Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2013. május 17., péntek

Marija Vasić glosa – glossza



Marija Vasić Donojan (Marija Vasity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –

Iz zbirke pesama: Nevine godine (1992)
Az „Ártatlan évek“ kötetből (1992)




glosa

o bogovima, ludima i drugim srećnim patuljcima
o stalnom begu, bikovima i „anđelu dana“

            moment malog micanja
            izdajnik ispitni istiniti
            ćošak ćelije  ćutanja
            ahasfer akademskog sećanja

bežali su sastavivši dve noge jednu uz drugu
između četiri sećanja
rikao sam rekao razuvereno nikao
čemu
astrohimne „kuda lutaš život koji tražiš nikad nećeš naći“
kredom je pisao po mojem suncu
oblakom se igrao na desnom ramenu
vatru izukrštanu podigao spasonosnom ironijom
i zasmejao se reako mi
ćutak moment malog micanja

bun(t)ovan plemeniti patuljak zaklao je
izabranu kozu „istinu“ ne
rizikujući lepotu noći i dana sitnicom
čineći čitave čete časnosti i glasa
amajliju urezujući u čelo bogu tišine i reda
krv je bila topla i meka kritičari
o sigurno su ljudi znali ali bogovi
vi imate dobre bogove i lepe i pametne srećne
            preko svake mere
i zasmejao se rekao mi
ćutak izdajnik ispitni istiniti
bestidni „anđeo dana“ dolazi
imajući šta da kaže nama koji ne pratimo
rotacioni faktor radnog blatnog dana
čedna je bila ta mala jelena
astrohonine „kuda još lutaš život koji tražiš nikad nećeš naći“
krišom sada je porasla zamislite
o veliku lepoticu jelenu ukradenu nevestu
vrelom krvlju oblivena
i zasmejao se rekao mi
ćutak
ošak ćelije ćutalice

bikovi pušteni u arenu uprljali su belu košolju
irizovog prvog ratnika ostali
ratnici besni preteći četama podivjalih magaraca
pozdravljali su
četiri  punih vekova rađanje jedne zvezde
a onda kada je prošla ta sumljiva igra
konjanici pušteni kraljevskim stazama mirske tišine
obesili su sunčane časovnike o svoje polulude mačeve
vest je bila donesena „radosna vest“
i zasmejao se rekao mi
ćutak ahasfer akademskog sećanja

glossza

az istenekről, bolondokról, és egyéb boldog törpékről
az állandó menekülésről, bikákról és a „nap angyaláról”

            a mini mozdulat pillanata
            a vizsgáztató valóság árulója
            a csendes cella magánya
            az akadémiai emlék Júdása

összekoccanó lábakkal menekültek
négy emlék kiséretében
ríttam beszéltem lebeszéltem nőttön nőttem
minek
te asztróember „hová merre az áhított életet sosem leled meg”
krétával írt napomra
jobb vállánál lebegő felhővel játszadozott
megváltó iróniával emelte magasba a keresztezett tüzet
és elnevetve magát mondta nekem
a csend a mini mozdulat momentuma

az eszelős nemes törpe megölte
a kiválasztott gidát az „igazságot” nem
kockáztatva csacskaságokkal a nappal és az est gyönyörét
garmadával tálalva a tiszteletes tetteket
védjegyett vésett az igazság és rend istenének homlokára
bírák a vér meleg volt és lágy
ó az emberek biztosan tudták de ti istenek
közöttetek vannak jó istenek és szépek és okosak
         kimondhatatlanul boldogok
és fölnevetve mondta nekem
a csend a vizsgáztató valóság árulója
a pimasz „nappal angyalának”
van mit mondania nekünk kik nem figyelik
a súlyos munkás napok rotációs faktorát
ártatlan volt az őzike
te asztróember „hová merre az áhított életet sosem leled meg”
titokban felnőtt elmélkedjetek
a csodaszarvas szépségéről a forró vérrel elöntött
elcsent aráról
és felnevetve mondta nekem
a csend a csendes cella magánya

az arénába engedett bikák bemocskolták
Iris élharcosának fehér ingét a sokak
a dühös harcosok az őrült szamarak hordáival fenyegetve
köszöntötték
négy teljes századon át egy csillag születését
a vitatható játék múltával
a huszárok a királyi utak békés csenjére ereszkedve
napóráikat saját félbolond kardjaikra akasztották
a hír „örömhír” volt
és felnevetve mondta nekem
a csend az akadémiai emlékek Judása

Fordította: Fehér Illés
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése