Kassák Lajos Mesteremberek – Obrtnici

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

Mesteremberek

Mi nem vagyunk tudósok, se méla, aranyszájú papok

és hősök sem vagyunk, kiket vad csinadratta kísért a csatába

s akik most ájultan hevernek a tengerek fenekén, napos hegyeken

és a ménkővert mezőkön szerte, szerte az egész világban.

A kék firmamentum alatt most bitang vérben fürdenek az órák…

De mi már távol vagyunk mindentől. Ülünk a sötét bérkaszárnyák alján:

szótlanul és teljesen, mint maga a megbontatlan anyag.

Tegnap még sírtunk s holnap, holnap talán a mi dolgunkat csodálja a század.

Igen! Mert a mi csúnya tömpe ujjainkból már zsendül a friss erő,

s holnap már áldomást tartunk az új falakon.

Holnap azbesztből, vasból és roppant gránitból életet dobunk a romokra

s félre az államdekorációkkal! a holdvilággal! és az orfeumokkal!

Hatalmas felhőkarcolókat építünk majd és játéknak az Eiffel-torony mását.

Bazalt talpú hidakat. A terekre új mithoszokat zengő acélból

s a döglött sínekre üvöltő, tüzes lokomotívokat lökünk,

hogy ragyogjanak és fussák be a pályát, mint az ég szédületes meteorjai.

Új színeket keverünk s a tenger alá új kábeleket húzunk

és megejtjük az érett, pártalan asszonyokat, hogy új fajtát dajkáljon a föld

s örüljenek az új költők, akik az idők új arcát éneklik előttünk:

Rómában, Párisban, Moszkvában, Berlinben, Londonban és Budapesten.

Obrtnici

Nismo naučnici, niti setni, zlatousni popovi,

i nismo ni heroji koji su u boj divljom grajom bili ispraćeni

i koji sad na dnu mora, sunčanim brdima obamrlo leže

i na mecima izrešetanim livadama, širom čitavog sveta.

Sati se sad pod plavim svodom u kvarnoj krvi kupaju…

Ali mi smo već od svega toga udaljeni. Na dnu tamnih kasarni sedimo:

nemo i celovito kao netaknuta materija.

Juče smo još plakali a sutra, sutra će se stoleće možda našem delu diviti.

Da! Jer iz naših ružnih šopavih prstiju već nova snaga dozreva,

i sutra već na novopodignutim zidovima halalimo.

Sutra azbestom, gvožđem, silnim stenama ruševine oživljavamo  

i na stranu sa lažnim dekoracijama! mesečinom! i orfejima!

Silne nebodere gradimo i za igračku kopiju Ajfelove kule.

Bazaltnim stubovima mostove. Na trgovima iz zvučnog čelika nove idole

a na crknute tračnice gromoglasne, vatrene lokomotive guramo

da sjaje i poput zanosnih meteora na svojim putanjima jure.

Nove boje mešamo a u morima nove kablove polažemo

i oplodimo zrele, usamljene žene, zemlja neka nove potomke dadilja

i novi pesnici koji o licu novog vremena pevaju neka se raduju:

u Rimu, Parizu, Moskvi, Berlinu, Londonu i Budimpešti.

                             Prevod: Fehér Illés