Miroslav Antić
Mokrin kod Kikindе 14. mart 1932. – Novi Sad 24. jun 1986
In memoriam*
Postoji jedan neverovatan gad koji se zove
Miroslav Antić
Ždere moj hleb pravi moju decu nosi moja
Odela
Sa mojom ženom leže u krevet na moje
Rođene oči
Jer zna da sam tog trenutka sigurno negde
Daleko u Lenjingradu
I taj Antić što me je upropastio I kao
Pisca i kao čoveka
Dakle taj koji će na kraju leći u moju
Sopstvenu grobnicu
Pita me jedno jutro šta vam je boga mu
Čoveče
Izgledate mi nekako bolesni
A šta se izvinite za izraz baš njega tiče
Kako je meni
I dokle mi je
O meni se najlepše brinu oni koji me
Ostavljaju na miru
A on pere ruke mojom rakijom ima ključ od
Mog ateljea
Ljudi taj me tera da čitam knjige petlja sa
Mojim plavušama
Dere se u mojoj kući ogovara me svašta
Laže
Deca mi liče na njega a on nosi kravatu
Brije se poznaje neke ljude radi
Svako jutro se tušira pravi se da zna sve
O zenbudizmu
Prevodi knjige čini mu se da ima prijatelje
Mom sinu zamislite svinjariju mome jedinom
Sinu kupuje sladoled
Bio sam mornar bežao sam ili odem na primer
U Pariz
Pokrijem se ćebetom preko glave pustim brkove
A on me i tu pronađe u nekoj ulici Žolive
U nekom bednom hotelu
I vrati kući i rasplače me
Mati moja Melanija koja ne zna da je rodila mene
A ne njega
Više ga voli više mu veruje I on to još kako
Koristi
A on je uveravam vas on je ta upeglana stoka kojoj
Ja dižem spomenik
On je ta uvažena životinja kojoj ja pišem
Biografiju
Ovako popljuvan I sam I do krajnosti zgađen
Sto moram da mu javno pozajmim oči I dušu
I ono malo para koje sam jedva pozajmio
Kad sam ja na primer skočio sa Petrovaradinske
Tvrđave
On je uskakao u đačke čitanke
Kad me je doktor Savić lečio od alkohola
On se pravio kao da ima neke veze sa filmom
Gde god se pojavim gurao me je da ga ne obrukam
Pristajao je na kompromise cerekao se na
Prijemima
Primao je moje nagrade mešao se u moje snove
Jedan licemer
Jedan stvarni licemer
Jedan provincijalac
Jedan koji je trpeo sve ono što ja nikada neću
Trpeti
I koji sada tako fino žuri da crkne umesto mene
Da bi umesto mene
Svinja jedna
Da bi umesto mene što pre jedini živeo
Miroslav Antić
Ždere moj hleb pravi moju decu nosi moja
Odela
Sa mojom ženom leže u krevet na moje
Rođene oči
Jer zna da sam tog trenutka sigurno negde
Daleko u Lenjingradu
I taj Antić što me je upropastio I kao
Pisca i kao čoveka
Dakle taj koji će na kraju leći u moju
Sopstvenu grobnicu
Pita me jedno jutro šta vam je boga mu
Čoveče
Izgledate mi nekako bolesni
A šta se izvinite za izraz baš njega tiče
Kako je meni
I dokle mi je
O meni se najlepše brinu oni koji me
Ostavljaju na miru
A on pere ruke mojom rakijom ima ključ od
Mog ateljea
Ljudi taj me tera da čitam knjige petlja sa
Mojim plavušama
Dere se u mojoj kući ogovara me svašta
Laže
Deca mi liče na njega a on nosi kravatu
Brije se poznaje neke ljude radi
Svako jutro se tušira pravi se da zna sve
O zenbudizmu
Prevodi knjige čini mu se da ima prijatelje
Mom sinu zamislite svinjariju mome jedinom
Sinu kupuje sladoled
Bio sam mornar bežao sam ili odem na primer
U Pariz
Pokrijem se ćebetom preko glave pustim brkove
A on me i tu pronađe u nekoj ulici Žolive
U nekom bednom hotelu
I vrati kući i rasplače me
Mati moja Melanija koja ne zna da je rodila mene
A ne njega
Više ga voli više mu veruje I on to još kako
Koristi
A on je uveravam vas on je ta upeglana stoka kojoj
Ja dižem spomenik
On je ta uvažena životinja kojoj ja pišem
Biografiju
Ovako popljuvan I sam I do krajnosti zgađen
Sto moram da mu javno pozajmim oči I dušu
I ono malo para koje sam jedva pozajmio
Kad sam ja na primer skočio sa Petrovaradinske
Tvrđave
On je uskakao u đačke čitanke
Kad me je doktor Savić lečio od alkohola
On se pravio kao da ima neke veze sa filmom
Gde god se pojavim gurao me je da ga ne obrukam
Pristajao je na kompromise cerekao se na
Prijemima
Primao je moje nagrade mešao se u moje snove
Jedan licemer
Jedan stvarni licemer
Jedan provincijalac
Jedan koji je trpeo sve ono što ja nikada neću
Trpeti
I koji sada tako fino žuri da crkne umesto mene
Da bi umesto mene
Svinja jedna
Da bi umesto mene što pre jedini živeo
In memoriam**
Létezik egy hihetelen szemét név szerint
Antic Miroslav
Kenyeremet falja gyerekeimet nemzi ruháimat
Hordja
Szemem láttára hempereg asszonyommal
Az ágyban
Mert tudja abban a pillanatban biztosan valahol
A messzi Leningrádban vagyok
És az az Antic aki úgy is mint írót, úgy is
Mint embert tönkretett
Tehát az aki egykor saját síromba
Fekszik
Egyik reggel megkérdezte ember mi a fene van
Magával
Mintha sápadt lenne
De bocsánat a kifejezésért mi köze hozzá
Hogyan érzem magam
Mi van velem
Azok gondoskodnak rólam igazán
Aki békén hagynak
Ő meg pálinkámmal mossa kezét nála van
Műtermem kulcsa
Emberek könyvolvasásra kényszerít szőkeségeim
Körül koncsorog
Ordít a házamban rólam össze-vissza fecseg
Hazudozik
Gyerekeim rá hasonlítanak nyakkendőt hord
Borotválkozik sok embert ismer
Minden reggel tusol úgy tesz mintha a zen buddhizmusról
Mindent tudna
Könyveket fordít azt hiszi barátai
Fiamnak képzeljétek el ezt a disznóságot
Saját fiamnak fagyit vesz
Voltam tengerész szöktem vagy mondjuk
Párizsba mentem
Fejem búbjáig takaróztam bajúszt növesztettem
De ő ott is rám talált valami Jolif utcában
Egy ócska hotelben
És hazavitt és megríkatott
Anyám Melania aki nem tudja hogy engem
szült
És nem őt
Őt jobban szereti neki hisz És ő ezt hogy
Kihasználja
De ő biztosítom önöket ő az a vasalt barom
akinek
Szobrot állítok
Ő az a megbecsült állat akinek őnéletrajzát
Írom
Így leköpve És egyedül És végképp megvetetten
Szemem És lelkem nyilvánosan kell kölcsönbe adnom
És azt a kevés kölcsönbe kapott pénzt
Mikor én például Pétervárad váráról
Leugrottam
Ő az olvasókönyvbe ugrált
Mikor Savic doktor az alkoholizmusból gyógyított
Ő úgy tett mintha a filmhez lenne köze
Bárhol is jelentem meg bökdösött nehogy
szégyent hozzak rá
Kész volt egyességet kötni a fogadásokon
Vigyorgott
Átvette kitüntetéseimet álmaimba kotort
Közönséges képmutató
Valóságos képmutató
Kispolgár
Valaki aki mindent eltűrt amit én sose
Tűrtem
És most olyan szépen siet hogy helyettem haljon meg
Hogy helyettem
Disznó
Hogy helyettem minél előbb egyedül ő éljen
Fordította: Fehér Illés
*Ostalo, što nije za najavu pisca, nego za šaputanje, rekao sam u pesmi "In memoriam". (Predzadnja rečenica autobiografije autora.)
** A többit, ami nem az író életrajzába való, amit suttogunk, „In memoriam” c. versemben mondtam el. (A szerző önéletrajzának utolsó előtti mondata.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése