Örkény István – a portrészobor Szlávics László
alkotása
Budapest, 1912. április 5. – Budapest, 1979.
június 24.
Mindig van remény
– Egy kripta
különben sem olcsó – közölte a tisztviselő. – A legkevésbé a főútvonalon.
– Nem kell neki a főútvonalon lenni – mondta az érdeklődő. – Az a fontos,
hogy betonozva legyen.
– Betonozva? – hökkent meg a tisztviselő. – Szokatlan, kérem. De azért lehet. Félretette a gépelt árjegyzéket. Egy blokklapon gyors számvetést csinált; a betonozott kriptának, sírkő nélkül, a mellékútvonalon is elég borsos volt az ára. Az érdeklődő azonban kijelentette, hogy nem baj. Rágta a körmét. Gondolkozott. – Továbbá – mondta – kell bele egy cső. – Miféle cső? – kérdezte a fekete ruhás tisztviselő. – Magam sem tudom. Mint egy kémény. Mint egy kürtő. Mint a hajókon. Vagy amilyen a borospincékben van. A mérnök, akit a tisztviselő odahívott, elég lassú észjárású volt. Kétszer is elmagyaráztatta magának a dolgot, s még utána is csak hümmögött. – Ha meg szabad kérdezni – kérdezte –, miből legyen az a cső? – Azt már önöknek kellene tudni – mondta kissé türelmét vesztve az érdeklődő. – Palából jó lesz? – kérdezte a mérnök. – Vagy inkább kitéglázzuk? Vagy legyen egyszerűen valamilyen fém? – Ön mit ajánl? – kérdezte az érdeklődő. – Én semmit sem értek az egészből – mondta a mérnök. – De a legkézenfekvőbb volna a pala. – Legyen pala – mondta az érdeklődő, és mélázva nézte a nehéz felfogású mérnököt. – Továbbá – mondta aztán – be kellene vezetni a villanyt. – A villanyt? – bámultak rá mind a ketten. – Minek oda villany? – Jó kérdés – mondta bosszúsan az érdeklődő. – Hogy ne legyen sötét. |
Uvek ima nade
–
Kripta ionako nije jeftina – saopštio je službenik. – Pogotovo ne na glavnoj
cesti.
– Ne treba
biti na glavnoj cesti – rekao je znatiželjnik. – Bitno je da bude betoniran.
–
Betoniran? – iznenadio se službenik. – Neubičajeno je. Ali je moguće.
Sklonio otkucan cenovnik. Na stranici bloka na brzinu je napravio računicu; betonirana
kripta, bez nadgrobnog spomenika i na sporednoj cesti je itekako skupa. Ali
znatiželjnik je izjavio da nije problem.
Grickao
nokte. Razmišljao.
–
Nadalje – rekao je – treba da ima unutra i jedna cev.
–
Kakva cev? – pitao je službenik u crnom odelu.
– Ni sam
ne znam. Kao neki dimnjak. Kao odžak. Kao na brodovima. Ili u nekim vinskim
podrumima.
Inženjer,
koga je službenik pozvao spore pameti bio. Dva puta je tražio da mu se
objasni o čemu se radi, ali i nakon toga je samo mucao.
– Ako smem
pitati – pitao je – iz čega da bude ta cev?
– E,
to vi treba da znate – rekao je gubeći strpljenje znatiželjnik.
– Hoće
li biti dobro iz škriljaca? – pitao je inženjer. – Ili da gradimo iz cigle?
Ili neka bude jednostavno iz metala?
– Šta vi
predlažete? – pitao je znatiželjnik.
– Ja ustvari
ništa ne razumem – rekao je inženjer. – Ali prirodno bi bilo da bude od škriljaca.
– Neka
bude od škriljaca – rekao je znatiželjnik I zamišljeno gledao inženjera spore
pameti. – Nadalje, rekao je malo kasnije – trebalo bi uvesti i struju.
–
Struju? – blenuli su obojica. – Čemu tamo struja?
–
Dobro pitanje – rekao je znatiželjnik gnevno. – Da ne bude mraka.
Prevod:
Fehér Illés
|
Kedvenc!
VálaszTörlés