Arthur Rimbaud Une saison en enfer/ Jadis – Egy évad a pokolban/ Egykor



Arthur Rimbaud

Charleville 20 October 1854 – Marseille 10 November 1891

  

Illustration: d'Hubert Pauget 

Jadis

"Jadis, si je me souviens bien, ma vie était un festin où s'ouvraient tous les coeurs, où tous les vins coulaient.

     Un soir, j'ai assis la Beauté sur mes genoux. - Et je l'ai trouvée amère. - Et je l'ai injuriée.

     Je me suis armé contre la justice.

     Je me suis enfui. Ô sorcières, ô misère, ô haine, c'est à vous que mon trésor a été confié!

     Je parvins à faire s'évanouir dans mon esprit toute l'espérance humaine. Sur toute joie pour l'étrangler j'ai fait le bond sourd de la bête féroce.

     J'ai appelé les bourreaux pour, en périssant, mordre la crosse de leurs fusils. J'ai appelé les fléaux, pour m'étouffer avec le sable, avec le sang. Le malheur a été mon dieu. Je me suis allongé dans la boue. Je me suis séché à l'air du crime. Et j'ai joué de bons tours à la folie.

     Et le printemps m'a apporté l'affreux rire de l'idiot.

     Or, tout dernièrement, m'étant trouvé sur le point de faire le dernier couac! j'ai songé à rechercher le clef du festin ancien, où je reprendrais peut-être appétit.

     La charité est cette clef. - Cette inspiration prouve que j'ai rêvé!

     "Tu resteras hyène, etc.... ," se récrie le démon qui me couronna de si aimables pavots. "Gagne la mort avec tous tes appétits, et ton égoïsme et tous les péchés capitaux."

     Ah! j'en ai trop pris: - Mais, cher Satan, je vous en conjure, une prunelle moins irritée! et en attendant les quelques petites lâchetés en retard, vous qui aimez dans l'écrivain l'absence des facultés descriptives ou instructives, je vous détache des quelques hideux feuillets de mon carnet de damné.

d'Hubert Pauget illusztrációja

Egykor

Egykor, ha jól emlékszem, az életem ünnepély volt, amelyen kitárult minden szív, és kiömlött minden bor.

Egy este a térdemre ültettem a Szépséget. - És keserűnek találtam. - És szidalmaztam.

Fölfegyverkeztem az igazság ellen.

Menekültem. Ó, boszorkányok, ó, nyomor, ó, gyűlölet, rátok volt bízva az én kincsem!

Eljutottam addig, hogy szellememben szétfújtam minden emberi reménységet. Minden örömre a vadállat nesztelen ugrásával vetettem rá magam, hogy megfojtsam. A pribékeket hívtam, hogy puskáik agyát marjam pusztulóban. A borzalmakat hívtam, hogy megfojtsanak homok­kal, vérrel. A balsors volt az istenem. Elnyújtóztam a sárban. A bűn levegőjén szárogattam maga­mat. Jó tréfákat csináltam az őrülettel.

S a tavasz elhozta nékem az idióta rém-kacaját.

Ekkor, legeslegvégül, mikor már a pusztulás szélén álltam, arra gondoltam, hogy meg kell keresnem a régi ünnepély kulcsát, ott talán visszanyerném étvágyamat.

Az irgalom ez a kulcs. - Ez az ötlet bizonyítja, hogy csak álmodoztam.

„Hiéna maradsz...” stb., kiált a démon, aki engem oly kedves álmokkal koszorúzott. „Minden vágyadnak, önzésednek és minden bűneidnek a halál legyen a díja.”

Ó, ez sok volt nekem: - Kérlek, kedves Sátán, ne nézz rám oly bosszúsan! - és közben néhány kis megkésett hitványság -, hisz te szereted, ha az íróban nincs meg a leíró és oktató tehetség - kitépem neked ezt a néhány ocsmány lapot a noteszomból, egy elkárhozottnak a noteszából.

Fordította: Kardos László