Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –
Álomajtó
B. Kiss Tamásnak 55. születésnapjára
Csillagkapuk az ajtók. Álomvilágokat kötnek össze.
Kilépek az egyikből, besétálok a másikba. Lelépek.
Átlépek. Ide-oda közlekedem. Az egyikben könyvekkel
telezsúfolt, idegen lakásban kerengek. Férfiak ácsorognak
benne. A kezükben talpas pohár. A pohárban ragacsos,
fekete folyadék. Meleg van. Súlyos kérdésekről vitatkozunk.
Hogy mi legyen a világgal. Ki teremtsen benne világosságot.
És ehhez hasonlókról. Nem értek velük egyet, és nem tűnnek
túl meggyőzhetőnek, hát lelépek. Van is itt egy ajtó. Egy másik
világba vezet. Üres lépcsőházban kisgyerek ücsörög. A lépcső
alján játszik a hideg kövön. Egy léggömb nyúlványait ütögeti
olyan magárahagyatottan, hogy nézni is alig merem.
Óvatosan lépek oda hozzá. Megérintem. A karomba veszem.
Meglep, milyen könnyű. Finom és vékony, szinte átlátszó a bőre.
A keze puhán a nyakam köré fonódik. Arca az arcomhoz simul.
Hány éves vagy, kicsim, kérdem tőle. Három éves, feleli, ma van
a születésnapom. Három éves, nézek rád jelentőségteljesen.
Mert akkor már ott állsz te is ötvenkét évvel később vizes
pohárral a kezedben. A pohárban kristálytiszta, fénylő folyadék.
Ott állsz az ajtóban. Két világ határán. A karomban a gyerek.
A keze a nyakam körül. Az arca az arcom mellett. Három éves.
Nem merem magamhoz szorítani. Olyan törékeny.
Kilépek az egyikből, besétálok a másikba. Lelépek.
Átlépek. Ide-oda közlekedem. Az egyikben könyvekkel
telezsúfolt, idegen lakásban kerengek. Férfiak ácsorognak
benne. A kezükben talpas pohár. A pohárban ragacsos,
fekete folyadék. Meleg van. Súlyos kérdésekről vitatkozunk.
Hogy mi legyen a világgal. Ki teremtsen benne világosságot.
És ehhez hasonlókról. Nem értek velük egyet, és nem tűnnek
túl meggyőzhetőnek, hát lelépek. Van is itt egy ajtó. Egy másik
világba vezet. Üres lépcsőházban kisgyerek ücsörög. A lépcső
alján játszik a hideg kövön. Egy léggömb nyúlványait ütögeti
olyan magárahagyatottan, hogy nézni is alig merem.
Óvatosan lépek oda hozzá. Megérintem. A karomba veszem.
Meglep, milyen könnyű. Finom és vékony, szinte átlátszó a bőre.
A keze puhán a nyakam köré fonódik. Arca az arcomhoz simul.
Hány éves vagy, kicsim, kérdem tőle. Három éves, feleli, ma van
a születésnapom. Három éves, nézek rád jelentőségteljesen.
Mert akkor már ott állsz te is ötvenkét évvel később vizes
pohárral a kezedben. A pohárban kristálytiszta, fénylő folyadék.
Ott állsz az ajtóban. Két világ határán. A karomban a gyerek.
A keze a nyakam körül. Az arca az arcom mellett. Három éves.
Nem merem magamhoz szorítani. Olyan törékeny.
Vrata snova
Za 55. rođendan Tamaša B. Kiš
Vrata su zvezdane kapije. Svetove snova spajaju.
Izlazim iz jednog, ulazim u drugi. Silazim.
Prelazim. Amo-tamo koračam. U knjigom punom,
nepoznatom stanu se vrtim. U njemu muškarci
tumaraju. U rukama sa peharima. U peharima lepljiva,
crna tekućina. Toplo je. O sudbonosnim temama raspravljamo.
Šta da bude sa svetom. Ko da u njemu svetlost stvori.
I još o sličnim. Ne slažem se s njima, niti ima izgleda
da ću ih ubediti, pa odlazim. I tu su neka vrata.
U drugi svet vode. U praznom stubištu dete sedi. Na zadnjoj
stepenici na hladnom kamenu se igra. Tako tiho, samotno
udara produžetke nekog balona da ga jedva smem pogledati.
Oprezno mu prilazim. Dotaknem ga. U naručje uzimam.
Iznenađujuće je lagan. Koža mu je fina, tanana, skoro prozirna.
Sa rukama mi vrat mekano obavija. Uz moje lice se priljubio.
Koliko imaš godina, malecki moj, pitam ga. Tri, odgovara,
danas mi je rođendan. Tri godine, gledam ga začuđeno.
Jer tad već pedesetdve godine kasnije sa čašom vode u ruci
i ti tamo stojiš. U čaši kristalna, bistra tekućina. U vratima
stojiš. Na granici dva sveta. Deteta držim u ruci. Rukama mi
vrat obavija. Njegovo lice je pored mog. Tri godine ima.
Ne smem ga prigrliti. Toliko je nežan.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése