Radnóti Miklós ( Mikloš Radnoti)
(Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.)
Szeged - Szoborpár, az egyetemi hallgató Radnóti későbbi feleségével, Gyarmati Fannival, Gyurcsek Ferenc alkotása.
À la recherche…
Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Költõkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündöklõ asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?
Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld
jelzõk ringtak a metrum tajtékos taraján és
éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt
drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,
szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.
Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tûzben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos
éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,
mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.
Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezõkön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az az õ ügyük ott lenn, -
s most a szabadság angyala õrzi nagy álmuk az éjben.
S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?
szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek,
és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nõk
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-
léptü leányok a háboru hallgatag évei közben.
Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?
és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?
hangjuk hallja szivem, kezem õrzi kezük szoritását,
mûvük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,
s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.
Hol van az éj? az az éj már vissza se jõ soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. -
Ülnek az asztalnál, megbújnak a nõk mosolyában
és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erdõkben s idegen legelõkön alusznak.
Lager Heidenau,
Žagubica fölött a hegyekben, 1944. VIII. 17.
À la recherche…
Stare večeri i vas oplemenjuje sećanje!
Pesnicima, mladim ženama okrunjeni sjajni
stolovi kuda klizite u močvari prošlosti?
gde je ta noć kada razdragano vrsno vino
točili hitri drugari u vitke, blistave pehare?
Stihovi su lebdeli oko svetla lampe, sjajne zelene
atribute ljuljao penušavi val pesama,
mrtvi živeli, robovi, davno nestali dragi
drugovi doma su bili, poeme pisali noseći
nad srcima Ukrajinu, Hispaniju, Flandriju.
Neki su čvrsto stisnutim zubima jurili u vatru
i borili se jer drugo im nije preostalo
i dok je četa prestrašeno spavala pod noćnim
kaljavim skrovištem snivali o svojim odajama
što im je u tom društvu ostrvo i jama bila.
Nekud su u zapečaćenim vagonima putovali,
prestravljeno, nemo stajali na minskim poljima,
nekud su dobrovoljno s oružjem u ruci išli,
šutke jer su znali da je ta borba njihova stvar –
sada u noći anđeo slobode im čuva nebeske snove.
I nekud... svejedno. Gde su isčezla mudra pijanstva?
leteli pozivi, gomilali nedovršene pesme
i gomilali bore oko usana, ispod očiju na licima
ljupko nasmijanih mladih žena; tromi su postali neusiljeni
koraci mladih vila tokom šutljivih, ratnih godina.
Gde ja ta noć, ta krčma, trpeza ispod hlada drveta?
gde su koji još žive a u rat su oterani?
glas im čuje moje srce, ruke čuvaju stisak ruke,
citiram dela, nazirem senke njihovih bista i sećam
se (nemi rob) – na jecajem punom krovu Srbije.
Gde je ta noć? ta noć vratiti se više neće,
što je bilo ima drukčije značenje od smrti.
Kraj stola sede, skrivaju se iza ženskog smeška
i gucnut će iz pehara oni što su nesahranjeni
spavaju u dalekim šumama, na tuđim livadama.
Lager Heidenau
Iznad Žagubice u brdima, 17. VIII. 1944.
Prevod: Fehér Illés Objavljeno: Most – Mostar XIV (1987)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése