Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –
Enciklikák
Sosem fogok levenni a polcról olyan könyvet, aminek minden sora
érdektelen, s amit megírni is felesleges volt.
Sosem fogok feleségül venni egy asszonyt, aki meg sem született gyermekünk anyja volt, s akit halálomig szeretnék.
Sosem fogok a kegyetlenséggel vagy a könyörületességgel élni. Mindkettőt megtettem már, és egyik sem segít senkinek és semminek, csak a terjedő entrópiának.
Sosem fogok megtudni semmit a szellemektől, akik az Ürességet lakják Óya Kannon szentélyében, Utsunomiya hegyén.
Sosem fogok gyertyát gyújtani senkiért. Az emlékezés mindazonáltal halálos kötelem mindenkinek. Sosem fogok tagadni többé. Értsétek meg: mindannyian „látókörbe került s utóbb megfigyelés alá vont” személyek vagyunk.
Sosem fogok a kamaszkor lázával imádni egyetlen nőt sem, de ne feledjétek: egy lány szobája – ahol először vetkőzött le – az örök varázslat helye.
Sosem fogok inni azok egészségére, akiket nem kedvelek.
Sosem fogok tüzeket szítani. A parázsban is ott izzik a lángok ős babonája, amiből – ha belefeledkezel – nincs menekülés.
Sosem fogok állatra vadászni. Ismerem azt a szenvedélyt; megértem és tartózkodom tőle.
Sosem fogok szerénynek mutatkozni avagy szerénykedni. Az embert -- többek között – önimádó hiúságok vezetik.
Sosem fogok modorosságért és modortalanságért leteremteni senkit. Ugyanolyan hibák; ugyanolyan gyarlóságok…
Sosem fogok sem első, sem második, sem harmadik helyezett lenni. Az úgynevezett győzelemért tülekedni értelmetlenség; nem elég, hogy a versenyen mindenkinek muszály elindulni. Sosem fogok többé hangosan énekelni. A hangom csúf és rekedt; hamisan vernyákolok; megalázom és megrontom a Dalt.
Sosem fogok az eső alá állni, „mert nem vagyok méltó arra, hogy megtisztítson.” Moralistához illő megnyilatkozás: fennkölt és nyálas.
Sosem fogok fegyvert senkire, ha nem akarom megölni. Aki önmagát vagy másokat védelmezve mégsem képes gyilkolni (olykor ez nem kerülhető el), azt bármi áron segíteni kell.
Sosem fogok falakat és kerítéseket döntögetni. Amennyiben rossz helyen állnak, akkor amúgy is összedőlnek.
Sosem fogok kibogozni egyetlen rejtélyes értelmű mondatot sem, mert a megvilágosodás szinte mindig hiábavalóság.
Sosem fogok ápolni senkit, ha gondozása közben az jut eszembe: helyesen cselekszem. Rémisztő gondolat.
Sosem fogok ezután a női nem titokzatosságára hivatkozni, sem tréfálkozva, sem komolyan. (Szeressétek őket; a lelkükbe furakodni ne próbáljatok!)
Sosem fogok felfedezőként elpusztulni egy névtelen sziget partján; tartok tőle, rólam neveznék el.
Sosem fogok önszántamból tanácsot adni senkinek. Ha mégis, akkor az napnyugtáig érvényes. Alkony utáni szavaimért virradatig felelős vagyok; tovább nem.
Sosem fogok semmi olyat cselekedni, amit nem akarok igazán; már amennyire ez lehetséges. (Nem az.) Mégse számold megalkuvásaid: ha őszinte vagy, belehalhatsz.
Sosem fogok odáig alacsonyodni, hogy nem nevezem néven az élőket, a holtakat, és akiket még világra jönni látok.
Sosem fogok ’bűnt venni magamra’, mert ez képmutatás. Minden tettem önmagam; igazán csak az.
Sosem fogok suttogni akkor, amikor harsogni kell. Önmagadat és másokat is megtisztelhetsz a csöndes beszéddel.
Sosem fogok fénylőnek nevezni alig pislákoló dolgokat.
Sosem fogok válaszolni azoknak, akik – felelet helyett – a szép hazugságokra várnak.
Sosem fogok igazolni nyilvánvaló igazságokat. Aki ráér az ilyesmire, amúgy is megteszi.
Sosem fogok ’megverekedni a halállal’. A szókapcsolat szörnyű félreértés: nincs ember, aki bármiféle értelmet adhatna neki. Természetesen nem a gőgös ostobákra gondolok.
Sosem fogok tudni az Úr, a Teremtő, a Demiurgosz, az Omega-pont, az Isten titkos neveiről semmit. Odáig jutottunk, hogy nincs könyv, amiben ne lehetne elolvasni őket.
Sosem fogok a régi fényképeimen elandalodni. Örömömre szolgál: egyre homályosabbak.
Sosem fogok feleségül venni egy asszonyt, aki meg sem született gyermekünk anyja volt, s akit halálomig szeretnék.
Sosem fogok a kegyetlenséggel vagy a könyörületességgel élni. Mindkettőt megtettem már, és egyik sem segít senkinek és semminek, csak a terjedő entrópiának.
Sosem fogok megtudni semmit a szellemektől, akik az Ürességet lakják Óya Kannon szentélyében, Utsunomiya hegyén.
Sosem fogok gyertyát gyújtani senkiért. Az emlékezés mindazonáltal halálos kötelem mindenkinek. Sosem fogok tagadni többé. Értsétek meg: mindannyian „látókörbe került s utóbb megfigyelés alá vont” személyek vagyunk.
Sosem fogok a kamaszkor lázával imádni egyetlen nőt sem, de ne feledjétek: egy lány szobája – ahol először vetkőzött le – az örök varázslat helye.
Sosem fogok inni azok egészségére, akiket nem kedvelek.
Sosem fogok tüzeket szítani. A parázsban is ott izzik a lángok ős babonája, amiből – ha belefeledkezel – nincs menekülés.
Sosem fogok állatra vadászni. Ismerem azt a szenvedélyt; megértem és tartózkodom tőle.
Sosem fogok szerénynek mutatkozni avagy szerénykedni. Az embert -- többek között – önimádó hiúságok vezetik.
Sosem fogok modorosságért és modortalanságért leteremteni senkit. Ugyanolyan hibák; ugyanolyan gyarlóságok…
Sosem fogok sem első, sem második, sem harmadik helyezett lenni. Az úgynevezett győzelemért tülekedni értelmetlenség; nem elég, hogy a versenyen mindenkinek muszály elindulni. Sosem fogok többé hangosan énekelni. A hangom csúf és rekedt; hamisan vernyákolok; megalázom és megrontom a Dalt.
Sosem fogok az eső alá állni, „mert nem vagyok méltó arra, hogy megtisztítson.” Moralistához illő megnyilatkozás: fennkölt és nyálas.
Sosem fogok fegyvert senkire, ha nem akarom megölni. Aki önmagát vagy másokat védelmezve mégsem képes gyilkolni (olykor ez nem kerülhető el), azt bármi áron segíteni kell.
Sosem fogok falakat és kerítéseket döntögetni. Amennyiben rossz helyen állnak, akkor amúgy is összedőlnek.
Sosem fogok kibogozni egyetlen rejtélyes értelmű mondatot sem, mert a megvilágosodás szinte mindig hiábavalóság.
Sosem fogok ápolni senkit, ha gondozása közben az jut eszembe: helyesen cselekszem. Rémisztő gondolat.
Sosem fogok ezután a női nem titokzatosságára hivatkozni, sem tréfálkozva, sem komolyan. (Szeressétek őket; a lelkükbe furakodni ne próbáljatok!)
Sosem fogok felfedezőként elpusztulni egy névtelen sziget partján; tartok tőle, rólam neveznék el.
Sosem fogok önszántamból tanácsot adni senkinek. Ha mégis, akkor az napnyugtáig érvényes. Alkony utáni szavaimért virradatig felelős vagyok; tovább nem.
Sosem fogok semmi olyat cselekedni, amit nem akarok igazán; már amennyire ez lehetséges. (Nem az.) Mégse számold megalkuvásaid: ha őszinte vagy, belehalhatsz.
Sosem fogok odáig alacsonyodni, hogy nem nevezem néven az élőket, a holtakat, és akiket még világra jönni látok.
Sosem fogok ’bűnt venni magamra’, mert ez képmutatás. Minden tettem önmagam; igazán csak az.
Sosem fogok suttogni akkor, amikor harsogni kell. Önmagadat és másokat is megtisztelhetsz a csöndes beszéddel.
Sosem fogok fénylőnek nevezni alig pislákoló dolgokat.
Sosem fogok válaszolni azoknak, akik – felelet helyett – a szép hazugságokra várnak.
Sosem fogok igazolni nyilvánvaló igazságokat. Aki ráér az ilyesmire, amúgy is megteszi.
Sosem fogok ’megverekedni a halállal’. A szókapcsolat szörnyű félreértés: nincs ember, aki bármiféle értelmet adhatna neki. Természetesen nem a gőgös ostobákra gondolok.
Sosem fogok tudni az Úr, a Teremtő, a Demiurgosz, az Omega-pont, az Isten titkos neveiről semmit. Odáig jutottunk, hogy nincs könyv, amiben ne lehetne elolvasni őket.
Sosem fogok a régi fényképeimen elandalodni. Örömömre szolgál: egyre homályosabbak.
Enciklike
Nikad neću skinuti sa police takvu
knjigu čija je svaki red neinteresantan i bilo je i nepotrebno napisati.
Nikad neću oženiti ženu koja je mater
još našem nerođenom detetu i koju bi do smrti voleo.
Nikad neću upotrebiti svirepost ili
milost. Obe sam već koristio i nijedna nikome ni za što nije pomogla samo
prostirajućoj entrpopiji.
Nikad ništa neću doznati od duhova koji u svetilištu
Oja Kanona na brdu Utsunomije Prazninom šetaju.
Nikad ni za koga neću sveće paliti. Ipak sećanje je za
svakoga smrtna obaveza. Nikad više neću
negirati. Shvatite: svi smo „u vidokrugu i pod prismotrom“.
Nikad ni jednu ženu neću sa strašću puberteta obožavati,
ali nemojte zaboraviti: soba devojke – gde se prvi puta skinula – mesto je
večne čarolije.
Nikad neću popiti zdravicu u zdravlje
onih koje ne volim.
Nikad neću vatru potpiriti. I u žaru se
iskonsko sujeverje plamena žari iz čega – ako se zaboraviš – nema spasa.
Nikad neću u lov. Poznajem tu strast;
shvaćam ali se od toga suzdržavam. Nikad se neću kao skroman prikazivati nit ću
biti skroman. Čoveka – između ostalog – samoobožavana sujeta vodi.
Nikad nikoga neću zbog izveštačenosti ili neotesanosti
ispsovati. Iste su greške; isti promašaji... Nikad neću biti ni prvoplasirani,
ni drugi ni treći. Za takozvanu pobedu besmisleno je laktanje; nije li dovoljno
da na takmičenju svako mora učestvovati?
Nikad više neću glasno pevati. Glas mi je
ružan i hrapav; iskrivljeno drečim; ponizim i upropastim Pesmu.
Nikad neću ispod
kiše stati, „jer nisam dostojan da me očisti.” Izjava priliči moralisti:
uvišena je i slinava.
Nikad ni na
koga, koga ne želim ubiti, neću uperiti oružje. Onoga, ko štiteći sebe ili
druge nije sposoban ubijati (to je koji put neminovno), svim sredstvima treba
pomoći.
Nikad neću
zidove i ograde rušiti. Ionako će se stropoštati ukoliko se na krivom mestu
nalaze.
Nikad neću
odgonetnuti niti jednu rečenicu sa tajanstvenim značenjem jer je prosvetlenje
skoro uvek tričav trud.
Nikad nikoga
neću dvoriti ako tokom negovanja promislim: ispravno postupam. Zastrašujuće
pomisao.
Nikad se neću na
tajnovitost žeske naravi pozivati, ni u šali ni u zbilji. (Volite ih; ali
nemojte pokušati u njihove duše prodreti!)
Nikad neću na
obali nepoznatog otoka kao otkrivač uginuti; bojim se da bi o meni nazvali.
Nikad nikoga
neću iz sopstvenih pobuda savetovati. Ako ipak, to vredi samo do zalaska sunca.
Posle sumraka za moje tvrdnje samo do zore odgovaram; dalje ne.
Nikad neću
činiti to što istinski ne želim; ukoliko je to uopšte moguće. (Nemoguće je.)
Ipak nemoj prebrajati tvoje nagodbe: iskrenost može te uništiti.
Nikad neću na
tako nizak nivo pasti da ne bi imenom nazvao žive i mrtve i one koje još
ugledam da su na ovaj svet stigli.
Nikad neću ’na
sebe krivicu natovariti’, jer je licemerno. U svakom činu sam ja; suštinski.
Nikad neću
šaputati kad glas treba podići. S tihim govorom i sebi i drugima možeš odati
poštovanje.
Nikad neću
nazvati sjajnim jedva tinjajuće stvari.
Nikad neću
odgovoriti onima koji – umesto odgovora – lepe laži očekuju.
Nikad neću
potvrđivati same od sebe razumljive istine. Ko ima vremena za to, ionako će
učiniti.
Nikad neću
’potući se sa smrću’. Veza reči je
užasan nesporazum: nema žive duše ko bi joj bilo kakav smisao mogao dati.
Naravno, ne mislim na uobražene glupane.
Nikad ništa neću
o tajnim imenima Gospoda, Stvoritelja, Demiurgosa, tačci Omege, Boga saznati.
Stigli smo do te tačke da nema knjige u kojima ne bi se ih moglo pročitati.
Nikad neću nad
mojim fotografijama raznežiti. Rado konstatiram: sve su tamnije.
Prevod: Fehér
Illés
Encyclicals
I’ll never take
a book from the shelf all lines of which are of no interest and wasn’t even
worth writing at all.
I’ll never marry a woman who was the mother of our never born child, and who I would love till I die.
I’ll never do anything with cruelty or mercy. I’ve done both, and neither helps anybody or anything, except the spreading entropy.
I’ll never get to know anything from the ghosts dwelling in the Emptiness of Óya Kannon sanctuary on the mountain of Utsunomiya.
I’ll never light a candle for anyone. Remembering, however, is a deadly obligation for everybody.
I’ll never deny any more. Please, get the message: we are all people „having got within sight and later being under surveillance.”
I’ll never adore a woman with teenage fever any more, but don’t forget: the room of a girl – where she first took off all her clothes – is the place of eternal magic.
I’ll never toast and drink to anyone I don’t like.
I’ll never blow coals. In cinders, too, the ancient superstition of flames is glowing there, from which – if you get under its spell, there’s no escape.
I’ll never hunt any animals. I know this passion, I understand and abstain from it.
I’ll never show myself modest or belittle myself. People -among others- are motivated by egotistic vanities.
I’ll never jump down anyone’s throat for their mannerism or mismanners. They’re the same faults, the same fallibility.
I’ll never win the first, the second, or the third place. It’s pointless to rush for any so-called victory, isn’t it enough that everybody must enter the competition?
I’ll never sing loudly again. My voice is ugly and hoarse, I caterwaul falsely – I humiliate and rape the Song.
I’ll never stand in the rain, „because I’m unworthy of being cleaned.” An utterance appropriate for a moralist: sublime and gooey.
I’ll never take up arms against anybody, if I don’t want to kill them. People who – to defend themselves or others- are still incapable of killing (sometimes it can’t be avoided) must by all means be helped.
I’ll never destroy walls and fences. In case they’re in the wrong place, they’ll tumble down anyway.
I’ll never puzzle out a single ambiguous sentence, because seeing clearly is almost always useless.
I’ll never look after anybody, in case -while doing so- I think, ’I’m doing the right thing.’ It’s a dreadful thought.
I’ll never ever refer to the mysteriousness of womenfolk, neither jokingly, nor seriously. (Love them, don’t try to intrude into their souls!)
I’ll never perish as an explorer on the shore of a nameless island, I’m afraid it would be named after me.
I’ll never give - of my own free will - advice to anyone. But if still, it’s valid only until sunset. For my words after twilight I’m responsible until dawn, not any longer.
I’ll never do anything I don’t really want to, - as far as it’s possible. (It isn’t.) However, don’t count your compromises: if you’re honest, you may die of it.
I’ll never demean myself not to call by name the living, the dead, and the ones I still can see being born.
I’ll never „take a sin upon myself”, because it’s hypocrisy. All my deeds are myself, in fact they are the only ones.
I’ll never whisper when I must speak out loud. With quiet talk you can pay honour to yourself as well as others.
I’ll never call hardly flickering things bright.
I’ll never answer anybody expecting – instead of an answer – beautiful lies.
I’ll never confirm obvious truths. Those having time for it will do it anyway.
I’ll never ’fight with death’. This phrase is an appalling misconception - there’s no one who could ever give it any kind of sense. Of course, I don’t mean the arrogant simpletons.
I’ll never know the secret names of the Lord, the Creator, the Demiurge, the Omega Point, the God. Things have got so far that there’s no book in which you couldn’t read them.
I’ll never start daydreaming over my old photos. It gives me pleasure: they’re getting more and more blurred.
I’ll never marry a woman who was the mother of our never born child, and who I would love till I die.
I’ll never do anything with cruelty or mercy. I’ve done both, and neither helps anybody or anything, except the spreading entropy.
I’ll never get to know anything from the ghosts dwelling in the Emptiness of Óya Kannon sanctuary on the mountain of Utsunomiya.
I’ll never light a candle for anyone. Remembering, however, is a deadly obligation for everybody.
I’ll never deny any more. Please, get the message: we are all people „having got within sight and later being under surveillance.”
I’ll never adore a woman with teenage fever any more, but don’t forget: the room of a girl – where she first took off all her clothes – is the place of eternal magic.
I’ll never toast and drink to anyone I don’t like.
I’ll never blow coals. In cinders, too, the ancient superstition of flames is glowing there, from which – if you get under its spell, there’s no escape.
I’ll never hunt any animals. I know this passion, I understand and abstain from it.
I’ll never show myself modest or belittle myself. People -among others- are motivated by egotistic vanities.
I’ll never jump down anyone’s throat for their mannerism or mismanners. They’re the same faults, the same fallibility.
I’ll never win the first, the second, or the third place. It’s pointless to rush for any so-called victory, isn’t it enough that everybody must enter the competition?
I’ll never sing loudly again. My voice is ugly and hoarse, I caterwaul falsely – I humiliate and rape the Song.
I’ll never stand in the rain, „because I’m unworthy of being cleaned.” An utterance appropriate for a moralist: sublime and gooey.
I’ll never take up arms against anybody, if I don’t want to kill them. People who – to defend themselves or others- are still incapable of killing (sometimes it can’t be avoided) must by all means be helped.
I’ll never destroy walls and fences. In case they’re in the wrong place, they’ll tumble down anyway.
I’ll never puzzle out a single ambiguous sentence, because seeing clearly is almost always useless.
I’ll never look after anybody, in case -while doing so- I think, ’I’m doing the right thing.’ It’s a dreadful thought.
I’ll never ever refer to the mysteriousness of womenfolk, neither jokingly, nor seriously. (Love them, don’t try to intrude into their souls!)
I’ll never perish as an explorer on the shore of a nameless island, I’m afraid it would be named after me.
I’ll never give - of my own free will - advice to anyone. But if still, it’s valid only until sunset. For my words after twilight I’m responsible until dawn, not any longer.
I’ll never do anything I don’t really want to, - as far as it’s possible. (It isn’t.) However, don’t count your compromises: if you’re honest, you may die of it.
I’ll never demean myself not to call by name the living, the dead, and the ones I still can see being born.
I’ll never „take a sin upon myself”, because it’s hypocrisy. All my deeds are myself, in fact they are the only ones.
I’ll never whisper when I must speak out loud. With quiet talk you can pay honour to yourself as well as others.
I’ll never call hardly flickering things bright.
I’ll never answer anybody expecting – instead of an answer – beautiful lies.
I’ll never confirm obvious truths. Those having time for it will do it anyway.
I’ll never ’fight with death’. This phrase is an appalling misconception - there’s no one who could ever give it any kind of sense. Of course, I don’t mean the arrogant simpletons.
I’ll never know the secret names of the Lord, the Creator, the Demiurge, the Omega Point, the God. Things have got so far that there’s no book in which you couldn’t read them.
I’ll never start daydreaming over my old photos. It gives me pleasure: they’re getting more and more blurred.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése