Vladislava Vojnović O, tempora, o, mores – O, tempora, o, mores

Vladislava Vojnović Bela Crkva 24. jun 1965. –

O, tempora, o, mores Svoje pesme dadoh virtuelnom izdavaču. Za virtuelnu nadoknadu. Da narod može da ih čita kao virtuelne knjige. No, kažu mi, nije to dovoljno. Moraš ih i pročitati, da snimimo tvoj glas, šta ako je neko slep, šta ako neko drugi šeta parkom, a raspoložen je za poeziju, šta ako treći slabo zna jezik, pa želi da čuje izgovor. Izgovor za još malo taštine. Bolje je ugristi se za jezik. U gluvoj sobi, četiri debela sata među četiri obložena zida čitam naglas svoje pesme. Od kad su izašle iz moje virtuelne glave prvi put čitam ih sve. Neke su starije od dvadeset godina. Sluša me tonac, njihov vršnjak. Nadam se da sluša samo ton, no, ipak, stid me je. U pesmama kukam za ljubavlju, za bliskošću, zbog izneverenosti. Ispada da mi to treba sada. I da mi treba, ne bih priznala! Nikad! I naročito ne mladiću. Komšija pored studija buši zidove, krče mi creva, primećujem greške koje bih da ispravim, no kasno je. Mucam, kašljucam, zastajem. Ponavljamo i ponavljamo. Na kraju, boli me želudac koji me više od dvadeset godina nije zaboleo. Kod kuće, moja trinaestogodišnja kći pita me šta je to Vavilonska kula. Objašnjavam kako znam, a ne umem. Jer nisu samo jezici pobrkani, nego su reči nerazumljive, i ne samo među ljudima, već, evo, i sa samom sobom. Na primer, u onoj bezvremeno gluvoj sobi obloženoj sunđerastom ambalažom za jaja koja su starija od kokoški, ja, kokoška, skoro ništa nisam razumela: o čemu, pobogu, ta devojka piše! Ne, ne slažem se sa njom, i objasnila bih joj štošta, ma, ućutkala bih je. Možda bih joj i zveknula pedagošku pljusku. Stvar je u prećutanom, ne u izrečenom, balavice razmažena! Nešto od toga govorim i kćeri. Ona me gleda prezrivo. Izgleda staje na stranu one devojke! One brbljivice koju bih ja da istučem. Kaže: „Ima li ikakve šanse da čovek ostari, a da ostane pametan kao što si ti nekad bila?” Nema, kažem i ljutito odlazim da emitujem svetlost kao one lažljive, ugašene zvezde koje glupa mladost gleda u toplim letnjim noćima sanjareći o koječemu. Nesvesna da već svetlosnim decenijama ne postoje.

O, tempora, o, mores Verseimet képzeletbeli kiadómnak adtam. Képzeletbeli járandóságért. Hogy a nép olvashassa a képzeletbeli könyvet. De állítják, ez nem elég. Fel is kell olvasnod, hogy rögzítsük hangodat, mi van akkor, ha valaki vak, mi van akkor, ha a másik a parkban sétál és a költészetért rajong, mi van akkor, ha a harmadik töri a nyelvet és a kiejtést szeretné hallani. A büszkeség kifogási. Jobb a nyelvbe harapni. Süket szobában, kemény négy órán át a négy burkolt fal között verseimet hangosan olvasom. Amióta képzeletbeli fejemből kipattantak, először olvasom végig. Néhányuk húsz évnél is idősebb. Hangmérnök kortársuk hallgat. Remélem csak a hanglejtést hallgatja, mégis, szégyellem magam. Verseimben a szerelemért, ragaszkodásért könyörgök, mert megcsaltak. Úgy látszik, nekem most ez kell. De ha kell is, be nem ismerném! Soha! Legénynek végképp nem. Stúdió melletti szomszédom falat fúr, gyomrom csikorog, észreveszem a javítani való hibákat, de már késő. Dadogok, köhécselek, meg-megállok. Ismételjük és ismételjük. A végén megfájdul a hasam, pedig több mint húsz éve nem fájt. Otthon, tizenhárom éves lányom a Babiloni torony mivoltáról kérdez. Magyarázom, ahogy tudom, de nem megy. Mert nem csak a nyelvek kevertek, a kifejezések is érthetetlenek és nem csak az emberek között, lám, már önmagamban is. Például, abban a tyúkoktól idősebb tojások szivacsszerű csomagolójával borított időtlen süket szobában, én, a tyúk, szinte semmit sem értettem: az isten szerelmére, miről ír az a lány! Nem, nem értek vele egyet és egyet s mást megmagyaráznék neki, a csudába, le is torkolnám. Talán nevelési eszközként pofon is vágnám. Nem a kimondott, az elhallgatott a lényeges, te elkényeztetett taknyos! Ebből valamit lányomnak is mondok. Megvetően néz. Úgy látszik, azt a lányt pártolja! Azokat a locsogókat, akiket elfenekelnék. Kérdi: „Egyáltalán lehetséges-e, hogy megöregedve az ember értelmes maradjon, mint amilyen egykor te voltál?“ Nincs, modom és dühösen távozom, hogy akár a hazug, kihunyt csillagok, melyeket meleg nyári napokon az együgyű ifjúság álmodozva bámul, fény sugározzak. Nem is sejtve, fényévtizedek óta nem léteznek. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vladislava Vojnović: Ljubav hladnija od smrti Stefan Prvovenčani Kraljevo 2017. str. 7-8.

Srđan Gagić Ostanak – Maradunk

Srđan Gagić Novi Grad 15. februar 1988. –

Ostanak sve što prolazi (i vreme i ljudi i brodovi duž obale na kojoj umiru rakovi) vraća se u izmaglici u međuprostor odumrlih razgovora, tamo gde se preskaču zarezi i velika slova. mi koji nismo putovali čuvamo suvenire tuđih povrataka, biramo knjige po koricama, detaljni smo u svojoj površnosti. iscrtavamo cveće na obodima poruka, pa ih šaljemo u boci za one koji uvek putuju. za one koji se vraćaju samo u izmišljenim frazama.

Maradunk minden, ami mulandó, (az idő is, az emberek is, a partok mellett ahol rákok múlnak ki a hajók is) szitáló ködbe jut, az elhalt beszélgetések térségébe, oda, ahol vesszőket, nagybetűket mellőznek. mi, akik nem utaztunk, idegenektől kapott ajándékokat őrzünk, könyveket kötésük alapján választunk, sekélyességünkben alaposak vagyunk. virágokkal díszített üzeneteket a mindig úton lévőknek palackokban küldünk. azoknak, akik csak koholt közhelyekben térnek vissza. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.avlija.me/poezija/dve-pesme-srdana-gagica

Ana Nikvul Cela priča – Mese

Ana Nikvul Kosovska Mitrovica 17. 10. 1963. –

Cela priča

rođena sam u gradu gde su se prodavale najbolje farmerice
i gde su nas vodili lekaru kad zaškripi u grlu
sreća pa je moja majka procenila da sam zdrava
pa i danas imam krajnike i stare dobre traperice
koje nosim kad me uhvati detinjstvo i ludilo od snage
i još uvek nosim isti broj
a grad je uvek mirisao na ćevape i sudžuk na žaru
danas je on dva grada
naš i njihov
danas je grad na kvadrat

moja prva torta je zaglavila ispod starog kreveta na federe
moja prva lutka iz italije bila je živa i govorila je mama
moja prva mama je rekla da sve što hoću to i mogu
moj prvi televizor je bio bioskop za ceo komšiluk
moje prve pare bile su na žilet izvađene iz kasice prasice
moje prve igračke bile su klikeri i fudbal
moja prva suknja je pozajmljena od vesne za prvi radni dan u školi
moj prvi strah je bila vampirica
moje prvo bežanje od kuće bilo je sa tri godine
moja prva velika ljubav nije umela da se ljubi
moj prvi muž bio je enciklopedija koja hoda
moj prvi posao je bio razgovor gluvih telefona i zaraćenih svetova
moja prva knjiga na polici je ukradena u jednoj knjižari u kopru
moj prvi objavljeni naslov je ja ću tebe učit mene

rođena sam u gradu ćevapa svinjetine i bivolica
i grad je uvek mirisao na neki otrov
i morali smo da nosimo marame preko nosa da se ne ugušimo
tada su nas u školi učili da smo mi bogata zemlja
i da je život pred nama i da nam predstoji zlatna budućnost
pa smo se rasuli po svetu kao latice svežih ruža
pa smo pobrkali lončiće
pa smo plakali plakali plakali
pa smo onda pakovali torbe i opet negde išli
pa smo ceo svet obišli
pa smo se vratili da ne bismo patili
pa smo opet patili patili i patili
pa se više nikad nismo nigde vratili
pa sad stojimo u mestu i čekamo
da saznamo šta to zapravo hoćemo
od sebe i svega što jeste i što možda i nije

a oduvek je sve tako jednostavno jasno
da jedino ono s kim smo jeste ono što smo
i to je cela priča

Izvor: Ana Nikvul: Četiri feferone za rastanak, Neopress, Beograd, 2015.

Mese

abban a városban születtem ahol a legjobb farmernadrágokat árulták

és ha torkunk fájt orvoshoz vittek bennünket

szerencsére anyám egészségesnek vélt

így manduláim megmaradtak és a jó öreg farmernadrág is

hordom ha rám tör a gyerekkor meg az erőtúltengés

és még mindig ugyanazt a számot viselem

a városban meg a csevap és a rostélyos illata terjengett

ma két város

a miénk és az övéké

ma város a négyzeten

első tortám az öreg rugós ágy alá keveredett

első olaszhoni babám élt és mondogatta mama

első anyám állította mindent megvalósíthatok csak akarnom kell

az első tv-készülékem a szomszédok mozija volt

első jövedelmem malacka-kasszából eredt zsilettel vettem ki

első játékom az üveggolyó és a labdarúgás volt

első szoknyám az első iskolanapra a vesznától kölcsönkért volt

első félelmem vámpírtól eredt

első szökésem otthonról hároméves korom tette

első nagy szerelemem nem tudott csókolózni

első férjem gyalogjáró enciklopédia volt

első munkahelyem a sükettelefonok és hadakozók párbeszéde volt

első könyvemet egy kopari könyvesboltban loptam

első megjelent címem megtanítalak énül

a csevap disznó- és marhahús városában születtem

és a városra mindig valami méreg illata telepedett

és hogy ne fulladjunk meg orrunkat kendővel takartuk

akkor az iskolában úgy tanították országunk gazdag

előttünk az élet aranykor következik

és fiss rózsaszirmokként szóródtunk szét a világban

és az edényeket összekevertük

és sírtunk sírtunk sírtunk

és összecsomagoltunk és ismét útra indultunk

és az egész világot bejártuk

és visszatértünk hogy ne szenvedjünk

és ismét szenvedtünk szenvedtünk szenvedtünk

és soha többé sehová vissza nem tértünk

és egyhelyben állunk és várjuk

hogy megtudjuk tulajdonképpen mit várunk

magunktól és egyáltalán mindentől ami van és talán nincs is

pedig minden olyan egyszerűen egyértelmű

azok vagyunk akik vagyunk és akikkel vagyunk

ennyi a mesének vége

Fordította: Fehér Illés

Zoran Šolaja Pismo u Lion – Levél Lionba

Zoran Šolaja 23. jun 1970. –

Pismo u Lion

Dvostruko sam stariji od tebe,

kad si postojao,

nikada te nisam upoznao, 

niti ću moći,

samo se na jednoj slici smešiš,

 taj je osmeh zauvek nestao u Lionu,

pre mog rođenja. Kako se traži grob od strica

koga nisi nikada video, za koga su malo pričali i

koji je ubijen? Ni na jedno pitanje mejlom

gospođi nisam imao odgovor, ni kada si rođen

ni tačno vreme smrti, samo sam hteo da te nađem.

U tim dopisivanjima valjda je neko tamo prepoznao

da neću odustati i sad imam mesto gde ležiš u Lionu,

na pola svog života, uz informaciju da te niko nije obišao tamo,

i da imaju samo pismo u kome te tražim. Eto negde na Nebu možeš da ih

zbuniš da te je našao duplo stariji sinovac koga nisi upoznao jer si ubijen

2 godine pre njegovog rođenja. Zvao se Milan, imao je 22 godine, nije se 

stigao oženiti, bio je lep momak, moj stric, koji ima nas.

Izvor: https://algerno.com/%C5%A0olaja/pismo-u-lion

Levél Lionba

Éveim száma a tiéd kétszerese,

mikor léteztél,

sosem ismerhettelek meg,

nem is tehetem,

csak egyetlen képen mosolyogsz,

az a mosoly Lionban örökre elveszett,

még születésem előtt. Hogyan keresni

a sosem látott nagybácsi sírját, akiről keveset meséltek

és akit megöltek? A nagyasszonynak feltett egyetlen

kérdésemre sem kaptam választ, sem azt, mikor született,

sem azt, pontosan mikor halt meg, pedig csak meg akartalak találni.

Ezekben az üzenetváltásokban talán valaki felismerte, sosem

fogok elállni és most megvan az a hely, ahol Lionban fekszel,

életem delén találtam rá, azzal a hírrel, hogy ott senki sem keresett fel

és csak a levél, amellyel kerestelek, az van meg. Valahol a Mennyben

zavarba hozhatod őket, mert fivéred fia megtalált, akit nem is ismertél,

hisz két évvel születése előtt megöltek. 22 éves volt, Milannak hívták,

nem volt ideje nősülni, sudár volt, mint valahányan, akik vagyunk.

Fordította: Fehér Illés

Srđan Sekulić Cincari – Cincárok

Srđan Sekulić Priština 23. novembar 1993. –

Cincari Sećam se samo mirisa te kuće u kojoj sam proveo rano detinjstvo I marmelade od šipuraka Još se sećam kockica šećera u staklenoj zdeli na stolu I dedine adamove jabučice koja bi igrala gore-dole dok je govorio ili se smejao Pričao mi je tada u šali da je progutao šoljicu za kafu pa mu je to drška zapela o grlo. a ja sam pokušavao da shvatim kakav to ukus ima porcelan pomešan sa talogom kafe. Te kuće u staroj čaršiji više nema, spaljena je. Ja i dan danas umačem prste u toz posle ispijene kafe. Tada se setim dedine adamove jabučice i gledam u dršku porcelanske šoljice.

Cincárok Csak a ház illatára emlékszem, ahol kora gyerekkoromban laktam Meg a csipkebogyóból készült marmaládéra Emlékszem még az asztalon az üvegtálban lévő kockacukorra És nagyapám, míg beszélt vagy nevetett le-fel mozgó ádámcsutkájára Nevetve mondta, a lenyelt kávéscsészefül akadt meg torkában. én meg megpróbáltam felfogni, milyen ízű lehet a porcelánnal kevert kávézacc. A régi városrészből eltűnt az a ház, felgyújtották. Még ma is ujjamat kávézás után porcukorba mártom. A kávéscsésze fülét nézve, nagyapám ádámcsutkáját, a múltat idézem. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://fenomeni.me/cincari/

Aleksandra Čvorović Брак и упитник – Házasság és kérdőjel

Aleksandra Čvorović Banja Luka, 10. 02. 1976. –

Брак и упитник

Како се то деси

Не осјећам више ништа

Очекивао сам много

Није било прељубе библијског типа

мирис блуда је мамио неодређено

Није било удараца ни шамара

само оштро сјечиво смртних ријечи

Тешка је и помисао на жаљење

Није било потреса ни падова

само ријечи хладне као метални новац

отровне сузе које разводњавају љубав

Нешто је прекинуло апсинтску тлапњу

Пробудио сам се преварен

а није било правог узрока

Можда је имала наказне родитеље

недозвољене боје у забрањеним годинама

била у право вријеме на погрешним тачкама

или у кривој димензији наспрам паралелне стварности

Знам да је нешто дубоко погрешно у овој причи

Моја жена досадно искривљена

као превазиђен рачунарски програм

ипак понављамо се у недоглед

Зар сам ја ово изабрао

Зашто ме нико није учио

Смије ли се тако живјети

Izvor: Aleksandra Čvorović Nadrastanje Kuća poezije Banja Luka 2013. str. 15.

Házasság és kérdőjel

Hogyan is történt

Már semmit sem érzek

Sokat vártam

Nem volt bibliai értelemben vett csalás

a szemérmetlenség csupán csábított

Nem voltak ütések pofonok

csak a súlyos szavak kifent éle

Kesergésre gondolni nem kell

Nem voltak megrázkódtatások zuhanások

csak fémpénzféle rideg szavak

szerelmet riasztó keserű könnyek

Eltűnt a varázs a káprázat

Valódi indok nélkül

megcsaltan ébredtem

Talán szörnyszülei voltak

tiltott években meg nem engedett színe

megfelelő időben téves helyen volt

vagy a párhuzamos valósággal szemben hamis méretben

Tudom e mesében valami mélyen pontatlan

Feleségem unalmasan torz

akár az elavult műveletsor a számítógépen

mégis a végtelenségig ismétlődünk

Hát ezt választottam

Miért nem tanítottak meg

Szabad így élni

Fordította: Fehér Illés

Goran Gavrić Grga Uputstva za umiranje – Utasítások - hogyan örökre távozni

Goran Gavrić Grga Bihać 18. april 1985. – 

Uputstva za umiranje

Baci se pod voz, konjino!

Osim dosadnog kukanja,

možeš li učiniti nešto više, nesposobni stvore?

Prosvijetli moždane vijuge puščanim zrnom.

Učini to odmah, bez okijevanja,

potrebno ti je hitno reprogramiranje.

Eksiraj esenac, nitkove, i Sokrat je učinio nešto slično.

Zapali se na trgu. Spepeli se. Uči od budista.

Daj, doživi već jednom tu dugo očekivanu katarzu.

Istrči pred autobus sa lošim sistemom za kočenje.

S vijadukta, odakle si nekad pogledom ispraćao

svoju izvještačenu divljakušu, ne znajući da te vara,

napravi lastu, izvedi spektakularan prelom,

i dočekaj se na šoferšajbni nekog bjesnog citroena.

Uljepšaj ljudima turodno popodne.

Umri sa stilom, bolje će te oplakati!

Nagrdi se na vrljiku. Ogledaj se na dnu zdenca.

Umjesto pjetla ranoranioca popjevaj sa koca!

Spotakni se s tavana. Poleti sa terase, sa vrha solitera,

i dočekaj se na svježe očišćenom pločniku.

Nećeš omanuti, takav srećnik valjda nisi, dangubo!

Uzmi pogrešan set ljekova iz svoje skromne kućne apoteke.

Učetvorostruči dozu i sklopljenih okica poljubi nebo.

Spoji struju i vodu doživjećeš slobodu!

Smandrljaj se niz stepenice kako bi svojim,

praznoglavim stanarima, koji žive jednobojne živote,

priredio fenomenalnu cirkus-priredbu u stubištu.

Kičmeni stub neka ti ispegla šleper teškotonac,

dupke pun građevinskog materijala.

Pričaće se o tvojoj famoznoj masaži.

Zaspi u snijegu, u smetovima, tu ćeš se najbolje ugrijati.

Stani pod nesiguran strop. Izazovi zemljotres.

Prošetaj do kamenoloma, Sizife.

Završi sa igrankom, sa dramom.

U korito vrele vode se zagnjuri,

učini uslugu svom tovljeniku.

Ne treba ti bolji đakuzi.

Ugovori sastanak sa trafo-stanicom,

nema ti jeftinijeg solarijuma, bićeš reš-pečena majmunčina.

Poput onog pjesnika otisni se s mosta!

Biraj, imaš li imalo soli u tikvi?

Nestani u planinama, u gudurama.

U najljepšu moguću noć,

kad zvijezde padalice sipaju ko lude

i zaljubljeni parovi se ševe do iznemoglosti,

objesi se o najljepše drvo.

Ili o štok, o kvaku na vratima,

ili o skupocjeni luster, ako može da izdrži

teret tvojih godina!

Umri sa stilom, bolje će te oplakati!

Našmrkaj se, dabogda se našmrko!

Uzmi konačno i taj, nešto veći šit, i tvoj san

krcat vagonima naučne fantastike, niko prekinut' neće.

Popričaj sa svojim venama. Naoštri žilete.

Ispusti tintu, ukrasi sobu jednobojnim vitražom.

Ručnom granatom zagrij stomak,

i komšije će prisustvovati

vrhunskoj izložbi unutrašnjih organa.

Pusti plin i diši duboko.

Nakljukaj se vijagrom, umri na njoj.

Utopi se u onom viru,

gdje si se sladio rumenim seljančicama,

onim koketnim namigušama,

koje su, da ne povjeruješ,

postale dobre majke

i trenutno ljuljuškaju djecu.

Udavi se već jednom i nestani,

kad od tolikog prediva, od takvog šarenog klubeta,

nisi mogao jedan normalan kaputić da izvezeš.

I umri sa stilom, bato, bolje će te oplakati!

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2015/06/tri-musketara-banjalucke-poezije.html

Utasítások – hogyan örökre távozni

Vesd magad a vonat alá, te balfácán!

Tehetetlen teremtés,

az unalmas siránkozáson kívül, képes vagy-e mást tenni,?

Agytekervényedet puskagolyóval világosítsd fel.

Habozás nélkül, rögtön tedd meg,

sürgős változtatásra van szükséged.

Fenékig ürítsd az aromát, Szókrátész is valami hasonlót tett.

Gyújtsd fel magad a téren. Válj hamuvá. Tanulj a buddhistáktól.

Gyerünk, éld át végre a régvárt beteljesülést.

Szaladj a rossz fékrendszerrel rendelkező busz elé.

A viaduktról, ahonnan tekinteteddel egykor

mesterkélt vadócodat kísérted ki, nem tudva, csal,

ugorj fecskét, látvános nyaktörést mutass be

és holmi pazar citroen szélvédőjén kössél ki.

Szerezz örömet az emberek szomorú délutánján.

Választékosan halj meg, így szép temetésed lesz!

Válj rúttá a dongán. A kút mélyén nézd magad.

A koránkelő kakas helyett a kerítésről te köszöntsd a reggelt!

Bukj fel a padláson. Röppenj a teraszról, a bérház tetejéről

és a frissen mosott aszfaltra ess.

Nem tévedhetsz, nem vagy tán ilyen szerencsés, te naplopó!

Szerény házi gyógyszertáradból téves gyógyszert vegyél elő.

Sokszorozd az adagot és behunyt szemmel csókold meg az eget.

Kapcsold össze az áramot a vízzel és megéred a szabadságot!

Gurulj le a lépcsőn, hogy az egyszínű életet élő,

üresfejű szomszédaid a lépcsőházban

elsőrangú cirkuszelőadásban részesülhessenek.

Gerincedet építőanyaggal megrakott,

többtonnás vontató vasalja át.

Beszédtéma lesz ez a te rendkívüli dögönyözésed.

A hóban, hófúvásban aludj el, ott fogsz igazán felmelegedni.

Bizonytalan mennyezet alá állj. Okozz földrengést.

A köfejtőig menj, te Sziszüphosz.

Szakíts a tánccal, a tragédiával.

A forró víz medrébe merülj,

tégy szívességet hizlalódnak.

Jobb pezsgőfürdő nem kell neked.

A trafóállomással beszélj meg légyottot,

nincs annál olcsóbb szolárium,  ropogósra sülsz, te majomparádé.

Mint a költő, vesd le magad a hídról.

Válassz, tökfejedben egyáltalán só van-e?

Tűnj el a hegyekben, a szakadékokban.

A lehető legszebb éjszakában,

mikor hullócsillagok sokaságával tarkított az ég

és a szerelmesek végkimerülésig szeretkeznek,

a legszebb fára kösd fel magad.

Vagy az ajtófélfára, az ajtón a kilincsre,

vagy a becses csillárra, ha éveid terhét

egyáltalán kibirja!

Választékosan halj meg, így szép temetésed lesz!

Szippózz, az isten szerelmére, szívd tele magad!

Vegyél végre nagyobb adagot a kokszból is és

sci-fi vagonokkal tele álmodat senki sem szakítja meg.

Vénáiddal beszélgess. Legyen éles a borotva.

Engedd ki a tintát, szobád egyszínű könnyű függönnyel díszítsd.

Gyomrodat kézigránáttal melegítsd

és a szomszédok is jelen lesznek

a belsőszervek csodálatos tárlatán.

Engedd a gázt és mélyeket lélegezz.

Tömd tele magad viagrával és hölgyön halj meg.

Abba az örvénybe fulladj meg

amelyben pirospozsgás parasztlányokkal vigadtál,

azokkal a kihívó kacsintgatókkal,

akik, akár hiszed akár nem,

most jó anyák

és pillanatnyilag gyereküket dajkálják.

Fulladj meg végre és tűnj el,

ha már ennyi fonálból, ennyi tarka anyagból

nem tudtál megfelelő felöltőt összehozni.

Hát választékosan halj meg, öcsém, így szép temetésed lesz!

Fordította: Fehér Illés