Владимир Маяковский (V. Majakovszkij) 1893 – 1930
Сергею Есенину
Вы ушли,
как говорится,
в мир иной.
Пустота...
Летите, в звёзды врезываясь.
Ни тебе аванса,
ни пивной.
Трезвость.
Нет, Есенин,
это
не насмешка.
В горле
горе комом —
не смешок.
Вижу —
взрезанной рукой помешкав,
собственных
костей
качаете мешок.
— Прекратите!
Бросьте!
Вы в своем уме ли?
Дать, чтоб щёки
заливал
смертельный мел?!
Вы ж
такое
загибать умели,
что другой
на свете
не умел.
Почему?
Зачем?
Недоуменье смяло.
Критики бормочут:
— Этому вина
то...
да сё...
а главное,
что смычки мало,
в результате
много пива и вина. —
Дескать, заменить бы вам
богему
классом,
класс влиял на вас,
и было б не до драк.
Ну, а класс-то
жажду
заливает квасом?
Класс — он тоже
выпить не дурак.
Дескать,
к вам приставить бы
кого из напостов —
стали б
содержанием
премного одарённей.
Вы бы
в день
писали
строк по сто,
утомительно
и длинно,
как Доронин.
А по-моему,
осуществись
такая бредь,
на себя бы
раньше наложили руки.
Лучше уж
от водки умереть,
чем от скуки!
Не откроют
нам
причин потери
ни петля,
ни ножик перочинный.
Может,
окажись
чернила в "Англетере",
вены
резать
не было б причины.
Подражатели обрадовались:
бис!
Над собою
чуть не взвод
расправу учинил.
Почему же
увеличивать
число самоубийств?
Лучше
увеличь
изготовление чернил!
Навсегда
теперь
язык
в зубах затворится.
Тяжело
и неуместно
разводить мистерии.
У народа,
у языкотворца,
умер
звонкий
забулдыга подмастерье.
И несут
стихов заупокойный лом,
с прошлых
с похорон
не переделавши почти.
В холм
тупые рифмы
загонять колом —
разве так
поэта
надо бы почтить?
Вам
и памятник еще не слит, —
где он,
бронзы звон
или гранита грань? —
а к решеткам памяти
уже понанесли
посвящений
и воспоминаний дрянь.
Ваше имя
в платочки рассоплено,
ваше слово
слюнявит Собинов,
и выводит
под берёзкой дохлой —
"Ни слова,
о дру-уг мой,
ни вздо-о-о-о-ха".
Эх,
поговорить бы иначе
с этим самым
с Леонидом Лоэнгринычем!
Встать бы здесь
гремящим скандалистом:
— Не позволю
мямлить стих
и мять!
Оглушить бы
их
трехпалым свистом
в бабушку
и в бога душу мать!
Чтобы разнеслась
бездарнейшая погань,
раздувая
темь
пиджачных парусов,
чтобы
врассыпную
разбежался Коган,
встреченных
увеча
пиками усов.
Дрянь
пока что
мало поредела.
Дела много —
только поспевать.
Надо
жизнь
сначала переделать,
переделав —
можно воспевать.
Это время —
трудновато для пера,
но скажите
вы,
калеки и калекши,
где,
когда,
какой великий выбирал
путь,
чтобы протоптанней
и легше?
Слово —
полководец
человечьей силы.
Марш!
Чтоб время
сзади
ядрами рвалось.
К старым дням
чтоб ветром
относило
только
путаницу волос.
Для веселия
планета наша
мало оборудована.
Надо
вырвать
радость
у грядущих дней.
В этой жизни
помереть
не трудно.
Сделать жизнь
значительно трудней.
Szergej Jeszenyinnek
E világról,
mint mondják.
a túlvilágra tőrt.
Hideg űr…
Repül,
a csillagok közt utat vág.
Ott nem kap előleget
se sört.
Józanság.
Nem, Jeszenyin
ez
nem gúny, szavamra.
Bánat
fojtogat –
nem kacagás-vágy.
Látom:
bár felmetszett karja zavarja,
lóbálja
saját
csontjai zsákját.
Hagyja abba!
Hallja!
Ezt a bolondot!
Nem bánja,
hogy arca
halálos
kréta-korong?!
Hisz Ön
sok olyan
cifrát mondott,
amilyet
e földön
senki se mond.
Miért?
Mi végett?
Felmorzsol a kétely.
Kritikushad dünnyög:
A vétkes, tiszta sor,
ez…
meg az…
s hogy meggyűlt
a baja a közösséggel,
s a legfőbb bűnös
a sör meg a bor.
Mondják,
ha nem a bohémek
vonzzák,
de az osztály,
az osztály használ,
s nem jut ide.
Az osztály,
ha szomjas,
kvászt iszik most már?
Az osztály szeszt iszik -
ő se hülye.
Mondják:
bár lett volna
Önön a „Strázsa” szeme –
tartalomtól
duzzadna
eszmék ormain.
Verssort
naponta
százszám
ihlene,
kimerítően
és hosszan,
mint Doronyin.
Ha megvalósult volna
e képtelen
ötlet,
hamarabb pusztul el,
állithatom.
Mégis jobb annak,
akit a vodka öl meg,
mint kit az unalom!
Nem magyarázza
se kötél,
se bicska,
hogy Önt
miért vesztettük el.
Talán
ha akad
az Angleterre-ben tinta,
ereit akkor
nem vágja fel!
A sok utánzó tombolt!
Hogy volt!
Seregestől fogják
magukra
a kést.
Miért termeljünk
többet
az öngyilkosokból?
Fokozzuk
inkább
a tinta-termelést!
Nyelvét
a foga
örökre
elreteszelte ezennel.
Önt misztériumokba
burkolni
félnék.
A nép,
e nyelvteremtő-mester
gyászolja
zengőszavú,
borissza segédjét.
És hozzák
a gyászversek törmelékeit,
régi
Talán
ha akad
az Angleterre-ben tinta,
ereit akkor
nem vágja fel!
A sok utánzó tombolt!
Hogy volt!
Seregestől fogják
magukra
a kést.
Miért termeljünk
többet
az öngyilkosokból?
Fokozzuk
inkább
a tinta-termelést!
Nyelvét
a foga
örökre
elreteszelte ezennel.
Önt misztériumokba
burkolni
félnék.
A nép,
e nyelvteremtő-mester
gyászolja
zengőszavú,
borissza segédjét.
És hozzák
a gyászversek törmelékeit,
régi
temetésekről
mentették át,
s a sírhantra
hülye rímek
fejfáját verik –
így kell-e
tisztelni
a költői vénát?
Önnek
emlékművet sem öntöttek még.
Hol a
zengő bronz,
a gránit-csodák?
De az emlék rácsaihoz
máris
mentették át,
s a sírhantra
hülye rímek
fejfáját verik –
így kell-e
tisztelni
a költői vénát?
Önnek
emlékművet sem öntöttek még.
Hol a
zengő bronz,
a gránit-csodák?
De az emlék rácsaihoz
máris
odacipelték
az ajánlások
s emlékezések ganaját
Az Ön nevét
szipogják zsebkendőkbe,
az Ön szavát
köpködi Szobinov bőgve,
satnya nyírfa alatt
mereng a halálon –
„Nincs szó, ó jaj
ba-ha-rátom.
se só-ó-óhaj…”
Ejh,
beszélni nem így kell
ezzel a
Leonyid Lohengriniccsel!
Botrányt kell csapni most,
retteneteset:
- A vers-dagasztásból
legyen
az ajánlások
s emlékezések ganaját
Az Ön nevét
szipogják zsebkendőkbe,
az Ön szavát
köpködi Szobinov bőgve,
satnya nyírfa alatt
mereng a halálon –
„Nincs szó, ó jaj
ba-ha-rátom.
se só-ó-óhaj…”
Ejh,
beszélni nem így kell
ezzel a
Leonyid Lohengriniccsel!
Botrányt kell csapni most,
retteneteset:
- A vers-dagasztásból
legyen
elég!
Teremtsük le,
hogy
Teremtsük le,
hogy
belesüketüljenek,
a nagyanyjuk
s anyjuk
jószagú istenét!
Ettől szétfutna
e tehetségtelen banda,
sötét
vitorlaként
duzzadó kabátban,
ettől
Kogan is
szanaszét szaladna,
s bajsza pikájára
tűzne
mindenkit bátran.
A mocsok
egyelőre
alig kevesebb –
csak győzzük
a nagyanyjuk
s anyjuk
jószagú istenét!
Ettől szétfutna
e tehetségtelen banda,
sötét
vitorlaként
duzzadó kabátban,
ettől
Kogan is
szanaszét szaladna,
s bajsza pikájára
tűzne
mindenkit bátran.
A mocsok
egyelőre
alig kevesebb –
csak győzzük
a munkát -
oly iszonyu sok.
Alakítsuk
át
előbb az életet,
azután -
jöhetnek a dicshimnuszok.
Nehéz a tollnak
ez a kor,
de mondjátok,
ó,
nyomoronc nyomorultak:
melyik nagy ember,
hol,
és mikor
vágott a
könnyebb,
és kitaposott útnak?
A szó
az emberi erő
hadvezére.
Rohamra!
Mögöttünk robbanjon
oly iszonyu sok.
Alakítsuk
át
előbb az életet,
azután -
jöhetnek a dicshimnuszok.
Nehéz a tollnak
ez a kor,
de mondjátok,
ó,
nyomoronc nyomorultak:
melyik nagy ember,
hol,
és mikor
vágott a
könnyebb,
és kitaposott útnak?
A szó
az emberi erő
hadvezére.
Rohamra!
Mögöttünk robbanjon
az idő
ágyugolyója!
A mult felé
a szél
vad szenvedélye
csak csapzott hajunkat
sodorja!
Bolygónkon
a jókedvhez
a fölszerelés kevés.
De a jövő
talajából
örömöd
kitépheted.
Ebben az életben
meghalni
nem nehéz.
Élni az életet
sokkal nehezebb.
ágyugolyója!
A mult felé
a szél
vad szenvedélye
csak csapzott hajunkat
sodorja!
Bolygónkon
a jókedvhez
a fölszerelés kevés.
De a jövő
talajából
örömöd
kitépheted.
Ebben az életben
meghalni
nem nehéz.
Élni az életet
sokkal nehezebb.
Fordította: Eörsi István
Sergeju Jesenjinu
Otišli ste,
što se kaže,
na svet drugi,
Pustoš...
Letite,
postajući zvezdanost.
Nema više
ni piva,
ni duga.
Treznost.
Ne, Jesenjine,
to nije
ironija vama.
U grlu je
grudva bola,
a ne smeh.
Vidim –
prerezanim rukama
dižete
vlastitih kostiju
meh.
– Prestanite!
Dosta!
Zašto buncate?
Hoćete
da lice
skrije
smrtni veo?!
Vi tako
preterivati
znate
kako niko
na svetu
ne bi umeo.
I zašto?
Po čemu?
Nedoumica pada.
Mucaju kritičari:
– Razlog toga
je evo...
ono...
a, u stvari –
nema sklada,
u bilansu –
piva i vina mnoga.
Vele –
da vam boemiju
zamene
klasom,
klasa bi uticala na vas
i – sporazum.
A zar ona
žeđ
gasi kvasom?
I kada pije
klasa čuva razum.
Vele –
da su vam
nekog napostovca
dali,
postali biste
sadržaj
obdareni.
Na dan biste
po sto
stihova
pisali,
zamorno
i dugo,
ko Doronjin.
A ja mislim –
da se to
oseti,
na sebe biste
još pre
digli ruke.
Bolje je
od votke umreti
nego od dosade puke!
Uzrok
gubitka
neće reći
ni nož,
ni omča s vratila.
Možda vene
ne bi trebalo
seći
da je u „Angleteru“
bilo mastila.
Podražavaoci radosni:
na bis!
Skoro cela četa
protiv
svojih žila!
Zašto
povećavati
broj samoubistava?
Bolje
povećaj
proizvodnju mastila!
A sada –
u grlu
za uvek
ni slovca.
teško je
i glupo
biti misterija.
Za naciju,
jezikotvorca,
umro je
zvonki majstor
bekrija.
Sa prošlih
sahrana
čak i blatne,
zadušnih stihova
nose tralje.
Rime
o humku
ko ćuskije
mlate –
zar je to
pesniku
poštovanje?
Ni spomenik vam
nisu sveli –
gde je on,
granita
il΄ bronze luk? –
a k rešetkama sećanja
već su
poneli
svetačkih
uspomena buđ.
Vaše se ime
maramicom
slinavi,
a vaše reči
Sobinov balavi,
i bunca
što je breza usahla –
„ni reči
o dru-gu moj,
ni uzda-a-a-ha“.
Eh,
treba pokazati priču,
tom
Leonidu Leongrmiču!
Treba
ustati
kao skandalist:
– Neću
da se moj stih
žvače i blati! –
Zaglušiti ih
uz troprst svist1
i u boga
i u mater ih
poslati!
nek se rasturi
ta netalentovana pogan,
šireći
kaputna jedra
mrka,
neka u ludom
bekstvu Kohan
izbode ljude
šiljcima brka.
Gadovi se
moraju
prorediti.
Poslovi –
da se stati ne sme!
Život treba
iznova preurediti,
pa tek onda –
pisati pesme!
Za pero
to vreme –
lako nije,
ali recite
vi,
bogalji, sakati,
gde je,
kada
i koji to gemije
birao put,
utaban
i laki?
Reč je –
vođa
ljudske sile.
Napred!
Da bi se
vreme
jezgrom otislo.
I veze
da bi
slabe bile
sa prošlošću
svislom.
Malo je
veselja
na našoj planeti.
neka nas
budućnost
sa radošću
veže.
U ovom životu
nije teško
mreti.
Izgraditi život –
daleko je teže.
Prevod: Radoslav Pajković
1Ovde je zadržan ruski izraz za zvižduk – opaska prevodioca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése