Aldo Palazzeschi
Firenze, 2 febbraio 1885 – Roma, 17 agosto 1974
Mar bianco
Si vedono vagare, girare, roteare
a gran velocità,
ali di cigni, code di paoni
a milioni a milioni
per l'immensità
dell'acque bianche dense
di questo bellissimo mare.
Svolazare di piccoli stendardi,
agitare bianche piume
di grandissimi ventagli.
Acque dense bianchissime,
luce di perla cielo d'opale.
Bianche barchette
come gusci d'uovo,
dai remi d'avorio
e la vela di madreperla,
sole, a due,
unite in brevi teorie
di tre di cinque o sette,
da lunghi cadenti festoni
d'inverosimili perle.
Fanciulli tutti bianchi
dall'ali di piccione
posan leggeri con un piede solo
sul loro cigno dal rapido volo.
Esultando di gaiezza
lanciano frecce d'argento con destrezza.
Riempiono le barche
dame vestite di lucenti rasi,
agitano le piume dei loro ventagli;
le loro chiome sembrano
un latteo fiume.
Chi sul braccio si culla
un coniglino bianco
o un gatto sonnacchioso sulla spalla,
chi una colomba timida
sulla crocchia.
Nelle barche le code delle loro vesti
non c'entrano per nulla,
s'allungano di dietro,
lungo l'acqua,
come sul loro natural tappeto.
Filano, girano, roteano, scherzano,
si divertono
tutte queste candide sirene,
tutti questi candidi fanciulli,
fra tante bellezze rare,
sull'acque bianche dense
di questo bellissimo mare.
Fehér tenger
Mintha forogna, görögne, keringne
szélvész-sebesen
hattyúszárny, pávafarok
ezer meg ezer meg ezer
át a végtelenbevesző
gyönyörű tengeri táj
egybefolyó, fehér vizein.
Apró zászlókként lobognak
fehér tollakként suhognak
szétterülő legyezőkként.
Hófehér vizek árja
opálegek gyöngyragyogása.
Hószínű bárkák;
mint a tojáshéj,
elefántcsont evezőkkel,
igazgyöngy vitorlahabokkal,
egy előbb, azután még egy
s mintha egybefonódnának pillanatokra
hárman, öten, heten is,
mint hosszú füzére
valószínűtlen gyöngyragyogásnak.
Galambszárny-suhogású
hószín fiúcskák
gyorsröptű hattyúhátakon állnak
s lebegnek a szárnyak, a szárnyak.
Ezüst fürtöket szór a kezük
a vidámság száll egyre velük.
Megtelnek a bárkák
ragyogó selyemruhájú asszonysereggel,
legyezőjük tolla suhog,
hajuk patyolatszín,
mint a tejút.
Egyikük karjára szorít
egy fehér nyuszikát,
vagy a vállán egy álmosszemű macska dorombol
a másiknak ijedős
galamb fészkel a kontyán.
Ruhájuk uszálya a bárkák
tetejéről habként lecsorog
egybefolyik valamennyi hátrafelé
a víz tükörén,
egyszínű szőnyeg a víz meg az ég.
Sürögnek, forognak, keringnek,
mulatnak, nevetnek
ezek a hófehér játszi szirének,
ezek a hófehér játszi fiúcskák
annyi ritka szépség körein —
a gyönyörű tengeri táj
egybefolyó fehér vizein.
Fordította: Végh György
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése