Bella István Csönd – Tišina

Bella István

Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.

Csönd

És majd besüpped az ég,

megroskad, összetöpped,

s mint elhagyott sírokon,

elgazosodik a földön az éj.

Csönd lesz, és mégsem lesz csönd ez,

mert nem lesz, mi mérje a csöndet,

csak zajtalan némaság, arcbafagyott lehelet, csönd.

Hol lesz akkor barátom a porhadt

temetők nyugalma, lesz-e ember,

síró nénike a fák közt, mekegő

kikötött kecske, béklyózott bárány a fűben?

Lesznek-e méhek?

Lesz-e még valaki – ember – ki a bomlást

elmúlássá szelídíti?

Csak csönd lesz, csönd, s a csöndben

Döglegyek, keselyűk, hollók

– zajtalan keringő bolygók –

a Föld felett.

Tišina

I nebo se skoro stropošta,

ruši se, rastura

i kao na napuštenim grobovima

noć na zemlji u korov se pretvara.

Biće tišina, ipak to nije tišina

jer tišinu nema šta da meri,

samo je bezglasna muk, u lice smrznut dah, tišina.

Prijatelju pa gde će biti mir

rahlih groblja, među stablima

biće li čoveka, uplakane starice,

u travi privezane koze, okovanog jagnjeta?

Biće li pčela?

Biće li nekoga – čoveka – ko raspad

prolazom vara?

Biće samo tišina, tišina i u tišini

Strvožderci, strvinari, vrane

– bešumno kružeće planete –

iznad Zemlje.

                             Prevod: Fehér Illés