Bayer Béla Hacsak, nem? – Ukoliko, zar ne? – Was aber? – Quoi, donc?

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –

Hacsak, nem? Velem immár minden megtörténhet, hisz a dolgaimmal egy vagyok. Nincsen szavam a szavak ellen, sem esélyem, hogy jelet hagyhatok, hacsak nem magam vagyok a jel. A végső dobszó, az elcsókolt vágyakozás. A híd, melyen át már rég nem jár senki, noha egykor lélektől lélekig ért. Kimért mozdulatok váltották le öleléseimet. Enyém lett végül a fránya, kiválasztottak magánya, s a félelem. Istenem, biztos, hogy így akartad? Így akartad, hogy Krisztus-ábrázattal  szűköljek szemlesütve? Képzetem halkuló sikolyra ébred, míg az enyészet virága kifeslik, lelkemnek ajtói egymásba nyílanak.

Ukoliko, zar ne? Sa mnom se već sve može dogoditi, ta stapao sam se sa svojim stvarima. Protiv reči nemam reči, niti šansu da za sobom mogu znak ostaviti ukoliko ja sam nisam znak. Konačna bubnjevina, odljubljena žudnja. Most preko kojeg odavno već niko ne hoda iako nekad od duha do duha dopirao. Zagrljaje ukočeni pokreti smenili. Na kraju prokleta samoća izabranih i zebnja mi je pripala. Bože moj stvarno si tako hteo? Zar si tako hteo da obrazom Hrista pognutom glavom cvilim? Mašta mi se na tihi krik budi, rascveta cvet raspada, preklapaju se vrata moje duše. Prevod: Fehér Illés



Molnár Imre: Küzdelem – Borba – Kampf

Hacsak, nem? Velem immár minden megtörténhet, hisz a dolgaimmal egy vagyok. Nincsen szavam a szavak ellen, sem esélyem, hogy jelet hagyhatok, hacsak nem magam vagyok a jel. A végső dobszó, az elcsókolt vágyakozás. A híd, melyen át már rég nem jár senki, noha egykor lélektől lélekig ért. Kimért mozdulatok váltották le öleléseimet. Enyém lett végül a fránya, kiválasztottak magánya, s a félelem. Istenem, biztos, hogy így akartad? Így akartad, hogy Krisztus-ábrázattal  szűköljek szemlesütve? Képzetem halkuló sikolyra ébred, míg az enyészet virága kifeslik, lelkemnek ajtói egymásba nyílanak.

Was aber? Auf mich kann nunmehr alles zukommen, weil ich mit meinen Dingen identisch bin. Ich habe keine Klage gegen die Worte und keine Chance zu bleibendem Zeichen. Was aber, wenn ich  selbst diese Zeichen bin, als letzter Trommelklang, als verküsste Lüste, als Brücke, die von Seele zu Seele führt und heute von niemandem überquert wird? Die Umarmung wurde Gewohnheit und schließlich bekam ich die Angst als Belohnung des Auserwählten. Gott, du willst es wirklich, dass ich um Entschuldigung betteln soll? Die Phantasie erwacht auf schmerzlichen Schreien. Während die Blüte den Untergang rötet, öffnen sich meine Türen ineinander. Übersetzung: Simone und Martin Gabriel

Hacsak, nem? Velem immár minden megtörténhet, hisz a dolgaimmal egy vagyok. Nincsen szavam a szavak ellen, sem esélyem, hogy jelet hagyhatok, hacsak nem magam vagyok a jel. A végső dobszó, az elcsókolt vágyakozás. A híd, melyen át már rég nem jár senki, noha egykor lélektől lélekig ért. Kimért mozdulatok váltották le öleléseimet. Enyém lett végül a fránya, kiválasztottak magánya, s a félelem. Istenem, biztos, hogy így akartad? Így akartad, hogy Krisztus-ábrázattal  szűköljek szemlesütve? Képzetem halkuló sikolyra ébred, míg az enyészet virága kifeslik, lelkemnek ajtói egymásba nyílanak.

Quoi, donc? Maintenant quoi qu’il arrive je suis en harmonie avec les choses. Je n’accuse pas les mots et n’espère pas de signe immuable. Et si moi-mệme j’étais ce signe? dernière vibration du tambour, sensualité épuisée? une passerelle d’une âme à l’autre que personne ne franchit plus? L’étreinte devenue habitude, c’est la peur qui me fut octroyée en guise de récompense pour l’élu. Dieu, le veux-tu vraiment, que je mendies le pardon? L’imagination s’éveille sur des cris douloureux. Tandis que la fleur incendie le décline mes portes s’ouvrent les unes sur les autres. Traduit: Simone et Martin Gabriel