Hajnal Éva Sohasem – Nikada

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Sohasem   sohasem hazudtál nekem csak nem mondtad el hogy ilyen gyorsan elszalad a gyerekkorunk hogy nem is lesz gyerekkorunk hogy elemészti a bánat a fákat   időnként lerajzoltuk őket a bánatot sohasem rajzoltuk a lapra titkos bánat volt saját   azt sem mondtad el hogy kivágták azt a különös fenyőt amit iskolába menet naponta csodáltunk szép volt akár egy meseillusztráció csak mi ketten voltunk otthon abban a mesében valahogy nem került rá sor hogy beszélj róla nem akartad hogy idő előtt rádöbbenjek vége minden mesének mindig óvtál   azt sem mondtad hogy ilyen gyorsan rohannak majd az évek minden útelágazásnál levegő után kapkodva futnak valamilyen győzelmet remélve   ma a régi temetőkertben idegen fák szuszognak velem sohasem hazudtál nekem csak nem mondtad el azt sem hogy hiányod apró darabokra hasogat majd minden hajnalt   nem mondtad el sohasem

Nikada1   nikada mi nisi lagao samo nisi rekao da dečje doba tako brzo nestaje da dečje doba ni nećemo imati da stabla tuga uništava   koji put smo ih nacrtali tugu na papir nikad nismo crtali tuga je tajna bila vlastita   ni to nisi rekao da su onaj poseban bor što smo na putu do škole svakodnevno ushićeno gledali isekli lep je bio kao ilustracija neke priče kod kuće u toj priči samo nas dvoje smo bili ta tema nikad nije bila na dnevnom redu nisi hteo da pre vremena shvatim kraj je priče uvek si me čuvao   ni to nisi rekao da će godine tako brzo da prolaze da na svakoj raskrsnici vazduh tražeći trče nekakvoj pobedi se nadajući   danas na starom groblju zajedno sa mnom strana stabla dišu nikad mi nisi lagao samo ni to nisi rekao da će tvoj nedostatak mene na deliće rascepati svaku zoru   nikada nisi rekao   1Pesma je posvećena rano izgubljenom bratu. Opaska prevodioca.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 30-31. old.

Bíró Tímea vízmunka – rad vode

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

vízmunka   dobálja anyámat a tenger teste belekékül a vízbe nem tudok úszni hogy kimentsem sírás nélkül nem tudom megúszni az anyahalált növesztem a tengert a sirályok nem esznek tetemet élő húsra szállnak a felszín töredezett mint a kádban amikor a víz belegyűri magát a bőrbe miközben a kezemből kicsúszott szappant keresem anyám fürdősóként oldódik a mélyben

rad vode   moju majku more baca njeno telo u plavet se utapa ne znam plivati da bi nju spasila bez plača smrt majke preživeti ne mogu more povećavam galebovi leševe ne diraju na živo meso lete površina je ispucana kao u kadi kad voda u kožu se uvlači dok iz moje ruke iskliznut sapun tražim majka mi se poput soli za kupanje u dubini rastvara   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 52. old.

Gergely Tamás Fel – Gore

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Fel        Malacka finom mozdulatokkal emelte a karját.      -Fel! Fel! - susogta átszellemülten, majd kedve hanyatlóban, s ujjaival inkább a széleket irányítva:      -El...el...      -Mik ezek? - kérdezte tőle a vele szemben ülő Vadmalac. Bár tudta: madarak. De lehetnek drónok, bombák, jaj, ezeket felejtse el!      -Tudom - válaszolt Malacka a fel sem tett szomorú, keserű kérdésekre.      -Tudom - s mint aki színdarabot játszott el, meghajtotta a fejét, és felállt.

Gore        Prasica je svoju ruku prefinjenim pokretima dizala.      – Gore! Gore! – šuštala je produhovljeno, pa već bezvoljno samo sa prstima rubove usmeravajući:      – Ne… ne…      – Šta su ovi? – pitao je Vepar koji nasuprot njoj sedeo. A znao je: ptice. Ali mogu biti i dronovi, bombe, joj, ove zaboraviti treba!      – Znam – odgovorila je Prasica na nepostavljena, tužna pitanja.      – Znam -  i kao neko ko je na bini, klimnula glavom i ustala.   Prevod: Fehér Illés

Forráas: a szerző

Ady András 44 – 44

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

44   negyvennégy évesen azért gondol már az ember arra is hogy milyen lesz az ha engedményes jeggyel ülhet vonatra azon is elfilózik hogy továbbra is növekvő bicepsze hátizma ellenére kopaszságát rejtendő tarkoponyasága paramilitary cuccmániája és övén mindig függő – nyáron rövidebb (ha baj van nem kell akkora ruharétegen áthatolnia) télen hosszabb késekkel – majd csak átadja helyét neki is valamely ifi negyvenöt felé azért elgondolkozik az ember a tájakon melyek inkább nélküle fognak virulni pusztulni az embereken a közeli embereken a családon melyben már nem tud egyre fiatalabb gyerekeket csempészni hogy áttételesen ő is fiatalodjon már elfilózik hogy mi lészen az unokákkal s vajon lészen-e olyasmi... érdemes egyáltalán gondolkodni vagy elég a ferencjóska portrés kalendáriumon a légyköpéses napokat újabb ezúttal saját köpéssel tarkítani...

44   u četrdeset četvrtoj godini čovek već i na to misli kakav će biti kad već sa popustom kupljenom kartom putuje vozom i o tome razbija glavu da uprkos i dalje razvijenim bicepsima i leđnim mišićima obrijanoj glavi što ćelavost prikriva te paramilitarnom odevanju i na pojasu uvek visećim – leti kraćim (u slučaju nužde ne treba toliko debele slojeve odeća prodreti) zimi dužim noževima – već će mu neko mlađi svoje mesto prepustiti blizu četrdeset pete čovek razmišlja o predelima koji će bez njega blistati netstati o ljudima o njemu bliskima o porodici u koju više ne može sve mlađi naraštaj tako stvoriti da na neki način i on sam bude mlađi već razmišlja i o tome šta će biti sa unucima i da li će biti tako nešto… da li je vredno uopšte razmišljati i dovoljno je na kalendar likom josipa franja dane sa pljuvačkom muva ovoga puta vlastitom pljuvačkom šarati…   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Ady András: Triptichon, Csíkszeredai kiadóhivatal, 2024.

Милан Орлић: Судбина морепловца – Tengerész-sors

 

Милан Орлић Панчево 15. новембар 1962. – 

                                                                                                                                                                                                                                                                    Судбина морепловца

 

Постоји одувек: и пре укрцавања, на палубу, далеко пре

него што се јави

у свести. Али тек на пучини, отвореној: где се недељама

осим хоризонта,

недопловивог, удара таласа, дивљих, у бокове брода

и кликтаја галебова,

претећих – не види и не чује ништа. Тек тада: потиљак

почиње да притиска

страх, потмули. Од болести и зараза, олуја и немани,

гусара и непријатеља,

сваковрсних. Страх од страха који, несморив, тиња

у присвести: док

не севне као убод, спасоносни: мизерокордије, у срцу

блаженог. Од самог

погледа, на несагледиви океан: страх који плута као

залутали брод:

трен пре него што га прогутају дубине, неизмерне:

бродолома, коначног.

Страх да се у првобитној супи праокена бродило,

таласима Његовим

ходило: водоходно, ходоводно: залудно. Да ће се

синови грешака,

неизбројних: од којих језа подилази, у луку из које

су испловили, вратити

поражени, без части и достојанства. Ето то је судбина

морепловца. И још један

залазак сунца, још једна пловидба, она неизвесност

голицава која се

са ветром, у једрима и пеном морском, на лицу, шири

грудима. И слава, глас

што се поколењима преноси, за њим, као вртлог

за бродском крмом.

 

Извор: Милан Орлић: Из бродског дневника, Мали Немо Панчево, Градска Библиотека Вршац, 2021. стр. 44-45.

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                              A tengerész-sors

 

Szüntelen jelen van: indulás előtt, a fedélzeten, sokkal előbb

mint ahogy a tudatban

megnyilvánul. De csak a nyílt tengeren: ahol heteken keresztül

a láthatáron,

az elérhetetlenen, a hullámverésen, a hajó oldalára nehezedőn

és a sirály-vijjogáson,

a fenyegetőn kívül – semmit sem lát, nem hall. Csak akkor:

jelentkezik a félelem,

az alattomos. A kórtól és fertőzéstől, a vihartól és a szörnyektől,

a kalózoktól és az ellenségektől,

mindentől. A félelem a félelemtől, a legyőzhetetlentől, tudat alatt

pislákol: majd

mentő tűszúrásként villan: könyörületesség, az üdvözült

szívében. Magától

az átláthatatlan óceánra való a tekintettől: a félelem eltévedt

hajóként lebeg:

pillanattal az előtt, hogy a mély, a mérhetetlen le nem nyelné:

hajótörés, végleges.

Félelem, hogy az ősóceán elsődleges vizén navigál,

az Ő hullámain

járkál: járkál a vízen, vízen jár: hiába már. Hogy az elkövetett

vétkek,

a megszámlálhatatlanok miatt: melyektől a hideg ráz, a kikötőbe,

ahonnan elindultak,

vesztesen, csúfosan, méltóság nélkül térnek vissza. Íme, ez

a tengerész-sors. És még egy

naplemente, még egy hajóút, az a bizonytalanság

izgat, amely

a széllel, a vitorlákban és tengerhabbal az arcon, a mellkasban

terjed. És dicsőség, a hangnak

mely nemzedékről nemzedékre viszi át, azt a valamit, ami

a kormánykerékhez köt.

 

Fordította: Fehér Illés

Biljana Milovanović Živak: Емпатија – Szánalom

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. –  

Емпатија   Колегиница ми вели: Шта хоћеш, видиш како је та и та Тако и тако, још горе страдала, Па њој је замењена цела нога! И сада хода, додуше као робот, па шта! Ћути, није то ништа! – и одлази Козметичару, да јој затегне боре на подбулом лицу.   И заиста, неки су умрли одмах по рођењу А неки се нису ни родили.   Зар на живот као трку, такмичење, Вечиту борбу и отимање Да пристанем? Никаква борба мени не приличи Јер то је за жентураче, Оне што се отимају о мужеве и љубавнике И мрзе друге жене. Немају достојанство.

Szánalom   Munkatársam állítja: Mit akarsz, látod, az és az Még rosszabbul járt, Annak meg az egész lábát kicserélték! Most is jár, igaz, mint a robot, na és! Hallgass, ez semmi! – és A kozmetikushoz fordul, hogy arcáról a ráncokat eltüntesse.   Valóban, egyesek halva születtek, Mások a születést sem érték meg.   Nyugodjak bele, Futam, verseny, Állandó harc, rablás az élet? A küzdelem nem kenyerem, Az a némbereké, Akik férjekért, szeretőkért küzdenek, És nőgyűlölők. Méltatlanok.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Биљана Миловановић Живак: Ти, међутим, Књижевна општина Вршац, Вршац, 2022.

Nenad Grujičić Prevodilački rad – A fordítói munka

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. –

Prevodilački rad   Ovo je pjesma koju sam preveo sa svog jezika na Vaš.   Nisam nimalo sumnjao u obostrane prednosti i mogućnosti da se moj govor izrazi svakodnevnim riječima.   Sve se ulijevalo u već pripremljene kanale a meni je preostalo samo da ubrizgam život neartikulisanoj masi i prihvatim Vaše uslove:   Ptica bez krila ne može da leti jer to se protivi svim oblicima bioloških i gravitacionih saznanja.   List vode takođe ne može presjeći ribu jer šaran je čvršće agregatno stanje!   Zatim ste me primorali proderali ste se kako pjesma ne smije imati gestove kako ona nije živo biće koje mlatara rukama i donjom usnom opominje na opasnost: Nema pjesma gestove!   Dobro u redu. Ovo je samo prevodilački rad i zajednički dokument o našem sučeljavanju.

A fordítói munka   Ez az a vers, melyet nyelvemről az Önökére fordítottam.   Nem kétséges, ez mindkét fél számára előnyös, megmutatja mondanivalóm mindennapi kifejezésekkel is kifejezhető.   Minden a már elkészített mederbe torkollott, számomra nem maradt más, mint életet lehelni a tagolatlan tömegbe és feltételeiteket elfogadni:   Szárnyak nélkül a madár ne tud repülni, mert mindenféle biológiai és gravitációs ismerettel szemben áll.   A vízsodrás sem képes a halat átvágni, mert a ponty halmazállapota keményebb!   Majd kényszerítettetek, összeszaggattattatok, hisz a költemény nem mutogathat, élőlényként kezével nem hadonászhat, alsó ajkával a veszélyre nem figyelmeztethet: A költemény nem gesztikulál!   Jó, rendben van. Ez csak fordítói munka, szembesülésünk közös dokumentuma.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=234.0