Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2014. október 30., csütörtök

Desanka Maksimović Naša tajna – Titkunk

Desanka Maksimović
Rabrovici kod Valjeva 16. 05. 1898. – Beograd 12. 02. 1993.



Naša tajna

O tebi neću govoriti ljudima.
Neću im reći da li si mi samo
poznanik bio, ili prijatelj drag;
ni kakav je, ni da li je
u našim snovima i žudima
dana ovih ostao trag.

Neću im reći da li iz osame,
žeđi, umora, ni da li je ikada
ma koje od nas drugo volelo;
niti srce naše
da li nas je radi nas
ili radi drugih
kadgod bolelo.

Neću im reći kakav je sklad
oči naše često spajao
u sazvežđe žedno;
ni da li sam ja ili si ti bio rad
da tako bude –
ili nam je bilo svejedno.

Neću im reći da li je život
ili od smrti strah
spajao naše ruke;
ni da li zvuke
smeha voleli smo više
od šuma suza.

Neću im reći ni jedan slog jedini,
šta je moglo, ni da li je moglo nešto,
da uplete i sjedini
duše naše kroz čitav vek;
ni da li je otrov ili lek
ovo što je došlo
onome što je bilo.

Nikome neću reći kakva se
zbog tebe pesma događa
u meni večito:
da li opija toplo
kao šume naše s proleća;
ili tiha i tužna
ćuti u meni rečito.
O, nikome neću reči
da li se radosna ili boleća
pesma događa u meni.

Ja više volim da prećutane
odemo ona i ja
tamo gde istom svetlošću sja
i zora i noć i dan;
tako gde su podjednako tople
i sreća i bol živa;
tamo gde je od istog večnog tkiva
i čovek i njegov san.


Titkunk

Az embereknek nem mesélek rólad.
Nem mondom el hogy számomra csak
ismerős vagy-e, vagy drága barát;
azt sem milyen vagy, azt sem
álmainkban megmaradt-e
a vágy, az egykori társ.

Nem mondom el, hogy a magányban,
tikkadtan, fáradtan valaha is
bárki kettőnk közül szeretett-e mást;
azt se szívünk
magunk vagy
mások miatt fájt-e
egyáltalán.

Nem mondom el szemünk
milyen összhangja kötött össze
bennünket a csillagrendszerekben;
azt sem én vagy te
kívántad-e –
tulajdonképpen egyre megy.

Nem mondom el az élet
vagy a halálfélelem
kötötte-e össze kezünket;
azt sem hogy a harsány
nevetést jobban szerettük-e
a patakokban folyó könnyeknél.

Egyetlen szótagot sem mondok nekik,
mi történt, vagy történhetett volna-e valami
ami összefon, örökre
egyesít bennünket;
azt sem hogy méreg vagy
gyógyír-e az ami
a történtek után történt.

Nem mondom el senkinek
bennem miattad milyen
költemény él:
melegen bódít-e
mint erdőink tavasszal;
vagy csendes és szomorú
hallgatag bensőmben.
Ó, nem mondom el senkinek
az a költemény, ami bennem él
vidám-e vagy csüggeteg.

Jobban szeretem ha hallgatagon
megyünk mindketten
oda, ahol ugyanaz a fény ragyog
éjjel, nappal, pirkadatkor;
oda, ahol egyformán meleg
a gyönyör és a gyötrelem;
oda, ahol örök szövetek
éltetik vágyaival együtt az embert.


                             Fordította: Fehér Illés






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése