Böngészde - Pabirčalište - Gleaner

2016. február 1., hétfő

Lawrence Durrell Sarajevo – Sarajevo – Szarajevó

Durrell, Lawrence portréja

Lawrence Durrell
Julundur 1912. február 27. – Sommieres 1990. november 7.

Sarajevo

Bosnia. November. And the mountain roads
Earthbound but matching perfectly these long
And passionate self-communings counter-march,
Balanced on scarps of trap, ramble or blunder
Over traverses of cloud: and here they move,
Mule-teams like insects harnessed by a bell
Upon the leaf-edge of a winter sky,

And down at last into this lap of stone
Between four cataracts of rock: a town
Peopled by sleepy eagles, whispering only
Of the sunburnt herdsman’s hopeless ploy:
A sterile earth quickened by shards of rock
Where nothing grows, not even in his sleep,

Where minarets have twisted up like sugar
And a river, curdled with blond ice, drives on
Tinkling among the mule-teams and the mountaineers,
Under the bridges and the wooden trellises
Which tame the air and promise us a peace
Harmless with nightingales. None are singing now.

No history much? Perhaps. Only this ominous
Dark beauty flowering under veils,
Trapped in the spectrum of a dying style:
A village like an instinct left to rust,
Composed around the echo of a pistol-shot.

1951

Sarajevo

Bosna. Novembar. Planinski putevi
Grle zemlju dok u savršenom skladu dugo
I strasno opšte sami sa sobom idući amo-tamo,
Uravnoteženi na kamenim eskarpama, lutaju i vrludaju
Preko transverzala oblaka: po njima gaze
Zaprege mazgi poput kukaca upregnutih u zvono
Na lisnatom bridu zimskog neba,

I najzad dolje u ovo krilo od kamena
Izmedju četiri slapa od stijena: grad
Nastanjen snenim orlovima, što šapće samo
O beznadnom lukavstvu suncem opaljenog pastira:
O neplodnoj zemlji oživljenoj krhotinama stijena
Gdje ništa ne raste, čak ni u njegovom snu,

Gdje se munare izvijaju poput šećerlema
A rijeka, zgrušana plavim ledom, ide dalje
Zvoni izmedju zaprega mazgi i gorštaka,
Ispod mostova i mušebaka
Što krote zrak i obećavaju nam mir
Bezazlen, sa slavujima. Nijedan ne pjeva sad.

Premalo istorije? Možda. Samo ova prijeteća
Tamna ljepota što cvjeta ispod velova,
Uhvaćena u spektru jednog stila na umoru:
Selo poput poriva prepuštenog hrđi,
Sazdano oko odjeka jednog pucnja iz pištolja.

1951

Prevod: Omer Hadžiselimović


Szarajevó

Bosznia. November. A göröngyös hegyi út
földkupacos. De a kiszabott léptekkel
és öntársalgással ütemezett hazaballagás
simára szintezte a lejtőt. Rézsút-vermeket inogva
átszelve, kúszva, botorkálva porfelhőn keresztül:
itt nyomult előre az öszvércsorda, mint csengettyűzajtól
feldúlt rovarhad a téli égalj párás peremén.

Valamivel lejjebb, a kőrakás szélén
törmelékhalmaz és lezúduló vízesés között:
egy álmos sasokat oltalmazó város, csak
a napbarnított fásult bojtárok sorsán keseregve,
egy sziklaszilánkoktól szikes földburok,
- melyen semmisem terem,- még álmában sem,

ahol minaretek csavarodnak, mint cukorsüvegek
és szőke jégtáblákkal bodros folyó, hegymászók
és öszvércsorda között kígyózva, hidak és rácsozat
alatt sistereg, - megszeliditve az örvénylő huzatot
és csalogány-csattogással kisért békével kecsegtet.
Most nem csattan fel a biztató hangja.

Újra felsejlő történet? Talán! Csak a
vészterhes, fátyolboritotta sötétlő táj
cifrázza a halódó kép szinpompáját:
egy rozsdálló ösztönt felidéző falu, amelyet
pisztolydurranás visszhangja falaz körül.

1951

Fordította: Naschitz Frigyes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése