Mirtse Zsuzsa Távolhajó – Brod u daljini

Mirtse Zsuzsa (Žuža Mirče)

Távolhajó Ha el tudod engedni – még épen tud érkezni. A visszafogott perc csak a mutatót tolja el. Az idő lejárt, hidd el most a csendet. Meg fogod találni. Valaki még hátranéz, jegyet kezel, és visszanéz megint, hátha utánaintegetsz. Hideg van, úgy érzed, ezért a cipzárt jól húzd fel. Meg fog majd érkezni. Ringó kikötőbe, máshol, és akkor örülni fogsz, hiszen tőled indult el. Szeretted, de nem jobban, mint magadat, hirtelen mégis észreveszed, amit talán eddig soha, hogy most magadról kell lemondanod. Talán érted. Vagy érte. A kis padot már benőtte a moha, a házfalaid romosak, éppen még arra jók, hogy ne ázz be, ha belül úgy érzed, nagyon esik. Kabát nem kell, ahogy ablak sem ezen a szobán. Két harmatcsepp szemed alatt. Az asztalod verik közben, hogy már megint mit csinálsz, és miért éppen most nem érsz rá. Csörög a telefon, nem veszed fel, hiszen most nem elérhető az, akit keresnek, te sem találod, bocsánat, hát hova veszett el, miért nagyobb már megint a farmer, a pulóver, fakul mosásban, a lepedő hiába tiszta, az ágyad piszkosnak érzed, ahogy magadat is – minden adósságod egyszerre fizeted vissza. Indulni készül, kívánj neki jó szelet, kérlek, feszülő vitorlát, csendes megnyugvást. Elesett. Segítsd fel, kötözd be, és engedd, hogy újra járjon az, aki magánál soha jobban nem szeretett.

Brod u daljini Ako ga možeš pustiti – još će čitav stići. Zadržan minut samo kazaljku pomera. Isteklo je vreme, sad prihvati tišinu. Naći ćeš. Neko još unazad pogleda, kartu pregleda, i ponovo unazad pogleda, valjda mahnućeš. Ciferšlus do kraja povuci, jer ti je hladno. Stićiće. U lelujavo pristanište, negde drugde, tad ćeš se radovati, ama od tebe je krenuo. Volela si ga, ali ne više od sebe, iznenada ipak primetiš, to što nikad do sada, da sad od sebe se moraš odreći. Zbog tebe možda. Ili zbog njega. Klupu već je mahovina obrasla, trošni su tvoji zidovi, dobri su još za to da ne pokisneš, ako iznutra tako osećaš, pljušti. Kaput ti ne treba, kao ni prozor toj sobi. Ispod tvojih očiju dve kapi rose. Usput ti stol udaraju, jer šta ponovo izvodiš i baš sada zašto nemaš vremena. Zvoni telefon, šta ti briga, ta osoba koju sad traže, nije dostupna, ni ti nju ne nalaziš, pa kud se izgubila, što je farmeka, vesta ponovo veća, blede prilikom pranja, zalud ja čista plahta, osećaš da ti je krevet prljav, kao i ti sama – svaki tvoj dug odjedanput vraćaš. Sprema se za polazak, zaželi mu povoljan vetar, razapeta jedra, tih smiraj. Spotaknuo se. Pomozi mu, zavij ranu i pusti da ponovo krene taj, ko te nikad nije voleo više od sebe. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Mirtse Zsuzsa: Kondenzcsík - főbenjáró versek Méry Ratio Kiadó, 2011