Vladana Perlić Ljubavnica – Szerető

Vladana Perlić Banja Luka 21. novembar 1995. –

Ljubavnica

Bivši ledu, sadašnja vodo,
Bila sam sumpor, sada sam vatra.
Vraćam ti kost koju ti od iskona dugujem.
Bivša suzo, sadašnja soli,
Biljegu mog bića,
Vječnosti jedinog mora,
Vlažiš se i sušiš.
Reci da imam najglasnije srce u mraku.
Sva sam se pretvorila u srce.
***
Nadahnjuješ me strahom
Iz straha proističe sve moje uzbuđenje
Strastveni zec
Dvije gorile
Zagrljene vidre
Mi smo životinje
To je sve
***
Tvoje „želim te“ kada me imaš
Stvara izluziju o novim granicama
Koje još nisam prešla
Šta još može da se učini s ljudskim tijelom?
***
Strašno je sve ovo što radimo
I zabranjeno u nekim vrlo starim knjigama
Možda mi se zato toliko dopada
***
Moji snovi – poprište antičkih tragedija.
Prvo se volimo, a onda upale svjetla i to mi je brat.
Snovi uvijek traju iza zavjesa.
Moji sufleri – porodični glasovi.
Umrijeću na daskama igrajući umišljenog ozdravljenika.
***
Rekla mi je da sam drugačija od ostalih žena
Istina, govorila mi je često i to da treba da idem psihologu
Tako je teško biti zec u zemlji lovaca
Ona to zna i saosjeća sa mnom
Ona, ta usvojena majka
Govori
Teško je shvatiti šta je u tvojoj glavi
I govori to tako kao da je to tajna koju krijem
Od nje
Od svijeta
Ja ne znam šta da kažem
***
Na kraju krajeva, ona je bila ja
I to je ono što nas tako snažno vezuje
Mislila sam da je sveznajuća gatara
Mudra starica
Očekivala sam spas od nje
Da rasplete moje zamršeno klupko
U stvari bila je djevojčica
I igrala se
***
Reci da me doslovno želiš i nikako drugačije
U snu si stavio prezervativ u džep i rekao
Hajdemo
Nisam ti rekla da nam neće trebati
Ja sam pošla za tobom
Već znam
Ostaviću nevinost u Danskoj
Poslije me vodi negdje gdje je uvijek ljeto
Gdje su ljudi drugačije kože nego što je naša
Gdje gradovi nose imena koja ne možemo izgovoriti
Vodi me negdje gdje je uvijek ljeto
Da mislim da vrijeme stoji
Da postoji samo ovo
Jedno jedino, vječno ljeto
***
Azijska rijeka sporo protiče
Vazduh je vlažan
A ja sam mala razvratna Francuskinja
Što voli zabranjene ljubavi i muške šešire
Uvijek ta slika
Od prošlih života se ne može pobjeći
***
Naše strasti su se poljubile
Negdje na sjevernoj polulopti
Ljubio se s mojim drugim ustima
Dok je moje drugo lice plakalo jecalo
Od žalosti od uživanja
Ne znam
Mislila sam na Hélène Lagonelle
***
Bilo je to da se umre
Otkrila sam da moje tijelo ima svoj sopstveni život

 Izvor: http://strane.ba/sex-f-vladana-perlic/

Szerető

Te egykori jég, jelenlegi víz,

Kén voltam, tűz vagyok.

A csontot, mellyel kezdetektől tartozom, visszaadom.

Te egykori könny, jelenlegi só,

Létem pecsétje,

Egyetlen tenger végtelensége,

Nyirkos vagy és száradsz.

Erősítsd meg enyém a sötétben a leghangosabb szív.

Szívvé változtam.

***

Félelemmel lelkesítesz

Lelkesedésem félelemből ered

Szenvedéllyel tele nyúl

Két gorilla

Ölelkező vidrák

Állatok vagyunk

Ez minden

***

„Kívánlakod” mikor tiéd vagyok

Új általam nem járt

Tüneményhatárokat éleszt

Az emberi testtel mit lehet még tenni?

***

Mindez amit teszünk elrettentő

És egyes nagyon régi könyvek által tiltott

Talán ezért tetszik annyira

***

Álmaim – antik-tragédiák színtere,

Először szeretkezünk, majd gyúlnak a lámpák és ez a testvérem.

Az álmok függönyök mögött élnek.

Bűvölőim – családi hangok.

Képzelt egészségeset játszva deszkán halok meg,

***

Azt mondta a többi nőtől különbözök

Igaz többször hangoztatta lélekbúvárhoz kell mennem

A vadászok földjén nehéz a nyúl sorsa

Ő tudja velem együtt érez

Ő a fogadott anya

Mondja

Nehéz megérteni fejedben mi forog

És úgy mondja mintha titok lenne amit rejtegetek

Előle

A világ elől

Erre mit mondjak

***

A végén ő én volt

És ez az ami bennünket oly erősen összekötött

Azt hittem mindentudó javasasszony

Bölcs anyóka

Tőle vártam a megváltást

Az összekuszált szálak kibogozását

Tulajdonképpen kislány volt

És játszott

***

Mondd kívánsz a szó szoros értelmében és sehogy másként

Álmodban zsebedbe óvszert tettél és kijelentetted

Gyerünk

Nem mondtam nem lesz rá szükség

Mert utánad mentem

Már tudom

Érintetlenségemet Dániában hagyom

Utána meg a mindig nyárba vigyél

Ahol más-bőrű emberek élnek

Ahol kimondhatatlan nevű városok vannak

A mindig nyárba vigyél

Hogy azt higgyem megállt az idő

Hogy csak ez az egyetlen egy

örökös nyár létezik

***

Az ázsiai folyó lassan folyik

A levegő párás

Én meg a tilos szerelmet és férfi kalapokat szerető

Kicsapongó francia nő vagyok

Mindig az a kép

A múlt élettől megszökni nem lehet

***

Sóvárgásaink megcsókolták egymást

Valahol az északi féltekén

Másik ajkammal csókolózott

Míg a másik arcom

Bánatában-e élvezetében-e sírt zokogott

Nem tudom

Hélène Lagonelle-re gondoltam

***

A halál órája volt

Felismertem testem önálló életet él

Fordította: Fehér Illés

Jász Attila Mit mondhatnék – Šta bi mogao reći

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Mit mondhatnék Mit mondhatnék például egy osztálytalálkozón magamról, ha rákérdeznek hirtelen, mi van velem. Mit is csinálok. Mit mondhatnék erről azoknak, akik tizenöt éve még másként ismertek, vagyis akkor egyáltalán nem lehetett tudni, kiből mi lesz. Mi is szeretnék lenni. Semmi. Hát igen, rejtett vágyaimat titkoltam mindenki előtt. Nehéz kérdés most is. Hiába kérdezik ezt jelen időben, érvényes válasz a jövőben létezik. Mikor múltra vált. Ha majd újra, néhány évtized múlva kérdik egyáltalán, mégis, ki voltál öregem.

Šta bi mogao reći Šta bi mogao reći o sebi na primer na sastanku razreda, ako bi na brzinu upitali, šta je sa mnom. Šta radim. Šta bi mogao reći o tome onima koji su me još pre petnajst godina drugačije poznavali, ustvari tada nije se moglo predvideti od koga šta biti. I šta bi voleo da budem. Ništa. Da, da, svoje skrivene želje nikom nisam odao. I sad je teško pitanje. Zalud pitaju i u sadašnjem vremenu, punovažan odgovor tek u budućnost postoji. Kad se u prošlost pretvara. Ako ponovo, nakon par desetleća uopšte upitaju, ipak, stari moj, ko si bio. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.forrasfolyoirat.hu/0012/jasz.html

Lennert Móger Tímea Kereszt alatt – Ispod krsta

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Kereszt alatt Az áldozat hűséges bántójához aki önmagából is elveszít valamit mindenki áldozat volt mielőtt bántóvá lett a körforgás kegyelme mindenkinek megadatott porból kenyér bor vér por ér halott emberek verőere gyökér a fák az égig érnek ég a földdel össze(f)ér halál nélkül nincs élet az áldozatok örökké félnek ezért bántanak kereszt(eződések) hegek a bőr alatt súly alatt vállmagasságban elhordozható világ van.

Ispod krsta Vernom zlostavljaču žrtve ko i sam od sebe nešto gubi svi su žrtve bili pre no što su zlostavljači postali milost kružnog toka svakome je dat iz praha hleb bašica esencija prašina žila žila kucavica pokojnika koren stabla do nebesa dopiru zemlja i nebesa bez svršetka nema početka žrtve su u večnom strahu pa zlostavljaju križ(anja) ispod kože ispod tega u visini ramena oštećenja svet je ponesiv. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Szuhay-Havas Marianna Mit látsz bennem? – Šta vidiš u meni?

Szuhay-Havas Marianna Budapest, 1968. augusztus 13. –

Mit látsz bennem? Először a fehér bot a széken, Az összetört poharak, Majd a soha többé ki nem nyitott könyvek, Az el nem húzható függönyök, Nos azok voltak, Melyek szembetűntek, Először, És csak utána láttam meg: Ott kuporogsz a sarokban, Szemeid helyén két mély és könnytelen gödörrel, De így is láttam, Szenvedsz, Hát kölcsönadtam a jobb szemem, Az egyiket, amellyel néztelek.

Šta vidiš u meni? Prvo beli štap na stolici, Razbijene čaše, Pa nikad više otvorene knjige, Nerazvlačivi zastori, Dakle te su stvari, Koje su primećene, Prvo, I tek sam posle ugledala: Tamo u uglu šćućuriš, Na mestu očiju sa dve duboke besuzne jame, Ali i tako sam videla, Patiš, Pa ti moje desno oko, ono jedno, kojim sam te gledala, posudila. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.gothic.hu/szuhayhavasmarianna

Markovics Anita Ha – Ako

Markovics Anita Pécs ??? –

Ha

Ahogyan a csendben sem alakul.
Eperfáról hulló véres eper a húsod.
Kellene néhány seb, hogy legyen körülöttük test is.
Attól, hogy soha többé nem mész vissza magadba, még nem leszel ember.
Rád néztem és volt benned egy golyó.
Félreértek mondatokat, amik igazzá lesznek benned.
Visszafelé érik a ringló a szíveden, ha tetszel.
Ezüst olló vagyok a későesti dögszagban.
Tömörülésben tenger.
Rácsozaton a hús rácsodálkozása.
Összehúzódásaim nevedre.
Nem pedig vad jegenyék égben kotorászása, mint bugyiban a csend.
Összefüggés a gumiban.
Ami most esik le épp: a tantusz.
Állni a súrló szeptemberben.
Méhekre szemlehunyás.
Ahogyan automata itatónak gondolsz és
télire sem raksz ki magadból: a megfagyás.
A kor az, amit észreveszünk belőle.
Ugyanez az ember.
De néhányunk lassított felvételen felrobbanó cseresznyefa.
Emlékeznek rám.
Rám emlékeznek.
Mint egy pap, súgják a nevem - mondják.
Ahogyan bőgést hallgatni hajnali réteken,
és tudni, valamikor ezt hallgatta Mozart.
Fekszel hűlt helyemen, magad sem tudod, miből simogatod, de színház.
Üvegtartályban emberméretű halak fekete kezekkel matatnak az elmúlásban.
Keress már végre valami igazit benned!
Ha lennének sikolyaink, nem folyton bitumendaraboknak vallanánk szerelmet keszoncsendben,
ha megőrülnél a hópelyhektől, mint egy kutya
és ha éppen olyan őszinte lennél,
ha lennének sejtelmeink, már nem lennének valóságaink,
ha,
megint,
ha, ha…

Elfelejtettem. 

Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=44376

Ako

Kako ni u tišini se ne formira.

Meso ti je sa duda opao krvav dud.

Trebalo bi nekoliko rana da oko nas i telo bude.

Samim tim da u sebi više nikad se ne vraćaš čovek još nećeš postati.

Pogledala sam te i u sebi metak imala.

Neke rečenice krivo shvaćam koje u tebi istinite postanu.

U srcu tvom ringlovka naopako sazreva ako mi se sviđaš.

 kasnovečernjem smradu crkotine srebrne škare sam.

U zbijanju more.

Zabezeknutost mesa na rešetci.

Na tvom imenu moja zgrčenja.

A ne čeprkanje neba divljih jablana, poput tišine u gaćici.

U gumi je povezanost.

Šta upravo sad pada: žeton je.

U žuljajućem septembru stajati.

Na pčele zatvaranje očiju.

Jer smatraš da sam automtsko pojilište i

ni za zimu iz sebe me ne izbaciš: smrzavanje.

Era je to što iz toga primećujemo.

Isti taj je čovek.

Ali neki su rasprsnutle višnje na usporenom snimku.

Mene se sećaju.

Sećaju me se.

Poput nekog popa šaptaju mi ime – kažu.

Kako zorom na ritu riku slušati

i znati, to je nekad Mocart slušao.

Na mom ohladnelom mestu ležiš, ni sam ne znaš zbog čega miluješ, ali pozorište je.

U staklenom rezervoaru ribe veličine čoveka crnim rukama pipkaju u nestajanju.

Potraži konačno nešto pravo u sebi!

Kad bi krikove imali, ljubav ne bi u tišini kesona komadima bitumena iskazali,

ako bi poput psa od pahuljice snega pludeo

te ako bi baš tako iskren bio,

ako bi slutnje imali, već ne bi stvarnost imali,

ako,

opet,

ako, ako...

Zaboravila sam.

Prevod: Fehér Illés

Turczi István: Szószék – Propovedaonica

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Szószék

A    közös   múltról    sorsod   már   levált.   Szószékről   le,
szószékre  fel;   egyedül   járod,  mit  járod:  futod  a  szív-
kanosszát.  Lábad  nem  érinti  a   márványlépcsőket, szinte
repülsz,  mint  aki  sűrűbb  hiányból  érkezett.  Lépéseid  is:
ahogy a damaszt lángra kap. Még nem tudod,  hogy a saját
rejtőző erőd  emel fel önmagad fölé. Olyan sokat szeretnél
elmondani.    Arra    lettél,    hogy    végigjárd    a    magad
különbejáratú   stációit,   tetszőleges   sorrendben,   pazarló
szigorral.    Hogy   olyan   legyél,   mint   egy   isteni    terv
kalligráfiája.   De   mi   haszna,   ha   nem  oszthatod    meg
senkivel.  Már   nem   emlékszel,   hétéves  voltál,  és  ott a
kistemetőben   a   gyereksírokat    szólongattad   a   metsző
hidegben.  Ami  rajtad  múlt,  abból nem lett könnyű jelen.

Forrás: Turczi István Kettős látás, Magyar P. E. N. Club, 2022. 14. oldal.

Propovedaonica

Sudba  ti  se  od  zajedničke  prošlosti  već   odvojila.  Dole  sa
propovedaonice,  pa  na  propovedaonicu;  kanosom  srca sam
hodaš,  ma  ne  hodaš,  juriš.  Noge  ti  mramorne stepenice ne
dotiču, kao da letiš poput nekog ko je iz  nekog gušćeg manjka
stigao. I  tvoji koraci: kao damast  plamtiti počinju. Još ne znaš
da te iznad sebe tvoja skrivena  snaga diže. Toliko toga bi hteo
ispričati.  Zato  si  stvoren  da kroz vlastite stacije sa posebnim
ulazom po proizvoljnom redosledu, rasipničkom strogošću sam
prođeš.  Da  budeš  takav kao kaligrafija jednog božanstvenog
plana.  Ali  šta  sve  vredi  ako  ni  sa  kime  ne možeš podeliti.
Više  se  ne  sećaš, imao si sedam  godina  i  tamo  na malom
groblju    u    oštroj    zimi     dečje    grobove  oslovljavao.   To
što  je  o  tebi   ovisilo  od  toga  laka  sadašnjost  nije  postala.

Prevod: Fehér Illés

Zoran Bognar Sve posle nas je laž – Utánunk minden hazugság

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Sve posle nas je laž

Šta radimo ovde kao ulični psi,

šta tražimo:

odobrenje za naše zablude, želje, snove

ili istinu i oproštaj...

Ne pričajmo šta možemo,

nego, ako možemo, učinimo...

Hajde, onda, priznajmo,

jer ionako, sve posle nas je laž...

A svaka laž traži svoju žrtvu,

baca je na pod...

I ako se ne boriš (protiv nje),

ako je ne demantuješ,

pregaziće te...

Priznajmo:

svi želimo da se oslobodimo tovara

kao grbavac svoje grbe,

kao gubavac svoje gube...

Zar nismo svi pred Bogom jednaki?

Nismo li svi tek ovde da slušamo

a ne da govorimo?

Nismo li svi tek izobličeno divljaštvo

u meandrima vremena i prostora,

nevidljivi vazduh Apokalipse...

Priznajmo:

s kim zaista želimo da budemo...

Odlaganjem ne možemo popuniti prazninu,

(već) samo odlukama (je to moguće)...

Ako kuća u kojoj živimo nije naša,

polako počinje sve da nas napada...

Priznajmo:

najgore je biti sam sa nekim.

Biti sam sa sobom mnogo je lakše...

Usamljenost jeste teška,

ali ne kao izdaja...

Priznajmo:

živeti u kući koja više nije tvoja

sa ženom koja te više ne želi

i nije baš neka privilegija...

Još jadnije je doći do licemernog kompromisa:

ako ne možeš biti sa onim koga voliš,

budi sa onim s k(oj)im možeš...

Nije svako prisustvo dovoljno.

Neka odsustva su snažnija od prisustva...

Priznajmo:

između nas i naših srca

postoji gotovo nesalomljivi i neotopivi led...

Kada otplatimo svoje dugove

priznajmo:

jer priznati znači (p)ostati slobodan

i biti vredan oproštaja i blagostanja...

Ako ne možemo da oprostimo

onda i ne zaslužujemo jedno drugo...

Priznajmo:

i tvoje će ruke (tada) postati kao moje,

i ti ćeš biti kao ja...

Beograd, 2013.

Izvor: Zoran Bognar: Insomnija, bele noći Nova Poetika Beograd 2018. str. 52.

Utánunk minden hazugság

Kóbor kutyákként mi dolgunk itt,

mit keresünk:

tévhitünket, kívánságunkat, álmunk jóváhagyását

vagy valóságot és kegyelmet...

Ne bizonygassuk, mire vagyunk képesek,

hanem, ha képesek vagyunk, teljesítsünk..

Nosza, valljuk be,

mert különben is, utánunk minden hazugság...

És minden hazugság áldozatát keresi,

leteperi...

És ha nem harcolsz (ellene),

ha nem cáfolod meg,

megsemmisít...

Valljuk be:

terhünktől mindannyian szabadulnánk,

akár púpjától a púpos,

akár leprától a leprás...

Nos, nem vagyunk egyenlőek Isten előtt?

Csak szófogadókként legyünk itt

és szólni ne merészeljünk?

Az idő és tér birodalmában

vajh éppen csak torz vadak vagyunk,

az Apokalipszis láthatatlan levegője...

Valljuk be:

valóban kivel akarunk együtt lenni...

Az űrt habozással nem tölthetjük be,

csak határozatokkal (ha lehetséges)...

Ha a ház, melyben lakunk, nem a miénk,

idővel minden bennünket támad...

Valljuk be:

legrosszabb valakivel egyedül lenni.

Sokkal könnyebb önmagaddal egyedül lenni...

Igaz, nehéz az egyedüllét,

de nem mint az árulás...

Valljuk be:

házban élni, mely már nem a tiéd,

asszonnyal, aki már nem kíván,

nem valami kiváltság...

Még szánalmasabb az álnok egyezség:

ha a szeretett személlyel nem lehetsz,

légy azzal/avval, bárkivel...

Nem elegendő maga a jelenlét.

Bizonyos távollétek a jelenléttől erősebbek...

Valljuk be:

közöttünk és szívünk között

a jég szinte feltörhetetlen, olvaszthatatlan...

Adósságunkat törlesztve

valljunk:

valljunk, hogy (fel)szabaduljunk,

megbocsátást, jólétet nyerjünk...

Ha megbocsájtani nem tudunk,

egymást meg sem éredmeljük...

Valljuk be:

és karod (akkor) olyan lesz mint az enyém

és te is olyan leszel mint én...

Belgrád, 2013.

Fordította: Fehér Illés