Keresés ebben a blogban

2018. november 13., kedd

Petar Matović Kao Gang – Mint a Gangesz


Petar Matović Užice 12. jul 1978. –

Kao Gang

Potrebno je malo dosade
kako bi osetio stvari. Recimo:
avgust, sediš na obodu kreveta
u kamenoj mediteranskoj kući,
u prijatnom frižideru. Memla se
širi iz lepe uspomene. Zuji sve
oko makija i grlića mastike. Ne
znaš šta ćeš sa leđima pognutim,
rukama na kolenima, sa bradom
- divljinom koja niče, i ne staje.

Stala je jedino kiša, još u aprilu,
i zmije se lome poput krtih
stena.
To je izvan, a suvi vazduh
(pusti san bronhija) ne prodire bez
pustinjskog peska. Radijske vesti
baritoni čitaju pogrebno da bi znao
šta je neizlaz, melanholija srasla
poput tumora. Kad zatvoriš oči
ukloniš se odavde i vidiš teče
kredit, kao Gang. A kako?!, kad
nema više nikakvih snegova
da se otope.
Mint a Gangesz

Hogy ráérezzél a létre, némi
unalomra van szükséged. Mondjuk:
augusztusban, tengerparti
kőházban az ágy szélén,
kellemes hűtőben ülsz. Nyirok
árad a kedves emlékből. A bokros
és masztika körül minden zsong.
Görnyedt hátaddal, kezeddel a térdeden
nem is tudod, mit tegyél, na és szakáladdal
– a sarjadó, meg nem álló rengeteggel.

Egyedül az eső állt el, még áprilisban,
a kígyók is törékeny sziklákként
törnek. Ez kinn van, de a száraz levegő
(a hörgők csupasz álma) a puszta homokja
nélkül nem roncsol. A rádióhíreket
gyászoshangú baritonok mondják, hogy tudd
mi a kilátástalan, daganatként nőtt hozzád
a keserűség. Ha szemed becsukva
innen eltávolodsz, láthatod, árad
a kölcsön, akár a Gangesz. Hogyan?!, hisz
többé hó sehol,
ami olvadna.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2017/09/iz-srecne-republike-petar-matovic.html

2018. november 12., hétfő

Marjan Čаkаrević Mesto moći – Ahol hatalmas vagy


Marjan Čаkаrević Čačak 1978. –

Mesto moći

Ovde je to mesto:
ovde, gde je prestаo govor grаdovа.
Sve ono između:
jаrа,
olujа sа ostrvom u nаručju
(mаjkа sа detetom),
svаdbа prijаteljice,
srce lubenice,
nаši korаci kroz šumu
(čiji jezik smo odаvno zаborаvili)
u potrаzi zа mestom
nа kome ćemo biti kаo od mаjke rođeni:
sаv tаj život –
pline:
miris lipovog cvetа u čаju
sаmo zаgolicа nozdrve.
Ovde je to mesto, ipаk:
rekoh dok sаm otključаvаo vrаtа
i posle uzаlud pipаo,
milujući prаšinu nа stolu,
ne bih li ugledаo
negde među nаšim senkаmа
ostаvljen, zаuvek izgubljen, minuo,
u ogledаlu
moj tuđi glаs.
Ahol hatalmas vagy

Itt van az a hely:
itt, ahol elhalt a városok beszéde.
Minden, ami közötte van:
hőség,
vihar, ölben szigettel
(anya gyermekével),
barátnőesküvő,
görögdinnyeszív,
lépteink az erdőben
(nyelvét már rég elfeledtük)
azt a helyet keresve,
ahol olyanok leszünk, ahogy születtünk:
ez az egész élet –
elvész:
a teából a hársvirágillat
orrunkat csak felcsigázza.
Itt van az a hely, mégis:
mondtam, míg az ajtót nyitottam
és később hiába tapogattam, 
simogattam az asztalon a port,
netán meglátom
a tükörben, a valahol árnyékaink
között hagyott, mindörökre elveszett,
elakadt
idegen hangomat.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://dkis.si/tri-pesme-marjana-cakarevica/

2018. november 11., vasárnap

Mišo L. Korać Da ti dam glas – mnogo išteš – Hangomat adjam – sokat kérsz


Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Da ti dam glas – mnogo išteš

Eee, da ti dam glas –
mnogo išteš....
Ka da nije
moj
no tamo
nakog,
ko ga daje
iz sitna il
za naku
podvalu...
Znaš li ti kolko
vrijedi
moj glas...?
To nije samo
Glas,
to je istorija...
Ne dajem ti
ja samo
moj
no i prađeda
i đeda
i oca
i sjutra
sina i
unuka
i paraunuka...
Sve u jedan...
A da se ne oblati
da ne svrne u
sampas,
pa da mojom
greškom,
navuče naku
ljagu na sve
nas redimice...
Punano
je tun
muke
palo na mene
ako ga nekom dam,
a ga džabe
uzme...
Nije ti samo
“Aj zaokruži
što će ti bit
zaokruži
za mene,
tun i tun,
biće ni bolje ,
ljepše...
Zlatnijema
kašikama
će se jes...
Ne bio
ja ti jemac...”
Issssssss ja...!
Koliko sam se
u mom životu
nagleda jemaca...
Isšššššššja...
A Zlatnija kašika
nikako i
niđe...
Issss ja...
Nijesi mi se
dobro
prestavio a i
nešto kanda
ukrivaš
taiš...
Tajnovito si
tajnovit...
Žmuriš kad zboriš
a sve nešto
gledaš u
stranu
i šakačke
trljaš
šake...
Što ako potolje
izbije
istina
istinska
na verem...?
Taj i taj
sa tvoje bande
je bio sa one
bande,
tada i tada
i još od tada
i tada
se ukrijaje.
Vele da naki
tamo oni
i tamo ovi
desnom šakom
iz lijevog džepa
vade tudje
ka grabuljom
kako bi
reka narod
nesrećna
nesreća....
A ja ti dao
pogubljeni
mi glas...
Jado moj..!
Skapanije....
Tu niko ne popravi
nema te
suze
da će to
oprat i
boju mu povrnut...
Ojddeeee...
Otrgne se
pa sve u kobrljaj
premetne
jače no
protuva...
Al reče l ti
glas....
E glas...!?
Bogami te
skupo
od mene...
Nemaš ti tija
para...
Što koliko..!?
...Bogami
punano !
A da te upitam:
Bil ti mene
proda
grob
il ženu i đecu...
Aaaaaa...
Veliš ne bi
ni za šta
bez ako se ne
pogodimo...
Eeeee vidiš da ide
teško...
Ka na božji
pazar...
Eeeeee!
Reka bi naki
izvanji
domazetović
“Što guzici valja
obrazu ne smeta”.
Taman tako
ja ti jemčim...
A sto reče:
Da ti dam
glas..!
Mnogo isteš...
Nema te
brzine
brzinske
da brzo
umnja
ka što bi ti
želio....
Drugo i drugo:
Drugo
da se najprvo
presaberem
da ti uljegnem
u istoriju...
Ko si ..?
Čije si...?
Za šta si ...?
A zašta nijesi...?
Drugo je kod drugija...
Kod nas ti je polagano;
Oću...
Ne oću....
oću....
ne oću...
Da te izvagam
i ovagam...!?
Tako je to starevinom...
Na ti ga,
Da mi ga...
Šupljoglav
ka ništa,
e neoće na dobro
izbit...
Ja ti jemac...
Mnogo isteš...!
Čuješ,
glas!?
Samo da zaokružim
veliš,
teškooooo...
A da je nakim
čudom
kandidant
“ON”
Vala bi se tu
presabira
makar
neđelju pa
more bit
pred vratnicom
mu nedočeko
a čeko
istom ka da je
namjerom doša
da me vidju
koji sam čoek,
ne bil me povuko
u donji kraj
dje je ljepše
no u gornji
na naki položajni
položaj..!
....................
A za tebe...!?
Ma pusti zeru
da prodju
izbori,
pa da ti rečem
za koga sam!?
A more bit
i za tebe...
A sada ...!?
Prije no biva?
Mnogo išteš...!?
Polako, niko
ko čeka
nije
omašio...
A ako ište
a mnogi
kojima
pripada,
ne pripadaaaa...
A svi su
redimice
iskali...
Ali punazini
se nijesam
glaskao
niti
davao glasa
a najviše
onima
koji su
a koji
nijesu iskali...
Ajde
pozdrav ti
u familiju
pa svrni
opej...
Al ne žuiri...
Ođe ti je
ođe,
a tamo ti je
suprotno
od odje
i ka na
Šupljoglav...
Dok je ovaca
bit’ će i vune...
Šuplje da
nemož bit gore
u šupljoglav....
Eee, glas - mnogo išteš....
Mnogo....
Hangomat adjam – sokat kérsz

Nos, hangomat adjam –
sokat kérsz...
Mintha
nem az enyém,
valaki
másé lenne,
aki aprópénzért
árulja vagy
valami
csalafintaságért...
Tudod te egyáltalán,
hangom
mennyit ér...?
Ez nem egyszerű
Hang,
ez történelem...
Nem csak
az enyémet
adom,
ükapámét is,
nagyapámét is,
apámét is
és holnap
fiamét is,
unokámét is,
ükunokámét is...
Mind egyben...
De nehogy besározódjon,
el ne
kószáljon,
saját
hibámból
nehogy
mindannyiunkra
szégyent hozzon...
Vállamon
túl sok a teher
ahhoz, hogy
valakinek csak úgy
odaadjam,
potyáért
elvegye...
Nem csak
“Na, engedd át,
mitől félsz,
bocsásd
rendelkezésemre,
itt és itt
nem lesz jobb,
szebb...
Arany
kanállal
merítünk...
A kezességet
vállalom...“
Hessssss én...!
Hány kezest
láttam
már életemben...
Húúúúú...
Az Arany kanál
meg
sehol...
Hessss...
Nem
megfelelően
mutatkoztál be,
mintha
elhallgatnál
valamit...
Titokzatosan
titokzatos vagy...
Mikor beszélsz,
hunyorogsz,
mindig
oldalt nézel
és tenyeredet
öklöddel
dörzsölöd...
Mi van akkor,
ha egyszer
kiderül
az igazi
igazság...?
Galeridből
az és az,
akkor és akkor
a másik
galerivel volt
és azóta
is
leplezi.
Állítják,
azok ott
és ezek ott
a másét
jobb kézzel
a bal zsebből
szedik,
harácsolnak,
mondaná a nép,
a szerencsétlen,
a szerencsétlen...
Én meg
esendő hangomat
neked adtam...
Sirám...!
Enyészet...
Ezt helyrehozni lehetelen,
nincs az a
könny,
ami
lemosná és
színét visszaadná...
Hoppáááá...
Elválik,
gödörbe
süpped,
a csavargótól is
mélyebbre...
De azt mondtad,
hang...
Ó, a hang...!?
Istenemre,
tőlem is
értékesebb...
Neked annyi pénzed
nincs...
Mert, mennyi..!?
...Istenemre,
rengeteg!
De kérdem én:
sírodat vagy
asszonyodat
gyerekedet
eladnád-e...
Áááááá...
Állítod,
semmiért se,
hacsak meg nem
egyezünk...
Nnnnna, látod,
nehezen megy...
Mint isten
vásárán...
Nnnnna!
Mondaná egy
kívülálló
honfitárs
“Ami a fenéknek megfelel
az arcnak is jó“.
Éppen így
szavatolom...
És mit mond:
Hogy hangomat
adjam..!
Sokat kérsz...
Nincs
az a gyors
gyorsaság,
hogy olyan gyorsan
gondolkozzak,
ahogy
szeretnéd...
Másodszor és másodszor:
Másodszor
először is
összeszedem magam
és betekintek
életedbe...
Ki vagy..?
Kié vagy..?
Mi érdekel..?
Mi nem érdekel...?
Másoknál másként van...
Nálunk csak lassan;
Akarom..
Nem akarom...
akrom
nem akarom...
Méregetlek
és szemügyre veszlek...!?
Ősi hagyomány...
Nocsak,
Hogy...
Egyszerűen
vízfejű,
nem vezet
jóra...
Hogy kezeskedsz...
Sokat kérsz...!
Hallod,
a hangot!?
Csak tisztázom,
mondod,
bbbajosan...
És ha valami
csoda folytán
“Ő”
lenne a jelölt
Na akkor lenne
min agyalni,
legalább
egy hétig
állhatna akár
az ajtó előtt,
nem várnám,
várnék,
mintha
lesné
milyen
ember vagyok,
hogy majd
az alagsorba
egy helyhezkötött
helyre vezessen
ahol szebb
mint fenn...!
....................
És számodra...!?
Hagyd csak
múljanak el
a választások,
és áruljam el,
kire szavaztam!?
Akár
terád is...
És most...!?
Mielőtt megtörténne?
Sokat kérsz...!?
Csak lassan,
aki vár
nem
téved...
Ám ha követel,
de a sokakhoz
akikhez
tartozik,
nnnnem tartozik...
De mind
sorban
követeltek...
Szóval
azért se
szavaztam,
hangomat
nem adtam,
legfőképp
azoknak nem,
akik
és akik
nem követeltek...
Na,
üdvözöld
családodat
és megint
térj be...
Csak ne siess...
Itt
az itt van,
amott meg
az itt
ellenkezője
és mint
az Üresfejű...
Míg birkák vannak
gyapjú is lesz...
Üres,
az üresfejűtől
nem lehet rosszabb...
Hááát, a hang - sokat követelsz...
Sokat...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

2018. november 10., szombat

Gojko Božović Теорија ђубришта – Szemétdombelmélet


Gojko Božović Pljevlja 2. maj 1972. –


Теорија ђубришта

На ђубришту заносном
У домовини ружа
Седи лепотица звер

Ђубриште је
Међу јавом и мед сном

На старом месту

Драга моја лепотице
Вољена моја звери
Проговори
На неком од немуштих
 
Својих језика

Проговори
 
Док те са свих
Страна света
Поздрављају твоје
Ругобе умиљате

Szemétdombelmélet

Az elragadó szemétdombon
A rózsaligetben
Ül a ragadozó szépség

Szemétdomb
Álom és valóság között

A régi helyen

Kedves szépségem
Szeretett ragadozóm
Valamelyik
Érthetetlen nyelveden
Szólalj meg

Szólalj meg
Míg a világ
Minden szegletéből
Kedves rútságodat
Köszöntik

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://www.rastko.rs/knjizevnost/umetnicka/poezija/gbozovic-pesme_c.html

2018. november 8., csütörtök

Jelena Lengold Bunar teških reči – A súlyos szavak kútja


Jelena Lengold Kruševac 15. jul 1959. –


Bunar teških reči

Postoji bunar u koji bacam sve teške reči
koje smo jedno drugome izgovorili ti i ja
iz njega se ponekad oseti udaljeni smrad
koji me podseti na tebe
i uzbudi me, čudnovato i naglo,
podseti me na miris tvojih prepona
tvojih pazuha
poželim da skočim tamo, u bunar teških reči
i udahnem te ponovo
otvorenih usta, široko,
kao vetar s mora da primam u sebe.

A súlyos szavak kútja

Van egy kút, ahová a súlyos szavakat dobom,
az egymásnak mondott szavakat,
belőle néha távoli, rád emlékeztető,
orrfacsaró bűz árad
és lázba hoz, furcsán, váratlanul,
ágyékod,  hónaljad szagára
emlékeztet,
szívesen beugranék, a súlyos szavak kútjába
és ismét belélegeznélek,
nyitott szájjal, tele tüdővel,
tengerfuvallatként szívnálak magamba.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://radiogornjigrad.wordpress.com/2012/03/07/bunar-teskih-reci-i-jos-dvije-pjesme-jelene-lengold

2018. november 7., szerda

Alen Bešić Ars poetica – Ars poetica


Alen Bešić Bihać 17. maj 1975. –



Ars poetica

                         Saši Jelenkoviću,
                         odgovor na tihu poslanicu

Treba otputovati. Zbog poroznosti, čežnje,
ranjivosti. Da bi se mogli pisati dnevnici,
dokumentovati kolebanje. Daškom mente
prepričati tjeskobnu nutrinu amfora zapečaćenih
voskom i školjkama na dnu Mediterana.
Uglavnom birati poraz kao utočište i učiti
ćutati o tome. Ulovljen u mrežu meridijana,
fanatični sakupljač prizora nestvarnih kao
slatko od ruža, oporih kao trnjine. Treba
pristati na sebe, imati strpljenja. I opstajati
u vakuumu od pogleda do slova.




Ars poetica

                         Jelenković Saša*-nak,
                         válasz a csendes körlevélre

El kell utazni. A porózus szerkezet, a vágy,
az érzékenység miatt. Hogy naplót írhassunk,
tétovázást rögzíthessük. Hogy mentafuvalattal
meséljünk a Földközi-tenger mélyén viasszal és
kagylókkal lepecsételt amforák szűkös világáról.
Hogy a vereséget menhelyként válasszuk és erről
hallgatni tanuljunk. A talmi tünemények,
a rózsaíz, a kökény-fanyar megszállott
gyűjtője a délkörháló rabja. Önmagunkat
kell elfogadni, legyünk türelmesek. És maradjunk
fenn a tekintet és a betűk közötti légüres térben.

* Jelenković Saša (Jelenkovity Szasa 1964 - )
szerb költő

Fordította: Fehér Illés

Dejan Aleksić То дрво – Ez a fa


Aleksić Dejan Kraljevo, 01. 05. 1972. –

То дрво

Може бити да у сваком од нас
расте по једно самотно дрво,
са чијих грана непомично виси
празна љуљашка или у крошњи
рђа жичани скелет змаја.

Неко име или знак, може бити,
зараста у његовој кори, или
расте са њим, као тихи тумор.

У олујне дане, оно се држи
грчевито за јаловину наших
снова. Потом, мирно као пророк,
дуго на себи носи светлу пређу
киша које нисмо исплакали.

Могуће је да то дрво затвара
мудре кружнице годова иза
времена за које мислимо да је
наше. Стога стрепи над зимама
које изнова стижу, са звуцима
секира и првим мршавим ватрама.
  
Каткада зажели да провири
граном или пусти макар сенку
кроз крлетку наших ребара.
То нас тргне као каква раскошна
идеја или навала божанског
усхита. Човек је нашао себе.

Потом човек склопи очи, а у њему
не престаје падање лишћа.

Али можда о свему томе треба
тврдо ћутати. Можда треба поћи
сам на улицу, у шуму која хода.
И куцнути трипут у дрво
када неко похвали нам изглед.

Јер, може бити да у сваком од нас
по једно самотно дрво расте.
И дрхти док чавли звезда држе ноћ
и дрвосече певају о љубави,
доле, у давно уснулом селу.


Ez a fa

Valószínű mindannyiunkban
sarjad egy magányos fa,
melynek ágairól mozdulatlanul
üres hinta lóg vagy koronájában
drótsárkányváz rozsdásodik.

Megtörténhet, gyökerébe
egy név vagy jel épül vagy
csendes csomóként vele él.

Viharos napokon görcsösen
kapaszkodik álmaink magtalan
talajába. Majd prófétanyugalommal
viseli az esőből, visszatartott
könnyünkből szőtt világos posztót.

Lehetséges, az a fa zárja be
a bölcs évgyűrűket, azt a kort,
melyről azt hiszzük, a miénk.
Ezért várja szorongva az első
szűkös tüzekkel, baltacsattogással
rendszeresen eljövő teleket.

Elvétve egy-egy ágával bordáink
kalitkáján keresztül szeretne belénk látni
vagy legalább egy árnyékot kézbesíteni.
Mint holmi magával ragadó tanács
vagy isten magasztos sóhaja ráz fel
bennünket. Magára talált az ember.

Azután behunyja szemét, de
benne a lombhullás nem szűnik.

Mégis minderről talán mélyen
hallgatni kell. Talán egyedül kell
az utcára menni, vagy a gyalogoló erdőbe.
És háromszor a fára koppintani,
ha valaki külsőnket dícséri.

Mert valószínű, egy magányos fa
mindannyiunkban sarjad.
És remeg, míg az éjt csillagszögek tartják
és a favágók szerelemről énekelnek,
lenn, a régen álomba szenderült faluban.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Dejan Aleksić: Једино ветар Краљево Имам идеју 2011.