Keresés ebben a blogban

2018. november 6., kedd

Jasmina Topić Između obala i pogleda – Partok és tekintetek között


Jasmina Topić Pančevo 4. avgusta 1977. –

Između obala i pogleda

Kaže mi: Ne oslanjaj se na mene, ne čekaj me dugo,
dok glancaš cipele za nova putovanja,
s kojih ćeš se vraćati, s ponekim magnetom
za frižider zajedničkog srca.

Ne nadaj mi se! – i što te kasniji sati sustižu
to je manje tla pod našim nogama, kao da ubrzano
potapamo iznova izgubljenu Atlantidu, ili drugi
relikt ljudske mašte.

Sve je više kafenih taloga u nerastumačenim željama,
Odbrojavam ih, sada sa sasvim dovoljne razdaljine.
Rado bih zavirila u njega, kao u samo blato budućnosti:

U tvoj talog, dok ispijaš srce, a ispiraš misao,
novih, uredno složenih stranica poželjnih belina.
U milimetrima, na kartonskom metru, ubrzano narastaju
novi podeoci i prekratke crte sve dužih dana,
dok i dani ne postanu svedeni na senku.

I ne piši više, jer u skorije vreme neću doći –
ispod one senke na pola puta, jedne tihe kuće, pred ponoć.
Sada se tamo talože samo sutrašnji smetovi,

A sasvim sam nespremna za predstojeću zimu,
kao da sam zatečena na pogrešnom mestu,
iako to više ni u jedno čekanje neće stati.

Mašeš ponekad razglednicama, samo nekome ko čeka.
Uhvaćen osmeh, prema stalno zatvorenim prozorima,
pojedenih zamenom prisustva.
Sada si na pogrešnom mestu, u sebi.

Ne čekaj me više uopšte, mada ću ti možda jedanput
ponovo doći, tačno na pola puta između dva iskidana
pogleda! I osmehni se ponekad tišini, dok ćutimo
na suncu, u luksuzu onih što obitavaju u praznini;

A u džepu, stežem malu olovku, patrljak, oštrim pa tupim,
neartikulisanim prstima, kao da se oslanjam na budući štap
kojim ću tebe, pred sobom, razgrtati:

čas lišće,
čas sneg,
čas izmaglicu
dalekih obala.

Partok és tekintetek között

Azt mondja: Ne számíts rám, sokáig ne várj,
míg új utazásrokra készíted cipődet
amelyekről közös szívünk hűtőszekrényére
néhány mágnessel térsz vissza.

Ne remélj! – és minél későbbi órák lepnek meg,
lábunk allatt annál bizonytalanabb a talaj, mintha az ismét
elveszített Atlantiszt vagy egyéb féltve őrzött
álmainkat sietve süllyesztenénk.

Az elhallgatott kívánságokban egyre több a zacc,
Most, megfelelő távolságról szemlélem.
Szívesen belepillantanék, mint a jövő sártengerébe.

Üledékedben, míg szívet kortyolsz és elmét ürítesz
egyre több az új, rendezett, kívánatosan fehér lap.
A méteres kartonon gyorsan szaporodnak a milliméteres
új elemek és az egyre hosszab napok kurta rovátkái,
majd a napok is végül árnyékká válnak.

És ne írj többé, mert hamarosan nem jövök –
az a félúton lévő csendes lak árnyéka alá, éjfél előtt.
Ott csak a holnap hóbuckái sokasodnak,

Pedig az eljövendő télre nem készületem fel,
mintha idegen területre csöppentem volna
ahol többé már minden várakozás felesleges.

Olykor képeslapokkal integetsz, a várakozónak.
Elcsípett mosoly az állandóan zárt ablakok felé,
a jelenléttel helyettesítetten eltűntetve.
Most idegen területen vagy, magadban.

Többé ne várj reám, bár lehetséges, egyszer
újra jövök, két kiszakított tekintet között pontosan
félúton! És mosolyogj néha a csendre, míg a napon
hallgatunk, a pangásban tartózkodók bőségében;

Zsebemben ceruzacsonkot tartok, tagolatlan ujjakkal
hegyezem, tompítom, mintha a jövő botjára támaszkodnék,
mellyel téged, magam előtt túrlak majd szét:

hol az avart,
hol a havat,
hol a távoli partok
ködfátylát.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Jasmina Topić: plaža nesanica Kulturni centar Novog Sada 2016. str. 9-10.

2018. november 5., hétfő

Szoboszlai Judit Hol vagyok? – Gde sam ?


Szoboszlai Judit

Hol vagyok?

hiszen ölellek
éppen melletted állok, fogom a kezed
sírsz

ne takard le a fotóm féltésből
kérlek
nem fognak elragadni
a házba betolakodók
bántani sem akarnak, Apu

már meg sem ismersz
kérded, ki vagyok

kacagsz
én is kacagok
és visszafordítod a fényképem
mert nem vihetnek el engem a tévéből kilépő                                                                 emberek
amikor veled vagyok 

Gde sam?

pa grlim te
baš pored tebe stojim, ruku ti držim
plačeš

zbog bojazmi nemoj mi foto pokriti
molim te
nametnici koji u kuću ulaze
neće me oteti
niti ozlediti žele, Oče

više me ni ne poznaješ
pitaš, ko sam

smeješ se
i ja se smejem
i moju fotografiju natrag okreneš
jer kad sam s tobom ljudi koji iz televizora                                                               istupaju
odneti me ne mogu

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=43478

Oravecz Imre Az öregek faggatása – Zapitkivanje staraca


Oravecz Imre Szajla, 1943. február 15. –

Az öregek faggatása 

Hová tűntetek, ti, régi öregek?
Mely országban éltek? Hol, milyen
ég alatt van hazátok? Milyen arra
a vidék? Hegyes vagy lapos?
Milyen a föld? Kövér, sovány?
Hogy hívják a falutokat? Hol áll
benne a házatok? Merre van a kamra,
hol alszotok? Nem túl nedves, nem
túl huzatos? Mivel takaróztok?
Cserélik a szalmát a derékaljban?
Milyenek hozzátok a fiatalok?
Tisztelnek? Hallgatnak rátok?
Vagy útban vagytok? Kosztoltok
rendesen? Ott is az asztalfőn
ültök? A többivel esztek vagy külön?
Jól főz a menyetek? Kínál vagy
elhúzza a száját, ha kétszer vesztek?
Milyen kenyeret süt? Van krumpli,
kása, aludttej elég? Milyen
a kemencepadka, hol üldögéltek?
Van kint kispad? Hallgatagok vagytok
vagy beszédesek? Szabad-e bent
füstölni, a földre köpni? Bagóztok-e,
sárga-e a fogatok? Puszta kézzel
teszitek a pipára a parazsat vagy
újságpapírral gyújtjátok meg? Tiszta-e
a nadrágotok? Mosnak-e rátok?
Megtörlitek az orrotokat, ha
el akar csöppenni? Van-e ládátok,
hol a holmitokat tartjátok?
Reszket-e a kezetek? Megvágjátok-e
az arcotok, mikor borotválkoztok?
Mibe akasztjátok a fenőszíjat?
Van-e mestergerenda, szuszék, vakablak?
Van-e kalendárium? Kell-e ókuláré?
Hova teszitek a csizmahúzót,
a bajuszpedrőt? Vannak-e ott unokák?
Szeretitek-e őket? Meséltek-e nekik?
Csináltok-e nekik játékot? Megérzitek-e
az időváltozást? Tudtok-e aludni
éjjel? Milyen hangokat hallotok,
mit láttok, mikor felültök a nyoszolyán,
és a sötétbe bámultok? Visszagondoltok-e
az életetekre? Megrohannak-e az emlékek?
Sajnáljátok-e magatokat? Felkeltek-e
járni egyet? Benéztek-e az istállóba?
Beletalál-e a bakancsba a lábatok?
Fázik-e kapca nélkül? Van-e küszöb,
melyen megbotlik? Zajt csaptok-e?
Féltek-e? Van-e bototok? Van-e kutya
az udvaron? Magatokhoz hívjátok-e,
megsimogatjátok-e? Milyen a kútostor
árnyéka teleholdkor? Milyenek fent
a csillagok? Hunyorognak-e? Felnéztek-e
az égre, mielőtt visszabotorkáltok?
Van-e ott magány, elmúlás?
Milyen ott öregnek lenni?

Zapitkivanje staraca

Vi, drevni starci, gde set nestali?
U kojoj državi živite? Gde, ispod
kakvog neba vam je domovina? Kakav
je tamo kraj? Brdovit ili ravan?
Kakva je zemlja? Plodna ili jalova?
Kako se zove vaše selo? Gde stoji
vaša kuća? Gde je ostava,
gde spavate? Nije li previše vlažna,
šta je sa promajom? Čime se pokrivate?
Menjaju li slamu u strunjači?
Mladi prema vama kako se ophode?
Poštuju li vas? Slušaju li vas?
Ili im smetate? Dal vam je ishrana
redovna? I tamo na čelu stola
sedite? Zajedno jedete ili odvojeno?
Jel vam snaja dobro kuva? Nudi li vas
ili grimasu pravi ako dva puta uzimate?
Kakav hleb peče? Ima li dovoljno
krompira, kaše, kiselog mleka? Kakav
je banak furune, gde se zadržavate?
Ima li vani klupe? Jeste li šutljivi
ili pričljivi? Sme li se unutra
zapaliti, na pod pljunuti? Pušite li,
dal vam zubi žute? Žar na lulu
golim prstima stavljate ili
papirom palite? Dal su vam hlače
čiste? Dal peru za vas?
Brišete li nos ako počne
curiti? Imate li ladice
gde svoje stvari držite?
Dal vam ruke drhte? Porežete
li lice kad se brijete?
Na što vešate kaiš za glačanje?
Ima li grede, sandučeta, slepog prozora?
Ima li kalendara? Trebaju li očale?
Gde stavljate izuvača čizme,
sukača brkova? Postoje li tamo unuci?
Volite li ih? Pričate li im?
Pravite li im igračke? Osećate li
promenu vremena? Noću možete li
spavati? Kakve glasove čujete,
šta vidite kad se iz postelje dižete
i u mrak buljite? Mislite li uopšte
na vaš život? Nasrću li uspomene?
Žalite li sebe? Dal kad ustanete da bi
prošetali? Dal kad štalu posetite?
Vaše noge cokulu dal pronađu?
Smrzavaju li bez obojka? Ima li praga
na što se potiče? Galamite li?
Bojite li se? Imate li štapove? Ima li
psa u dvorištu? Pozivate li k sebi,
dal ga pogladite? Kakva je sena đerama
kad je pun mesec? Kakve su gore
zvede? Trepere li? Pre no što se vraćate
pogledate li na nebo?
Ima li tamo samoće, prolaz?
Kako je tamo biti starac?

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Oravecz_Imre-1943/Az_%C3%B6regek_faggat%C3%A1sa

Győrffy Ákos Két hang – Dva glasa


Győrffy Ákos Vác 1976. május 8. –

Két hang

M. temetésén, mikor a fehér koporsót
négy lakkozott hajú, láthatólag alkoholista
férfi épp kezdte volna leengedni a gödörbe,
az anyja egyszer csak üvölteni kezdett, bár
inkább mormogás volt kezdetben, halk,
ismeretlen nyelvű kántálás, ami aztán
egyre erősödött, majd végre elérte csúcspontját,
amikor a koporsó kikerült látóteréből,
félig már a gödörbe engedték, akkor
kiszakította magát egyetlen megmaradt
fia és rég mással élő férje karjai közül,
ekkor már valóban üvöltött, egyfajta
önkívületben, az arca talán az orgazmus
pillanatában feloldódott archoz hasonlított
leginkább, a lelkész elfordította a fejét,
a kápolna borostyánnal befuttatott falát
nézte meredten, amikor az egyik közeli
utcában megszólalt a fagyasztott
zöldségekkel és jégkrémekkel házaló
kisteherautó jól ismert dallamkürtje,
s ez a két hang, M. anyjának üvöltése
és a kisteherautó dallamkürtje, valami
elmondhatatlan módon egyesült az
erős szélben, kavargott a fejünk fölött,
 láttam, más se nagyon tud mit kezdeni
ezzel, zavart tekintetek, egy kisfiú csak,
 halványzöld gyereköltönyben, 
 csokornyakkendővel,
 ahogy rángatta az apja kezét, hogy apu,
 siessünk, puncsot csak, érted, csak puncsot
vegyél, ne epret, mert az szar, érted, puncsosat.

Dva glasa

Na sahrani M., kad su četiri muškaraca
sa lakiranim kosama, vidno pijani, beli les
u jamu upravo spremali spustiti,
majka je odjednom počela urlati,
u početku je bilo pre mrmljanje, na
nepoznatom jeziku tiho pojanje,
kasnije sve glasnije je postalo i vrhunac
dostiglo dok les je sa vidika nestajao,
kad su ga već napola u jamu spustili, tad
jednim pokretom iz ruku jedinog, preostalog sina
i muža, koji odavno sa drugom živi se oslobodila,
u tom momentu već je stvarno urlala,
u nekoj vrsti bunila, njeno lice je
ličilo na izraz osobe koja je orgazam
doživela, sveštenik je glavu okrenuo,
ukočeno bršljanom obrasli zid kapele
gledao kad iz obližnje ulice
uobičajena, dobro poznata truba
smrznutim voćem i sladoledom
punog kamioneta se oglasila,
i ta dva glasa, urlik majke M.
i truba kamioneta u jakom vetru
na neobjašnjiv način su se
spojili, nad našim glavama kružili,
video sam, taj prizor je i druge
iznenadio, zatekao, sem jednog dečaka
u bledozelenom odelu sa mašnom,
oca je za rukav vukao, oče,
požurimo, punč, shvataš, samo punč
kupi, ne dud, ogavan je, shvataš, punč..


Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.litera.hu/hirek/gyorffy-akos-versei

2018. november 4., vasárnap

Markovic Radmila Focimeccsen az anyám – Mama na utakmici


Markovic Radmila Beograd 1940. november 4. –

Focimeccsen az anyám

Végre lesz egy kis jó foci,
mehetünk élőben megnézni.
Ha Te is menni akarsz, anyám,
én biztos nem ülök közel hozzád...
Mi bajod van velem?
Még kérdezed? Ha te drukkolsz,
az egész tribün rajtunk nevet,
téged néznek, nem a focit.
Tele torokkal kiabálod: Ez az!
Tied a labda! Ne hagyd magad!
Erősebb és ügyesebb vagy!
Most, most rúgj a kapura! Bravóóó!
Góóóólll! Mit mondtam? Te csak hallgass rám,
meg még indián táncot is jársz hozzá.
Ha majd a magyarok játszanak,
egész idő alatt osztod a tanácsokat,
ha nem sikerül, azt mondod: basszus klarinét
neked, de mindenki tudja, a klarinétnak
ebben az esetben semmihez semmi köze.
Azután megállás nélkül a te hangod hallja mindenki.
Hajrá, magyarok, gólt akarok, hajrá, magyarok,
gólt akarok, ha meg majd a szerbek játszanak,
akkor is ugyanez a szöveg megy, csak szerbül
üvöltöd: ne dajte se, ne bojte se, napred nasi,
és ne soroljam, jön a többi. Ezt még megértem
valahogy, de ha bárki más játszik, kiválasztod az
egyik csapatot, és tele torokból kiabálod: bravo, bravo,
ha nem tetszik, uááá, uááá, mit csinálsz?
Két ballábas lettél? Rátok fogadtam, ha elveszítitek
a meccset, én bemegyek az öltözőbe, és
rajtatok verem le a pénzemet.
Na, ezért nem jössz velünk a meccsre. Elmehetsz egyedül,
de vegyél jegyet tőlem egy kilométerre.
Te meg minek mégy a focimeccsre?
Ott ülsz, mint a fababa, és elmosolyodsz,
ha gólt rúg a magyar vagy szerb csapat.
Inkább ülnél a TV előtt, jobban látnád
a képernyőn, hogy fut annyi ifjú egy labda
után, közben lökdösik, rugdossák
labda helyett egymás lábát.



Mama na utakmici

Konačno biće dobrog nogometa,
idemo uživo gledati.
Majko, ako i Ti ideš
ja zasigurno neću blizu tebe sesti...
Šta imaš protiv mene?
Još pitaš? Ako ti navijaš
čitava tribina nas ismejava,
tebe gledaju, ne nogomet.
Punim ustima vičeš: To je!
Lopta je tvoja! Ne daj se!
Snažniji si i spretniji!
Sad, na gol sad šutiraj! Bravooo!
Goool! Šta sam rekla? Samo ti slušaj mene,
još i ples divljaka možeš otplesati.
Ako samo Mađari igraju
čitavo vreme savate deliš,
ako ne uspe, veliš: baš si truba,
a svako zna da sa trubom
u ovom slučaju blage veze nema.
Pa bez prestanaka samo tvoj glas se čuje.
Napred, mađari, gol želim, napred, mađari,
gol želim, ako pak Srbi igraju
tekst je isti samo na srpskom
vičeš: ne dajte se, ne bojte se, napred naši
i da dalje ne nabrajam, jer ima još. To još nekako
shvatam, ali ako bilo ko igra jedan tim
izabereš i punim ustima vičeš: bravo, bravo,
ako ti se ne sviđa, uaaa, uaaa, šta radiš?
Dve  leve noge imaš? Na vas sam kladila, gubite li
ulazim u svlačionu i
svoj novac od vas ću naplatiti.
Pa, zbog toga nećeš s nama na utakmicu. Možeš sama,
ali od mene kartu na kilometar udaljenosti kupi.
A ti na utakmicu zbog čega ideš?
Kao kip sediš i samo se nasmešiš
ako tim mađara ili srba gol daje.
Rađe ispred TV sedi, na ekranu bi
bolje videla kako dečki za loptom
jure i usput guraju se i mesto lopte
jedan drugog šutiraju.

Prevod: Fehér Illés

Kemény István Bácsi, délen – Starac na jugu


Kemény István Budapest 1961. október 28. –

Bácsi, délen

Hogy lehetsz-e még görög szigetnek
vagy Johannesburg egyik külvárosának
magányos, motyogó apója?

titokkal, jó sötéttel, mi mással?
vérfertőzéssel vagy náci múlttal
vagy bankrablással, vagy csak adócsalással,
akin, ahogy öregszik, egyre jobban
kiütnek újra egy plasztikai
műtét nyomai. Találgatják
a boltosok meg a pincér,
ha elcsoszog az étterembe,
és kikéri akcentusával,
amit  mindennap szokott:
mibe bolondult bele, mert
valamibe bele kellett neki.

A Nagykönyvben meg van írva,
benne van. Meghasonlott. Ezt a
régi szót használja rá
a Nagykönyv.

Az utcán kártyásokat néz,
és a kártyások föl se néznek.
Egy treff hármassal se ér fel -
csak a pakli volna
üresebb nélküle.

Mogorva, szótlan. Idegen
teste valamennyit elnyel
az itteni fényből, de hát itt úgyis
minden ragyog.

Becsületes, magába roskadt csillag,
kívül az időn, fekete lyuk.

Ne mondd, hogy a Nagykönyv romantikus,
régi pontatlan és naív! Mert új kiadás
úgysincs, és már nem is lesz ezután:
senki többet! a szívünkbe ez van írva.

Ha nem leszel bácsi délen,
nem voltál férfi itt sem.
Starac na jugu

Dal još možeš biti samotan,
brbljiv starac na nekom Grčkom ostrvu ili
u predgrađu Johanesburga?

tajnama, tamom, čime drugom?
zarazom krvi ili nacističkom prošlošću
ili pljačkom banke ili samo poreskom prevarom,
na kome, kako stari, tragovi
plastične operacije sve više
se pojavljuju. Prodavači i
konobari nagađaju,
kad u restoran ulazi
te sa akcetom stranca
ono uobičajeno zatraži:
zbog čega je poludio jer
zbog nečega je morao.

U Knjizi se nalazi,
napisano je. Izneveren je. U Knjizi
baš taj izraz je
upotrebljen.

Na ulici kartaše gleda,
a kartaši pogled ne dižu.
Ne vredi ni tref trojke –
bez nje bi samo
pakla bila praznija.

Namrgođen je, tih. Njegovo
otuđeno telo iz ovdašnjeg svetla
nešto apsorbira, ali ovde ionako
sve sjaji.

Poštena, u sebi skrušena zvezda,
izvan vremena je crna rupa.

Nemoj reći da je Knjiga romantična,
stara je netačna i naivna! Jer novo izdanje
ne postoji i u skoroj budućnosti niti će biti:
niko više! u našim srcima to je napisano.

Ako na jugu nećeš biti starac,
ni ovde nisi bio muškarac.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Kem%C3%A9ny_Istv%C3%A1n-1961/B%C3%A1csi%2C_d%C3%A9len

Rakovszky Zsuzsa Mintha – Kao


Rakovszky Zsuzsa Sopron 1950. december 4. –

Mintha

A vedlett, sárga gyógyszálló előtt
a letarolt, hideg parkban a gőz
vízszint csapong a gyógyvizes medence
zöld négyszöge fölött. Jönnek, kerengve,
árnyékfoltok a ködben: jobbra-balra
elhúz, ha varjú, rézsút az avarra
inog le, ha levél, vagy tapogatva
kiköt a síkos lépcsőn, lefaragja
a belső éleket. Száraz és sötét
szellemrajt zörget egy-egy széllökés
ide-oda. Olyik beletalál a
medencébe: zöld ál-túlvilágba,
a forrongó, meleg üveg alatt
ragyog: hiánytalan, színes halott.
Lebegve ágtalan és árnytalan,
nem hat, nem él, nem változik, de van.
Mintha egy langyos, átlátszó öröklét
lakná két szó között a senkiföldjét.
Mintha mégiscsak konzerválható
volna tavalyi hő, tavalyi hó.
Mintha lenne egy köztes állapot,
amelyben épen elnyújtózhatok.
Mintha egy helyiségből az időt
kiszivattyúznák, és se azelőtt,
se ezután soha többé, csak a
fém és üveg és villany évszaka:
még csillog és már rég nem az, ami.
Így lehet, úgy-ahogy, megtartani.
Kao

Ispred oronulog, žutog sanatorija
u opustošenom, hladnom parku para
iznad zelenog četverokuta lekovite
vode bazena leprša. Stižu senke,
u magli kovitlaju: vrpolje se,
ako je vrana, koso na tratinu sklizne,
ako je list let na skliskoj stepenici
završi, unutrašnje ivice otupivši.
Suvog, tamnog roja duhova
nalet vetra na sve strane baca.
Po koji u bazen pada: u svom
zelenom lažnom drugom svetu,
ispod toplog, usijanog stakla
sija: netaknut, šaren mrtvac.
Nema grane, niti senu, samo lebdi,
ne deluje, ne živi, ne menja se, ali postoji.
Kao da na ničijoj zemlji između dve reči
neka mlaka, prozirna večnost gospodari.
Kao da lanjski sneg, lanjska toplota,
konzervirati bi se mogla.
Kao da neko međustanje postoji
u kojoj bi se bez straha mogla ispružiti.
Kao da su iz neke prostorije vreme
iscrpili i ne potoji pre,
niti ubuduće nikad više,
samo era metala, stakla i elektrike:
još sjaji ali odavno nije to što je.
Zadržati, kako-tako, tako je moguće.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000000215&secId=0000019924&mode=html#Rakovszky_Zsuzsa-Visszaut_az_idoben-01120