Elizabeth Barrett Browning Sonnets from the Portuguese - Portugál szonettek (XXVI – XXX)



Sonnet XXVI.

I lived with visions for my company
Instead of men and women, years ago,
And found them gentle mates, nor thought to know
A sweeter music than they played to me.
But soon their trailing purple was not free
Of this world's dust, their lutes did silent grow,
And I myself grew faint and blind below
Their vanishing eyes. Then thou didst come---to be,
Beloved, what they seemed. Their shining fronts,
Their songs, their splendours (better, yet the same,
As river-water hallowed into fonts),
Met in thee, and from out thee overcame
My soul with satisfaction of all wants:
Because God's gifts put man's best dreams to shame.

Szonett XXVI.

Nem férfiak s nők – víziók sora
Volt társam hosszú esztendőkön át,
S e nemes társak édesded dalát
Úgy szürcsöltem, mint más zenét soha,
De aztán bíbor leplük föld pora
Szeplőzte – lantjuk dermedt csöndben állt,
És engem vakká s alélttá zilált
Tűnő szemük. S te jöttél akkor: a
Valósult Vízió! Ama zene
S tündöklő arcuk, fényük (mint a friss
Patak- több: keresztelő kút vize!)
Beléd gyűlve engem is elborít s
Betölti vágyaim. Az Úr kegye
Rápirít legszebb álmainkra is.

Fordította – Kardos László

Sonnet XXVII.

My own Beloved, who hast lifted me
From this drear flat of earth where I was thrown,
And, in betwixt the languid ringlets, blown
A life-breath, till the forehead hopefully
Shines out again, as all the angels see,
Before thy saving kiss ! My own, my own,
Who camest to me when the world was gone,
And I who looked for only God, found thee !
I find thee; I am safe, and strong, and glad.
As one who stands in dewless asphodel
Looks backward on the tedious time he had
In the upper life,--so I, with bosom-swell,
Make witness, here, between the good and bad,
That Love, as strong as Death, retrieves as well.

Szonett XXVII.

Engem a sivár sárból Kedvesem,
Hová ledobtak, fölemelt karod:
Lankadt hajamba hulló sóhajod
Feltámaszt, pillám alatt nedvesen
– Angyalok látják – új hit gyúl, s lesem
Megváltó csókod! Mikor e balog
Világ letűnt, eljöttél, Drága, hogy
Rád leljek, én, ki Istent keresem.
Rád leltem; s állok – derűs, tiszta fény –
Mint aszfodélosz-réten aki áll
És megfordul s unt fenti életén
Végignéz – mellem duzzad és zihál,
S a jó s a rossz közt vallom itt meg én:
Két orvosság van: Szerelem s Halál.

Fordította – Kardos László

Sonnet XXVIII.

My letters! all dead paper, mute and white!
And yet they seem alive and quivering
Against my tremulous hands which loose the string
And let them drop down on my knee to-night.
This said,---he wished to have me in his sight
Once, as a friend: this fixed a day in spring
To come and touch my hand . . . a simple thing,
Yet I wept for it!---this, . . . the paper's light . . .
Said, Dear, I love thee; and I sank and quailed
As if God's future thundered on my past.
This said, I am thine---and so its ink has paled
With lying at my heart that beat too fast.
And this . . . O Love, thy words have ill availed
If, what this said, I dared repeat at last!

Szonett XXVIII.

Levél...! Halott mind... néma és fehér!...
És mégis él, él mind, lobog-ragyog,
Míg bontom reszketőn a szallagot,
S ölembe hullnak...És künn száll az éj,
Ebben az áll, hogy hű pajtást remél
Bennem....Ez itt egy tavaszi napot
Kér: csak kezemhez érni... Kis dolog,
De sírtam rajta! – Itt e csöpp levél:
"Szeretlek!"....s rádördült a mennyei
Jövő múltamra, s hullt a föld velem.
Amaz: "Tiéd vagyok.." – lágy betűi
Fakók: itt hordtam lázas szívemen,
S ez itt.... Ha merném újra mondani,
Minden szód füstté válna, Szerelem!

Fordította – Kardos László

Sonnet XXIX.

I think of thee!--my thoughts do twine and bud
I think of thee!--my thoughts do twine and bud
About thee, as wild vines, about a tree,
Put out broad leaves, and soon there's nought to see
Except the straggling green which hides the wood.
Yet, O my palm-tree, be it understood
I will not have my thoughts instead of thee
Who art dearer, better! Rather, instantly
Renew thy presence; as a strong tree should,
Rustle thy boughs and set thy trunk all bare,
And let these bands of greenery which insphere thee,
Drop heavily down,--burst, shattered everywhere!
Because, in this deep joy to see and hear thee
And breathe within thy shadow a new air,
I do not think of thee--I am too near thee.

Szonett XXIX.

Rád gondolok! – Úgy indázlak körül
Gondolattal, mint vadszőlő a fát:
Nagy levelek, s a szem semmit se lát
A zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
Gondolatért – a szebb valót magát
Kívánom: téged! Jössz-e, jössz-e hát
Hozzám, de tüstént? Mezítelenül
Álljon derekad, s minden ágadat
Zúgasd, erős fa, s lombos köteled
Szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
Örömben: – látlak, hallak s új eget
Kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! –
Nem gondolok Rád – itt vagyok Veled.

Fordította – Kardos László

Sonnet XXX.

I see thine image through my tears to-night,
And yet to-day I saw thee smiling. How
Refer the cause?---Beloved, is it thou
Or I, who makes me sad? The acolyte
Amid the chanted joy and thankful rite
May so fall flat, with pale insensate brow,
On the altar-stair. I hear thy voice and vow,
Perplexed, uncertain, since thou art out of sight,
As he, in his swooning ears, the choir's amen.
Beloved, dost thou love? or did I see all
The glory as I dreamed, and fainted when
Too vehement light dilated my ideal,
For my soul's eyes? Will that light come again
As now these tears come---falling hot and real?

Szonett XXX.

Könnyemen át mutatja képedet
Ez éj, bár láttam mosolyod ma. Szólj,
Te érted ezt? S rám ily bút te hozol?
Vagy én magam? A ministráns-gyerek
Hálás ritusok s boldog énekek
Közt omlik így el – sáppatag s komoly
Arccal – az oltár előtt. Minthogy oly
Messze vagy, tompán hallom esküdet,
Mint ő, aléltan, a kar ámenét.
Szeretsz? Vagy mind e glóriát magam
Álmodtam csak, s a lelkem elalélt,
Látván: eszményem vad fényben suhan
Túl látkörén? E fény gyúl-hull-e még,
Mint könnyem ... forrón s valóságosan?

Fordította – Kardos László