Victor Hugo Les Djinns – A dzsinnek – Zli dusi – The Djinns



Victor Hugo

Besançon, 26. octobre 1790 – Paris, 22. may 1885

Les Djinns

Murs, ville,

Et port,

Asile

De mort,

Mer grise

Où brise

La brise,

Tout dort.

Dans la plaine

Naît un bruit.

C'est l'haleine

De la nuit.

Elle brame

Comme une âme

Qu'une flamme

Toujours suit !

La voix plus haute

Semble un grelot.

D'un nain qui saute

C'est le galop.

Il fuit, s'élance,

Puis en cadence

Sur un pied danse

Au bout d'un flot.

La rumeur approche.

L'écho la redit.

C'est comme la cloche

D'un couvent maudit ;

Comme un bruit de foule,

Qui tonne et qui roule,

Et tantôt s'écroule,

Et tantôt grandit,

Dieu ! la voix sépulcrale

Des Djinns !... Quel bruit ils font !

Fuyons sous la spirale

De l'escalier profond.

Déjà s'éteint ma lampe,

Et l'ombre de la rampe,

Qui le long du mur rampe,

Monte jusqu'au plafond.

C'est l'essaim des Djinns qui passe,

Et tourbillonne en sifflant !

Les ifs, que leur vol fracasse,

Craquent comme un pin brűlant.

Leur troupeau, lourd et rapide,

Volant dans l'espace vide,

Semble un nuage livide

Qui porte un éclair au flanc.

Ils sont tout près ! - Tenons fermée

Cette salle, où nous les narguons.

Quel bruit dehors ! Hideuse armée

De vampires et de dragons !

La poutre du toit descellée

Ploie ainsi qu'une herbe mouillée,

Et la vieille porte rouillée

Tremble, à déraciner ses gonds !

Cris de l'enfer! voix qui hurle et qui pleure !

L'horrible essaim, poussé par l'aquilon,

Sans doute, ô ciel ! s'abat sur ma demeure.

Le mur fléchit sous le noir bataillon.

La maison crie et chancelle penchée,

Et l'on dirait que, du sol arrachée,

Ainsi qu'il chasse une feuille séchée,

Le vent la roule avec leur tourbillon !

Prophète ! si ta main me sauve

De ces impurs démons des soirs,

J'irai prosterner mon front chauve

Devant tes sacrés encensoirs !

Fais que sur ces portes fidèles

Meure leur souffle d'étincelles,

Et qu'en vain l'ongle de leurs ailes

Grince et crie à ces vitraux noirs !

Ils sont passés ! - Leur cohorte

S'envole, et fuit, et leurs pieds

Cessent de battre ma porte

De leurs coups multipliés.

L'air est plein d'un bruit de chaînes,

Et dans les forêts prochaines

Frissonnent tous les grands chênes,

Sous leur vol de feu pliés !

De leurs ailes lointaines

Le battement décroît,

Si confus dans les plaines,

Si faible, que l'on croit

Ouïr la sauterelle

Crier d'une voix grêle,

Ou pétiller la grêle

Sur le plomb d'un vieux toit.

D'étranges syllabes

Nous viennent encor ;

Ainsi, des arabes

Quand sonne le cor,

Un chant sur la grève

Par instants s'élève,

Et l'enfant qui rêve

Fait des rêves d'or.

Les Djinns funèbres,

Fils du trépas,

Dans les ténèbres

Pressent leurs pas ;

Leur essaim gronde :

Ainsi, profonde,

Murmure une onde

Qu'on ne voit pas.

Ce bruit vague

Qui s'endort,

C'est la vague

Sur le bord ;

C'est la plainte,

Presque éteinte,

D'une sainte

Pour un mort.

On doute

La nuit...

J'écoute : -

Tout fuit,

Tout passe

L'espace

Efface

Le bruit.

A dzsinnek

Part, város

alél,

halálos

az éj,

most halkabb

a halk hab

és hallgat

a szél.

Bujdosó jaj,

gyenge nesz,

éji sóhaj

lengedez,

riad és ráng,

bús lidércláng-

űzte, vészhányt

lélek ez.

A hang rikoltoz,

mint fura dob.

Fürge kobold torz

tánca, galopp.

Fut tova, mintha

lábhegyen ingna,

s szökdelli ringva

a langy habot.

A zaj ideszálldos,

ekhózza a táj,

mint klastromi, átkos

harang szava száll,

tömeg zaja, durva,

mely döngve, gurulva

lohad, de megújra

növeszti dagály.

Nagy Ég! a dzsinnek kripta-

zúgása!... - Szörnyű zaj!

Lapuljunk, elföd itt a

kanyargó grádics-alj!

Lámpám kilobban immár,

a párkány árnya himbál

s a mennyezetre ring már,

amerre fut a fal.

Itt dzsinni hadak robognak

s örvényük füttye nő.

A fák röptükre ropognak,

mint a lángoló fenyő,

ez a nyáj súlyos, de fürge,

tovaszáll a csöndes űrbe,

mint villámos méhű, szürke

ólomfelleg zúg elő.

Egész közel már! - Ámde könnyű

kacagnunk őket zár mögött.

Mily lárma forr künn! Csúnya-szörnyű

vámpírok, sárkány, ördögök!

Tört szerelem dől most a kertre,

mint fű, ha zápor mosta-verte,

s öreg kapunk, a rozsda verte,

majd sarka bomlik, úgy döbög.

Pokoli jaj! üvöltöz sírva, döngve!

E banda, melyet hajszol a vihar,

irgalmas Ég! bizton leszáll tetőnkre.

Kormos haduktól görnyedez a fal.

A ház sikolt és imbolyog botorkán,

talán tövestül tépte ki az orkán,

s fonnyadt levélként messzi elsodorván

görgeti örvénylő hullámaival.

E szennyes, esti démonoktól,

próféta! ha megment erőd,

tar homlokom, a porba bókol

oltárköved, a szent előtt!

E hű kapukról fúdd le skarlát

leheletük sziklás viharját

s ablakunk hasztalan csikarják

e körmös szárnyú vakmerők.

Elmentek! - A ronda horda

elinal, suhan s patás

lábuktól nem nyög a porta,

melyet nyűtt ezer csapás.

Zúg a lég, láncuk csörögvén

s átráng a rengeteg öblén

tűz röptüktől deli tölgy vén

sudarán a borzadás.

Szárnyuknak már joházik

vad verdesése fönn,

a síkon tétovázik

oly gyöngén, elveszőn,

mintha kis szöcske fogna

törékeny, halk dalokba,

vagy jégeső kopogna

egy vén ólomtetőn.

Foszló szavakat küld

hozzánk csak a szél:

mint messzi arab kürt,

hab bongva zenél,

fojtott dala fájón

fel-felbúg a tájon

s a gyermeki álmon

aranylik az éj.

A dzsinni népség,

síri csapat,

sürg a sötétség

sátra alatt;

mormol a méla

had zaja, néha

ily zene kél, ha

rezzen a hab.

Zaj csitul, lám

aluszik,

parti hullám

elúszik;

lágy panasz zeng,

ájtatos szent

gyászol ott fent

valakit.

Borong a

nagy éj...

Nesz hangja,

ha kél,

oly gyenge,

hogy lengve

a csendbe

alél.

Fordította: Kardos László

A Djinn by Greg Staples

Zli dusi

            Grad, gât,

            I rt,

            Zla smrt

            Gde bdi:

            Tih žal

            I živ

            Val siv,

            Sve spi.

        Kroz pusti do

        Šum niče plah.

        Noći je to

        Duboke dah.

        Rik to je gluh,

        Kao da sam

        Jauče duh,

        Bludeći plam.

    Taj glas bih rekô

    Sličan je zvrku.

    Patuljče neko

    Skače u trku

    I nedaleko

    Staje, sit kâsa,

    I pleše meko

    Na vrhu talasa.

Bliži se, raste huk

I širi odjek svoj.

Ko zvona to je zvuk

Na crkvi ukletoj.

Ko da se tiska puk,

Uz tutanj, topot, lom:

            Čas mine, biva muk,

            Čas grune snagom svom.

        Bože, glas mrtvački to je

        Zlih duhova usred mraka!

        Sklonimo se pod zavoje

        Tih dubokih basamaka.

        Trne svetlo moje žiže,

        Sa stuba se senka diže

        I duž zida uvis gmiže

        Do tavana crna traka.

    To vražja horda prolazi kleta,

    I uzvitlana po nebu hukti.

    Smreke se lome od njenog leta,

    Pršteć ko smolast bor kad bukti.

    Teško a hitro jato im žuri,

    Nalik na oblak olovan, suri,

    Koji sve bliže ka zemlji juri,

    Dok munja bleda iz njega sukti.

Sasvim su blizu! – Al ne smeta ništa.

Držimo se čvrsto zaključane sobe.

Al huči spolja! Vojska čudovišta!

Vampiri, ale! O gnusne grdobe!

Na tavanu greda čvrsta i prava,

Ko šib se cvija, temelj podrhtava,

Sa vrata škripi zarđala brava,

I cvile šarke rasklimane obe!

  Krik paklen! Glas koji urliče i plače,

  Nošeno olujom, strašno jato tmurno,

  O nebesa! moga to se doma tače,

  Da poruši njemu zidove sigurno,

  Poljuljana ječi kuća sa svih strana,

  Reklo bi se da je iz tla iščupana,

  I kao uveli list nekuda gnana,

  Kroz kovitlac vetra u sumračje burno!

 

    Proroče, ako silnom tvojom vlašću

    Sačuvaš mene od tih ala mamnih,

    Ničice sutra golim čelom pašću

    Ispred svih tvojih žrtvenika slavnih!

    Daj da se dalje njino jato vine,

    Da plamni dah im moja vrata mine,

    I neka više kandže oštre njine

    Ne grebu preko rešetaka tamnih!

      Prođoše oni! Horda bez broja

      Beži i hučno uvis uzleće.

      Prestaše tući na vrata moja,

      Valjda se više vratit neće.

      Vazduh se puni zvekom i piskom,

      A u tom lugu hrastovom bliskom,

      Oni u plamenom letu svom niskom,

      Do zemlje viju staro drveće!

        Gre sejući strah i trepet

        Crna četa ta zlu rađa.

        Dalekih joj krila lepet

        Čuje se sve tiše sada,

        Kao noću kad u gori

        Tiho cvrči popac spori

        Il po krovu kad romori

        Skakutanje sitnog grada.

            Dopire još do nas

            Poneki čudni slog:

            Arapa tako glas

            Kad svira njihov rog,

            Lebdi kroz laki zrak

            Obalom mora tom,

            Da decu u plav mrak

            Uspava zlatnim snom.

              Buljuk taj kobni

              Sinova smrti,

              Kroz mrak se grobni

              Sve dalje vrti,

              Huče iz tmine

              Ko voda živa

              Kad se s planine

              U ponor sliva.

                Sad mutni taj

                Ćum liči pre

                Na val u kraj

                Žala što mre;

                Il plač u tmi

                Svetice kad

                Moleć se nad

                Mrtvacem bdi.

                   

                   Sa mrakom

                  Tim stravnim

                  I tavnim

                  Se sliše.

                  Širina

                  Sve više

                  Đum briše.

                  Tišina...

Prevod: Vladeta Košutić            

Curse of the Djinns; Musée au Louvre, Paris

The Djinns

Town, tower,
Shore, deep,
Where lower
Cliff's steep;
Waves gray,
Where play
Winds gay,
All sleep.

Hark! a sound,
Far and slight,
Breathes around
On the night
High and higher,
Nigh and nigher,
Like a fire,
Roaring, bright.

Now, on 'tis sweeping
With rattling beat,
Like dwarf imp leaping
In gallop fleet
He flies, he prances,
In frolic fancies,
On wave-crest dances
With pattering feet.

Hark, the rising swell,
With each new burst!
Like the tolling bell
Of a convent curst;
Like the billowy roar
On a storm-lashed shore,--
Now hushed, but once more
Maddening to its worst.

O God! the deadly sound
Of the Djinn's fearful cry!
Quick, 'neath the spiral round
Of the deep staircase fly!
See, see our lamplight fade!
And of the balustrade
Mounts, mounts the circling shade
Up to the ceiling high!

'Tis the Djinns' wild streaming swarm
Whistling in their tempest flight;
Snap the tall yews 'neath the storm,
Like a pine flame crackling bright.
Swift though heavy, lo! their crowd
Through the heavens rushing loud
Like a livid thunder-cloud
With its bolt of fiery might!

Ho! they are on us, close without!
Shut tight the shelter where we lie!
With hideous din the monster rout,
Dragon and vampire, fill the sky!
The loosened rafter overhead
Trembles and bends like quivering reed;
Shakes the old door with shuddering dread,
As from its rusty hinge 'twould fly!
Wild cries of hell! voices that howl and shriek!
The horrid troop before the tempest tossed--
O Heaven!--descends my lowly roof to seek:

Bends the strong wall beneath the furious host.
Totters the house as though, like dry leaf shorn
From autumn bough and on the mad blast borne,
Up from its deep foundations it were torn
To join the stormy whirl. Ah! all is lost!

O Prophet! if thy hand but now
Save from these hellish things,
A pilgrim at thy shrine I'll bow,
Laden with pious offerings.
Bid their hot breath its fiery rain
Stream on the faithful's door in vain;
Vainly upon my blackened pane
Grate the fierce claws of their dark wings!

They have passed!--and their wild legion
Cease to thunder at my door;
Fleeting through night's rayless region,
Hither they return no more.
Clanking chains and sounds of woe
Fill the forests as they go;
And the tall oaks cower low,
Bent their flaming light before.

On! on! the storm of wings
Bears far the fiery fear,
Till scarce the breeze now brings
Dim murmurings to the ear;
Like locusts' humming hail,
Or thrash of tiny flail
Plied by the fitful gale
On some old roof-tree sere.

Fainter now are borne
Feeble mutterings still;
As when Arab horn
Swells its magic peal,
Shoreward o'er the deep
Fairy voices sweep,
And the infant's sleep
Golden visions fill.

Each deadly Djinn,
Dark child of fright,
Of death and sin,
Speeds in wild flight.
Hark, the dull moan,
Like the deep tone
Of Ocean's groan,
Afar, by night!

More and more
Fades it slow,
As on shore
Ripples flow,--
As the plaint
Far and faint
Of a saint
Murmured low.

Hark! hist!
Around,
I list!
The bounds
Of space
All trace
Efface
Of sound.

                                Translated by John L. O'Sullivan