Méhes Károly Halálszem – Oko smrti

  

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Halálszem    Persze, kitörött,  és persze sírok.  A szem elveszhet,  a pillantás soha.        *    Kék ég a szem.  Kéken ég a szem.  Kék égen a szem.    Kék a világ egészen.        *    Szépek a lehunyt  szemű emberek.  Nem tudom, mért  félünk a haláltól?

Oko smrti   Naravno, slomljeno je, i naravno, plačem. Oko može da se izgubi, ali pogled nikada.   *   Oko je plavo nebo. Oko plavo gori. Oko je na plavom nebu.   Svet je skroz u plavom.   *   Ljudi sa zatvorenim očima su lepi. Ne znam, od smrti zašto se bojimo?   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Gergely Tamás Kiált – Poviče

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Kiált   XX.      „Milyen édes – mutat rám szegény Andrisra hasonlít. - Állok szégyenlősen. - Elmetszette előbb a felesége torkát, azután végzett magával. Az apját emlegette azelőtt.”      „Kicsodát? Mamika, nem voltál éppen szent!”, hecceli apám.      Vihog: „De ő azt nem tudta. Bár a férjem mindig is Józsikát dédelgette. Azt meg mellőlem hurcolták el a nyilasok. Nem volt feltűzve a sárga csillaga.”        „Ne színészkedj!” - szól rá apám. Volt ugyanis egy mozdulata, mintha könnyet törölt volna ki a szeme sarkából. „Miért? Nem illik hozzám? Tán a koromhoz...?” Nevet. Rikító lila rúzs elfolyva a szája szélén, még jobban szétkeni. Kilencvennyolc éves, de még jól bírja magát. „Kitől szégyelleném? Mikor a Jancsika hullacéduláját hozták, elsírtam magam. Azt mondták, nem szabad, ugyanis Jancsika hősi halott.”        „A bolsiból még annyi sem maradt” - héklizi apám. „Ne légy tiszteletlen! Tudta, hogy elviszik. Melyik nap kirúgták a pártból, lehozta a Jancsika kézitáskáját a padlásról, csomagolt.”        „Melyiküket szeretted jobban?” „Egyformán szerettem, egyformán gyűlöltem őket. Négy gyereket szültem, még többet elvetéltem.” „Engem megtagad – fordul felém apám –, mert élek. Ezért. Mert tudja, hogy romlott, s nem akar megőrülni.”

Poviče   XX.      „Kako je sladak – pokazuje na mene, liči na jadnog Andriša. – Sramežljivo stojim. – Prvo je supruzi presekao vrat, posle i sam sebe ubio. Pre toga oca spominjao.”      „Koga? Bakice nisi baš anđeo bila! ”, podbada ju otac.      Smeška se: „Ali ona to nije znala. Iako moj muž uvek Jošku mazio. Njega su pak fašisti ispred mene odvukli. Nije imao okačenu žutu zvezdu.”      „Nemoj se pretvarati!” – opomene ju moj otac. Naime napravila je jedan pokret kao da suzu briše. „Zašto? Meni ne priliči? Možda mojoj starosti…?” Smeje se. Ionako razlivenu drečavu lila šminku još više je razvukla. Devedeset osam godina joj je ali još je živahna. „Zbog koga bi trebala da se sramim? Kad su cedulju o smrti Jančike doneli, zaplakala sam. Rekli su mi da ne smem, naime umro je kao junak.”      „Od boljševika ni toliko nije ostalo” – podbada ju opet otac. „Nemoj biti neuljudna! Znalo je da će ga odvesti. Nakon što su ga iz partije izbacili donela je sa tavana ručnu torbu Jančike, pakovati je počela. ”      „Koga si više volela?” „Jednako sam ih volela, jednako mrzela. Četiri dece sam rodila, još više pobacila.” „Mene odbacuje – okreće se prema meni otac – jer živim. Zbog toga. Jer zna da je pokvarena i ne želi poluditi.”   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Biljana Milovanović Živak: Таленат први, детаљ – Tehetség először, részlet

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. –  

Таленат први, детаљ
 
Имам таленат да уочим детаљ, за који сви други
Мисле да је безначајан, рецимо дугме које виси
на капуту (само што није отпало, округло, мало,
велико, пљоснато, дебељушкасто), а ја по њему
могу да направим цео споменик у природној
величини, од црног мермера, да стоји у парку
 
Izvor: Биљана Миловановић Живак: Лирско копиле и баба-тетке, Центар за културу, Пожаревац, 2019.
 
 
Tehetség először, részlet
 
Tehetséges vagyok, észreveszem a másoknak
Semmiségnek tűnő részleteket, mondjuk a kabáton
lógó gombot (majdnem leesik, kerek, kicsi,
nagy, lapos, gömbölyű), én meg képes vagyok
rajta fekete márványból, természetes nagyságban
szobrot készíteni, hogy a parkban álljon
 
Fordította: Fehér Illés

Risto Vasilevski Кажа о занетом човеку – Mese a lelkes emberről

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Кажа о занетом човеку   Човеку се указа нешто на стаблу дрвета, пожури да види каква је то белина. Ни стигао није на другу страну – на стаблу је већ висила читуља                              с његовим именом!   Заустављали су се пролазници, премештали га из приче у причу.   Неки су га тог поднева видели како се враћа с реке, погледа засићеног огледалима воде, по којима скакућу испошћени пловци.   Други су у њему препознали човека чврстог, на ногама; веселника који жури, обилази места и офисе, пун наде у одласку, без икакве вере у повратку.   Трећи су сведочили о његовој занетости, умећу које ретко ко разуме, те несмотрено прелази улицу – као други део света.   Остали су му давали печат свог живота и тако се бранили и од његове и своје судбине.   А он је већ стигао можда, где је наумио, или невољно хтео, али о томе није желео никога да обавести.   Оставивши само траг – читуљу коју спира киша, која ће, с времена на време, опет свањивати као белина и управо с тог стабла мамити туђе погледе да препознају црне себе.

Mese a lelkes emberről   Az ember előtt megjelent valami a fa törzsén, sietett megnézni, mi az a fehérség. Még a másik oldalra sem ért – a fatörzsön gyászjelentés csüngött                                                    nevével!   Meg-meg álltak a járókelők, egyik meséből a másikba helyezték.   Néhányan azon a délután a folyóról visszatérve látták, tekintetében a víztükörrel, melyen kimerült vadkacsák ugráltak.   Mások a lábán biztosan álló embert ismerték fel benne; a jókedvűt, aki siet, különböző helyeket, irodákat keres fel, induláskor tele reménnyel, a visszafelé vezető úton reményvesztetten.   Megint mások lelkesedéséről tanúskodtak, a kevesek által érthető készségről, meg az utcán szórakozottan megy át – mint mások a világ egy részén.   A többiek saját életük ismérveit ragasztották rá, így védekeztek sorsa és saját sorsuk ellen is.   Ő viszont, talán már odaért, ahová szándékozott, vagy tulajdonképpen nem akart, de erről senkinek sem kívánt szólni.   Csak nyomot hagyott – az eső-mosta gyászjelentést, amely időről időre ismét fehérségként jelenik meg, pontosan azon a fatörzsön és vonzza az idegen tekinteteket, hogy saját végzetüket felismerjék.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Krsto Milošević Очева кућа се руши – Apám háza romokban áll

 

Krsto Milošević Padine, 22. oktobar 1949. – 

Очева кућа се руши   Из оџака дим не пуши, Очева се кућа руши.   Попуцале таванице, Старој кући руже лице.   Испод крова сова спава, Стара кућа прокишњава.   А кад ветар јаче дуне, Зидови се трошни круне.   Из оџака дим не пуши, Очева се кућа руши.

Apám háza romokban áll   A kéményből füst nem száll, Apám háza romokban áll.   Megrepedt a padlás, Csúf immár az öreg ház.   Bagoly pihen a tető alatt, A lakás nyirkos, nem szikkad.   Mikor meg eljő a forgatag, Roskadoznak az öreg falak.   A kéményből füst nem száll, Apám háza romokban áll.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.bastabalkana.com/2013/05/%D0%BA%D1%80%D1%81%D1%82%D0%BE-%D0%BC%D0%B8%D0%BB%D0%BE%D1%88%D0%B5%D0%B2%D0%B8%D1%9B-%D0%B8%D0%BA%D0%BE%D0%BD%D0%B0-%D1%83-%D0%BF%D1%80%D0%B0%D0%B7%D0%BD%D0%BE%D1%98-%D0%BA%D1%83%D1%9B%D0%B8/

Oto Horvat Glasovi – Hangok

 

Oto Horvat Novi Sad 17. februar 1967. – 

Glasovi (Canti)
 
IX
 
un travestimento etc.
 
Bila je to moja greška.
Nije trebalo da predložim da odemo na ručak
u restoran te subote
 
trebalo je da nastavimo sa životom
dosadnih supružnika koji to još nismo postali
ti da se baviš tvojim native people
ja mojim prevodima Sangvinetija
 
radovati se i radovati mi se
 
bila je greška otići na ručak te subote i naručiti
primo piatto e poi secondo e dolce e vino e
mezzo litro d’acqua non gassata e caffe
i osećati se ponovo kao vrelo zaljubljen par
 
jer posle dok sam plaćao
ugledao sam se u ogledalu iznad šanka
i primetio svoju crnu kosu prošaranu sedim
i tebe sa moje leve strane
kako sediš ne više kao šumska nimfa
 
i pretrnuo užasnut
 
da nas dvoje dakle ipak
uprkos svemu uprkos nama
 
sve smo bliži
 
prahu i pepelu
 
Izvor: https://www.kcb.org.rs/arhiva_vesti/pesma-na-dan-oto-horvat-4/
 
 
Hangok (Canti)
 
IX
 
un travestimento etc.
 
Az én hibám volt.
Azon a szombaton hogy étteremben ebédeljünk
nem kellett volna ajánlanom
 
akik még nem vagyunk
az unalmas házastársak életét kellett volna folytatnunk
neked a te native people-vel való vesződést
nekem meg a Sanguinetti fordítást
 
örülni önmagamnak örülni
 
azon a szombaton hiba volt ebédre menni
primo piatto e poi secondo e dolce e vino e
mezzo litro d’acqua non gassata e caffe-t rendelni
és ismét érezni szerelmes párként létezünk
 
mert míg fizettem
a söntés feletti tükörben
észrevettem ősz hajszálakkal tarkított fekete hajamat
és bal oldalamon téged
ahogy többé nem erdei nimfaként ülsz
 
megrettentem
 
tehát mi ketten mégis
mindenek ellenére magunk ellenére
 
a porhoz hamuhoz
 
egyre közelebb kerülünk
 
Fordította: Fehér Illés

Snežana Minić Erinije, furije i sl. – Errinüszok, fúriák és hasonlók

 

Snežana Minić Niš 22. januar 1958. – 

Erinije, furije i sl.
 
                                    Za R. L.
 
Danas, iz ove lekovite daljine, možemo reći
Da smo bile nežne, mlade i zaljubljene
Tada, kada smo iz našeg nebeskog grada
Krenule u osvajanje sveta
Da je naša ljubav bila neograničena,
Odnosila se na sve predmete, biljke i bića,
Na slikare, lopove, trgovce, ubice, lutalice i druga bića,
Na škrabala, slična nama
 
Uživale smo opijene ljubavlju na najrazličitijim mestima
Opijene nepoznatim gradovima
Hodajući Dekartovom, Humboltovom,
Nepoznatom ulicom do kraja i natrag
 
Danas sa manje više vremenom obojenim licem,
Sa nevernim i manje vernim muževima,
Zagledanim u prsa devojaka,
Koje su kao mi nekada,
Sa kćerima i sinovima ili bez njih
Osećamo da smo nešto negde
Propustile, izgubile, u žurbi,
Nešto što nam samo neodredjeno nedostaje
Ovoga časa, dok ispijamo posle toliko godina
Sa drugaricom crveni martini
 
Naše reči su pesme sirena
Mada prolaznicima ličimo na erinije, furije i slična bića
Jer se okreću i čudno gledaju za nama.
 
Izvor: https://poetopolis.blogspot.com/2018/01/snezana-minic.html
 
 
Errinüszok, fúriák és hasonlók
 
                                     R. L.-hez
 
Ma, ebből az áldásos távolságból, állíthatjuk,
Gyengédek, fiatalok, szerelemesek voltunk,
Amikor földöntúli városunkból
Világmegváltó utunkra indultunk
Végtelen szerelmünk
Minden tárgyra, növényre, élőlényre,
Festőre, tolvajra, üzérre, gyilkosra, vándorra és egyéb élőlényre,
Firkászra, hozzánk hasonlóra vonatkozott
 
A legkülönbözőbb helyeket szerelemittasan élveztük
Ismeretlen városokkal megigézve
Jártunk Descartes, Humboldt nyomán,
Véget nem érő ismeretlen utcákon
 
Ma, többé-kevésbé idővel árnyalt arccal,
Oldalunkon hűtlen és kevésbé hűtlen férjekkel,
Nézve a fruskákat,
Akik olyanok, mint mi egykor voltunk,
Lányainkkal, fiainkkal vagy nélkülük,
Érezzük, valamit, valahol,
A rohanásban elmulasztottunk, elveszítettünk,
Valamit, ami csak meghatározatlanul hiányzik,
Jelen pillanatban, míg annyi év után
Barátnőmmel vörös martinit iszunk
 
Mondókánk szirén-dal,
Viszont a járókelők errinüszokat, fúriákat és hasonló lényeket látnak,
Csodálkozva néznek utánunk.
 
Fordította: Fehér Illés