Petri György
Budapest, 1943. december 22. – Budapest, 2000. július 16.
A hagyma szól
Én akkor is csak csupa héj vagyok,
ha keresztbe szelsz, kockára metélsz.
Miszlikbe apríts! – akkor is a semmit
vágod, mit nem zárok magamba, mivel mit sem
zárok magamba. Lévén csupa héj.
Héj héja, sőt a héj héjának héja,
sőt… – Csupán hely híján nem folytatom.
Meg nem akarok fennhéjázni. Úgysem
lehet rád hatni. Hallom a tojások
roppanását… A tojás éjjelébe behatol
a szentségtelen villanyfény. Hát csíra-
loccsantó kezed nem remeg
villával szétpüfölni a Magot?
– Némulj, te, szám! A zsír már sziszereg.
Bakó, tedd dolgodat: vess a zsírba,
Jelképzabáló! – hadd üvegesedem,
ízlés szerint.
Tojás, fiam, ne félj,
kimúlni a korszakból, hol az ember
nem érti már a Természet szavát,
hol a Patak és Liget néma már,
s a legtisztátlanabb Négylábú olvadt
hájára vettetnek a végső dolgok,
a magunkfajták –
Jobb nékünk – mintsem ostromolni elzárt
füleket – szónk rekesztve egyesülni
a rántotta nagy mártíriumában.
ha keresztbe szelsz, kockára metélsz.
Miszlikbe apríts! – akkor is a semmit
vágod, mit nem zárok magamba, mivel mit sem
zárok magamba. Lévén csupa héj.
Héj héja, sőt a héj héjának héja,
sőt… – Csupán hely híján nem folytatom.
Meg nem akarok fennhéjázni. Úgysem
lehet rád hatni. Hallom a tojások
roppanását… A tojás éjjelébe behatol
a szentségtelen villanyfény. Hát csíra-
loccsantó kezed nem remeg
villával szétpüfölni a Magot?
– Némulj, te, szám! A zsír már sziszereg.
Bakó, tedd dolgodat: vess a zsírba,
Jelképzabáló! – hadd üvegesedem,
ízlés szerint.
Tojás, fiam, ne félj,
kimúlni a korszakból, hol az ember
nem érti már a Természet szavát,
hol a Patak és Liget néma már,
s a legtisztátlanabb Négylábú olvadt
hájára vettetnek a végső dolgok,
a magunkfajták –
Jobb nékünk – mintsem ostromolni elzárt
füleket – szónk rekesztve egyesülni
a rántotta nagy mártíriumában.
Luk zbori
Ja sam i onda samo ljuštura
ako me prerežeš, na kocke isečeš.
Na okrnjake me seckaj! – i tad samo ništa
režeš, ono što u sebe zatvaram jer u sebe ništa
ne zatvaram. Tek sam ljuštura.
Ljuštura ljušture, dapače ljuska ljušturine ljuske,
dapače… – Tek zbog nedostatk prostora ne nastavljam.
I ne želim pokondiriti se. Ionako se ne može
na tebe uticati. Čujem iznenadan prelom
jaja... Noć jaja bezoblično
električno svetlo remeti. Zar
tvoja ruka ne zadrhti kad
roguljom Zametka raskida?
– Zanemi, ti, broju! Mast se već prži.
Dželate, uradi: baci me u mast,
Ti žderaču znamenja! – neka se ustaklim,
po zahtevu.
Jajo, sine moj, ne plaši se
iz epohe isčeznuti gde do čoveka
više ne dopire glas Prirode,
gde su Potoci i Livade neme
i na otopljeno salo najčišćeg
Četvoronošca bacaju konačne otpatke,
nama slične –
Bolje je nama – umesto opsedanja
gluvih – da zajedno sa ućutkanim rečima
sa martirstvom kajagan sjedinimo.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése