Kőhalmi Ildikó Énviláglótusz magánterület – Mojsvetlotos privatan posed

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Énviláglótusz magánterület nam myoho renge kyo nam myoho renge kyo nam myoho renge kyo nam myoho renge kyo ha valaki méltó a távolság mantráira csöndek tomboló orkánjaira az örökkévalóság kapuőrzőinek együttérzésére hagyjon el engem mielőtt én hagynám el őt hirtelen odadobva saját jövőjének aposztrofálatlan peremvidékére elég ha egyikünk bolyong a leírhatatlan vázlatai közt nagy ára van a halhatatlanságnak és messziről nagyon messziről kell megindulni lélekvesztőkön kötélhidakon tudatlanságban töltött életeken át táncoló szellemek ijesztő kíséretében juss túl démonaidon mondja azon az áldott egyen is nem viheti örökké ürességed terhét belevakulsz a fénykeresésbe süketté tesznek a szomorúság dalai végül érzéketlenné merevednek a legmívesebb szavak és nem is tudod hogy megnyitotta benned az univerzumot feleslegesen siratsz és értelmetlenül temetsz mert engedélyt adtál önzésre sajnálkozásra mérlegelve a boldogulás változatait minden váratlan kőomlás maga alá temet és nincsenek fegyvereid a szelídséggel szemben védképtelen vagy mint aki először találkozik a kísértés gyönyörű szédületével juss túl a félelmen mondja túl a mocsarak megalázó szennyén dühön magányon elárvuláson és igen a hiány emésztő máglyatüzein győzd le az üvöltő vadakat odabent ahová kenyér és víz nélkül az eleven szerelmet falaztad nam myoho renge kyo nam myoho renge kyo nam myoho renge kyo nam myoho renge kyo

Mojsvetlotos privatan posed nam mjā ringe kjā nam mjā ringe kjā nam mjā ringe kjā nam mjā ringe kjā ako neko zaslužuje mantre udaljenosti besne oluje tišine saosećaj čuvara večnosti nek me ostavi pre no što bi ga napustivši na nespomenut rub njegove sudbine bacila dovoljno je da jedan od nas luta između nacrta neopisivog velika je cena besmrtnosti i iz daljine velike daljine šajkama preko mostova od užeta treba krenuti u zastrašujućoj pratnji duhova koji su u neznanju provedenim godinama plesali pređi preko svojih demona veli i preko onog jedo jedinog ne može uvek teret tvoje praznine nositi oslepiš u traženju svetlosti ogluše te pesme tuge i na kraju i najprosvećenije reči bezosećajne postanu i više ne znaš da je u tebi univerzum otvorio bez potrebe oplakuješ i nerazumno sahranjuješ jer oslobodio si sebičnost sažaljenje stavljajući na vagu mogućnost procvata svaki iznenadan odron kamena te zatrpa i nemaš oružja protiv krotkosti nesposoban si za odbranu kao neko ko se prvi put sretne s čarolijom iskušenja pređi preko straha veli preko ponižavajuće prljavštine močvara besa samoće osame i da preko uništavajuće lomače oskudice savladaj besne beštije iznutra gde bez hleba i vode samu ljubav zazidao nam mjā ringe kjā nam mjā ringe kjā nam mjā ringe kjā nam mjā ringe kjā Prevod: Fehér Illés 

Forrás: http://comitatusfolyoirat.blogspot.gr/2013/02/kohalmi-ildiko-versei-envilaglotusz.html