Szilágyi Domokos
Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.
Halál árnyéka 3.
Az őzszemű lány
Ezer urnában szertehordva
mindenhol vannak hamvaink
(Ismeretlen költőnő)
Szerettem egy őz-szemű lányt,
a haja: dióbarna láng,
medencéjén fény-gyerekek
hancúroztak és visongáltak -
olyan volt, mint egy üdítő
pihentető, érett vasárnap.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
a Tiergartenben fagylaltot ettünk,
s a Kuznyeckij Moszton söröztünk,
sétáltunk a Cişmigiu-kertben
és csókolóztunk és nevettünk,
s a Svábhegyen, a kisded szélben
szomjas szemmel néztünk az eltűnt
felhők után -
új felhők jöttek,
az ég olyan lett, mint egy
elborult tekintet,
és többé nem nevettünk.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
a haja: dióbarna láng,
még most is éget, ha a távol
barna dombjairól felém int,
és szól az akác illatából,
s zubog az idő, mint a vérünk.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
ki eltűnt, mint a szelíd felleg,
és én hiába szólítom,
mert a felhők sosem felelnek,
hisz nem ismerik a szerelmet,
csak a szerelem érzi őket,
mint a vadászfegyvert megérzik
a virág-lábú, bátor őzek.
Szerettem egy őz-szemű lányt,
ki tovaillant, mint az őzek
- fák közt iramló barna láng -,
s én vártam, vártam, vártam, félszeg
félsszel, fürkésztem elborult
kedvvel a halott, szomorú
ösvényt -
És érkezett egy urna,
s benne egy maréknyi hamu.
Senka smrti 3.
Devojka s očima srne
U hiljadama urni raznešeno
naši ostaci svugde se nalaze
(Nepoznata pesnikinja)
Voleo sam devojku s očima srne,
kosa: u plamenu kestenjasta,
na bedrima joj deca svetla
ganjali se i urlikali –
bila je kao jedna sveža
odmarajuća, zrela nedelja.
Voleo sam devojku s očima srne,
u Tirgartenu sladoled lizali,
na Mostu Kuznjecki pivo pijuckali,
šetali u Kismigu-vrtu
i ljubili se i smejali
a na brdu Švaba u mlakom vetru
žednim očima promatrali
isčezavanje oblaka –
stigli su novi oblaci,
pogled neba dobio
izraz izbezumljenog,
i više nismo se smejali.
Voleo sam devojku s očima srne,
kosa: u plamenu, kestenjasta,
još me uvek žari kad sa brežuljka
iz daljine mi maše,
iz mirisa bagrema se javlja,
i kao naša krv otiče vreme.
Voleo sam devojku s očima srne,
nestala je poput pitomog oblaka,
i zalud nju prizivam
jer oblak nikad ne odgovara,
ta ljubav im je nepoznata
samo ljubav ih oseća
kao što hitronoge, hrabre srne
osećaju kad njih oružje vreba.
Voleo sam devojku s očima srne,
kao srne isčezla je
– međ drvećem žuran kestenjast plamen –
a ja tromim strahom čekao, čekao,
čekao, pomahnitalom voljom
promatrao mrtvu, tužnu
stazu –
I stigla je jedna urna
u njoj šaka pepela.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése