1958. –

Ослушкивање боја   од свих боја црној се највише радујем због њених несташних трепавица због увојака препуштених ветру и због непрозирних вечери у којима орахове гране буде моје уснуле прозоре због корака који у тами одзвањају   6. 9. 1996 - 10. 4. 2001. Београд

Színeket fülelve   a színek közül legjobban a feketének örülök csintalan szempillái miatt a szélnek átengedett hajtincsek miatt és a sötétbe borult esték miatt melyekben elszunnyadt ablakaimat a diófa ágai ébresztik a sötétségben visszhangzó léptek miatt.   1996. 9. 6. – 2001. 4. 10. Belgrád   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Кажипрст путује, Балкански књижевни гласник, Београд, 2018. стр. 15.