Živko Nikolić На сав глас – Fennhangon

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

На сав глас
 
ако ми је срце испунио твој осмех
ако су у њега и твоје усне стале
а нашло се места за очи и дланове
зашто из ноћи у ноћ има један трен
када се изненада будим и дозивам те на сав глас.
 
19. 12. 1996. Београд
 
Izvor: Живко Николић: Певање, прах и нада/ Le chant, la poussiere et lʼespoir, Књижевно друштво Свети Сава, Српски песници париског круга/ Poètes serbes du cercle parisien Београд/Paris, 2014. стр. 32.
 
Fennhangon 
 
ha mosolyod szívemet kitöltötte
ha mellette ajkad is belefért meg ott
a szem és a tenyér is megtalálta helyét
éjszakáról éjszakára egy pillanatban
hirtelen miért ébredek fennhangon miért hívlak.
 
1996. 12. 19. Belgrád
 
Fordította: Fehér Illés

Željka Avrić Човек и храст – Az ember és a hárs

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. – 

Човек и храст   Кад погледам у храст, тек тад видим: како мало времена још имам за оно што бих хтела, за оно чим жудим.   Вечности пркосити још нико није могао: ни стихом, ни страшћу, ни мржњом. Јер вечност је живот без краја, без задњег, а људи су – људи.   И нико неће рећи – био једном један човек.

Az ember és a hárs   Mikor a hársra nézek, csak akkor látom: céljaim megvalósítására, vágyálmaim elérésére mily kevés időm van.   Az örökléttel dacolni még senki sem bírt: strófákkal se, szenvedéllyel se, gyűlölettel se. Mert az öröklét vég nélküli élet, az emberek meg – emberek.   És senki sem mondja majd – volt egyszer egy ember.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Marija Šimoković crni čovek – fekete ember

 

Marija Šimoković Subotica 21. april 1947. – 

crni čovek
 
za Jovana Nenada Crnog
 
vidjen u zatamnjenim ogledalima
              prostora
dolazi vele ko kamen bačen iz vremena
potomak paunova carigradskih
              il predak snoviti
obscura servilisque conditionis homo
u medjurečje zariven ruvarčev meteor
               barama ranjivost što leči
ko jauk stiže golem iznenada
                na simposion o kraju doba
crni čovek jovan nenad fekete ember
                nenada
da smrsiv konce istoriji s bogorodicom
                 na stegu
sudbine i komentare na gozbi mudrih
                 ponudi
 
aritmijom vekova sapleten
                savetnik kasni
seni mu saske erdeljske sikulske seni
                maglu u korak duvaju
on vučjim urlikom polumesecu još preti
plemenu svom svetac
                 nesvršenih obreda žrec
dva raskolna cara tali
                 krunu sebi kuje
u tlocrt polja hungarskog zabran
                 ucrtava rascijanski
misija mu surduk smera crna glava
                 kolac sluti
kasni vele u subotičkoj kuli duh gluvari
                 umiven bi da krene
al kad reka adska bol porečenog očinstva
                  nikako da spere
 
tako vele a ne znaju
                   istoriju vreme spori
nebeskih šina pesma je skretničar
na skrajnutoj postaji jovana cara vidi
                   djordju grofu na konaku
stariji sa zemljakom mladjim
                   temat obradjuje
svoj mač bi da ukrsti sa knjigom njegovom
carevinu srpsku sa zemljom ilirskom
                    belom gradu nadomak
al kob junačka gost je nezvan ko je pozvan
                    još se spore
potomstvu da nauk preda dične loze pisar
                    il klevetnik hudi
pitanje je breme kome leži vreme ili bolje
                    kud iscure panonije more
 
* *
 
zalivena balsamom od kestenova lascivna
pogodba se materijalizuje jovan nenad
sred trga slobode zavlači mariji tereziji
mač medju noge somot njene odežde boji do
pojasa purpur evo obliva I stidnu kost
oslonjena na svetlost vitraža gde boravi
marija revnosno proverava etikeciju
u gradsku kuću navrlih principala
ne libeći se da zasuzi što je vitez njen
koji iz palavičinijeve sculpture uporno
izlazi tako ludo izgubio glavu
blaćenje istorije na svom vitražu
mikša rot obznanjuje a severac I ne haje
prazne štanicle u pergamentnu tubu svija
iz nje mudrac progovara ne čekajte
da erotsku storiju ivanji unese u reprint
romansirane biografije slobodnog kraljevskog
                         grada subotice
 
Izvor: autor
 
 
fekete ember
 
Jovan Nenad Crniért¹
 
a tér homályos tükreiben
              látták
mondják időből dobott sziklaként jön
mint a konstantinápolyi pávák utóda
              vagy álmodozó ős
obscura servilisque conditionis homo²
a folyóközbe ékelődött ruvarac³ meteorja
              érzékenységet ingovánnyal gyógyít
az akkori időkről szóló szimpóziumra jajként
             váratlanul érkezik az óriás
cserni jován jovan nenad nenad
             a fekete ember
hogy szűzanyával a zászlaján tépje szét
             a történelem szálait
hogy sorsokat és megjegyzéseket a bölcsek
             lakomáján kínáljon
 
a századok ritmuszavarával elgáncsolt
            tanácsadó késik
szász és székely árnyak
          fújják léptébe a ködöt
ő farkasüvöltéssel még a félholdat fenyegeti
a törzsének szent
            a félbehagyott szertartások pogány papja
két hitszegő császárt buktat
            koronát önmagának készít
a tiltott magyar legelő alaprajzába
            rácként rajzol
küldetése katlant készít a fekete fej
            karót sejt
késik mondják a szabadkai várban szellem cirkál
            mosakodva indulna de
a folyó a pokolból eredő a megtagadott apaság keservét
           nem képes lemosni
 
így mondják de nem tudják
          a történelmet az idő visszahúzza
vers a mennyei sínek váltókezelője
a félreeső állomáson jovánt mint császárt látja
           a szálláson györgy gróf
a idősebb fiatal földijével
           tárgyalja a tételt
kardját könyvével mérné össze
a szerb császárságot az illír földdel
           a fehér város közvetlen közelében
de a hősi sors hívatlan vendég ki a hivatalos
           még kérdéses
hogy az utódoknak az írnok tanulságként dicső példát
           vagy rágalmat ad-e át
az adott idő függvénye jobban mondva
           hová folyik a pannón tenger
 
* *
 
buja gesztenye-balzsammal leöntve
az egyezség megvalósult jovan nenad
a szabadság tér közepén kardját mária terézia
lába közé helyezi palástjának lila bársonya
övig takarja íme szeméremcsontját is
lakásában az ólomüveg fényére támaszkodva
mária szigorúan ellenőrzi a városházába
tolakodó elöljárók védjegyeit
nem riad vissza a könnyhullatástól
hisz palavičini⁴ szobrán megtestesített vitéze
fejét oly értelmetlenül veszítette el
a történelem sárba-tiprásától ólomüveg ablakán
ezt róth miksa jelzi az északi szél rá se hederít
az üres zacskókat pergamencsőbe tekeri
onnan a bölcs szól ne várjátok meg hogy
a pajzán mesét iványi⁵ a szabad királyi város
szabadka regénybe szőtt hasonmás kiadás
            életrajzába beépítse
 
¹Cserni Jován – Jovan Nenad Crni (1492. – 1527.) szerb felkelővezér (crni – fekete)
²alacsonyrendű, rab ember
³Ilarion Ruvarac (1832. – 1905.) szerb történész és othodox pap – archimandrit
⁴Szabadkán 1927-ben Jovan Nenad Crni eredendő szobrát Petar Palavičini (1887. – 1958.) szerb szobrász készítette
⁵Iványi István(1845. – 1917.) magyar történész
 
Fordította: Fehér Illés

Risto Vasilevski (О)да хлебу – Óda a kenyérhez

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. – 

(О)да хлебу   Сам је себе посејао самог себе отхранио да би сви други могли све друго сејати брати плодовље одржавати живот памћење времена које не признаје границе   Његова клица је никла пре ичије свести о било ком и каквом семену   Стабло су му неговали еони клас дојили снови без којих ниједан дан не свиће   На трпези је господар со и вино његови су гости мирођије и остало придружници без којих се може   Само с њим поглед је пун мисао слободна да сама се собом бави   Ко га нема нема мира наду да ће отхранити потомке чути њихове веселе гласове у кући у којој се нешто ствара и потире глад коју шире њени вечити Сејачи   (О)да хлебу који вапи за гладнима који каткад и мрвом може да испуни очи утоли глад свих који за њим жуде

Óda a kenyérhez   Önmagát vetette önmagát etette hogy mindenki minden mást képes legyen vetni termést szedni az életet a határokat tiszteletben nem tartó idő emlékezőképességét fenntartani   Csírája bárki tudata bármi fajta mag előtt keletkezett   Törzsét eonok táplálták kalászát mely nélkül egyetlen nap sem virrad álmok szoptatták   Felség a terített asztanál vendégei a só és a bor a fűszerek és sok egyéb nélkülözhetetlen kellék   Csak vele teljes a tekintet szabad a gondolat önmagával foglalkozhat   Akinek nincs nyugta sincs nem remélheti hogy utódait vidám hangulatban alkotó szellemben nevelheti ott örökös Gerjesztői által terjesztett éhség uralkodik   Óda a kenyérhez az éhezőkért esendőhöz olykor morzsával is képes az utána vágyók szemét telíteni éhségét csillapítani   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Nenad Grujičić Оловка – A ceruza

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Оловка   Оловка је као жена. Престали смо се договарати о свему што је ручак                         и потреба. Лажемо се и трошимо пред спавање.   По некоји пут клизим с постеље низ папир!

A ceruza   A ceruza, mint a nő. Holmi hétköznapi dolgokról, mint az ebéd                            vagy szükséglet, immár nem beszélgetünk. Alvás előtt hazudozunk és kopunk.   Egyszer-egyszer a fekhelyről a papírra csúszok!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујичић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Милан Орлић: Океанско осећање – Óceáni érzés

 

Милан Орлић Панчево 15. новембар 1962. – 

                                                                                      Океанско осећање

 

Лежим у љуљашци, сред овог приморског залеђа

на који би, понекад бар

и рај могао да личи. Ако би тако, слатко, опијао

мирисом: лековитим:

чемпресове смоле, док оздрављује: снагу улива и

веру враћа, у Смисао

живота и Лепоту света. У славу, духовног племства

негдањег, достојну.

А пирамидалност круна, шумарка чемпресовог,

подиже поглед

ка небу, природно, као да руком може, без напора

да се дохватити.

Небо којим, гле!, рибе-ластавице, кроз тишину

звездану лете:

тмолу: наднаравну. Којом се дозивање делфина

пролама и одјекује

праћакање, поплавно, белих китова, гигантских.

Ако бих мрежу:

овом, од пловидби отежалом десницом забацио,

и сјај звездани – у њој

би се закопрцао. У љуљашци лежим, шћућурен:

ушушкан: спокојан:

питомином приобаља загрцнут: као плод у утроби

мајчиној, заштићен:

налик капи супе мајушне али животодајне, океана

првобитног

 

Извор: Милан Орлић: Из бродског дневника, Мали Немо Панчево, Градска Библиотека Вршац, 2021. стр. 43.

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                               Óceáni érzés

 

Hintaágyban felszem, közvetlen a tengerpart mellett,

amelyre, legalábbis olykor,

az éden is hasonlíthatna. Ha így, szelíden, illattal:

gyógyírral: ciprusgyantával

tele elszédülnék, pezsdít, serkent: erőt ad,

hitet, mutatja, az életnek

van Értelme, Szép a világ. Az egykori, méltóságteljes

nemesek dicsőségére.

A piramidális korona meg, ami a cipruserdőé,

az égre

tekint, természetesen, mintha kézzel, könnyedén,

meg tudná érinteni.

Az eget, íme!, melyen, halak-fecskék, a mennyei csenden:

a természetfelettin

keresztül repülnek. Mely a delfinek hívogatásától

hangos és visszhangzik

a gigantikus fehér bálnák, áradatot keltő ficánkolása.

Ha a hálót:

ezzel a hajózások alkalmával edzett jobbommal dobnám,

a csillagok fénye is – benne

hánykolódna. A hintaágyban fekszem, összekuporodva:

gubbasztva: gondtalanul:

a szelíd partmente ölében: magzatként, az anya

méhében, védetten:

egy piciny levescsepp, de életet adó, az elsődleges

óceánból

 

Fordította: Fehér Illés

Obren Ristić Прослава дана општине – Városnapi ünneplés

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Прослава дана општине     На железничкој станици у Нишу (или Астапову, враг би га знао!) неке курве упорно се каче и љубе дедино ордење. (гроф Толстој сишао у народ). Кажем им да се носе у материну! Ни за крив к. нису и мој деда сремски омладинац није више комуниста. Док га изводим из болнице неки важни људи мрко ме гледају и све памте. Наш поп у првом реду светачки сам, други ред празан а у трећем локални политичари достојанствени и главне даме с пунђама. Градски хор свечано изводи Мокрањца!

Városnapi ünneplés   A vasútállomáson, Nisben, (vagy Asztapovóban, az ördög sem tudja!) holmi szajhák kitartóan követnek és nagyapám kitüntetéseit csókolják. (gróf Tolsztoj a nép közé ment). Mondom nekik, menjenek a búsba! A k.-ért sem hibásak és nagyapám a szerémségi ifjú kommunista már nem párttag. Ahogy vezetem ki a kórházból, egyes fontos emberek rosszallóan néznek és mindent jegyeznek. Papunk az első sorban, mint a szentek, egyedül, a második sor üres, a harmadikban helyi politikusok, méltóságok és előkelő hölgyek, kontyokkal. A városi kórus Mokranjac dalokat énekel!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.