Nenad Grujičić Крушна мрва– Kenyérmorzsa

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Крушна мрва   Крај бунара мати меси хлеб из ничег. Лепе руке гњече невидљиво тесто. Тек када нам гладна срца ужагре, крушна се мрва види. Иза планине, с тек покривене куће, висок у зору долази отац и пева. За појасем цев пиштоља испарава. На грудима прекрштене две кошуље беле. На рамену сломљен ражањ с пола печенице. Промукао ћаћа зâри. Матер склања пун чокањ у сенку, и на светлу, крај хладног печења, сече вруће шните. Отац зорли спава. Изнад гаја севне муња и преврне у устима слатке залогаје.

Kenyérmorzsa   Anyám a kút mellett kenyeret a semmiből dagaszt. A szép karok a láthatatlan tésztát gyúrják. Csak ha már éhes szívünk felhevül, látható a kenyérmorzsa. A hegy mögül, az éppen befedett házból, hajnalban jön apám és dalol. Övén revolver, csöve füstölög. Mellén két keresztebe tett fehér ing. Vállán törött nyárs fél sülttel. Apám rekedten szól. Anyám árnyékba teszi a teli kupicát, és a fényben, a hideg sült mellett vágja a forró szeleteket. Apám mélyen alszik. A liget felett villám villan és felforgatja a szájakban az édes falatokat.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Barbara Novaković Ребро – Borda

 

Barbara Novaković Rijeka, 15. jun 1986. – 

Ребро   Ако те очи не гледају мене, шта ће ти. И те руке ако не грле мене, не требају ти, а ни усне, ако не љубе мене. И то срце што ти откуцава дане, мјесеце, године, живот, што откуцава и тебе и све што осјећаш и желиш и све што не смијеш и што љубоморно чуваш и кријеш као тајну под ребром и под јастуком, ако не куца за мене, узалуд куца.   И ако другу погледаш и ако те погледа друга, нек ми очи усахну да не видим.   И ако другу грлиш и ако те грли друга, нек ми се руке осуше, празне.   И ако другу љубиш и ако те љуби друга, нек ми усне занијеме, скамене.   И ако ти је у срцу нека друга и ако у срцу некој другој си ти, моје је стало, у гроб закуцано.   И нисам ни љубоморна ни посесивна. Ја сам само твоје испод очију, руку, усана и срца ребро, што је словом небеским и љубављу силом проговорило.

Borda   Ha szemed nem engem néz, felesleges. És karod, ha nem engem ölel, minek neked, ahogy szád sem, ha nem engem csókol. És az a szív, mely számolja a napokat, hónapokat, éveket, az életet, mely érted dobog, mindenért, amit bordád alatt, párnád alatt érzel, kívánsz, mindenért, amit nem mersz megtenni, amit féltékenyen őrzöl, titokként rejtegetsz, ha nem értem dobog, hiába dobog.   És ha másra nézel az a másik meg rád néz, szemem száradjon ki, hogy ne lássak.   És ha mást ölelsz az a másik meg téged ölel, karom zsugorodjon, vesszen.   És ha mást csókolsz, az a másik meg téged csókol, ajkamon szó ne fakadjon, kővé váljon.   És ha szívedbe valaki más költözött, a másik szívében meg te vagy, az enyém megáll, sírba vet.   Nem vagyok féltékeny, sem birtokló. Csak a tiéd vagyok, borda szemed, karod, ajkad, szíved alatt, mely mennybéli módon, a szerelem erejével szólalt meg.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Obren Ristić На путу за Сврљиг – Útban Svrljig felé

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

На путу за Сврљиг   На дан Светог Илије сваке године велики вашар вртешке разне игре и забава а циркус без дневног реда непрестано упркос упозорењима интелектуалаца шарене шатре низ улицу кловнови пресушили реку жабе крекећу мађионичари уметнички збуњено посматрају сцену помешаних улога како ће пред Газду шта публици рећи у међувремену шта мајмунима и лавовима како ће песници ово одсањати шта ће словослагачи шта критичари писати шта ће учитељица рећи а шта унуци дедовима како ће се девојке чедне у овоме снаћи на путу за Сврљиг у предвечерје једно снег пада пишем ову песму која од мене упорно бежи измиче књизи.

Útban Svrljig1 felé   Szent Illés napján minden évben kirakodóvásár körhinták játékok és szórakozás a napirend nélküli cirkusz meg folyamatos a bölcsek figyelmeztetései ellenére végig az utcán tarka sátrak a bohócok kiszárították a folyót békák brekegnek szemfényvesztők művészek tanácstalanul figyelik a szerepcserék jelenetét hogyan lépni a Gazda elé mit mondani a közönségnek közben mit a majmoknak és az oroszlánoknak a költők erről mit álmodnak mit írnak majd a betűvetők meg az elemzők mit mond a tanítónő és az unoka a nagyszülőnek itt hogyan találja fel magát az érintetlen kislány útban Svrljig felé alkonyatban hóesésben írom ezt a tőlem kitartóan menekülő könyvbe nem illő verset.   1Svrljig (ejtsd: Szvrlyig) középszerbiai község   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.

Nataša Stanić Фрагменти сећања – Emléktöredékek

 

Nataša Stanić Trebinje, 14. septembar 1971. – 

Фрагменти сећања   Да ли се сећаш, Ева да смо биле девојчице кад си живела у кући на средини Гробљанске улице у дворишту нар дозрева и од сласти ће пући као фрагменти сећања који остају у скровишту срца кад више нема враћања само се у сузама грца осмехнеш се девојчици у себи и седнеш за клавир и свираш а твоји прсти воле Моцарта то је укорењено у теби не можеш да бираш јер љубав се деси попут рата и једнако жртве тражи истински и без трунке лажи

Emléktöredékek   Emlékszel-e, Éva, kislányok voltunk mikor a Temető utca közepén lévő házban éltél az udvarban gránátalma érett majd szétfakadt oly édes volt mint a szív rejtekében maradt emléktöredékek ha már nincs visszaút könnyben fuldokol a lényedben maradt kislányra mosolyogsz zongorához ülsz és játszol ujjaid Mozartot szeretik beléd rögződött nem választhatsz mert a szerelem mint a háború kitör és szintén áldozatot követel valósat hazugság nélkülit   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Aca Vidić Дубљење на глави – Fejtetőn

 

Aca Vidić Rajković, 14. juli 1959. – 

Дубљење на глави   Нећеш заспати ни ноћас Јер ти си рупа на сопственом падобрану А твој сан је падобран И ових ноћи се нема сна Обликујеш позадину стварности Дубљењем на глави А   п о т о м СВОЈ ПОНОС ПРОГУТАЈ! Шта носиш у себи Видим када пљујеш (Пљујем и у лице Ако не разумеју ме!) Све смо ближи месту смрти НИКО НЕЋЕ ЗАСПАТИ Тамо су сенке: Одлазе и долазе ............................. Једном сео сам у погрешан воз А кочничар је почео да виче: "ПЕВАЈ АКО СИ СРЕТАН!" Више НЕ!

Fejtetőn   Ma éjjel sem alszol el Mert saját ejtőernyődön vagy luk   Álmod pedig az ejtőernyő És ezen éjjeleken nincs álom   A valóság hátterét formálod Fejtetőn   M a j d N Y E L D   L E   B Ü S Z K E S É G E D!   Mit hurcolsz magadban Meglátom mikor köpsz   (Szembe is köpök Ha nem értenek meg!)   A halál helyéhez egyre közelebb vagyunk SENKI SEM ALSZIK EL   Ott árnyak vannak: Mennek és jönnek ………………….   Egyszer téves vonatra szálltam A fékező meg elkezdett ordítani: ‟DALOLJ HA BOLDOG VAGY!”   Immár NEM!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://acavidicpoezija.weebly.com/poetry.html

Bíró Tímea cél – cilj

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

cél   megmártotta szárnyait a férfi testében kapálózó lábait maga alá húzta behunyta szemét és azt kívánta szakadjon le az ég ne kelljen felszállnia többé   el kell vágnia az első csirke nyakát akkor lesz elismert feleség

cilj   uronila svoja krila u telo muškarca razbacane noge pod sebe povukla oči zatvorila i poželela neka se sruši nebo da više ne mora da poleti   mora da preseče vrat prvog pileta tad će da bude priznata supruga   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 63. old.

Gergely Tamás Minden halál – Svaka smrt

  

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Minden halál        – Akkor azt mondd meg – fordult Vadmalachoz a komája – hogy egyforma-e minden halál?      ”Halál.” Vadmalac lehúnyta a szemét.      Egy összedőlt állomásépületet lát meg, ”Kramatorszk” – gondolja.      "Minden halál" – hallja meg a koma kérdését, visszhangzik a szó a tudatában.       A földön egy női test, fej nélkül.      "Bomba – gondolja Vadmalac – a légnyomás a fejét leszakította.”      – Nem tudod, Apu? – kérdi Kismalac.   Hangjában enyhe csalódás.      "Azt tudom, hogy megtalálták a fejet is, lett belőle egy holttest."      Kinyitja a szemét, egy őrült néz ki a fejéből. Malacka hozzá lép, és megöleli.

Svaka smrt        – Pa reci mi – obraća se jaran Vepru – da li je svaka smrt jednaka?      „Smrt.” Vepar zatvorio oči. Srušenu zgradu železničke stanici ugledao, „Kramatorsk” – mislio je.      „Svaka smrt” – čuje pitanje jarana, odzvanja reč u njegovoj svesti.      Na zemlji žensko telo, bez glave.      „Bomba – pomislio Vepar – pritisak vazduha otkinuo glavu.”      – Ne znaš, Oče? – pita Prase. I u njegovom glasu razočaranje se oseća.      „To znam da su i glavu našli te je leš postala.”      Otvori oči, iz njegove glave luđak gleda. Prasica prišla i zagrlila ga.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző