Arany János A vígasztaló – Utjeha



Arany János (Janoš Aranj)

Nagyszalonta 1817. március 2. – Budapest 1882. okróber 22.

A vígasztaló

Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben...
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, oh költészet!

Ha az élet útja zordon,
Fáradalmit fájva hordom,
Képemen kel búbarázda,
Főmön a tél zúzmaráza:
Néhol egy-egy kis virág nyit,
Az is enyhit egy parányit:
A virágban téged lellek,
Öröme a kietlennek!

Ha szivemet társi szomja
Emberekhez vonva-vonja,
De majd, mint beteg az ágyba,
Visszavágyik a magányba:
Te adsz neki puha párnát,
Te virrasztod éji álmát,
S álmaiban a valóság
Tövisei gyenge rózsák.

Jókedvem te fűszerezed,
Bánatomat elleplezed,
Káröröm hogy meg ne lássa,
Mint vérzik a seb nyilása;
Te játszol szivárvány-színben
Sűrü harmatkönnyeimben,
S a panasz, midőn bevallom,
Nemesebb lesz, ha kidallom.

Verseimben van-e érdem:
Sohse' bánom, sose kérdem;
Házi mécsem szelíd fénye
Nem hajósok létreménye,
Nem a tenger lámpatornya,
Mely felé küzd száz vitorla,
Mely sugárát hintse távol...
Elég, ha nekem világol.

Utjeha

Što je pećca kući hladnoj,

Što gnijezdo ptici gladnoj,

Što je rosa travi žednoj,

Lijek rani bespoštednoj,

Što svjetiljka noćnoj tmini,

Hladovina u vrelini,

Što bih zalud izreć htio,

To si za me – Poezijo!

Kad na životnome putu

Umor vučem uz bol ljutu,

Lice brazde tuge ospu

Glavu inja zime pospu,

Pogled cvjetak tad potraži

Ponegdje da jad ublaži.

Tebe nađem sred tog cvijeta,

Ti, radosti pusta svijeta.

Kad mi srce žeđ za drugom

Odvuče za ljudskim krugom,

Brzo, ko na log bolesnik

U samoću natrag jadnik

Žudi, tad mu jastuk griješ

I dok spava nad njim bdiješ,

Pa mu u snu trnja jave

Ko nježne se ruže jave.

radost moju ti začinjaš,

Tugu skrivaš i opčinjaš

Da zluradost ne uživa

Što krvari rana živa;

Bojama se duge igraš

U suzama kad mi titraš,

Pa kad žalbu šapnem tihu

Plemenita je u stihu.

Slavne pjesme stvaram li kad

Ne marim, ne pitam nikad;

Nježna svjetlost moje svijeće

Smjer lađaru kazat neće,

Nije morski svjetionik

Za sto lađa noćni branik,

Nit daleko sjaj njen puca –

Dosta meni da svjetluca.

Prevod: Enver Čolaković