Vasa Pavković Дубоко у понору (ноћи) – (Az éj) mélységes szakadékában

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Дубоко у понору (ноћи)   Дубоко у понору ноћи – Устао сам да бих, ваљда, У мраку осмотрио прошли живот.   Праг старости – не виши од Обичног прага у некој бараци – Коју сам напустио пре 35, 40, 45 година.   Не видим, не сећам се, није ми важно Шта је у тој бараци, у животу остало.   Можда ништа. Вероватно ништа. Гомила старудија: Слепа даска, прсли прегиб, Јато рђавих клинаца – Комешања – није греда!   Да не коракнеш унапред Али ни да ти уназад, С тог прага, није стало.

(Az éj) mélységes szakadékában   Az éj mélységes szakadékában – Felkeltem, talán, hogy A sötétben múlt életemet szemléljem.   Az öregség küszöbét – egy egyszerű viskó Közönséges küszöbénél nem magasabb – Melyet 35, 40, 45 éve hagytam el.   Nem látom, nem emlékszem, nem is fontos, Abban a viskóban, az életben mi maradt.   Talán semmi. Valószínű semmi. Halom haszontalanság: Ócska deszka, repedt tekervény, Rossz gyerekek serege – Nyüzsgés – nem gond!   Egy lépést se előre, De hátrafelé se, Arról a küszöbről, nem számít.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.skd.rs/wp-content/uploads/biblioteka/VasaPavkovicUvarljivomZivotu.pdf

Risto Vasilevski Прво јавно писмо – Első közzétett levél

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Прво јавно писмо
 
                                    Думитру М. Јону¹
 
Гласноговорниче наше мудрости,
наше вичности перу и страдању,
док прелазиш реке које нас раздвајају,
путеве који нас воде у непознато, у
неизрециво, неизвесно време, осетиш ли,
каткад, док корачаш, у додиру са земљом,
на својим стопалима дрхат тла, облик
давних стопа које су се отиснуле
у негдашњи прах, да нас упозоре
да је само земља вечна и света а
све остало пролазно. Осетиш ли
како се све креће напред-назад,
веома споро, с малим помацима изнад
и преко равни, а ми те помаке
претварамо у велике кораке,
у величанствене узлете.
 
У тим малим помацима садржана је сва
наша моћ да дотакнемо недостижно, да
надвладамо већ знано и откривено, да
одболујемо виђено и доживљено.
И само су ти мали помаци,
гледани из будућег времена, једини
наши знаци по којима ће нас неко
препознати, од којих ће мерити величину
свих својих малих помака.
 
А ми, обузети бескрајним хтењем да све
старо порушимо, да будемо зачетници великог
почетка и поретка, заборављамо на велику
истину да је само мали корак сигуран корак,
да је све саздано од малих корака и помака,
као материја од ситних честица, чврсто
збијених једних уз друге. Зато смо
окренути једни од других, у сталним
сукобима, скидајући једни другима главе,
е да би једни друге престигли и направили
онај судбоносни корак који ће све нас
увести у саму матицу историје.
 
Зар ти се то не чини, док нас посматраш
помало издалека, са истим божјим знаком
и с нешто чистијом свешћу, господине?
 
У Бечеју, 26. децембра 1992.
 
¹Познати румунски песник и преводилац.
 
Izvor: autor
 
 
Első közzétett levél
 
                                    Dumitru M. Ion-hoz¹
 
Te, bölcsességünk és tollforgatásban,
sorscsapásban való jártasságunk szószólója,
míg a bennünket elválasztó folyókat,
a bennünket az ismeretlenbe, kimondhatatlan,
bizonytalan időbe vivő utakat szeled át,
érzed-e néha, gyalogolás közben
a földet érintve a talaj remegését,
a hajdan porban hagyott ősi lábnyomok
alakját, figyelmeztetnek bennünket,
egyedül a föld örök és szent, minden
egyéb csak átmeneti. Érzed-e, hogyan
halad előre-hátra a lét, nagyon lassan,
apró mozdulatokkal, alig a felszín felett,
mindenen keresztül, mi meg, azokat
a mozdulatokat hatalmas léptekké,
fenséges felemelkedésekké alakítjuk.
 
Hatalmunk, hogy az elérhetetlent megérintsük,
hogy a már ismertet, felfedezettet legyőzzük,
a látottat, megéltet átvészeljük,
a kis mozdulatokban van.
És ami a jövőt illeti,
azok a kis mozzanatok
az egyedüli jelek, amelyek után
valaki felismer bennünket és majdani
saját apró mozdulatait értékeli.
 
Mi meg, megszállottakként mindent, ami régi,
le akarunk rombolni, hogy új kezdet és rend
kezdeményezői legyünk, de elfeledjük
a tényt, csak a kis lépés a biztos lépés,
minden kis lépésből, mozdulatból áll,
akár az anyag, szorosan egymás mellett
álló parányi szemcsékből. Azért
fordulunk el egymástól, állandó
viszályban egymás fejét azért vesszük, hogy
azt a másikat megelőzzük, azt a sorsdöntő
lépést, amely mindannyiunkat magába
a történelembe visz, megtegyük.
 
Míg bennünket ugyanazzal az isteni jellel,
valamennyire tisztább öntudattal, a tisztes távolból
szemlélsz, nem így látod, tisztelt uram?
 
Óbecse, 1992. december 26.
 
¹Ismert román költő, műfordító.
 
Fordította: Fehér Illés

Živko Nikolić Тиха одаја – Csendes háló

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13. 11. 1958. –

Тиха одаја   У трави, од храста ни трага, још мање у мом сећању. Ипак, нађе се по неки жир који се у кутак сакрио, мисао која ровари: давно сам рекао да нећу да заборавим, све оне вечери у којима смо под храстом ћутке седели и тек дамарима осећали да постоји нешто изван нас, мимо нас. Мимо свих. Пулсира и измиче. Опиљак само је мајушни траг, речено је давно у понор потонуло. Моја се кожа најежила: опет је негде нешто почело да пробија опну, да се обрушава. Али, какав је то само био храст од кога ни траг није остао а нама се и сада чини да је његова крошња наша тиха, недокучива одаја.   27. 12. 2013–29. 7. 2020. Београд/Копривница/Београд

Csendes háló   A fűben nyoma sincs a tölgynek, még kevésbé az emlékezetben. Mégis, előbukkan egy-egy sarokba rejtőzött makk, gyötrő gondolat: régen megfogadtam, nem fogom feledni azokat a tölgy alatt csendben együtt töltött estéket, melyekben csak ütőerünkkel éreztük, valami rajtunk kívül is létezik. Mindenen túl. Lüktet és illan. A fűrészpor csak apró nyom, a kimondott szó szakadékba veszett. Libabőrös lettem: valami, valahol ismét elkezdődött, membránt szakít, zuhan. De, milyen volt az a tölgy, melyből semmi sem maradt, bennünk meg, most is úgy tűnik, koronája a mi csendes, megfejthetetlen hálónk.   2013. 12. 27. – 2020. 7. 29. Belgrád/Koprivnica/Belgrád   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Светлост на дну, Граматик, Београд, 2020. стр. 82-83.

Dušan Stojković Ciganska verovanja – Cigány-hiedelmek

 

Dušan Stojković Leskovac 27. jun 1994. – 

Ciganska verovanja   Bogovi su Pali na teme. Divovi Oprali kosu. Zmajevi Utolili žeđ. Vile U blatu Krojile haljinu.   I nisu to Ciganska Verovanja I sama znaš Da je Svaki naš Susret Bitka. Čopor Vukodlaka I miris mesa U noći Punog meseca.   Nisu to Ciganska Verovanja. Bajalice. Mađije. Crven konac. Žar u vodi. To smo MI. Tvoja bleda koža I moja Krvava košulja.   I još te ima Između Zuba. Oseća se Trulo meso. Oseća se Zadah smrti. Oseća se Mraz Koji se Uvlači U kosti.   Nisu to Ciganska Verovanja To je Ubistvo S predumišljajem.

Cigány-hiedelmek   Az istenek Fejtetőre estek. Az óriások Hajat mostak. A sárkányok Szomjukat oltották. A tündérek Ruhát Sárban szabtak.   Ezek Nem Cigány-hiedelmek Magad is tudod Minden Egyes Találkozásunk Ütközet. Egy falka Vámpír És hússzag Éjjel Holdtöltekor.   Ezek Nem Cigány-hiedelmek. Varázsigék. Szemfényvesztések. Vörös fonál. Parázs a vízben. Ezek Mi vagyunk A te halvány bőröd És az én Véres ingem.   Még mindig Fogai közt Tart. Érzik A romlott hús. Érzik A halál-szag. Érzik A csontok Közé Húzódó Fagy.   Ezek Nem Cigány-hiedelmek Ez Előre-tervezett Gyilkosság.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.prelepapoezija.com/ciganska-verovanja/

Hajnal Éva *** (Egyenes szívvel...) – *** (U lavirintu…)

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

***   egyenes szívvel nehéz e görbe világ útvesztőiben

*** u lavirintu tog kvarnog sveta čistim srcem teško je Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://3sor.hu/szerzo/hajnal_eva

Ady András Forrásmunka – Izvorni rad

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Forrásmunka
 
Tudod mit? Krokizzál egyet! Na mivan na…nem
tudsz rajzolni sem, hiszed, azt hiszed? Gond egy
szál se, rajzlományozz csak, ami fennmarad belőle
lehet egy képkeret, egy meg sem születendő festő sédövrje!
Skiccelj életet, ismét: namizu, nem megy? Rossz
hírem van: már vázolod, már éled, naív, nagyon is
az, de nyugi. van benne hajó, ez te vagy, és víz,
ez valamely sorsfolyó, minek forrása felé töfögsz,
és namivan na már megint? értem: beleakadtál egy
halom templomtoronyba, vonszolsz karamelizált
cukorgyárat és katalinbálos patyomkinfalut, hajócsavarodon
halászháló Ariadne-fonal fut, és ott libeg, fura szpaszmusokkal
integet a nyomdokvizen a vármegyeszépe hófehér hullája…
Tudod mit? Hagyd a fenébe, nem kenyered ha rajzolnál,
de azért az életforrást megkapod? Ugye megkaptad,
odáig elhajóztál? A kiindulásig, ahol minden
születően megfeneklik, mint hajótesteden a kagylóhad.
 
Forrás: a szerző
 
 
Izvorni rad
 
Znaš šta? Crtaj, provizorno! No, šta je… ni crtati
ne znaš, poverovao si, to ti je u glavi? Problema
nema, samo ti crtaj, šta će ostati od toga, možda
ram za sliku, remek delo još nerođenog slikara!
Život skiciraj, ponovo: šta je, ne ide? Lošu vest
ti donosim: već skiciraš, već živiš, naivan si,
i te kako, ali smiri se. Ima unutra lađe, to si ti, i vode,
to je neka reka sudbe, čijoj izvoru se približavaš,
i naivno, no opet? shvatam: na gomili crkvenog tornja
si se zapetljao, karamelom prevučenu šećeranu i
selo paćomkina sa balom katarina tegliš, na propeleru ti je
ribarska mreža, nit Ariadnea i tragom vode snežnobeo leš
lepotice županije čudnim spazmatičnim pokretima maše…
Znaš šta? Ostavi sve do đavola, iako ti crtanje ne ide,
dobićeš ipak izvor života? Jesi li dobio, da li si
lađom dotle dopreo? Do ishodišta, gde sve što se rodi
nasedne, kao mnoštvo školjki na lađi, tvom telu.
 
Fordította: Fehér Illés

Bíró Tímea Nyomásgyakorlás – Pritiskivanje

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  – 

Nyomásgyakorlás   felborított bögréből folyik a tej a porcelánra festett pluto kutya nem éri el lassan csordogál az asztalró1 a székre markolom az asztal lábát de már rángat a szőnyegre összekulcsolom kezem ne verjen már neki imádkozok nem istennek az ütések nehezek szemei könnyesek   ilyenkor mindig arra ügyelek ordításommal ne verjem fel a környéket szégyellem hogy anyám ilyen hangosan szeret

Pritiskivanje   mleko iz prevrnute šolje teče na porculan naslikano pas pluto je nedostižno sa stola na stolicu polako curi nogu stola grabim ali već me na tepih vuče ruke sklopio neka me ne tuče molitve njoj upućujem ne bogu udarci su teški oči joj suzne   u tim momentima uvek pazim na to da svojim vriskom susede ne probudim stidim se što me mama tako glasno voli   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 29. old.