Hajnal Éva Szaggató – Komadanje

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Szaggató   kilégzés   lassú halál lista les lop belégzés   szaggat belül szaggat szaggat láb lép gyász tép hír tör   szaggat elül szaggat szaggat   egy kettő egy kilégzés   szaggat megül szaggat szaggat   egy kettő belégzés   hideg hideg hideg hideg kétezertizennyolc augusztus húsz hideg kövek   arcodra ültek arcodra ültek a kövek   utazom utazom hozzád hozzád utazom hiába már hiába hiába már   hideg sziklák ülnek arcodon   szaggat megöl szaggat szaggat   s z é    t s    z    a g g a            t

Komadanje   izdisaj   usporena smrt lista lovi laže udisaj   komada iznutra komada komada noga  stupa korota cepa vest lomi   komada stiša komada komada   jedan dva jedan izdisaj   komada utiša komada komada   jedan dva udisaj   hladno hladno hladno hladno dve hiljade osamnaeste dvadeseti avgust hladne stene   stene su ti na lice sele   putujem putujem kod tebe kod tebe putujem uzalud već uzalud uzalud već   na tvom licu hladne stene sede   komada ubija komada komada   r  a sk     o ma     da   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 25-26. old.

Bíró Tímea Nyugvópont – Tačka smirenja

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  – 

Nyugvópont   próbáltam túlkiabálni a tengert edit figyelme süllyedőben kövér vízcseppek ültek a csontjain lassan szivárogtak a kifáradt bőr alá sóbó1 építtette új emberré magát a szélre bízta hogy a tengerrel kiszorítsa a múlt szagát és hogy elhagyták miközben a nap szívta hajabó1 a barnát azt számolta hány hullám férne bele mennyi nyomná le végleg a víz alá fogja a csuklócsontját hogy enyhítse a másik hiányát de a szeme üres csónakokat ringat a nyílt víz kérdésekkel teli gazdag pusztaságán   életképeket festek editnek hogy visszarántsam a kötelet a macska a ruhásszekrény alján hozta világra a kicsiket már akkorára nőttek hogy amikor rájuk nyitunk elszégyellik magukat hogy élnek edit szerint én is így nézek mint a kettévágott sárgadinnye magjai miután lelepleződtek   haza kell mennem megforgatni anyát és kimosni az ágytálat a tengervízzel kitartóan távolodik az élettől vendégmunkás a saját testében lábnyomainkat elnyeli a víz éhsége isten meg a sirályokra fogja hogy nem látja hány belénk szorult lelket emelünk naponta a tökéletes felszínre gurítani nem lehet mert agyrázkódik a kocka a deformálódott sorsnak pedig senki sem szorít helyet a vaságy keménységet enyhítő paplanforgatagban visszazuhanunk a megszokásba belemártom a kanalat a dinnyelébe és anyám szájához emelnem de félúton eltéved a kezem

Tačka smirenja   pokušala sam more nadvikati pažnja edite tonula na njenim kostima debeli kapi vode sedele ispod umorne kože polako curile da bude nanovo građena od soli je dala vetru je poverila da sa morem istisne miris prošlosti i napuštenost tamnosivo je iz njene kose sunce cedio računala koliko valova bi u nju stala sa koliko bi bila ispod vode konačno stisnuta članak hvata da nedostatak drugog na neki način stiša ali oko joj je prazno na bogatoj pustinji pitanjima pune otvorene vode čamce ljulja   da bi uže nazad povukla editi živopise slikam mačka je na dnu ormara okotila već su toliko narasle da kad ih pogledamo stide se što su žive po editi i ja tako gledam kao koštice prepolovljene dinje nakon što su otkrivene   moram kući da majku prevrnem i nošu vodom mora da isperem od života se istrajno udaljava u vlastitom telu najamni radnik je tragove naših stopala glad vode guta a bog pak smatra da su galebovi krivi jer ne vidi dnevno koliko u nas utisnute duše na savršenu površinu dižemo valjati nije moguće jer se kocki mozak trese a deformiranoj sudbini pak u vrtlogu jorgana što tvrdoću gvozdenog kreveta ublažava mesto niko ne ostavlja ponovo u naviknuto padamo kašiku u sok dinje umočim i prema usta majke dižem ali ruka mi na pola puta zaluta   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 41 – 42. old.

Méhes Károly Biztatás alvásra – Podsticaj na spavanje

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Biztatás alvásra
 
Hamis bőr az arcon, nem az övé.
 Mégis félti, ha hozzányúl, porhóként elpereg a semmibe.
 És akkor összetörnek a tükrök is, a borotvák kínjukban
 hasogató fájdalmat éreznek.
 
 Éjszaka erőltetve, megfeszített izmokkal álmodik.
 Látja magát, még él, kisgyerek.
 Hatalmas, napcserzette kéz kulcsot tart a szeme elé;
 ő pedig pici ujjaival fogja, és engedelmesen
 lenyeli a kulcsot. Közben iszonyodva figyeli, hogy egy mély barna
 szem bogarában valaki fuldokol.
 
    *
 
 A galambok úgy csapódnak le a párkányról, mint a kövek.
 És a kő repülni kezdett, mielőtt földet ért volna.
 A harangokat a galambok zúgatják, végigtipegnek
 meztelen női hátukon. Nyikorgó ágy, újság-zizegés.
 Valaki órát húz fel, felnyitja a hátulját, és hagyja
 könnyeit a finom fogaskerekek közé potyogni,
 rozsdásítani.
 A galambok belebújnak a fülbe, és valami torokból
 jövő rettenettel mesélnek a halálról.
 
    *
 
 Végtelenített arc kellős közepén,
 hol az álom kilyukasztja a bőrt és koncentrikus köröket
 vet, naprendszerek villannak el és por-köd csillagok
 hunynak szemet minden halálos bűn fölött.
 A pórusok irdatlan mélységeiből valaki más
 fékeveszett kacagása tört elő.
 De te ne félj, szentem,
 aludj, örökkön örökké,
 bátran.
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Podsticaj na spavanje
 
Na licu lažna koža, nije njegovo.
Ipak čuva, dotakne li poput snega praha u ništa nestaje.
I onda se i ogledala razbijaju, britve u svojim mukama
oštar bol osećaju.
 
Noću usiljeno, napetim mišićima sanja.
Vidi sebe, još je živ, malo dete je.
Ogromna, ispucala ruka ispred njegovog oka ključ drži;
a on sićušnim prstima drži i ključ poslušno
proguta. Usput sa jezom promatra kako se u jednoj dubokoj smeđoj
zenici neko davi.
 
    *
 
 Golubovi se sa atule poput kamena obaraju.
I kamen je počeo da leti pre no što je zemlju dotaknuo.
Zvona golubovi oživljavaju, preko njihovih
golih leđa koračaju. Škripanje kreveta, šum novina.
Neko sat navija, poleđinu otvara i pusti
da mu suze između zupčanika padaju,
neka se rđe.
Golubovi se u uho uvlače i iz nekakvog grla
oslobođene jeze pričaju o smrti.
 
    *
 
 Usred beskonačnog lica
gde san kožu probode i koncentrične krugove
pravi, sunčevi sistemi nestaju i prašine-magle zvezde
svaki smrtni greh opraštaju.
Iz bezgranične dubine pora se nečiji
neobuzdan grohot izbija.
Ali ti, svete moj, ne boj se,
spavaj, večno,
hrabro.
 
Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Ergo – Ergo

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Ergo        Kedvenc fotelében terpeszkedett, az ablakon keresztül a kis juhart bámulta, az a könnyű légmozgástól épp himbálózott.      Nem forgott a fotelben, Vadmalac, még a fejét sem fordította.      ”Ha teljesen mozdulatlan maradok – mondta magának –, az Idő nem vesz észre. Elsuhan mellettem, ergo nem öregszem.”      Ehhez is tartotta magát, még csak nem is pislogott.      ”De ha kicsordul a könnyem?”      Na ez az. Érzelmei is vannak egy vadmalacnak…

Ergo        U voljenoj fotelji se valjao, preko prozora mlad javor gledao što se u blagom vetru ljuljao.      Nije se vrtio u fotelji, Vepar, čak ni glavu nije micao.      „Ako nepomičan ostajem – rekao je sebi – onda me Vreme neće primetiti. Proći će kraj mene, ergo neću da starim.”      Svom obećanju je veran ostao, ni treptao nije.      „A šta onda ako mi padne kap suze?”      Da, to je to. Jedan vepar i osećaje poseduje…   Prevod: Fehér Illés

Forrás:  https://lenolaj.hu/2024/10/01/gergely-tamas-ergo/?fbclid=IwY2xjawFtATFleHRuA2FlbQIxMAABHQ-3kTae-f3htritbbB-Go-IMqg3GvjJNGvAdJNbEvHrTQUmsj8wvuL7xA_aem_Vp108_L6yyaMANeOXvgohw

Živko Nikolić Поглед је додир – A tekintet-érintés

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Поглед је додир   поглед је додир чудесна незнанко ма колико разиграно безубо је моје око хтео сам боју осмеха да ти упамтим зашто се тако нарогушена окрећеш када се у истом смеру различитим странама приближавамо   20. 10. 2001. – 29. 10. 2004. Београд/Копривница

A tekintet-érintés   te csodálatos ismeretlen a tekintet érintés szemem akármennyire is játékosan foghíjas szemed színét meg akarja jegyezni miért fordulsz el ily dühösen hisz ugyanabba az irányba különböző irányokból közeledünk   2001. 10. 20. – 2004. 10. 29. Belgrád/Koprivnica   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Певање, прах и нада/ Le chant, la poussiere et lʼespoir, Књижевно друштво Свети Сава, Српски песници париског круга/ Poètes serbes du cercle parisien Београд/Paris, 2014. стр. 48.

Risto Vasilevski (О)да води – Óda a vízhez

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

(О)да води   Вода је магија која не умире, магија која саму себе ствара. Тело је које само себе одржава у свим облицима; мистрија која прави поредак у свим световима; пупчана врпца која све држи на окупу.   Вода је мач који сам себи крчи пут; огледало у коме се све види ма чиме било упрљано; нирвана која може себе и све друго да умири.   Вода је невидљиви кључ за све браве постојања; смола која може све да расточи или да оживи; светлост која се може освештати и по њој обожено ходати, – у којој се ни вера ни крст  не могу изгубити.   В(ода) смо сви ми – текући од рођења до смрти – који се кроз кодове и гене опет враћамо да с њом наставимо живот.

Óda a vízhez   Halhatatlan varázslat a víz, önmagát teremtő varázslat. Minden alakban önmagát fenntartó test; minden világban rendszert teremtő rejtély; mindent összetartó köldökzsinór.   Utat önmagának nyitó kard a víz; tükör, melyben minden látszik bármivel is piszkolt; önmagát és minden mást megnyugtató nirvána.   A víz a lét minden reteszének láthatatlan kulcsa; mindent szétbontani vagy feléleszteni képes gyanta; fény, melyet meg lehet szentelni és rajta istent tisztelve járni, – melyben sem a hit, sem a kereszt nem veszhet el.   Mi mindannyian vízből vagyunk – cseppfolyósak születésünktől halálunkig – mi, akik kódokon és géneken keresztül ismét visszatérünk, hogy az életet vele folytassuk.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Nenad Grujičić Ulice – Utcák

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Ulice   Dovoljno je da se raspitaš za Jakšićevu ili Knez-Mihailovu      i već si na konju: Tu ti je stari poznanik  koji se osmehuje na ulazu bilo koje kuće      i otvara vrata prije nego si pokucao.   Svejedno je šta ćeš popiti      i šta ispričati      starom znancu kako si do sad živio      i kuda se dao poslije svoje desete godine. On će se pretvarati da sluša jer postao si svoj čovek i sopstvena nada.   Usput se žališ na mnoge bulevare      i bezbrojne ulice tužiš se na imena      čestih nobelovaca patent-stručnjaka      i ostalih što imaju podočnjake.   Urazumiće te nadareni prijatelj u zanosu objašnjavajući kako su ulice munje što raznose duše      i stanovnike do najbližeg oltara samoposluge fabrike ili stadiona.   Zahvaljuješ na crnoj kavi      i savjetima klanjaš se do zemlje zatim zalupiš vrata s najlonskim prozorom      i pred očima      ukaže se prizor: Jedna uličica s tvojim imenom!

Utcák   Elég ha érdeklődsz hol van a Jakšić1 vagy Knez-Mihailo2 utca      és már helyben vagy: Itt van a régi ismerős bármelyik ház bejáratából rád mosolyog      ajtót nyit mielőtt kopogtatnál.   Mindegy mit iszol      régi ismerősödnek      mit mondasz el eddig hogyan éltél      tizenévesen    hova jutottál. Színleli hallgat mert önmagad embere lettél önmagad reménye.   Közben számtalan      körút és utca      miatt zsörtölődsz kifogásolod a gyakran előforduló      Nobel-díjasra feltalálóra és megannyi      karikás-szeműre utaló elnevezéseket.   Tehetséges barátod térít észre elragadtatva magyarázza az utcák villámok a lelkeket      és a lakókat a legközelebbi oltárig önkiszolgálóig gyárig vagy stadionig viszik.   Megköszönöd a feketekávét      és a tanácsokat tisztelegsz majd becsapod magad mögött az ajtót a műanyag ablakkal      és szemed előtt      feltűnik a látvány: Egy utca a te neveddel!   1Đura Jakšić (ejts: Gyúra Jaksity 1832. – 1878.) szerb költő, festő 2Mihailo Obrenović (ejtsd: Mihailo Obrénovity 1823. – 1868. szerb fejedelem)   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=234.0