Kassák Lajos Csöndes kétségbeesés – Tih očaj

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

Csöndes kétségbeesés

Mit üzenjek néked, távoli barátom,

drága jó cimbora, ki mellett úgy herdáltam el életem javát,

mint gazdag ember, ha mértéket vesztett italban és nőben

s vénülő fejjel látja csak, milyen boldogtalan volt egész életében.

Merre kiáltsak feléd, hogy válaszolhass gyámoltalan kérdésemre:

szereted-e még a táncot és a lányok szeretik-e még,

ha súlyos tenyereddel ráveregetsz fiatal combjaikra?

Hallgasd csak, itt ülök az ismeretlen ház eresze alatt

és fiatalságunk elszállt álmairól énekelek.

Éjszaka van, a fák porbaejtik sárga lombjukat,

nyoma sincs madárnak, riadtan sírnak az esőverte prücskök

s egy gazdátlan ladik ring a tó közepén.

Hej, hajj! Jó öreg cimborám, mi szépet is üzenhetnék ebben az órában?

Egyedül vagyok, bizony nyomorúságosan egyedül,

keresztbevetett lábakkal ülök és nézem, ahogy fejem fölött

kihunynak az őszi csillagok.

Tih očaj

Šta da ti poručim, prijatelju moj,

dragi jarane pored koga sam najlepše godine mog života tako proćerdario

kao bogataš kad meru u piću i ženi izgubi

i tek kao matori vidi tokom čitavog života koliko je nesretan bio.

U kom pravcu trebam viknuti da bi na moje neuko pitanje odgovorio:

voliš li još ples dal još vole devojke

kad njihove mlade guze tvojim teškim dlanovima potapšaš?

Slušaj samo, tu ispod oluka nepoznate kuće sedim

i o isčezlim snovima naše mladosti pevam.

Noć je, žuti listovi drveća u prašinu padaju,

nigde ptica, kišom pretopljeni zrikavci prestrašeno plaču

i na sredini jezera napušten čamac lebdi.

Ej, hoj! Dragi moj stari jarane u tom času šta bi ti lepog mogao poručiti?

Sam sam, prokleto sam sam,

prekrštenim nogama sedim i gledam kako jesenske zvezde

nad mojom glavom se gase.

                             Prevod: Fehér Illés