Željka Avrić Ничија деца – Lelencek

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. – 

Ничија деца   ничија деца крстаре западно од раја   име им туђе пут непознат   плаше их бивши дани и будући заборави   посути пепелом зарастају у бол   удишу неспокој хране сећањем   одавде до сутра дели их тишина вечности   ничија деца одлазе у замрзнута свитања   прати их равнодушност дочекује бешћутност   тражећи очни вид силазе у мрак   oна су планетарна сирочад   поткрада их живот подмирују чежње   песниче се с временом играју забрањени комад   и ништа ништа ново под сунцем

Lelencek   a mennytől nyugatra lelencek kószálnak   nevük idegen utuk ismeretlen   múlt napok jövendő feledés rettenti őket   hamuval szórtan fájdalommal forrnak össze   szorongva élnek emlékekkel táplálkoznak   innen a holnaptól örökös csend választja el őket   fagyos hajnalba vonulnak a lelencek   közöny a kísérőjük apátia a fogadójuk   apai tekintetet keresve süllyednek a homályba   bolygóközi árvák   az élet lopja meg őket az ábrándkergetőket   az idővel küzdenek tiltott darabot játszanak   és semmi semmi új a nap alatt   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Biljana Milovanović Živak: А зашто не заборављам – патњу? – És miért nem feledem – a gyötrelmet?

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. –  

А зашто не заборављам – патњу?
 
Не могу да заборавим патњу, јер патња
Није само догађај који се памти, зле и тешке речи,
Слике, мимика, злобни осмеси и ружна лица.
 
Осећање се не заборавља, оно је или живо
Или га нема, или те опседа, или си утрнуо.
Нема средине.
 
Не може се неко по мало волети, не може се неко
По мало памтити, не може неко по мало разумети.
Нису то нијансе сивог,
То су беле ноћи незаборава.
 
Као што беле ноћи заправо нису ноћи
Већ дан који траје шест месеци,
Тако и човек „заборавља” оно што га боли.
 
Не заборавља, заправо, никада,
Само се, док не падне ноћ,
Права ноћ, уљуљкује у полусну.
 
Izvor: Биљана Миловановић Живак: Ти, међутим, Књижевна општина Вршац, Вршац, 2022.
 
 
És miért nem feledem – a gyötrelmet?
 
A gyötrelmet nem tudom feledni, mert a gyötrelem
Nem csak megjegyzett esemény, gonosz, súlyos szavak,
Képek, mimika, alattomos mosoly, rút arc.
 
Az érzelem megmarad, vagy él
Vagy nincs, vagy elragad vagy megbénít.
Középút nincs.
 
Nem lehet valakit kicsit szeretni, valakire
Kicsit emlékezni, valakit félig-meddig érteni.
Ezek nem szürke árnyalatok,
Ezek feledhetetlen fehér éjek.
 
Ahogy a fehér éjek tulajdonképpen nem éjek,
Hanem hat hónapig tartó nap,
Úgy az ember „elfeledi” azt, ami fáj.
 
Nem feledi, voltaképp sosem,
Csak, míg le nem száll az éj,
A tényleges éj, félálomban szendereg.
 
Fordította: Fehér Illés

Hajnal Éva Ezért – Zbog toga

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Ezért
 
Az én apukám felnőttnek született.
Sohasem látszott a szemében a gyerekség.
Nem is a gólya hozta, a gólyának túl gyenge a szárnya. Egyetlen gólya sem bírta volna el,
hogyan is pottyanthatta volna a nagymama udvarába…
Őt a nagymama így szülte ki.
 
A Kati is megmondta:
a tévében látott egy filmet,
ahol visszafelé járt az óra.
A végén lett kisbaba a bácsi.
Az én apukám neve is Benjamin.
A Kati szerint ők valószínűleg rokonok az apukámmal,
a genetika miatt.
Én nem tudom, mi az a genetika,
mert még csak elsős vagyok.
A Kati sokat nézi a tévét, ezért ilyen okos.
 
Most még épphogy elfér ebben a koporsóban az apukám,
de ahogy egyre tágasabb lesz neki,
majd könnyen ki tudja ásni magát onnan.
Mélyítek is a lábammal egy jó alagutat itt a hóban.
Szép cirádákat rajzol a csizmám talpa,
ez lesz a jel.
Így tudni fogja, hogy merre kell mennie,
és nem fog eltévedni.
 
Türelmesen kell várnom.
Amikor újra kisbaba lesz az apukám,
akkor én leszek az anyukája,
mert a nagymama addigra már nagyon öreg lesz.
Sokat fogok játszani vele.
Esténként mesélek neki, még egy legutolsó egyet is,
és addig fogom majd a kezét, amíg el nem alszik.
 
Ezért nem sírok.
 
Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024.
 
 
Zbog toga
 
Moj otac se kao odrasla osoba rodio.
U njegovim očima se detinjarija nikad nije videlo.
Niti ga je roda donela, rode preslaba krila imaju. Poneti ga ni jedna roda ne bi mogla,
pa kako bi mogao u dvorište bake da bude spušten…
Njega je baka tako rodila.
 
I Katica je rekla:
na malom ekranu videla  jedan film
gde se sat unazad kretao.
Na kraju čika je beba postao.
Ime mog oca je isto Benjamin.
Katica tvrdi da su zbog genetike
verovatno rođaci.
Ja ne znam šta je genetika,
jer tek u prvi razred idem.
 
Sad moj otac u taj les taman stane,
ali kako će mu prostraniji biti,
lako će od tamo da se oslobodi.
Ovde u snegu tunel mu nogama pravim.
Džon moje čizme lepe šare pravi,
biće to znak.
Ovako će da zna u kom pravcu treba da ide
i neće zalutati.
 
Moram strpljivo da čekam.
Kad će moj otac ponovo da beba bude
ja ću mu majka biti,
jer baka će dotle jako da ostari.
Puno ću s njim da igram.
U večernjim satima ću da pričam, još i zadnju priču
i dotle ću mu ruku da držim dok ne zaspi.
 
Zbog toga ne plačem.
 
Prevod: Fehér Illés

Szente B. Levente Ha majd megszületek – Ako se rodim

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Ha majd megszületek   ha majd megszületek újra, emberként nevelj engem, így készíts az útra   édes legyen a szó, miként anyám, apám, a testvér, a feleség is benne   szívem és lelkem, a szeretet, az értelem anyanyelve lenne   életem: gyermekem - erre kell neked emlékezned!

Ako se rodim   Ako se ponovo rodim, kao čoveka me vaspitaj, na put tako me spremaj   neka reč prijatna bude, kao majka, otac, brat, sestra, a i supruga   srce moje i duša, ljubav, maternji jezik razuma bi bila   živote moj: sine – ovo zauvek zapamti, molim te!   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Ady András Myth-bust – Myth-bust

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. – 

Myth-bust   minden mulandó minden is meghal eldobja a kanalat exitál miegymás csak egyetlen icike kellék kell még a képlethez s minden humánus lesz vagy humanizált főleg ha a minden az a halál ez a kellék a szeretés nem-nem a szerelem a szeretése valaminek valakinek s máris indul a visszaszámlálás mely végén nem robbanás de berobbanás várható azaz... igen, az... ezzel csak az a gond hogy mondjuk anyám imádta a sok-sok éves kátránnyal keményített gombos hamuzóját s nekem eszembe se jutott azt szittyául belenyilazni a sírjába mikor egyetlenem eltemettem... francokat halt meg a szeretett eszköz most is itt van kátránnyal akár én tovább keményítem s hát én is szeretem

Myth-bust   sve je prolazno sve i ako i umire odbaci kašiku egzitira formuli još samo jednu jedinu malenkost treba dodati i sve će human ili humaniziran biti pogotovo ako to sve je smrt a ta malenkost je volim ga ne-ne ljubav volim nešto ili nekoga i odbrojavanje već počinje pa na kraju ne može da se očekuje eksplozija nego stizanje odnosno… da, to… sa tim je problem samo to da recimo majka mi je nadasve volela sa godinama katranom otvrdnuli dugmadima kićenu pepeljaru a kad sam jedinu moju sahranio nije mi palo na pamet da taj predmet pored nje da stavim… do đavola nije umrla voljen predmet je još uvek tu sa katranom a ja dalje staram da bude još tvrđi dakle i ja volim   Prevod: Fehér Illés

Forrás. Ady András: Triptichon, Csíkszeredai kiadóhivatal, 2024.

Méhes Károly Különben minek – Inače zašto

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Különben minek
 
Arról, hogy kora reggel egy (na milyen is?) nő
 megy át előtte a zebrán. Cipőfűzője kibomlott, a nő
 észreveszi, szépen megáll megkötni, de nem tudja
 hová rakni lakk diplomatatáskáját. Végül valami
 el nem hordott falmaradékra teszi a kis óvatos, és ő az
 autóból látja, hogy csúszik a táska, le a havas sárba.
 Akkor már dudálnak, rég zöld lett, míg bámészkodott.
 
 Arról, hogy ez a tél... - nem is folytatja. A bútorok
 hidegek, saját mozdulatai hidegek, pillantása,
 gondolatai. A torka és az álla fáj, egybefolyva, és
 kedve lenne eldobni az állát és a torkát.
 És erre ez a barom, az időjárás-jelentésből, miután
 újabb szibériai eredetű léghullámokról vartyogott,
 oldalt biccenti a fejét, mint egy költő, és
 "további nagyon kellemes szórakozást" kíván.
 
 Arról, hogy felesége most jelenti be, elvesztette
 a jegygyűrűjét. Ez teljesen átértékeli az estét, mit
 estét: az egész jövendőt! Kicsit keresgélnek, inkább
 csak egymásra nézegetnek. Most mi lesz? Szimbolikus
 jelzéseket vitatnak meg, sorsukat, mely idáig vezetett,
 s ez után. Viccből azt mondja, húzzon függönykarikát
 az ujjára. És gondol mindenfélét, feltételes módban,
 múlt időben, és ekkor jut eszébe a reggeli nő is.
 
 Arról, hogy tényleg érdekli a halál, és azt hiszi,
 az életet unalomig ismeri. Mereszti a szemét, látni
 akar, és látja is, hogy a sötét kivilágosodik. És
 ott van ő, remekül érzi magát. Tehát mégis él még,
 üt szöget a fejébe. Örökké? Egészen elszontyolodik.
 Sóhajt. Talán csak álom az egész, és mégis van halál?
 Mert különben? Különben minek? Fabatkát se, ugyebár.
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Inače zašto
 
O tome, da rano jutro ispred njega preko zebre jedna
žena (no, kakva je?) ide. Pertle joj se odvezale, žena
to primeti, komotno zastaje da veže, ali lakiranu
aktovku ne zna gde da odloži. Na koncu mala pažljiva
na nekakav neodnešen ostatak zida stavi a on
iz auta vidi kako tašna klizi, u snegom pomešano blato.
Tad već sviraju, dok se osvrtala odavno je zeleno postalo.
 
O tome da ta zima… – ni ne nastavlja. Nameštaj je
hladan, hladni su i njegovi pokreti, treptaji,
misli. Boli mu grlo i brada, kao da su spojeni i
najradije bi i bradu i grlo odbacio.
A na to ovaj neotesanac nakon meteorološkog izveštaja
o novim sibirskim vazdušnim valovima je mucao,
glavom klimne kao da je uvaženi pesnik i
„neka vam je prijatan dan” želi.
 
O tome da mu je supruga sad objavi, izgubila je
burmu. To veče u sasvim drugačijem svetlu prikazuje, ma
ne samo veče: i budućnost! Pomalo traže, pre
jedan drugu gledaju. Šta će sad biti? O simboličnim
znacima, sudbini koja ih je dotle vodila i narednim
događajima diskutiraju. On u šali kaže da na prst karike
zavese vuče. I u prošlom vremenu na pogodbeni način
svašta misli i tad se seti i one jutrošnje žene.
 
O tome da ga smrt zaista interesira i veruje
da život do dosade poznaje. Bulji, želi da vidi
i stvarno vidi da se tama rasvetli. I on je
tamo i dobro se oseća. Dakle ipak živi,
pomisli. Zauvek? Obuzima ga mrzovolja.
Uzdiše. Možda je sve to samo san, smrt ipak postoji?
Jer inače? Inače zašto? Ni pišiva boba, zar ne.
 
Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Kinek a vére? – Čija je krv?

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Kinek a vére        – Nem tudom, ki barát, ki ellenség – nyögte Vadmalac komája.      Körülöttük, azaz felettük süvítettek a golyók.      – Húzd be a nyakad – szólt Vadmalac, s azzal nyomta is le a barátját. Le, a lövészárok sarába, bokáig abban gázoltak.      ”Ez élet?”      – Miért lőnek, ha ők a testvéreink? – kérdezte a koma.      – Miért lőjük őket, ha a testvéreink – replikázott erre Vadmalac.      Ahogy a barátja öleléséből lennebb csúszott, valami vöröset vett észre a koma. A saját karján.      – Vér? – kérdezte magától. – Kinek a vére?

Čija je krv?   – Ne znam, ko je prijatelj, ko je protivnik – mucao je jaran Vepra.      Oko i iznad nas mnoštvo metaka fijuču.      – Sakrij se, dole – reče Vepar i svog prijatelja već gura. Dole, u uvučenu rupu rova gde su gazili.      „Zar je to život? ”      – Zašto pucaju na nas ako su oni naša braća? – upitao je jaran.      – Zašto pucamo mi na njih ako su oni naša braća? – reče na to Vepar.      Kako se iz zagrljaja prijatelja iskliznuo jaran je nekakvo crveno primetio. Na vlastitoj ruci.      – Krv? – pita samog sebe. – Čija je krv?   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://ujkafe.website/?p=104138