Risto Vasilevski Putovanje u Nakolec – Utazás Nakolecbe

  

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Putovanje u Nakolec   I jednom ako se pođe, I to je neki put.   Ima ih koji su otišli Preko modrih voda, Pa modri od puta, Siti od hleba, Nemaju misao Za povratak.   A ovaj predeo U kome smo imali prvi dodir Sa svim živim, sa svim mrtvim, Prvi pokušaj da se pođe nekud, Da se napravi kretnja ka bliskosti Ili ka predelu bola, Bez njih, Ili bez nas, Ako jednom ne stignemo s puta I ne unesemo u njemu kakvu-takvu živost, Biće samo pojam na geografskoj karti.   Uzalud priče Da će doboši, opet, pozivati Na slave, na treća krštenja.   Neće biti, Ko u njih da udara!

Utazás Nakolecbe   És egyszer, ha elindulsz, Az is valamilyen út.   Vannak, akik a kék vizeken keresztül Mentek el, Az úttól kéken, Jólakottan, Visszatérésre Nem gondolnak.   Ez a táj meg, Ahol az élő és holt világot Először érintettünk, Ahol először próbáltunk valahová indulni, Ahol az első meghitt vagy fájdalomtól megtört Mozdulatot megtettük, Nélkülük, Vagy nélkülünk, Ha egyszer az útról nem érünk vissza És valamilyen módon életet nem adunk neki, A térképen csak fogalom marad.   Hiába mondják, Hogy a dobosok családi ünnepeket, Keresztelőket majd továbbra is hirdetnek.   Dobos             Immár nem lesz!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Obren Ristić Ноћ дуга, веома дуга – A hosszú, nagyon hosszú az éj

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Ноћ дуга, веома дуга   Спуштају нас у ноћ дугу!   Завичајне шуме су иза нас и све тајне.   Деда свезао главу под мишком на истоку Сербије у највишем орловом гнезду.   Ево, већ толика лета отац и ја ћутке корачамо око огњишта погнуте главе и чекамо да се излегу орлови млади.   Ноћ велике обмане Предуго траје. Пси лају А петлови ни да се огласе.

A hosszú, nagyon hosszú éj   A hosszú éjbe süllyesztenek bennünket!   Mögöttünk vannak a szülőföldi erdők és a titkok.   Nagyapám fejét felső karjára helyezte keleten Szerbiában a legmagasabb sasfészekben.   Íme, évek hosszú során apám és én a fiatal sasokat várva otthonunk körül lehajtott fővel járunk.   Túl hosszú A fondorlat éje. A kutyák ugatnak De a kakasok meg sem szólalnak.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.

Biljana Milovanović Živak: Музеј уског колосека – Keskenyvágányú múzeum

 

Milovanović Živak Biljana Požarevac, 7. mart 1972. –

Музеј уског колосека
 
Дубоки тунел води кроз стену, стрму и голу, пешачим
 
До твоје забити пусте која се домом зове. И ти ме чекаш.
Они који су туда већ прошли, чекају нас на Другој страни.
Већ сам видела зелена поља, реку без краја и бело дете
Са длановима као у молитви; зато сам кренула с тобом.
 
Но време пролази, питам се, докле ћу стајати овде, пред
Овом црном рупом. Ти стојиш стамено, на уском колосеку,
Између две, уско постављене шине, стојиш и господариш
Широм раширених ногу, Колос са Родоса. Нешто недостаје.
 
Што си ме довео овде? Та ја сам изиграна! Само си гледао
Гладним очима мушким, у моју шарену љуштуру женке?
Какав је ово музеј, зар нису посебни сви што у њега уђу?
 
Ах, не! Шине остају, за неке будуће туристe, који не знају
Да само треба на улазу платити карту, као и за сваки други
Музеј на свету. Уска су врата знања, узак је колосек истине.
 
Izvor: Биљана Миловановић Живак: Грмљавина је дуго трајала, Арка, Смедерево, 2020.
 
 
Keskenyvágányú múzeum
 
Hosszú alagút vezet a meredek és kopár sziklán keresztül,
 
Gyalogolok, az otthonnak nevezett puszta viskódig. És te vársz.
Azok, aki már erre jártak, a Másik oldalon várnak bennünket.
Már láttam zöld mezőket, végnélküli folyót és fehér gyereket
Imára kulcsolt kezekkel; veled ezért indultam.
 
De múlik az idő, magamtól kérdem, meddig fogok itt, e
Fekete üreg előtt állni. Te szilárdan állsz, a keskenyvágányon,
A két egymás mellett fekvő sín között állsz és szétvetett
Lábakkal uralkodsz, te rodoszi Kolosszus. Valami hiányzik.
 
Miért hoztál ide? Na, engem átvertek! Rám tekintve, kiéhezett
Férfi szemmel egyedül a női nem tarka külső kérgét nézted?
Milyen múzeum ez, hát minden ide belépő nem különleges?
 
Ó, nem! A sínek maradnak, holmi jövendő látogatóknak, akik
nem tudják, belépődíjat kell fizetni, mint a világ bármely
Múzeumába. Szűk a tudás ajtaja és az igazság vágánya.
 
Fordította: Fehér Illés

Željka Avrić Истоветно – Egyformán

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. –

Истоветно   ћутимо нежно са оданошћу као питоме животиње     тишина пева сагласјем наших истоветности   ништа нам не значи реч поредак ствари играње улога   у овом свету небитног места и времена ћутимо једно друго

Egyformán   szelíd állatokként odaadással gyengéden hallgatunk   a csend egyformaságunk belegyezésével dalol   szó tárgy-sorrend szerepjátszás számunkra semmit sem jelent   ezen a világon hely idő mit sem számít egymásnak hallgatunk   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Hajnal Éva hogy – kako

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

hogy   sorsodon fekszel önmagad fele régvolt ligetek lélegzete gyűrött kezedben színarany fűszál szárnyadon szunnyadó zene   homlokod hátán rémület kitárt karodban este ring hogy lehetnék meg nélküled

kako   na vlastitoj sudbi lenčariš polovina tvoga ja je uzdisaj gajeva negdašnjih u tvojoj zgužvanoj ruci zlatan vlas trave a na krilima muzika uspavana   iza tvog čela strava u tvom zagrljaju veče leluja postojati bez tebe kako bi mogla   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024.

Ady András ludeo… – ludeo…

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. – 

ludeo…   igen bizton volt valaki aki vette magának a fáradságot és megszámolta hányszor nevetnek a gyerekek egy nap és ennek bizton csak akkor volt értelme ha a gyereknevetések száma relevánsan eltért a felnőttek nevetésétől de ennek meg akkor van csak relevanciája ha az idősek nevetésével összevetik akár mindkettőt is s innen megy minden akár szükségszerű de attól még nem kegyetlenebb lejtmenetbe az esetek nagy többségében megbecsülhető hogy míg ezen az igencsak ifivégen minden élet tömörül addig a másikon egyre gyakoribb röpgyűléseket tart az enyészet…

ludeo…   da zasigurno je postojao neko ko je uzeo toliko slobode da prebroji tokom jednog dana deca koliko puta se nasmeju ali taj čin bi imao jedino onda smisla ako se broj smeha dece signifikantno razlikuje od broja smeha odraslih a to pak onda je relevantna činjenica ako taj podatak upoređuju sa smehom staraca možda čak sa oba podataka i odavde kreće sve što je nužno ali zbog toga u najvećem broju slučajeva u još brutalnijoj formi može da se zaključi da se svaka forma života na tom obilnom kraju mladosti gomila a na onom drugom mitinge sve češće prolaznost održava…   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Ady András: Triptichon, Csíkszeredai kiadóhivatal, 2024.

Ladik Katalin Pók – Pauk

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Pók   Karjaiban felsóhajt a villanykörte. Éjteli szemmel kirázza ölét. Ez az éhség maga az élet: az ablak önfeledt kitárulkozása, a vert csipkefüggöny parázna, kései életereje, a bútorok kéjes életéhsége! Hol vagyok? A halál előtti rémült térben. Szívébe visszanő a csend.

Pauk   U zagrljaju mu sijalica uzdahne. Krilo noći punim očima istrese. Ta glad je sam život: razdragano otvaranje prozora, razvratna, kasna životna snaga čipkane zavese, pomaman glad za život nameštaja!   Gde sam?   U prestrašenom prostoru pre smrti. U njegovo srce se tišina uvlači.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm