Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –
|
Дубоко
у понору (ноћи) |
(Az éj) mélységes
szakadékában |
A költészetről - az Ezüst híd/Srebrni most fordításkötetemről - fordításaim - kedvenc verseim - gondolatok - magamról O poeziji - o knjizi prevoda Ezüst híd/Srebrni most - moji prevodi - omiljene pesme - zabeleške - o sebi
Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –
|
Дубоко
у понору (ноћи) |
(Az éj) mélységes
szakadékában |
Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –
Прво јавно писмо
Думитру М. Јону1
Гласноговорниче наше мудрости,
наше вичности перу и страдању,
док прелазиш реке које нас раздвајају,
путеве који
нас воде у непознато, у
неизрециво,
неизвесно време, осетиш ли,
каткад, док
корачаш, у додиру са земљом,
на својим
стопалима дрхат тла, облик
давних стопа
које су се отиснуле
у негдашњи
прах, да нас упозоре
да је само земља
вечна и света а
све остало
пролазно. Осетиш ли
како се све
креће напред-назад,
веома споро, с
малим помацима изнад
и преко равни,
а ми те помаке
претварамо у
велике кораке,
у величанствене
узлете.
У тим малим
помацима садржана је сва
наша моћ да
дотакнемо недостижно, да
надвладамо већ
знано и откривено, да
одболујемо виђено
и доживљено.
И само су ти
мали помаци,
гледани из
будућег времена, једини
наши знаци по
којима ће нас неко
препознати, од
којих ће мерити величину
свих својих малих
помака.
А ми, обузети
бескрајним хтењем да све
старо порушимо,
да будемо зачетници великог
почетка и
поретка, заборављамо на велику
истину да је
само мали корак сигуран корак,
да је све
саздано од малих корака и помака,
као материја
од ситних честица, чврсто
збијених
једних уз друге. Зато смо
окренути једни
од других, у сталним
сукобима,
скидајући једни другима главе,
е да би једни
друге престигли и направили
онај
судбоносни корак који ће све нас
увести у саму
матицу историје.
Зар ти се то
не чини, док нас посматраш
помало
издалека, са истим божјим знаком
и с нешто чистијом
свешћу, господине?
У Бечеју, 26. децембра 1992.
1Познати румунски песник и преводилац.
Izvor: autor
Első közzétett levél
Dumitru
M. Ion-hoz1
Te, bölcsességünk és tollforgatásban,
sorscsapásban való
jártasságunk szószólója,
míg a bennünket elválasztó
folyókat,
a bennünket az ismeretlenbe,
kimondhatatlan,
bizonytalan időbe vivő utakat
szeled át,
érzed-e néha, gyalogolás
közben
a földet érintve a talaj
remegését,
a hajdan porban hagyott ősi
lábnyomok
alakját, figyelmeztetnek
bennünket,
egyedül a föld örök és szent,
minden
egyéb csak átmeneti. Érzed-e,
hogyan
halad előre-hátra a lét,
nagyon lassan,
apró mozdulatokkal, alig a
felszín felett,
mindenen keresztül, mi meg,
azokat
a mozdulatokat hatalmas
léptekké,
fenséges felemelkedésekké
alakítjuk.
Hatalmunk, hogy az
elérhetetlent megérintsük,
hogy a már ismertet,
felfedezettet legyőzzük,
a látottat, megéltet
átvészeljük,
a kis mozdulatokban van.
És ami a jövőt illeti,
azok a kis mozzanatok
az egyedüli jelek, amelyek
után
valaki felismer bennünket és
majdani
saját apró mozdulatait
értékeli.
Mi meg, megszállottakként
mindent, ami régi,
le akarunk rombolni, hogy új
kezdet és rend
kezdeményezői legyünk, de
elfeledjük
a tényt, csak a kis lépés a
biztos lépés,
minden kis lépésből,
mozdulatból áll,
akár az anyag, szorosan
egymás mellett
álló parányi szemcsékből.
Azért
fordulunk el egymástól,
állandó
viszályban egymás fejét azért
vesszük, hogy
azt a másikat megelőzzük, azt
a sorsdöntő
lépést, amely mindannyiunkat
magába
a történelembe visz,
megtegyük.
Míg bennünket ugyanazzal az
isteni jellel,
valamennyire tisztább
öntudattal, a tisztes távolból
szemlélsz, nem így látod,
tisztelt uram?
Óbecse, 1992. december 26.
1Ismert román költő, műfordító.
Fordította: Fehér Illés
Živko Nikolić
Koprivnica kod Zaječara 13. 11. 1958. –
|
Тиха одаја |
Csendes háló |
Dušan Stojković Leskovac
27. jun 1994. –
|
Ciganska
verovanja |
Cigány-hiedelmek |
Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –
|
***
|
***
|
Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –
Forrásmunka
Tudod mit?
Krokizzál egyet! Na mivan na…nem
tudsz
rajzolni sem, hiszed, azt hiszed? Gond egy
szál se,
rajzlományozz csak, ami fennmarad belőle
lehet egy
képkeret, egy meg sem születendő festő sédövrje!
Skiccelj
életet, ismét: namizu, nem megy? Rossz
hírem van:
már vázolod, már éled, naív, nagyon is
az, de nyugi. van
benne hajó, ez te vagy, és víz,
ez valamely
sorsfolyó, minek forrása felé töfögsz,
és namivan na már
megint? értem: beleakadtál egy
halom
templomtoronyba, vonszolsz karamelizált
cukorgyárat és
katalinbálos patyomkinfalut, hajócsavarodon
halászháló
Ariadne-fonal fut, és ott libeg, fura szpaszmusokkal
integet a
nyomdokvizen a vármegyeszépe hófehér hullája…
Tudod mit?
Hagyd a fenébe, nem kenyered ha rajzolnál,
de azért az
életforrást megkapod? Ugye
megkaptad,
odáig
elhajóztál? A kiindulásig, ahol minden
születően
megfeneklik, mint hajótesteden a kagylóhad.
Forrás: a szerző
Izvorni rad
Znaš šta? Crtaj, provizorno! No, šta je… ni crtati
ne znaš, poverovao si, to ti je u glavi? Problema
nema, samo ti crtaj, šta će ostati od toga, možda
ram za sliku, remek delo još nerođenog slikara!
Život skiciraj, ponovo: šta je, ne ide? Lošu vest
ti donosim: već skiciraš, već živiš, naivan si,
i te kako, ali smiri se. Ima unutra lađe, to si ti, i vode,
to je neka reka sudbe, čijoj izvoru se približavaš,
i naivno, no opet? shvatam: na gomili crkvenog tornja
si se zapetljao, karamelom prevučenu šećeranu i
selo paćomkina sa balom katarina tegliš, na propeleru ti je
ribarska mreža, nit Ariadnea i tragom vode snežnobeo leš
lepotice županije čudnim spazmatičnim pokretima maše…
Znaš šta? Ostavi sve do đavola, iako ti crtanje ne ide,
dobićeš ipak izvor života? Jesi li dobio, da li si
lađom dotle dopreo? Do ishodišta, gde sve što se rodi
nasedne, kao mnoštvo školjki na lađi, tvom telu.
Fordította:
Fehér Illés
Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17. –
|
Nyomásgyakorlás |
Pritiskivanje |